Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-09-15 / 37. szám

2-ik oldal. SZATMÁRV ÁRMEGYE. 37. száni. nem is doboghatott, mert hiszen az ő szivét í csakis egyetlenegy érzés tölti be: a legeszmé- ' lyibb honszerelem érzete. 0 csak egy Istent, egy hazát, egy Jiemze_ tét ismert, a magyarok Istenét. magyarok hazáját, a magyarok nemzetet. Le]ke fogékony volt minden szép és nemet» iránt, de csodála­tát, rokonszenvét azáZSZOrtft hatványozta, lett légyen az a virány, az őserdő, a vihartól fel- zudult tenger, a nők, ha hazájában lelte fel azokat, ha másutt arcára szállott sötét ború. A sasmadár röpténél is magasabbra szálltak gon­dolatai, de mindig csakis a legtisztább légkört szelték szárnyai. Ha fáradt lelke megpihent, arany tollát vette kezébe és imákat irt nemze­tének a honszerelemről. Uraim! Ha a lélek, mint tanítják, túléli a testet, akkor ma ő nem a halálát, de hazáját siratja csak, melyet nem láthat többé viszont, de lelkét betölti egy bol­dog érzés annak tudatával, hogy koporsóját bölcsőjébe tették vissza imádott hazája földébe. Hogy ki volt e honfitársunk, úgy hiszem, kita­lálták már uraim. Ő volt az, kiről részvétsür­gönyömben igy Írtam özvegyének : »Tisztábban még csillag nem hullott a földre, mint aminő tisztán lelke égbe szállt«. Létezik-e túlvilág, vagy nem, nem kutatom de ha létezik, ő e pilanat- ban reád tekint, kedves Albert barátom, Isten áldását kéri reád és Isten segítségét ama zászló győzelméhez, mely alatt ő egy egész életen át harcolt. Harcolt híven, bátran, melyre mind­ketten felesküdtünk,.mely alatt harcolunk ma és harcolni fogunk éltünk utolsó leheletéig, ama zászló győzelméért, melyre a jeligét Kos­suth Lajos irta fel: szabadság, függetlenség. Ürítsük ki poharainkat feledhetetlen baj­társunk és barátunk, boldogult Bartha Miklós emlékére. A Kossuth-asztaltársaság zásslószentelési ünnepélye. A magyarok istene különös kegyel­mébe fogadta Kossuth apánk lobogóját. Felavatási ünnepére megajándékozott az ősz utolsó verőfényes napjával. Azóta pedig, hogy az ünnepségnek vége lett, egyre esik, zord északi szél fú, akárcsak negyvennyolc után. így harmonizál ez a lobogó az általa képviselt eszmékkel a külsőségekben is. Igaz magyar lélekkel kivánjuk e zászló­nak, hogy a függetlenségi eszmék kálvá­riájából ne legyen része, de végleges diadalra jutásukat hirdesse az idők vé­géig! Az ünnepségekről részletes tudósításunk a következő: Előkészületek. A Kossuth-asztaltársaság hetek óta lázas munkával készült a szeptember 9-iki ünnep­ségre. Nagykároly város polgársága igaz lelke­sedéssel karolta fel a hazafias és emberbaráti célokat szolgáló egyesület ügyét s az ünnep a nagy érdeklődés folytán minden tekintetben fényesen sikerült. Vasárnap reggel lobogódiszt öltöttek a város azon utcái és terei, a melyeken a menet keresztül vonult. A gróf Károlyi György-tér északi oldalán, a Deák-téren, Jókai-, Kölcsey- és Széchenyi-utcákon alig volt ház fellobogó- zatlanul A vendégek egy része, nevezetesen a deb­receni Kossuth-asztaltársaság tizenhat tagú kül­döttsége már a reggeli hét és fél órás vonattal, az érmihályfalvai Kossuth-asztaltársaság szintén tizenhattagu küldöttsége, melyben hölgyek is vettek részt, a déli gyorsvonattal, végül á szat­mári Jósziv asztaltársaság tizenöt tagú küldött­sége a délutáni gyorsvonattal érkezett. Részt- vettek még az ünnepségeken vendégekül dr. Róth Ferenc szatmári törvényszéki elnök, dr. Fekésházy Gyula szatmári kir. törvényszéki biró és Szatmári Mór a margittai kerületi ország­gyűlési képviselője. A délelőtt folyamán terjedt el az az álta­lános részvétet keltő hir, hogy a zászlóanya, Falussy Árpádné hirtelen súlyosan megbetege­dett, úgy, hogy lehetetlen voll az ünnepségeken megjelennie és zászlóanyai tisztét teljesíteni. A beteg főispánná maga helyett a rendező­bizottsággal együtt Debreczeni Istvánnét kérte fel helyettesitőjéül, ki lekötelező előzékenység­gel vállalkozott is e tisztre. A menet. Az asztaltársaság tagjai d. u. fél 3 órakor gyülekeztek össze törzshelyiségük, Kun Istvánnak gróf Károlyi Gvörgy-téri vendéglője előtt, honnan cf>engö-bong0 muzsikaszó mellett vonultak fel a vármegyeházára. A vármegyeháza nagytermében ezalatt a koszorús leányok és vőfélyek gyűltek össze. Pont három órakor megérkezett a zászlóanyát helyettesitő Debreceni Istvánná; ugyanekkor megjelent ott Falussy Árpád főispán is és saj­nálkozással hozta az ünneplő közönség tudo­mására, hogy felesége súlyos betegsége miatt nem vehetnek részt az ünnepélyen. A koszorús leányok és vőfélyek bemutatása után megérkezett a menet, élén a felavatandó lobogóval, melyet Kabelik Gyula vitt, mellette az asztaltársaság elnökével, Kun Istvánnal. Az öt méter hosszú nemzeti lobogót, mely­nek összes festési, díszítési és asztalos munkáit az asztaltársaság tagjai teljesítették díjtalanul, felvitték a megyeháza nagytermébe, a hol Deb­reczeni Istvánná reáillesztette a zászlóanya által adott dús aranyhímzésű, nehéz fehér selyem szalagot, melyen e felirat olvasható: »Kossuth nevével előre — Falussy Árpádné.« Ezután megindult a menet a róm. kath. templom felé. Legelői a zászlót vitték, utána jött Debreczeni Istvánná a rendező bizottság elnökével, Kovács Dezső dr.-ral, majd a koszorús leányok és vőfélyek a következő sorrendben: Kacsó Mariska — Dr. N. Szabó Albert, Tátor- ján Anna — Dukai László, Keszi Emma — Varga Imre, Grieszhaber Anna — ifj. Czéh Károly, Hajek Mariska _ — Frits Béla, Varga Erzsiké — Schannen Árpád, Filep Margit — Mercs László, Faff Teréz — Weiszer Dezső, Boleman Margit ifj. Grieszhaber Albert, Torna Mariska — Tivadar János, Lőrincz Ma­riska — Akkerman János, Sándor Erzsi - Lő­rincz József, Pápai Anna — Törzsök Károly, Széchényi Mariska — Nagy Gusztáv Fáff Teréz Kricsfalusi Károly, Weiszer Irén — Sipos István, Patav Etelka — ifj. Kirilla Adolf, Friedli Anna — Szabó György, Nagy Juliska — Szántó Bálint, Vida Anna — Tóth József, Samrák Etel — Kern János, Orosz Erzsiké — Dipoíd Ferenc, Görög Mariska — Nagele Lajos, Csipkés Jolán — Bódy! László, Sikolya Erzsi — Reich Dezső, Govrik Ánna — Makay Lajos, Karaszka Mar­git — Sikolya Bálint, Kurtyán Erzsi — Vida Imre, Szabó Mariska - Grünvald Győző, Serly Margit t— Riskó József, Feifer Erzsi — Dr. Egeli Imre, Janitzky Irma — Dr. Lang Gusztáv, Ja- nitzky Margit — Balázsy Miklós ; végül az asztal- társaság tagjai és az érdeklődő közönség belát­hatatlan tömege. Az egyházi szertartás. A zsúfolásig megtelt róm. kath. templomba fél négy után nehány perccel érkezett a festői látványt nyújtó menet. A zászlóanya, továbbá a koszorús leányok és vőfélyek a zászló körül a templom szentélyében helyezkedtek el. Á felszentelési szertartást Tietz Antal kegyes tanító rendi házfőnök, h. plébános végezte s azután a következő, magas szárnyalásu ünnepi beszédet mondotta: Kettős természetünkből kifolyóan keres.- sük a földiben, az érzékiben az eszmét, az ideált, viszont szeretjük az eszmét megérzéki- teni valami symbolum által. A két legnagyobb eszme pedig, a mely hevitette, lelkesítette az embereket: a vallásosság és hazafiság eszméje volt. Ez eszméknek jelvényekép szerepel a zászló, a mely épen olyan szent volt, mint az eszme, a melyet jelképezett. Előttünk is szent e jelvény, mint a hazafiságnak és a vallásos­ság egyik legszebb virágának: a jótékonyság­nak jelképe. Azt kívánta tehát, hogy legyen e zászló mindig a hazafiság és vallásosság jel­vénye és legyen az eszme, a melyet e zászló képvisel, szent és áldott. Majd kérte az Istent, hogy »e zászlót segítse mindenkor diadalra ; adja meg nekünk annak szellemét, a kinek nevét e zászló magán viseli, hogy annak esz­méiért küzdve felvirágoztassuk az önálló, füg­getlen, magyar hazát.« Áz ünnepi beszéd végeztével a főgimná­ziumi ifjúság énekkara a Hymnust énekelte el orgonakisérettel s az ünneplő közönség nem­zeti imánk hatalmas akkordjai mellett vonult ki a templomból. A díszközgyűlés. A közönség oly nagy tömegekben tódult már kora délutántól kezdve a városházához, hogy dacára a széleskörű előintézkedéseknek, minden rendfentartási törekvés lehetetlenné vállt. Mire a menet a templomból a városhá­zához érkezett, ennek nagyterme már fulladá­sig tele volt, úgy, hogy még az is kétségesnek látszott, a hivatalos személyiségek beférnek-e a terembe ? így aztán a rendezőbizottság azt a változtatást tette a programmon, hogy a társa­ság díszközgyűlését, nem miként eredetileg ter­vezve volt, a nagy teremben, hanem a város­háza tágas udvarán tartotta meg. Az elnöki asztal körül foglaltak helyet Károlyi Istvánná és Károlyi Gyuláné grófnők, kik az egyházi szertartáson is résztvettek, Deb­reczeni Istvánná, llosvay Aladárné, Péchy Lász Ióné, Dr. Roltman Elemérné, Dr. Schönpflug Béláné, továbbá Károlyi István gróf, llosvay Aladár alispán. Debreczeni István polgármes­ter, Dr. Rólh Ferenc törvényszéki elnök. Szat­mári Mór orsz. gy. képviselő és az egyházak: és hatóságok fejei. Az elhelyezkedés után, a mi a rengeteg közönség miatt nem ment könnyen, a dalárda a Hymnust énekelte el, mit a közönség kalap- levéve, állva hallgatott végig. Ezután Kovács Dezső dr., a rendezőbizott­ság elnöke a következő megnyitó beszédet mondotta : Tisztelt ünneplő közönség! A múlt év viharos politikai harcainak egvik legnevezetesebb napján, 1905 junius 21-én azon a gyászos emlékezetű napon, a melyen a törvénytipró darabont kormány a magyar or­szággyűlés csarnokába bevonult, azon a fényes emlékezetű napon, a melyen a képviselőház mindeneket felrázó alkotmányvédelmi szózatát a magyar nemzethez intézte, városunk három derék polgárának, Kán Istvánnak, Meszesi Fe­rencnek és Drágos Istvánnak kezdeményezé­sére Kossuth Lajos asztaltársaság cim alatt egy hazafias és emberbaráti célokat szolgáló egye­sület alakult Nagykárolyban. A hazafias szellem ápolása, elaggott és önhibájukon kívül elszegényedett iparosok se­gélyezése és szegény gyermekek istápolása: ezek azok a feladatok, melyeket egyesületünk alapszabályai célul kitűznek. Az alapítása óta eltelt idő rövidsége da­cára, a Kossuth Lajos asztaltársaság máris te­vékenyen és eredményesen működött. Lelkes ünnepséggel ülte meg Kossuth Lajos és Kos­suth Ferenc névünnepét, nagyarányú fáklyás­menettel tisztelte meg Szatmárvármegye azon tisztviselőit, llosvay Aladár alispánt, Mangu Béla, Kerekes Zsigmond, Madarassy István és Kende Péter aljegyzőket, (Lelkes éljenzés) aki­ket az abszolutizmus ádáz dühöngése idején csendőr szuronyok közt tiltottak ki Szatmár­vármegye ősi székhazából, de e hazafias ün­nepségek mellett nem feledkezett meg felada­tainak másik csoportjáról: az emberbaráti cé­lok szolgálatáról sem, a mennyiben ez év ele­jén a kezdet nehézségeihez képest szerényen ugyan de mégis három elaggott negyvennyol­cas honvéd iparost segélyezett és tizenkét sze­gény gyermeket látott el téli ruhával. Alig több, mint egy évi fenállás alatt si­került egyesületünknek olyan mértékben ma­gára vonni a város hazafias közönségének ér­deklődését, hogy lehetővé vált e mai díszes ünnepség keretében, eszméink jelképezéseül, hazafias céljaink kifejezőjéül felavatnunk e nemzeti lobogót. E lobogó alatt fokozott buzgalommal és bizonyára örvendetes eredménynyel fog előre­haladni egyesületünk a könyörületes embersze­retet s a törhetetlen hazafiság utján. Ezekhez a törekvésekhez kérem én az egyesület nevében Nagykároly város polgársá­gának támogatását továbbra is, és a midőn őszinte részvétemnek adok kifejezést a zászló­anya Falussy Árpádné Öméltóságának közbejött betegsége felett, mely megakadályozta őt ab­ban, hogy lelkes készséggel elvállalt tisztjének ez ünnepélyen olyan buzgalommal megfelel­jen, mint a milyen tevéken}' érdeklődéssel az előkészítés fáradságos munkájában résztvett, — a midőn meleg köszönetét mondok Debreczeni Istvánná őnagyságának mély hálánkra kötelező azon szívességéért, hogy a beteg zászlóanya helyettesítését elvállalni kegyes volt, — a mi­dőn hazafias hódolattal köszöntöm körünkben a két nagyasszonyt, Adro/í/í'Istvánné, és 'Károlyi Gyuláné grófnékat, — a midőn szívesen üdvö­zölt kedves vendégeinknek megtisztelő megje­lenésükért, a róm. kath. egyház főtisztelendő plébánosának zászlónk felszenteléseért, Nagy­károly város érdemes polgármesterének a vá­rosháza helyiségének átengedéséért, a dalárdá­nak és a főgymnasiumi énekkarnak szives közreműködésükért hazafias köszönetemet fe­jezem ki, a díszközgyűlést azzal a kívánsággal nyitom meg, áraszsza el a magyarok nagy Is­tene ezt a háromszinü lobogót soha meg nem szűnő, örökkön-örökké tartó áldásos kegyel­mével! (Zajos éljenzés.) Ezután Vetzák Ede dr. emelkedett szó­lásra s a következő beszéddel indítványozta Károlyi István grófnak a társaság díszelnökévé választását: Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! A Kossuth Lajos asztaltársaság, amelynek hivatása a Kossuth szellemét e városban a maga tisztaságában fentartani és terjeszteni, — őszinte tisztelettel viseltetik mindazok iránt, a kik e szellem fentartásában és fejlesztésében érde­meket szereznek. A Kossuth szellem kiváló és lelkes apos­tola Károlyi István gróf ^képviselőnk iránt

Next

/
Oldalképek
Tartalom