Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-08-25 / 34. szám
2-ik oldal. SZAT MÁRVÁR MEGYE. 34. szám. egyenesen neki a nemzeti szinü lobo- gós ellentábornak. Az általános zűrzavarnak első napjaiban nem egynek sikerül belül jutni a sáncokon. S ha első lépése sikerült, a többi már hasonlitha- tatlanul könnyebb. Csupán annyit kell mondania: — Nem egyébért voltam haladópárti, csak azért hogy ellenőrizzem a martalócokat. Közöttük éltem, hogy megtudjam titkaikat, velük üvöltöttem, hogy annál jobban bizzanak bennem. De ha csakugyan abszolutizmus lett volna, én vagyok az első. a ki otthagyom őket. Nem vagyok-e én a legönfeláldozóbb hazafi mindnyájatok között? Lassanként a győztesek harcsorai rendbe jönnek. Szorosabban összezárkóznak az alkotmány védők csoportjai, itt is, ott is felhangzik egy-egy óva intő szó s ha sajnos, az apró jakabok százainak sikerült is közibénk csempészni magukat, a nagyok, a félelmetes con- dottierik kivid rekedtek. Ámde, ha béke van, miből keresse meg a szegény condottiere a maga mindennapi pezsgőre valóját? Kivált hogy épen akkor fújták le őket nagy váratlanul, a mikor rendszeresen kezdték volna rakni feneketlen zsákjukba szorosra préselt rétegeit a kékhasu bankónak! A condottiere búsul és gondolko- kodik. Gondolkodik és tervez. Harcot, a melyben mindenki csak veszíthet, a kinek van veszíteni valója A nyertes csak ő lehet, a ki ma épen úgy semmi, mint a hogy azelőtt semmi volt, de az uj harc ismét úrrá, hatalmassá teheti, s haj, mi pokoli kéj volna még egyszer végig gázolhatni azokon, a kik télül kerültek! A modern condottiere nem csak pénzsóvár és vérszomjas, de ravasz, ötletes, sőt a maga módja szerint tudós is. Ha egyéb nem is, mindenesetre társadalomtudós. A politika útjáról az évtizedes bozótot letakaritotta a nemzeti eszme hatalomrajutása, — egyenes és sima ez az út, hova lennének a kalandorok, ha ezen az úton akarnának a nemzeti hadállás ostromára indulni ? Félrevonulnak hát, rejtek-ösvényt keresni, a melyen észrevétlenül lophassák meg a nemzeti őrsereget. Egy guerilla csapat felvonulásával kereszteződik ut- jok. Elől egy „európai hirü“ tudós, a ki e köpenyeg alatt büntetlenül hirdetlokon. — Én és utitársam a magyar jelleg megóvása végett a többiek általános ámulátára, kifogattunk egy-egy kis zömök hegyi lovat és annak nveregtelen hátával cseréltük fel pár órára a hajó fedélzetének székeit. Kis paripáinkkal persze az elsők mi voltunk, kik a meredek hegyi utakon a Hotel Belle Vue-höz érve megláthattuk az alant elterülő és a tátrai tengerszemhez hasonló fjord szélén, pázsit, gyümölcsösök, kis zab és árpa táblák között épült Merokot és a felettünk elterülő sivár jégmezőket. — Mióta Merokot elhagytuk ilyen jégmezők szemléletében mind inkább van részünk és én kezdem irigyelni monsieur Lorinnek helyzetét, ki csak nagy nehezen tud kibontakozni két bundájából, midőn a hajó tülke jelzi, hogy ismét valami újabb látványosságban van részünk. Ezeknek egész halmazata zavart fel édes semmitevésünkből 9-én este, midőn egyszerre tűnt fel előttünk a kalap alakú Tongliátten szigete, egy eltévedt bálna, a lemenő nap végső sugara és az éjszaki sarkkörön átrepülő dun- naludak. Midőn Norvégia egyik szigetének Istene a parti hegyek tündérének hiába udvarolt az emberi gyengeség erőt vett rajta, a harag elöntötte és felkapva egy nagy sziklát agyon akarta vele Tündér őnagyságát sújtani, A dobott szikla utat tévesztett, úgy hogy a Tongliátten sziget hatalmas hegységének oldalán ütött csak rést, a tündér pedig elmeneküli. így magyarázzák az öreg vikingének ama nyílásnak eredetét, mely eme hegység oldalán most is mint egy kis kerek ablak látható. ; » heti a hazátlanság vakmerő tanításait királyi magyar tanszékéről. Nyomában egy csomó félben maradt zseni és egy másik csomó kiforratlan gyerkőc. — xMarxot olvassák, belőle a Budapesti Naplót írják és kiabálnak torkuk szakadtából : — Félre az útból, — mi tudósok vagyunk! A két csapat összetalálkozik; mindegyik felismeri a másikban a rég keresett szövetségest; összeölelkeznek, a „tudósok“ rehabilitálják a nemzetgyilkos politikust, egybe forrva együtt haladják tovább útjukat, melyet szemérmetlen hipokrizissel és nevetséges pöffeszkedés- sel a tudomány utjának neveznek el és ime: az erkölcstelenség szövetkezve az éretlenséggel, döngetni kezdi az ezeresztendős kaput... Hogy mindezeket az általánosan ismert dolgokat miért mondjuk el újra és újra ? Nagy okunk van reá. Apró, de megdöbbentően összevágó jelek arra mutatnak, hogy a nemzetellenes liga nálunk is szervezkedik. Miért volt az idén, e csodás bőtermésü nyáron hét— nyolc helyen is arató-sztrájk Szatmár- vármegyében ? Mi az oka annak, hogy a vármegye keleti részein az oláhok 48 óta nem tapasztalt vakmerőséggel izgatnak a magyarság ellen ? Mivel lehet megmagyarázni kihívó magaviseletét a bukott rendszer satelleseinek, a kik pár hónap előtt láthatatlanná igyekeztek zsugorodni ? A haladópárt kétségtelenül tervez valami aknamunkát vármegyénkben különlegesen, épen úgy, mint az országban általánosan. Aknáikat szét kell rombolnunk, mielőtt robbanásképesekké fejlőd- nőnek. A hazafias pártok összetartására ma, a midőn alkotni akarunk, még inkább szükség van, mint volt a harc idejében. Kimondhatatlan kár és vereség származnék a nemzeti ügyre abból, ha Kristóffyék bármely hazug jelszó alatt is képesek volnának a nemzeti küzdelemben kipróbált tömör soraink közé behatolni. Hatvanhetes pártalakulásról hallunk szót ejteni itt is, ott is. Attól függ e mozgalom helyessége vagy helytelensége, kik állanak az élén ? Azok-e, a kik a nemzeti küzdelemben fentartás nélhül elismerve Tisza szörnyű bűneit, politikájának kárhozatosságát fölemelt fővel, nyíltan szegődtek az alkotmányA tenger közepén artézi kutat rögtönöző bálna, bocsánat a kritikáért, a világ egyetlen rosszbeosztását juttatta eszembe. Mert miért nem lehetett már a tenger sok vizéből, de legalább is a bálnából oda juttatni, hol ezreket költenek arra, hogy a föld mélyéből egy kis vizet teremtsenek elő. — De cumulálva van sokszor a szerencse egy-egy helyen úgy, hogy a legnagyobb nyomorúságot képes előidézni. Volna csak egy kicsiny sziklája a Lofótoknak az Ecsedi lápon milliókat érne az, mig itt az országot alkotó rengeteg kopár hegység egy nép nyomorúságának és szegénységének okozója. Nem volt időm tovább a bölcselkedésbe mélvedni, mert feltűnt előttünk ama pontozott körvonal, mely határt szab a nap utjának is észak felé — De még a nap pályafutásában megmarad az elébe tűzött határok között, mozsárágyuk jelzik, hogy az »Oiklomnak« sikerült e határvonal egyik részén átsiklania, uta- sainakazon határtalan vágya által vezéreltetve, melynek csak az örök jég és hó világ az akadálya. A Lofotoknak a tengerből a felhők közé vesző 300 kilométer hosszú félköralakban elterülő sziklái között folytattuk utunkat mig végre a hetedik napon Tromsőben pihenhettünk meg. — A 70-ik fok alatt a tenger és havasok- között fekszik e város, mely híven tükrözi vissza a kultúrának győzelmét a legvadabb vidékeken is. — Tromső múzeumában az északi állat és növényvilág, mulatóhelyein francia di- vatu ruhákba öltözködött dámák találhatók. Aszfalt és vízvezeték van utcáin tekintet nél- kel, arra, hogy a legközelebbi vidékek sárkunyhóiból idecammogó lappok iramszarvas bocspárt híveiül, avagy azok-e, a kik sunyi kétszínűséggel félrevonulva lesték, melyik irányzat lesz a diadalmas? Vagy pláne azok, a kik szabadelvüpártiaknak hazudták magukat s véresre tapsolták a tenyereiket Nagy László őrjöngéseinek dicséretében ? Pozitív eredményt ugyan egyáltalán nem sokat jósolhatunk a 67-es vállalkozásnak, mert e vármegyét úgy és olyannyira áthatotta a függetlenségi eszme, hogy kivált a magyar többségű kerületekben hiábavaló ellene minden próbálkozás, mindazonáltal, ha amazok, a 67-es politika tisztes követői, a kikkel együtt küzdöttünk az alkotmány védelmében, megyei párttá akarnak szervezkedni, nem lehet ellene semmi kifogásunk. Ámde, ha emezekben, haladópárti kalandorokban volna elég vakmerőség kibújni odúikból s részt követelni maguknak a politikából, a vármegyei közügyek intézéséből — ez ellen talpra álljon, síkra szálljon minden jóravaló hatvanhetes. A haladópárti érdekcsoport nem politikai párt, hanem közönséges bűn- szövetség. Bármiféle jelszó alatt szervezkedjenek is, megismerjük őket, ujjal mutatunk reájuk. Sem jog, sem kímélet nem illeti őket, mert a haladópárt, hogy nekik is érthetően fejezzük ki magunkat: „Vogelfrei“. A nagykárolyi főszolgabírói hivatal. Gőnyey nagykárolyi főszolgabíró addig okoskodott, hogy nem megy nyugdíjba nehogy azt gondolják, hogy hivatalának állapota kényszeríti erre, mig csakugyan reá került a sor a nagykárolyi főszolgabírói hivatal megvizsgálására. F. évi aug. 1-én tartotta meg a hivatalvizsgálatot Ilosvay Aladár alispán és eredményéről 12 oldalos jegyzőkönyvben számol be, melynek tartalma egyenesen megsemmisítő a főszolgabíró urra. A nemzeti ellenállás diadala óta — érezvén, hogy szekere rudja kifelé áll — úgyszólván ügyet sem vet a főszolgabíró a hivatalra. Az ügykezelés egyrésze teljesen megakadt mint például, hogy nagyon sok közül néhányat említsünk a mutató-könyvet egyáltalán nem vezetik, tárgyalásokat nem tűznek, katonai ügyeket egyáltalán nem is intéznek, még be sem igtatnak, másrészben a hivatal szekere csak úgy magától döcög előre, kiki ahoz kapkod, a mi épen eszébe jut meg a mit egyes felek nagyon sürgetnek. Az egész állapotot legjobban jellemzi azon körülmény, a mi épen a vizsgálat alkalmával találtatott, hogy a hetek óta — betegség címén — távol levő főszolgabíró egy gyakornokra hagyta az egész hivatalt. A kik azonban azt gondolják, hogy csak korait nincs miért kimélni a sártól s hogy ezek a vízvezetéket annál kevésbbé tudják megbecsülni, mivel soha életükben mosdani nem szoktak. — A villanyvilágítás nyáron át egy holt tőke marad. Hiszen még éjfélkor is a nap világánál olvasta a kottát a íuvózenekar, melynek hangjai mellett lejtették a polkához hasonló nemzeti táncukat az észak egy pár előkelőségei. A személy és posta forgalmat egyes hajóstársaságok bonyolítják itt le. És minthogy épen indulóban van egy ilyen hajó dél felé búcsúznom kell a Szatmárvármegyétől a nélkül, hogy az 1300 méter magas Tromdalstind- ről a lemenőben levő nap világításánál elém tárult 100 és 100 havas csodás képét és azt leírhatnám, mint szánkóztunk le ezen orom hómezőről, felzavarva a hó alatt mohot kereső iramszarvasoknak csordáit. Azon kéréssel fejezem be végül levelemet, hogy legyen szives Szerkesztő ur a Szatmár- vármegyének legutóbbi számait címemre a Grand Hotelbe Stokholmba elküldeni, megnyugtatva ezek által remélhetőleg arról, hogy az általam hűtlenül elhagyott megye dolgai lassan de jól nélkülem is folynak. Kiváló tisztelettel JDr. Domahidy Pál.
