Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-03-17 / 11. szám

8-ik oldal. SZATMARVARMEGYE 11. szám. — Gyászhir. A helybeli kir. járásbíróság tisztikarát igen súlyos gyász érte. Egyik szor­galmas. tehetséges tagja, Ebei Béla, ki a társa­dalomnak is kedvelt alakja volt, fiatalon, éle­tének 31-ik, boldog házasságának 2-ik évében elhunyt f. hó 9-én. Temetése f. hó 10-én d. u. 4 órakor történt meg igen nagy részvét mellett, melyen megjelent a kir. járásbíróság, pénzügy­igazgatóság, államépitészeti hivatal tisztviselői teljes számban, a honvédlisztikar, a helybeli ügyvédikar és egyéb hivatalok képviselőin kívül nagyszámú gyászoló közönség. Az érckoporsót a kegyelet szebbnél-szebb koszorúkkal halmozta el. A szertartás végeztével a koporsót birótársai vitték a halottas kocsira s azután a szomorú menet a temetőbe vonult, hol átadták porait a földnek. — A műkedvelők zenekara végleg megalakult városunkban. A napokban tartott gyűlésen a zenekar tagjai elnöknek egyhangú­lag Obholczer Gyulát, ügyvezető aleínöknek Andrássy Jenőt, pénztárnoknak Dr. Cservenyák Károlyt és szertárnoknak Niklos Jánost válasz­tották meg. A zenekar karmestere Huber Miksa, a dalárda karmestere lett. — A próbák heten­ként kétszer, kedden és pénteken este 6—8-ig lesznek a főgimnázium könyvtár szobájában. A zenekarnak jelenleg 24 tagja van.' — Közgyűlés. A »Nagykárolyi Protes­táns Társaskör« IX. évi rendes közgyűlését 1906. március hó 11-én tartotta meg saját he­lyiségében. Első tárgya az elnök évi jelentése volt, melyből kitűnt, hogy a kör tagjainak száma 216. Pénztári forgalom volt 1905 év­ben : Bevétel 2420 K 99 fillér. Kiadás 2395 K 02 fillér. Maradvány 25 K 97 fillér. Takarék- pénztári könyvben mint törzsvagyon 1379 K 54 fillér van elhelyezve. Miután a jövő évi költségvetés megállapittatott közfelkiáltással a tisztikar is megalakult a következőkép: El- j nők. Toóth Sándor, alelnök: Nagy Elek, igaz­gató : Lucay János, jegyzők: Tőtős János, Job­bágy Sándor, Darócv Pál, Csata Gerzon. Ko- máromy István, pénztáros: Lukács Mihály, ellenőr: Lenkey Lajos, könyvtáros: Nagy Gusztáv, ügyész: Kallós Pál, játékellenőrök: Vida István, Tömpe Károly, Fonó János, tag- gyüjtő bizottsági elnökök: Varga Imre, Ma- tolcsy Sándor, Pénzéi Mihály, választmányi I tagokul 3 évre választattak: Kubinyi Bertalan, Csőkör Sándor, Gyurovits Gyula, ifj. Kovács Lajos, id. Szabó János, Mikó Ferenc, Tóth F'erenc, ifj. Vida Sándor, Hosszú Endre, Balázs Márton, Strohmájer Ferenc, Szalay Mihály, Beke Zoltán, Néma József. Póttagok lettek: Imry Mihály, Bántó Bálint, Helmecy József. — Meghívó. A helybeli »Nőegylet« folyó hó 18-án, vasárnap délután fél 3 órakor a vá- j rosháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést j tart, melyre a tisztelt egyesületi tagok éz utón meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Határo­zathozatal az alapszabályok megváltoztatása iránt. 2. A honi-ipar pártolása tárgyában a magyar védő egylet által küldött felhívás is­mertetése. 3. Esetleges indítványok. Nagykároly, 1906. március hó. A nőegylet elnöksége. — Eljegyzés. Jónás Ármin bikszád-für- dői kereskedő folyó hó 12-én tartotta eljegy­zését Róth Tildával, Róth Móricz helybeli ke­reskedő leányával. — Egy magyar ezred áthelyezése. A debreceni 39-ik gyalogezredet, amelynek le­génysége az alföldi magyar fiukból áll ki. át­helyezték Boszniába. Az ezred április 2-án dél­után külön vonaton utazik el Debrecenből Bródba. A 39. ezred helyett a 61-ik oláh gya­logezredet helyezik Debrecenbe. — A csendőrség szaporítása, A beál­lott politikai helyzetre való tekintettel, a király rendeletéből kifolyólag a csendőrállomány nagy arányban fog szaporittatni. Tervbe vétetett négy szárny- és 10 szakaszparancsnokság felállítása. Mint hírlik, Szatmár is kap egy szakaszparancs­nokságot. — Uj muzeum Szatmáron. Március 7-én Szatmáron járt Szterényi István miniszteri taná­csos és Radisics Jenő miniszteri titkár, muzeum- őr. hogy megvizsgálják azt a gazdag és becses muzeumszerü műgyüjteményt, mely b. e. Mesz- lényi Gyula püspök hagyatékában hátramaradt. A miniszteri kiküldöttek a gyűjteményt oly értékes és becsesnek találták, hogy előterjesz­tést fognak tenni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy azt a püspökség javai közé átvegye s mint önálló múzeumot tartassa fen. — A pusztító betegségek elleni harc­ban a világ legkiválóbb orvosai egyesülnek. E betegségek legborzasztóbbika az Epilepsia (Nyavalyatörés). E bajban szenvedőknek viga­szul szolgálhat azon értesülésünk, mely szerint egy magyar orvos e betegség ellen uj és ha­tékony gyógyító módszert talált fel, amelylyel már a külföldön is feltűnést keltett. Ez orvos Dr. Szabó B. Sándor Budapest, V, Alkotmány u. 5; ki készséggel nyújt felvilágosítást mind­azoknak. kik gyógyító módszere segélyével e súlyos bajtól szabadulni óhajtanak. — Magyaroszág híres természetes gyógyhatású anyagairól, miért költenük tehát kétes értékű külföldi gyógyszerekre és fürdők­re, mikor a törvényesen védett székelyhavasi »Indaszesz« jó hatását csuz, reuma, fejfájás, in­fluenza, nátha és mindennemű meghűlésből származó bajok ellen a legelőkelőbb orvosok és személyiségek elismerték és külföldön is használják. Kapható 2 és 1 koronás üvegekben mindenütt. Készíti Balázsovich Sándor gyógy­szerész, Sepsiszentgyörgy 155 szám. — A petroleumtartály rendelet. Tud­valevő dolog, hogy a belügyvivő a tüzrendé- szeti hatóságok által nélkülözhetetlennek dek­larált robbanásmenles petroleum tartályoknak beszerzését bizonytalan időre elhalasztotta. Fi­gyelmeztetnünk kell azonban mindazon keres­kedőket, kiknek üzleteikben robbanékony ás­ványolaj (beértve a finomított petróleumot is) van elhelyezve, nogy a tartályokat mielőbb be­szerezni el ne mulasszák, — mivel a rendelet elhalasztása csak azért történt, mert Henze-féle robbanás mentes tartályok a rendeletben kitű­zött határidőre - március 1-re nem készülhet­tek el oly nagy mennyiségben, hogy ezen idő­pontra az összes kereskedők szükségleteit fe­dezni tudták volna. A tömeges büntetések el­kerülése végett az 0. M. K. E. kérelmére a belügyvivő egyelőre még meg nem állapított időpontig a kereskedőknek halasztást adott, de mint emlitetfük azon célból, hogy ezen idő alatt a 112. 771. sz. a. kelt rendelet szerinti tartályok előállíthatok és beszerezhetők legyenek. Nyilatkozat. Tek. Szerkesztőség! A »Szalmármegyei Közlöny« vasárnapi számában a közigazgatási bizottsági ülésről szóló tudósításában olvasom, hogy a vármegye árvaszéki elnöke következő kijelentést tette: »Rába László az O megkerülésével állítólag szabadságot nyert, a mely esetleges engedély semmiképpen se lehet szabályszerű:« Miután annak idején a szabadságolási ügyeknek elő­adója voltam, nem hagyhatom szó nélkül, hogy igazságtalanul vádolják és olyan dolgokat tu­lajdonítsanak szeretett főjegyzőnknek, törvé­nyes alispán helyettesünknek, az igazság érde­kében kénytelen vagyok következőket kinyi­latkoztatni. Aznap a mikor Rába László beadta szabadság iránti kérelmét, én az ügydarabot véleményadás végett rövid utón át tettem az árvaszéki elnökhöz. Bornemisza elnök helyet­tes azon megjegyzéssel küldötte vissza, hogy a kérvény belsejében a szavatoló vélemény fel van jegyezve s ő igy újabban nem nyilatkoz- hatik. Orvosi bizonyítvány és az árvaszéki el­nök pártoló javaslata alapján a főjegyző alis­pán helyettes ur a szabadságot 4 hétre enge­délyezte. A négy hét letelte után saját kezde­ményezéssel az alispán h. ur rendeletére sür- gönyileg rendeltük be Rába Lászlót szolgálat­tételre a nélkül, hogy az árvaszéki elnök, ki nek pedig ez kötelessége, azt kérte volna. Közbe kivezényeltek bennünket karhatalommal hiva­talunkból s igy hogy a továbbiakban mi tör­tént, nem tudom. Ennyit az igazság érdekében. Maradtam Szerkesztő Urnák illő tisztelet­tel mindig kész hive: ifj. Kende Péter. TOLLHESYGYEL. * * A Szatmármegyei Közlöny vasárnapi szá­mából tudjuk, Dr. Vetzák Ede a takarékpénz­tár ügyvédje a múlt héten 30 váltót és tiz kötelezvényt perelt be, azt azonban elhallgatja a tisztelt lap, a mit mi az ő forrásából azóta szintén megtudtunk, hogy a 30 váltó és tiz kö­telezvény mind a Jakabé volt. Hát hogy ez fáj azt értjük. * Jakab a Közlöny szerint nem Horillának, hanem Huzellának irt sportcikkekért. Vájjon micsoda sürgősen szükséges sportcikkek lehet­tek azok a miket express ajánlott levélben rendelnek meg? Ha különben Huzella véletle­nül honorálta a fizetni nem szerelésről széles körben ismert Jakab megrendelését, hát mu­tassa ki a Közlöny miféle sportcikk érkezett. Akkor elhisszük a Horilla-Gorilla helyett a Hüzellát. * A Közlönyből láthatólag Nagy László na­gyon el van keseredve a »Jakab« miatt, pedig azt hittük, hogy erre csak a hires »gúnyos mosoly« lesz a felelet, kivált mikor maga a Közlöny is első számai egyikében kedélyesen viccelgetett az »öreg Jakabról« ki »becsülettel szerezte adósságait«, de hát úgy látszik Nagy Lászlót nem csak emberei hagyják el, hanem a hidegvére is felmondja a szolgálatot. De ha már ez eddigiek is kihozzák sodrából a nagy urat, mi lesz. ha majd minden suszterinas azt fogja fújni, hogy »könnyű neked Jakab« stb. Biz­tosan a »Dongó« sorsára fog jutni a Jakab, azaz Nagykárolyban kidobolják, Hogy Jakabot ne dacolják. Csakazért is Jakab, Jakab, Jakab, Törjön ki a nyakad, nyakad, nyakad, * Iskolában. A tanító ur kérdi egy mészáros kis fiát, hogy ha négyből négyet elvesz, mi marad, de kis fiú sehogy sem tudja kisütni. Hogy érthetőbbé tegye a dolgot, be tesz a kis fiú zsebébe négy krajcárt, kivéteti vele és most kérdi. — No mi maradt a zsebedben? A kis fiú kotorász, azután kihúz egy papi­rost. Nagy László főispán kifizetetlen számlája. * Ha vicekirály lesz Jakabból, mi lesz a cime ? Méltóságos ? — az kevés: pusztán Jakab ? — az felségsértés — ezen töpreng egy társaság. Hiszen ha Lebandy Jakab Sahara császá­ra lett és igy cimezteti magát, miért ne lehetne igy hívni három vármegyének hatalmas alki- rálvát is : — Őfelsége Jakab ? * Az oltáregyesület estéjén feltűnt egy koa­líciós vezérnek, hogy miért ég az ajtó előtt három hatalmas ivlámpa. Meg is kérdi. A fel­világosító aztán megmagyarázza, hogy nagyon erős lévén a villamos áram. a vetitő-gép lám­pája nem bírná ki. Ezért ég még három iv­lámpa, hogy fogyaszsza az ellenállást. Ijedt képpel vonja félre a koalíciós vezér erre a fölvilágosítót és remegő félelemmel súgja a fülébe: — Jaj ne beszéljen erről hangosan, mert ha megtudja Jakab, hogy mi fogyasztja az el­lenállást, mindegyikünkbe egy ivlámpát vezet. * ’ Nem fér sehogyse a fejébe egy diszkül- döttnek, hogy honnan tudta meg a Szatmár­megyei Közlöny a Pannónia-beli szeszfo­gyasztást. — Egyszerű a magyarázat — világosítja fel valaki. Kiküldte Jakab Rába Lászlót spicli­nek, hogy megtudja, mennyit iszik a károlyi közönség. — De hát ? — hebeg kérdőjeles képpel a töprengő. — Nem érti most sem ? Szükség volt erre a kémkedésre, hogy a snapszfogvasztás szerint rendezzék be — a szeszgyárat. — Ah! — kiált fel boldog mosolylval az értelmessé lett diszküldött. I R O D A L O M. — Fidibusz. Ötlet és vidámság köszöntött be a „Fidibusz“ cimü uj fővárosi élclappal, amely csupa vidámság, elmésség, ragyogó jókedv, paj­kos gúny. Képei és rajzai is nagyszerűek. Minden pénteken délben már kézhez kapja a vidéki ol ­vasó is. A „Fidibuszát a fényes tehetségű Heltai Jenő szerkeszti; főmunkatársai: Ambrus Zoltán és Molnár Ferenc, ez a két brillians talentum. Karikatúrái javát Cserna Rezső, Csók István, Garay Ákos, Gulácsy Lajos, Fényes Adolf, Fe- renczy Károly, Kernstock Károly, Márk Lajos, Linek Lajos, Vesztróc/.y Manó, ezek a kitűnő magyar festőművészek rajzolják. A lap állandó munkatársainak sora is fényes: Ábrányi Emil, Herczeg Ferenc, Ignotus, Gergely István, Pásztor Árpád, Hajdú Miklós, Kemény Simon, Lövik Károly, Nádas Sándor. A „Fidibusz“ legalább 16 oldal terjedelemben a legolcsóbb élclap. Me­sésen olcsó! Előfizetési ára: egy évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 fill., egy hónapra 50 fillér. Egy szám ára (5 krajcár) 10 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a „Fidibusz“ kiadóhivatala (Budapest, Rökk Szilárd­utca 9. szám.) (1—3) Szerkesztői üzenetek. „270.“ Játékszakértőnk távol lévén jövő szá­munkban válaszolunk kérdéseire. Egy 6 ló erejű Marschall gőzkazáüéscséplő kitűnő állapotban, továbbá egy 8-as Magy. áll. cséplő jó karban kedvező feltételek mellett kapható (2_?j Spitz Mór vaskereskedőnél Nagykárolyban. Mezőgazdasági gépek, olaj, lőpor, ekék és szakmámba vágó összes áruk kitűnő minőségben és jutányosán kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom