Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-09-15 / 37. szám

6-ik oldal.

37. szám.

ámítások kisértetbe visznek, akár a nyugtalan, ősmagyar temperamentum veszélyes kalandokra csábit.

Azt dokumentálja e beszéd legfényesebben, a mit mi magunk, az ő hódoló hívei sem mertünk volna soha remélni, hogy Apponyi, a kormányféríiu semmivel sem kisebb Apponyinál, az ellenzéki vezérnél.

Élénk emlékezetben van még, hogy a tavaszi békeakció tulajdonképeni kiinduló pontja Apponyinak január 6-án, Nagybányán elmondott beszédében volt lefektetve. Reánk, szatmárvármegyeiekre kétszeres érdekkel bir tehát minél mélyebben bevésni tudatunkba Apponyinak jászberényi kijelentéseit, melyek folytatását képezik nagybányai beszédének.

Ebből az okból is adjuk a jászberényi beszédet alábbiakban egész terjedelmében.

Igen tisztelt polgártársaim ! Hálával, örömmel és büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy az alkotmányos életnek erkölcsi tartalma abban a negyedévszázados frigyben, mely engem ehhez a választóközönséghez csatol, a legtisztább ragyogással jut kifejezésre. Idegen voltam ehhez a városhoz és annak lakóihoz, midőn engem 25 év előtt először tiszteltek meg a képviselői megbízással; semmiféle társadalmi összeköttetés vagy befolyás nem szerezte meg nekem ezt a mandátumot, egyedül apolitikaimeggyőződések találkozása és ha később, amint remélni merem, egyéni rokonszenv is hozzájárult összeköttetésünk megszilárdításához, úgy ez a rokonszenv is kizárólag a haza szent ügyéért való buzgól- kodás tiszta forrásából táplálkozott; az egyéni és helyi érdek még a jövő remények alakjában sem vegyülhetett beléje, mert annak szempontjai önöket csak arra indíthatták volna, hogy engem elhagyjanak ; önök pedig meg nem tántorodtak akkor sem, mikor politikai helyzetem reménytelennek látszott, mikor a meg nem dönthetőnek vélt hatalom összes csábításaival és összes kényszerítő eszközeivel kétségbeesett erőfeszítést tett hűségök megtörésére. Ha mindaz nem velem történik, akkor is büszke vagyok reá, mint magyar ember, büszke vagyok e tőzsgyökeres magyar nép erényeire, örülök, hogy alkotmányos életünk könyvében ilyen lap található. De hogy e fényes lapra az én nevem is reá van Írva, az közéletemnek egyik legtisztább öröme; családi ereklyeként fogom őrizni én, fogják őrizni leszármazóim azt a zászlót mely ennek az alkotmányos frigynek jelképe, de jelképe annak a szeretetnek is, mélyet e város népe irántam és én e nép iránt érzek és melyet tettekben való bebizonyítását a haza szolgálata után egyik legszentebb kötelességemnek ismerem.

A kormány helyzete.

T. polgártársaim! Szeretnék ennél az ünnepi alkalomnál egyébről nem is beszélni, mint a mi családi ünnepünkről. De az idők komolysága és felelősségteljes állásom egyaránt arra kötelez, hogy az ország helyzetéről is nyilatkozzam. Újat ugyan nem mondhatok, de szembe kell szállanom a sötétség erőinek azon munkájával, mely a nemzet előtt ismert tényeket elhomályosítani, a nemzet által elfogadott elhatározásokat megingatni iparkodik; nem a kormányt akarom megvédeni, hanem a nemzeti ügyet; a kormány tagjai súlyos teherként vették át egy átmeneti kormányzás feladatait, mely természeténél fogva nem kecsegtetheti őket olyan eredmények reményével, minők az ő politikai multjoknak és — talán szabad ezt is szerénytelenség nélkül mondanom — az egyéniségökről táplált közfelfogásnak megfelelni: nekünk ez politikai értelemben szólva, nyaktörő vállalkozás, melytől az önzés vissza riadt volna, melyet csak hazafias kötelességérzet parancsolt ránk. Mikor a kormányt átvettük, leplezetlen őszinteséggel tártuk föl e vállalkozás alapjait a nemzet előtt; megmondtuk, hogy bár a nemzetnek az állami lét teljességére irányuló igényeinek egyikéről sem mondtunk le és igények egy részének sürgetésétől elálottunk mindaddig, mig az általános szavazati jog alapjára fektetett uj választási törvényt megalkottuk s ennek létesülése után rögtön a nemzeti akarat újabb megnyilvánulására alkalmat adunk; megmondtuk, hogy a gazdasági téren is meg kellett hajolnunk az Európa gazdasági politika bevégzett tényei előtt, anélkül, hogy távolról is lemondtunk volna a nemzet gazdasági önállóságának létesítéséről, mihelyt ez a kényszerhelyzet megszűnik, addig pedig az önállóság előkészítésének kötelességéről.

Megmondtuk az okokat is, amelyek minket ily föltételek mellett az átmeneti kormány elvállalására reábirtak. Igenis kötelességünk

SZATMÁRYÁRMEGYE.

volt véget vetni a társadalmi szétbontás azon kárhozatos munkájának, melyet a hatalomnak akkori birlalói, mint a nemzet megtörésére alkalmas eszközt, céltudatosan foganatba vettek. Kötelességünk volt a választási reform nagy feladatának megoldására vállalkozni, hogy azt a magyar nemzeti állam megerősödésére irányuló szándékkal vigyük keresztül, mikor az a veszély fenyeget, hogy e reform a nemzet megbontása céljából fog megkiséreltetni. Kötelességünk volt megragadni az alkalmat, hogy a nemzet szükségszerű kívánságainak békés utón való teljesülését előkészíthessük. A nemzet szinte egyhangúlag jóváhagyta vállalkozásunkat ; olyan választásoknál nyilatkozott mellettünk, melyektől a kormány befolyása teljesen távol állóit. A nemzet ezzel magáévá tette az átmeneti időre vonatkozó megállapodási a királyival, magára vállalta az abból folyó-erkölcsi kötelezettségeket, mi pedig mindkét alkotmányos tényező megbizotlaiként fogtunk hozzá nehéz munkánkhoz, melynél a lelkesítő mozzanatok hiányát, mélységes hazaszeretetei, komoly kötelességérzet és a jövőbe vetett bizalom kell, hogy pótolja és lelkiismeretem tanúsága szerint — pótolja is.

A rendbontók.

Ezt a megnyugvást nem zavarják az ellenkezésnek azon hangjai, a társadalmi rendbontásnak azon tünetei, a gyűlöletnek azon kitörései, amelyekkel újabban itt-ott találkozunk. Van annyi lélektani ismeretünk, van annyi tapasztalásunk, hogy ezeket a jelenségeket előreláttuk légyen és hogy azok lármájától meg ne ijedjünk. Egy szót sem vesztegetnék ezeknek a tényezőknek erőfeszítéseire s hogyha egyáltalán megemlítem a sötétség erőinek ezt a kétségbeesett próbálkozását, úgy az csupán azért történik, mert vannak jóhiszemű bírálóink is, akiknek jogosultságát arra, hogy meghallgattassanak, tökéletesen elismerem. Azt a komoly kérést kell intéznem nemzeti alapon álló ellenfeleimhez, hogy óvakodjanak akciójuk minden párhuzamosságától a nemzeti ügy ellenségeinek akciójával, annak módszerével, erőszakosságaival, egyéniségeivel, óvakodjanak a nemzet ép erői azon szolidaritásának megbontásától, amelyre a nemzetellenes erőkkel szemben még mindig szükség '.van és szükség lesz mindaddig, mig a jelen válság nemzeti értelemben végleges megoldást nem nyert; óvakodjanak egy szóval attól, hogy a jelennel való elégületlenségüket a vesztében megnyugodni nem tudó múlt saját feltámadása eszközéül fel ne használhassa.

Hogy rövid időn belül bizonyos elégület- lenség fog fejlődni jóhiszemű emberek körében is, azt is a lélektan törvényei szerint előre kellett látnunk. Hiszen egyikünk sem állítja, hogy ez az átmeneti állapot tárgyi tekintetben kielégítő, épen azért fogadtuk el csupán átmenetinek, elfogadtuk jó okokból, melyeket úgyszólván az egész nemzet magáévá tett. Ámde a nyugodt kitartás egy öntudatosan elfogadott helyzetben, melynek könnyelműségeit érezzük, olyan bajok elkerülése miatt, melyeket már nem érzünk és olyan eredmények reményében, melyeket még nem tapasztaltunk, erős lelki fegyelmezettséget tételez föl, amellyel nem mindenki rendelkezik. Ehhez járul sokaknál öntudatlanul, egyéni ellenszenvek befolyása és egyéni igényeknek (e szót legtisztességeseb értelmében véve) ki nem elégített volta; az ebből eredő keserűséget az emberi gyarlóság jóhiszemű önámitássaí tudja tárgyi érvek mezébe öltöztetni. Ezenkívül mindig van minállunk [a jogos nemzeti kívánságoknak egész sokasága, melyek teljesítésének nehézségeit a kormányzaton kívülállók nehezen ismerhetik föl és amelyekre nézve megnyugvást csak az a bizalom szülhet, hogy a kormánynak fontos és hazafias indokai vannak amelyekért azokat egy adott időben sem erőszakolja. Van tehát mindig elég lélektani forrása az ellenzéki hangulatnak és én sem vélek tiszteletlenséget elkövetni senki ellen sem, ha állítom, hogy ami jóhiszemű ellenzés velünk szembe ez idő szerint megnyilvánul, az leginkább ezekből a lélektani forrásokból táplálkozik.

Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a jelenlegi kormány minden intézkedése fölötte áll a kritikának. Mert minden szerénység mellett merem állítani, hogy annál mégis csak okosabb emberek vagyunk, semhogy a csalha- tatlanságot igénylő cézári őrület ily hamar vehetett volna erőt lelkeinken. De azok az ösz- szefoglaló ítéletek, melyek egész kormányzatunk felett egyesek nyilatkozataiban pálcát törnek, annyira nélkülözik a tárgyi alapozást, any- nyira nem bírnak a nemzeti élet feladványainak valamely eltérő elvi felfogásából kiindulni vagy — amennyiben ezt megkísérlik — a marasztaló ítéletet, mint logikai következményt, abból levezetni, hogy messziről felismerhető szubjektív hangulatokból való eredetük.

Mit is mondanak ezek a mi szigorú bírálóink? Akit köztük a legnagyobb tisztelettel

említek, a függetlenségi eszmék egyik veteránja- Mocsáry Lajos, a függetlenségi párt elkallódá- sától fél. Alapjában ő sem helyteleníti vállalkozásunkat de attól tart, hogy sokáig talál elhúzódni az átmeneti idő és hogy mi független ségiek, az alatt megszokjuk a más alapon való kormányzást; ezt az aggodalmát pedig a kor- mányprogrammnak gazdagságára alapítja, melynek keresztülvitele szerinte jó hosszú időt igényel. Más oldalról a demokratikus haladás veszélyét hangoztatják és konzervaliv áramlatok fölülkerekedését, sől az agitáció hevében, elnyomott osztályokat is emlegetnek és harcra hívják föl ezeket az uralkodó osztályok érdekében gyakorolt kormányhatalom ellen.

Nagy baj volna nem reánk nézve, — mert minket csak az áldozatkészség köt a kormányzáshoz, — hanem a nemzeti ügy tovább fejlődésére nézve, ha ezek a hangulatok a közönség soraiban terjednének, a nemzetvédő falanxot idő előtt megbontanánk és ezzel a nemzetellenes tényezők aknamunkáját előmozdítanánk. Kérnem kell tehát első sorban függetlenségi elvbarátaimat, de azután mindazokat, akik a szövetkezett pártokhoz tartoznak vagy azok közös céljaival rokonszenveznek, hogy magukat sem elhatározásukban, sem bizalmukban ilyen gyanúk által meg ne tántoritassák. A kormány minden tagja ragaszkodik a kormányzatnak átmeneti jellegéhez, nemcsak azért, mert igy vállalkoztunk reá a király és a nemzet előtt, de azért is, mert egyikünk sem vállalhatja a felelősséget az ország ügyeinek sikeres vezetéséért, azon szűk alapon és azok közt a korlátok közt, amelyeket az ideiglenes megállapodás számunkra megállapít. Ilyen alapon valóban csak ideiglenesen, csak átmenetileg kórmányozhatunk. Áll ez első sorban a függetlenségi párti miniszterekre, akikkel a kormányzati tapasztalás nem hogy megkedveltetné azt az alapot, amelyen ma kormányoznak, hanem ellenkezőleg, minden elméleti érvelésnél hatalmasabban győzi őket meg ennek az alapnak elégtelenségéről. Csupa vergődés az ellenmondásokban a nemzeti kormányzás mindaddig, mig a nemzeti élet teljességét és önállóságát el nem értük. Ne féljen tehát senki, hogy mi, és épen mi, ezt a vergődést megkedveljük; a a legteljesebb, a legszigorúbb lojalitással meg fogjuk tartani a megállapodásokat, amely alapján az átmeneti kormányzásra vállalkoztunk; ez nekünk becsületbeli kötelességünk és — mivel a nemzet azokat elfogadta — a nemzet jó hírneve is le van kötve azok mellett. De rendületlenül áll a jövőt illetőleg a függetlenségi párt és a koalíció minden pártja a maga elvei mellett, amint azt a kormány elvállalásánál király őfelségének is hódoló tisztelettel kijelentettük.

A teendők.

Hogy sokáig fog-e tartani ez az átmeneti kormányzás ? Épen addig, amennyi idő szükséges az uj választási törvények gondos előkészítéséig és keresztülviteléig. Nem engedhetjük magunkat a türelmetlenkedők által odaszorit- tatni, hogy ebben a végtelenül fontos, nemzetünk jövőjére messze kiható munkában felületesen járjunk el, de kizártnak tekintjük a cél- zatos huzást-halasztást is. Azt az időt pedig, a mely addig okvetlenül le fog telni, felhasználjuk arra, hogy a miniszterelnök programmnyi- latkozatában jelzett feladatokból megoldjunk annyit, amennyit ezen idő alatt és az adott keretekben megoldani lehet. Nem kecsegtetjük magunkat azzal, hogy sokat betetőzhessünk, de alapvető munkát akarunk végezni minden téren, hogy a nemzet és a nemzettel együtt a király erősebb legyen, amikor a mi küldetésünk véget ér, mint a milyen volt, amikor az kezdődött és hogy azok, akik utánunk következnek, biztosan és könnyen építhessenek tovább nemzeti irányban, de viszont mentői több akadályba ütközzék minden nemzetellenes kísérlet.

Munkánk a szociálpolitikai téren indul meg: ha osztálypolitikát csinálunk, hát a szegényebb, hát a társadalmilag gyengébb osztályok politikáját csináljuk; istápoljuk a kisebb gazdasági exisztenciákat a nemzeli munka minden ágában; megvédjük a munkást a tőke tul- hatalmával űzhető visszaélések ellen, de megvédjük szabadságát és kenyerét minden szervezeti terorizmus ellen is. Megcsináljuk az adóreformot — nem fiskális, hanem szociális célzattal. Megalapozzuk a társadalmi békét, mint a nemzeti egység egyik legfőbb oszlopát. Az egyházak ügyeinek rendezésével — hogy az én tárcám körébe eső dolgokról röviden megemlékezzem, a felekezeti békét emberi számítás szerint biztosítani reméljük és ezzel a nemzet erkölcsi egységének, összeforrasztásának egy másik alapfeltételét valósítjuk meg. Gyorsabb ütemben terjesztjük a népművelődést, nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is, szilárdabbá teszszük annak erkölcsi alapjait és nemzeti jellegét. Folytonosan előbbre visszük a tanítók anyagi helyzetének javítását: legye-