Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-01-27 / 4. szám
4. szám. NZATM ÁR VÁRMEGYE. 3-ik oldal. agyafúrt, csak vakmerő. Hivatalában soha nem dolgozott. Lett dijnok a székesfővárosnál s ha itthon marad, ma bizonyára miniszterjelölt. De nem maradt itthon. Sem ő, sem a székes- főváros félmillió koronáju. Ez is csak siker? Hívják Kecskeméthy Győzőnek. Kétféle sajtó. Nemzeti küzdelmünk, sajnos, ma már alkot- miányválsággá nőtte ki magát, mely legalább egyelőre, felfüggesztéssel fenyegeti ezer éves alkotmányunkat, nemzeti létünknek egyetlen talpkövét. A nemzeti akarat megnyilatkozása volt az a nem remélt, fényes siker, mely 1905. évi január hó 26 án elsöpörte az akkor uralmon levő szabadelvű pártot, oly fényes győzelmet juttatva az egyesült ellenzéki pártoknak, mely alkotmányos élet ideje alatt páratlanul áll a válságok történetében. Azóta nagyot változott a helyzet! A parlamenti kormány helyét felváltotta a rémuralom korszaka, a csendes munkálkodás idejét a veszélyben-levő alkotmány védelmének szükségessége! A „végtelen nyomor és szenvedés“ kilátásba helyezése óta, valóban sok történt ezen Ígéret beváltása céljából, úgy, hogy ma már meg nem lepne bennünket az sem, ha a végten nyomort és szenvedést az abszolutizmus dicső korszaka meghatványozza. A felszabadult őrület keresztül törve mindenen, a mi szent, a mi a törvények védelme alatt áll, nem kiméivé köz- és egyéni szabadságot, nem kiméivé a nemzet féltékenyen őrzött alkotmányjogi biztosítékait, a törvény szakaszainak erőszakos csürés csavarásával, a törvényesség látszatába burkolózva űzi nemzetrontó játékát, mely játék azonban a nemzet millióinak bőrére megy. Ismeretlen, homályból előrántott kétes alakok merülnek fel a semmiségből, kik tegnap még kétségbeesésükben talán egy dijnoki állásért kilincseltek ajtóról ajtóra, ma a közjogi állások egyik díszes polczára emelkedve, önmaguk csodálkoznak legjobban azon, hogy tulajdonképen kik ők ? Qualifikatio, tanulmány, gyakorlat, bizalom ? Eh mit, a kivételes felhatalmazás pótol mindent s a csendőrszurony segélyével, kétes existenciák hozzájárulásával vigécek és hasonló alakok intézik a közigazgatás ezerféle szövevényes ügyeit! A régi alkotmányhü tisztviselők, kik nem akarnak az önkény jármába szegődni, kiknek hazaszeretetük, törvénytiszteletük erősebb az. egyéni becsvágy, a kapasz.kodási viszketegnél, kik előhaladásukat a közbizalom megnyilatkozásától várják s jó! kiérdemelt munkájuk jutalmául akarják megnyerni, azok ma „renitensnek, felfüggesztései, elcsapással „végtelen nyomor és szenvedéssel“ fenyegetvék 1 És csudálatos! ez. a nemzet még sem ijed meg és még mindig nem akar felhagyni a renitenskedéssel. A vármegyei tis/.'viselők még mindig nem akarnak eszközei lenni a rémuralomnak s a nemzet képviselete még mindig ragaszkodik törvényes jogaihoz, még mindig nem akarja a mohácsi vész előli, Báthory a bukóit nádor és az egész főnemesség részt vett s mely végre J a köznemesség népszerű emberét, Verbőczy j Istvánt kibuktatta a nádori székből. De ennyi j sok baj és viszontagság után Kolozsvárit még j ma is van egy kalandos társulat, mely ősi jellegét félezeréveti át megtartotta. Ilyen és a keresztény szeretet más művei segítségével alig egy század leforgása után elérte a papság, hogy a kereszténység népszerű lett Magyarországon. Templomok, iskolák, szerzetházak épültek mindenfelé. Buzgó nők gondoskodnak arról, hogy az Isten háza s különösen az oltárok ékesek legyenek. Magyarországot is áthatja és lelkesíti mind az a sok szép eszme, mely Nvugat-Európát több Ízben egészen újjá szülte. Ettől fogva a magyar nemzet lett a kereszténység védőbástyája és a nyugati műveltség terjesztője századokon át. Ennek a városnak is van egy olyanféle j kalandos társulata, amilyenről beszéltem. Nemes szivü hölgyek fáradnak és buzgólkodnak abban, hogy az Ur házának meglegyen a kellő ékessége. Az Isten áldása s a fölsegitett hitközségek hálája legyen az ő legszebb jutalmuk önzetlen fáradozásukért. Most pedig összegyűltünk a régi kalandosok példájára, hogy szeretetlakomát tartsunk. Újítsuk fel Kálmán király régi törvényét: fizesse egy tinó árát, aki összejövetelünket megbontja. De jelentsük ki, hogy a másik törvénye a régiség miatt már elavult: az az kvaterkáz- zunk vidáman, kinek mig lehet. cserben hagyni legnagyobb kincsét nyelvének istenadta, természetes jogait! És az a sajtó! Ez a nagyhatalmasság, melynek apró harcosai hatalmasabb csatát vívnak, mint bármely nagyhatalom ágyukkal és gépfegyverekkel felszerelt hadseregei! Az a sajtó, mely jóbarát ként megjelen mindenük, belopja magát a szivekbe s ezerszeresen segít lángra lobbantani a hazafiui érzést Mely minduntalan beleüti orrát a törvénytelen intézkedésekbe s igyekszik kellemetlenkedni a „végtelen nyomor és szenvedés“ végrehajtó közegeinek aknamunkáiban. Jóleső érzéssel látjuk, hogy a sajtó legnagyobb része lángoló hévvel, önzetlen hazaszeretettel szegődik az alkotmányvédelem harcosai közé! Legtekintélyesebb lapjaink buzgó hirdetői a nemzeti küzdelemnek, hej pedig az ellenzéki kenyér nem nagyon puha és nem tejjel van készítve! És mégis küzdenek, nem kincsért, kitüntetés, hatalomért, talán hátrányukra, kárukra, de igaz meggyőződéssel, a nemzet javára! És nemzeti küzdelmünk történetében bizonyára nem utolsó lapot fogja elfoglalni a sajtó küzdelmének szánt lap. Az utóbbi időben itt is, ott is fel-fel veti fejét egy-egy zuglapocska, 'mely nagyhangú frázisokkal. még nagyobb reklámmal, független politikai elveket hirdetve, ismeretlen alakok, ismeretlen elmeszüleményeit, rendesen álnevek alatt közölve, bántó disszonancia .gyanánt vegyül bele a sajtó hazafias munkájába? Gyanúsítás, lekicsinylés, a nemzet fenséges küzdelmének kigúnyolása, ! a nemzet vezéreinek pellengérre állítása, a hatalom birtokosának égig magasztalása, a „végtelen nyomor és szenvedés" hiób híreinek colportálása, — egy-egy eddig nagyon is kicsinynek ism rt, homályos alaknak előtérbe tolása, végül az ijesztgetés, megfélemlítés, rémitgetés alacsony észközének szócsöve képezik azt a politikai piogrammot, melylyel ezek a zuglapocskák rövid! életű pályafutásukat megkezdik! Mi ez? Hát lehet nálunk igy is csinálni politikát? Lehet e oly egyéneknek, kiket azelőtt senki sem ismert, kiknek véleményére, nézetére senki sem kiváncsi, a sajtó utján ily programm szolgálatába szegődni? És ki hiszi el, hogy a nemzeti küzdelem mai korszakában, midőn az egész magyar nép egy táborban tömörül, midőn rang- és osztálykülömbség, nélkül mindenki az alkotmány védelmére siet, akkor ily politikai programmal olvasó és előfizető közönségre is szert lehet tenni? Ej, ej, azt már még sem hiszi el senki?! A nemzet adófilléreiből fizetik bizony ezeket a lapocskákat! A „rendelkezési alap“, vagy Isten tudja miféle »lap, úgy látszik még birja egy pár ilyen szócsőnek fentartását, — hogy meddig, az nem a mi dolgunk! Az ellenzéki sajtó, éljen meg a közönség támogatásából, és meg is él hála Istennek belőle, a kormányt támogató, de politikai pártoktól „független" lapok dús érdemeket szereznek arra, hogy megnyíljék számukra a bőség szaruja s ontsa a kincseket, állásokat, kitüntetéseket! Pedig bizony sokba kerül egy ilyen lap fentartása s az eredmény vajmi csekély. Akármennyire is tiszteljük a véleményszabadságot, nemzetellenes vállalkozás biz az! És a helyett, hogy ilyen haszontalan vállalkozásba fektetné kicsiny tőkéjét Kristóffy ur, adunk neki egy jó tanácsot, — adja inkább azt az összeget a póttartalékosok családjainak segélyezésére, mert ezzel legalább jót fog tenni. Maróthy Sándortól megint jött egy pár szép frázis a Szatmármegyei Közlönyhöz, persze nem arról amit oly epedve várunk tőle t. i. a nem zetiségekkel egy hajóban való evezésének magyarázatáról, hanem Deákról. A haza bölcse megszokhatta már a szabadelvű párt idejéből, hogy az ő szent nevével takargatja szemétdombját a kormánypárt, de arra mégis meg kell hogy forduljon sírjában a 48-as évek magyar minisztere, hogy az a párt hívja segítségül, amely a Bach huszárok szerepét játsza. Ha Deák 1849 tői 1861-ig nem vonult volna vissza, hanem szeszgyárért, megyefőnökségért vagy jó pénzért miniszterséget vállalt volna, ha 1867-ben nem kötött volna kölcsönös engedékenység alapján kiegyezést, hanem az absolutizmustól való félelmében leszerelt volna, akkor hivatkozhatnának reá olyan jámbor képzelődök • mint Maróthy Sándor és olyan raffinált hazaárulók mint Nagy László. így azonban csak hallgassanak, mert ha véletlenül akadna egy modern Deák a ki a kölcsönös engedékenység alapján megkötné a békét p. o. a vezényszó elejtésével, de a gazdasági önállóság kivívásával, a haladópárt és orgánumai üvöitenének legjobban, hogy a koalíció elárulta a nemzetet, mert ha nincs háború, miért kapnának ők szeszgyárat, rendjelet, hivatalt, szubvenciót stb. A nagykárolyi Ktoy-egyosfiletról, — Válasz a gyanúsításra. — A Sz. K. 5. számában feleletet kaptunk a »Szatmárvármegyében« fölvetett ama kérdésünkre . Mi lesz a Kölcsey-egyesülettel ? E kérdés az egyesület titkárához szólt, mint a ki az egyesületi tisztviselők lemondása után november eleje óta vezette a kör ügyeit s egy Ízben választmányi gyűlést is hivott egybe, amely gyűlés tárgya az volt, hogy a Kölcsey egyesület főelnökét megyefőnöki kinevezése alkalmából az egyesület részéről küldöttség üdvözölje. Hogy az ügyrend értelmében jogtalanul mondta ki az egyesületi titkár, mint eme választmányi gyűlés elnöke, a tisztelgés elhatározását, most nem foglalkozunk ezzel. A kis cikk beküldői a titkárhoz csak azért intéztek felhívást a Kölcsey- egvesület közgyűlésének összehívása érdekében, mert az egyesület vezetőinek lemondásával keletkezett haldoklást valami módon megorvosolni kívánták. A kérdésre nem atitkár.de meglepő szerény- séggel Nagy László felelt, kinek személye okozta épen a bomlást. A jóizlés természetesen úgy hozza magával, hogy az kiabál, a kinek háza ég. A válaszra szinte szükségtelen a felelet is, mihelyt elmondtuk, hogy Nagy László a válaszoló, de sokkal fontosabbnak tartjuk egyetlen irodalmi egyesületünk ügyét, hogvsem egyszerűen napirendre térnénk felette. Nagy László a maga válaszában kitérve a kérés lényege elől, a mely a közgyűlés összehívását kívánta, egyszerűen azt kívánja, hogy hagyjuk kimúlni a Kölcsey-egyesületet és vagyonát fordítsuk »politikai és felekezeti célokat nem szolgáló« egyesület javára. Nekünk szükségünk van a Kölcsey-egye- siiletre s azt ilyen egyoldalú tanácsra meghalni nem engedjük. Különben sem Nagy Lászlótól függ a létezése, hanem az egyesület tagjait kelt megkérdezni s azt hiszszük — ők más feleletet adnak. A nélkül, hogy e lehetetlen idea cáfolatába bocsátkoznánk s a nélkül, hogy utalnánk arra : nem Nagy Lászlótól függ az egyesület felosztása, sőt a nélkül, hogy e kérdésben —- mert erről szó sem volt — kérnénk a közgyűlés összehívását — pár nagyon is erős tévedését akarjuk kiigazítani Nagy Lászlónak. Szomorú ecsetelés volna, ha kitérnénk arra. mily okokból létesült a Kölcsey-egvesü- let és mit tett erre nézve Nagy László, "a ki furcsa bizonyítvány állít ki magáról, mikor fölhányja, hogy minden renumeratió nélkül vállalta el az egyesület vezetését. Bizony el kellene mondanunk, hogy a mit a Kölcsey- egyesület tett, mindazt Nagy László nélkül tette. Mert a mikor Nagy Lászlóra volt bízva az egyesület, még legfőbb kötelességét — irodalmi felolvasó-esték rendezését — sem teljesítette, mint az 1904. év beszélhetne erről, a mikor az irodalmi szakosztálynak nem volt elnöke. Mikor a Kölcsey-egyesület létezéséről hirt adott, mindannyiszor az irodalmi és társadalmi szakosztály elnökének kegyelméből telte ezt. Az egészen természetes, hogy soha felekezeti, de politikai célok szolgálatába sem állt, csak akkor egyszer, a mikor — bizonyára tagjai többségének ellenére — Nagy Lászlót megyefőnöki állásában üdvözölték. "És ezentúl sem akar az egyesület, — mert létezésének alapja ezzel azonnal megszűnnék — se politizálni, se felekezeti célokat szolgálni, a mivel a szalmaszálakba kapaszkodó Nagy László most vádolni szeretné. Fölösleges hát arra utalnunk, hogy Pal- czer Ernő, az egyesület alelnöke, N. Szabó Antal, a társadalmi szakosztály elnöke és Varjas Endre az irodalmi szakosztály elnöke nem ilv okokból mondtak le tisztségökről, hanem egve'- nesen azért cselekedték ezt, mert az egyesület élén épen a politika oly szélső és nemzet- ellenes irányába tévedt elnöke mellett tovább állani nem akartak. Ez különben világos minden gondolkozó fő előtt. Ha most Nagy László mégis a lemondottakat vádolja politizálásról és felekezetiességről — egyedül marad e véleményével. Különben nagyon csodálkozunk Nagy László felhozott példáján, mikor felemlíti, hogy a Kölcsey-egyesület annyira kerülte a politikán kivid a felekezelieskedést, mikép a múlt évben a szeődemeteri egyház kérését: a református templom javára való est rendezését nem teljesítet te. Sőt igenis a leghatározottabb forrásból tudjuk, hogy Nagy László akart e célra estet tartani az irodalmi szakosztály elnöke nélkül s ez egyedül azért nem sike"- rült, mert ismert munkaszeretete az est szereplőinek felkérésétől megijedt. Nagy László ismert munkaszeretete különben más válságba is sodorta a Kölcsey- egyesületet. A Kölcsey-egvesületnek alapszabályaiban is előirt egyik célja az volna, hogy egy Köl-
