Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-10-06 / 40. szám
Nagykároly, 1906 október 6. 40. szám. II. évfolyam. r r POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. • MEGJELENIK NI I UNT D> IE JST SZOMBATON. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-től—5-ig. —9- Telefon-szám: 9. -e— Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság : Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. NI Szabó Albert dr., Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság-. Szerkesztő : Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre .............................2 kor. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 5 kor. Egyes szám ára 20 fillér. Október 6. — Irta: Varjas Endre. — Nagykároly, 1906 okt. 5. Ünnep — fekete zászlók alatt! Sirok fölött állunk meg e napon. A hantok alatt bitóról levett, vesztőhelv árkában elásott tetemek. Hóhérok végezték -ki őket. Hadat vezettek, harcot vívtak és ünneplő triumphus helyett az ő cserfaáguk, az ő babérkoszorujok — golyó és kötél. Hősök voltak, a kiknek kardja történelmet irt; vágtató paripákon rohantak tűzön, füstön át; utjok, mint a „hadak útja.“ Haj, de a vég! Sötétebb, mint a sirok éjjele ... Elveszni harcban, dübörgő ágyuk döreje közt, mámoros diadalkiáltás zenéje mellett — dicsőséges. De hóhér kezében! — A diadalittas álmok vége ez a íojtogató, sötét zokogás volt. Fáradt, szürke, ólmos felhők borítsatok be ünnepünkön! Ködös eső permetezzél ránk! Vegyen körül az ősz ho- rnálvos borongása. V CT A mi ünnepeinkben úgy sincs más fény, mint a halotti fáklyák füstös lobo- gása. Ezeknek sejtelmes világa mellett járjuk a temetőt, botorkálunk a sirok közt, hogy rájok akadjunk. Lehajtott fejjel, nedves szemmel számoljuk: Itt egy... Emitt is egy!... itt tizenhárom f. . . Ehhez pedig nem kell a fényes nap derűs mosolygása — gyászos mécsek pisla lobbanása is elég. — Oh, minő szépséges ünnepei vannak más nemzeteknek! Riadó lelkesedés, örömzaj, a szemekben tűz, az arcokon verőfény, az élet hangosan lüktető zenéje — a mi ünnepeink mind a „halál árnyékában“, néma szótalanságban virradnak ránk. Fény nélkül. Sötét komorságban. Ha van zenéje, az hall ütemü gyászin- duló, vagy a Dies irae. Mert a mi hőseink egytől-egyik saját vérük birtokába öltözött martyrok. A mi Pantheonunk egy nagy temető. Budától, Bécsújhelytől el egész Világosig. Aradig. Háromszáz esztendőn át történelmünk és poézisünk mindig tragédiákat és balladákat költött. Históriánk sötét, a magyar nóta szomorú, még a ringó bölcső fölött is „siralmas ének ‘ dallama szállong. — Hát ünnepeljünk! És ha gyászban is, de büszkén, komoly méltósággal. A latrok gyaiázatfája: a kereszt ma templomokban van. Az a kötél is — mint töviskorona. És a golyó — mint a lándsa és a vasszegek Szent klenódiumok. A melyek fölött neu- bosszú s a gyűlölet üszke villog, de a vértanukat megillető gloria. Ahitat költözzék a szivekbe és meg- illetődés. A keresztfa tövében elül a bosszú és az átok. Ott imádkoznak. . . . Bocsásd meg nékik . . .! A megbocsátás imádsága legyen az ajkon és oltári áhitat a szivekben. Ne feledjük, hogy temetőt járunk. De azt TÁRCA. A murányi Yenus. — Széchy Mária a magyar költészetben. — I. Gömörmegve vadregényes vidékén, az ország egyik legfestőibb pontján, magas erdőbo- ritotta hegység egyik közel háromezer lábnyi ormán fekszik egy hatalmas sziklafészek: a murányi vár omladék. Murány vára, Dugonics leírása szerint, egy igen régi, magas, valaha meggyőzhetetlen vár, Gömörvármegyében vagyon egy iszonyú magasságú kősziklán. Beléje csak egy keskeny utón mehetnek. Valamik az ottlevő katonáknak ennekelőtte szükségjekre valának, u. m. fa, kenyér stb. mindazok láncokon huzattattak fel szamarak által. A kútnak mélysége hallatlan, mert a viz bőrzsákokban egy óránál tovább huzattatik fel. Próbálták azt is, hogy kátsát vetettek a kútba és az a vár alatt levő vizeken kiúszott. Már Dugonics panaszkodva említi fel ezelőtt több mint száz évvel, hogy a vár sokat veszített előbbeni méltóságából, mivel a maga dögére hagyatott. A paloták, — úgymond, — melyekkel azelőtt ke- vélykedett, szégvelve és mintegy erőltetve mutogatják régi ékességöket. És valóban ma már csak érdekes rom, de hajdan történetünk idejében egész kis város volt a murányi bérctető, melynek fallal bekerített területe a romokból következtetve, mintegy hat holdnyi lehetett, csinos kápolnával, több nagy úri lakkal, sokféle raktárral, lőporházzal, börtönökkel, szép kerttel, szóval mindennel ellátva, a mi egy főúri háztartás alkatelemét teszi. — E nevezetes falak közölt játszódott le körülbelül harmad- félszáz evvel ezelőtt történelmünknek legismer- mertebb. legnépszerűbb szerelmi kalandja, a hires murányi regény. Az 1644. év egy harmatos szép nyári reggelén egy furfangos parasztlegény érkezett a Rákóczi-pártján levő nagy éberen őrzött murányi várba. Megmotozták, de nem találtak nála semmi gyanúsat. Csupán egy zsák uborkát hozott, idei uborkával akarván kedveskedni a várbeli hölgyeknek. Pedig vitt még más valamit is, a mi Murány sorsát eldöntötte. Az uborka közt ugyanis egy levél volt elrejtve s az ügyes fickó, a mint az őrségen áttudta csempészni, úgy kezébe is játszotta annak, a kinek szólt, a vár egyik birtokosnőjének — Széchy Máriának. Mert három úrnője volt ez időben Mu- ránynak: Széchy Györgynek három leánya : Éva, Kata és Mária. Kettő közülök férjes asz- szony volt, mig a legidősebb, az önerejére utalt viruló özvegy: Széchy Mária, Bethlen István özvegye, Rozsályi Kún elvált hitvese volt. 0 azonban tényleg inkább elnyomott, előélete miatt gyanúsított rab volt Murányban, hol a Rákóczy őrserege élén sógorai: Illésházy Gábor, a Széchy Éva ura és Listics báró, a Széchy Kata férje gyakorolták a hatalmat; szóval a két testvér, illetőleg férjeik domináltak az özvegy fölött, a kik egymás között Írásbeli egyezséget is kötöttek a harmadik birtokos, Mária kijátszására. Ilykép egész kis összeesküvés létesült a védtelennek tartott Mária ki- fosztására. Az éleseszü özvegy azonban csakse, hogy a fej fákról az élet szava kiáltoz: Föltámadunk! A vesztőhely nem ölte meg őket, a golyó s a kötél nem halált, de életet osztott. Csak dicsőségesek, ha vérbe öltözöttek is. Nem siri árnyak, kik az elmúlás dalait susogják. Kiáltásuk az élet dörgése, vezérei szó, a nagy idők csodatevő szava: Előre. . .. Szent Januarius vértanú ünnepén Nápolynak és Olaszországnak népe királyával együtt összegyűl a szent templomában. Áhitatos, ünnepi érzés a boltivek alatt.’A vértanú ereklyéi előtt várakozó, mélységes csend. Ekkor a századokon át megalvadt, fekete vért odaérintik a tetemhez ... Az imádság sóhajos fohászai szállongariak föl néma megilletődésben. Percek műinak. Egyszerre buzogni kezd a vér, forrásba jön és habzó vörösséggel kereng. Élet a százados csontokban! — Riadó mámor, kitörő örömzaj s a falak megreszketnek a fölharsonó Te Deum orkános hymnusában. — Ez a nap legyen nekünk is mint Nápoly napja! Az aradi vértanuk vérét érintsük a nemzet leikéhez. És buzogjon ez föl, járja át az élet elevenítő keringése e hazát, a sziveket mind. Lüktessen mámoros erővel. Forrjon, mint az örvény; pattanjon bimbóba, virágba, mint a tavaszi rügy. Özönlő ár zúduljon föl. Zsen- düljön friss erőre, cselekvő munkára, hogy fölharsanjon a magyar szivekből e haza téréin szerte a nemzeti élet dicsőséges Te Deuma! pV Lapunk jelen száma ÍO oldal. ^ * r ha mar átlátott a szitán és tisztába jött a sógorai tervével. Jól látta a^ fenyegető veszélyt, de nem segíthetett magán a túlerővel, a hatalommal szemben, bármennyit búsult, bármennyit töprenkedett is. — Az uborkába rejtet levélke azonban, mint a menekülés zöld olajága tűnt fel előtte. A levelet Wesselényi Ferenc irta, az akkori füleki kapitány, a ki a legelőkelőbb főúri család sarjadéka volt, a későbbi nádor, akkor szintén özvegy ember, a korán elhunyt szentéletü Bosnyák Zsófia özvegye. W. hű királypárti ember volt ugyan, de Murányi nem politikai célzattal akarta megszerezni, mint inkább birtokszerzési hajlamból, miután az stratégiai szempontból nem birt nagy fontossággal. A murányi regény első stádiumában tehát nincs semmi természetfölötti, sőt semmi regényes sem. A politika csak mellékesen szerepelt W. tervezgetéseiben és a szerelem szintén csak utólag vegyült belé. — A vár megszerzésére két mód kínálkozott: erőszak vagy cselszövény. Az előbbire még csak gondolni is képtelenségnek látszott a vár fekvésénél fogva. W. tehát az utóbbit választotta. Ismerte a várbeli állapotokat. A három murányi asszony közül mindjárt az egyedül állóra, az elváltán élőre: Széchy Máriára gondolt. Egy merész elhatározással levelet irt neki, melyben személyes találkozást kért tőle. A levélkét kis golyóvá gyűrte, melyet viaszszal vont be. A viaszos golyót azután elrejtette egy zöld uborkába, mely a többi közé került Nagy János iszákjába. — W. célhoz jutott. Mária válságos helyzetében Isten ujját látta a levélben. Megragadta az alkalmat. Felelt W.-nek. Csak annyit, hogy legközelebb elküldi hozzá
