Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-01-27 / 4. szám

Nagykároly, 1906. január 27.

4. szám.

II. évfolyam.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-től—5-ig.

—3- Telefon-szám : 9. -e— Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora -40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza.

Lapvezérlő-bizottság:

Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N, Szabó Albert dr.,

Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos : a lapvezérlő-bizottság-. Szerkesztő : Varjas Endre.

_______________■_ ■ __ fi El

őfizetési árak:

Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre.............................2 kor.

Le

lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 6 kor.

Egyes szám ára 20 fillér.

Abszolutizmus.

i

Nagykároly, jatt. 25.

Alig több esztendejénél, hogy Tisza István akkori miniszterelnök a golyót és akasztófát helyezte kilátásba, ha a nemzeti mozgalom le nem szerel: ez a két kemény szó néhány hónap múlva a Habsburgok finom modorú ivadékának ajkán elégikusan, „véghetetlen nyomor és szenvedés“-sé szelídült. Azóta zúg-búg a levegőben mind a két mondás; ismétlik a felháborodott harag hangján a hazafiak, halk recsegéssel az opportunista oszrtrák-magyarok, kárörvendő vigyorgással az a, számban kicsiny, de elvetemedett elszántságban hatalmas érdekcsoport, mely haladópártnak neveztetik.

A golyót és akasztófát nyilván metaforaként mondta Tisza, mert Kristóffy és bandája vak őrjöngésében inkább akasztatna ugyan ma, mint holnap, de mély sajnálatára nem kapta meg a hel- venötesztendos királytól azt a meghatalmazást, melyet a tizenkilenc esztendős császár nem tagadott meg Haynau- tól.Ám a „véghetetlen nyomor és szenvedés“ sem egyéb szónoki figuránál. Mert a felől, hogy nagyon is hamar vége lesz. nincs józan Ítéletit ember Európában, a ki tisztában ne volna, az anyagi kárban, erkölcsi szégyenben pedig joggal hisszük, nem paritásosán,- de a megfordított kvóta arányában fog osztozni a magyar nemzet és az osztoj

rák hatalom.

A politika kiskorúit gyönge elméjű, paralitikus gondnokoltjait talán meg lehet rémileni az abszolutizmus mumusával — épelméjű, kemény gerincű embert meg nem ijeszt sem a kamarilla kardcsörtetése, sem a kitartott sajtó hypocrita vészorditása.

Állapítsunk meg mindenekelőtt tényeket. Úgy a golyó és akasztófával, mint a nyomor és szenvedéssel való fenyegetés komolynak volt szánva, kompetens helyről is jött, népszerűsítették is Vésziék tőlük tetsző módon s csudálatosképen nagyobb hatás nélkül maradt mind a kettő, fia tett is valamilyen hatást, ez bizonyosan homlok egyenest ellenkező volt azzal, a mit az öreg uralkodó s röviddel ezelőtt még ugyancsak kedvelt ifjú minisztere (hajh, quae mutatio rerum!) szándékoltak. Jól kiszámított céízásu, súlyos ütés volt mind a keltő, — de a nemzeti ellenállást csak jobban összetömöritetie és ha rombol, legfeljebb a hivatalos lakomák első to- astjainak egy ide s tova negyven esztendős, hyp’eriojalis ‘ jelzőjét rombolta szét. Egy olyan jelzőt, melyet túlzó elragadtatásában talált ki valamely vérmes magyar, a melyről bizonyára az Ind legkevesebbet, a kire hej, de sokszor alkalmazták s a melyet a jövendő Tóth Bélája szelíd hiimorral fog besorozni a történelmi mende-mondák vaskos kötelébe.

Izgalmas időkben, a mikor a ma szenzációja feledteti a tegnapét, könnyen törlődnek ki az emlékezetből súlyos

események. Csak ez magyarázza, hogy még mindig beszélünk "az eljövendő„ abszolutizmusról, holott benne vagyunk* több mint egy éve. — Az országgyűlés 1905. január 4-én garanciális alaptörvén}!, tehát az alkotmány nyílt megsértésével oszlatták fel, és "ha "jól emlékezünk a berekesztő trónbeszéd azzal a frázisnak szánt, de gondviselésszerüen ténynyé vált mondással végződött: ítéljen a nemzet!

A nemzet Ítélt. Akkor még azt hittük naiv bizalommal, hogy az Ítélet a győzelmet is jelenti. Az első napok fejvesztett kapkodásában valóban úgy is látszott, mintha honorálni akarnák a nemzet akaratát. Bécsben is hozzászoktak harmincnyolc év alatt az alkotmányos formákhoz, az Albrecht-typus is kihalt, idő kellett hozzá, mig a kamarilla a régi alapokon újra szervezkedni tudott, át kellene tanulmányozni a 40-es évek példaadó történetét és legfőképen beszerezni, felpénzelni, kioktatni a szükséges emberanyagot. Közben Tisza öt hónapig játszatta az ügyvezető-komédiát, a koalíció vezéreit igen kegyteljes, órákhosszat tartó kihallgatásokon "fogadták s ha „lieber Kossuth“, „lieber And- rássy“ tekintete a felséges sarkantyúkra esett, bizony nem gondolták, hogy szeptember 23-án a három soros királyi mondókához ugyanaz a pár sarkantyú fogja kiverni a takarodó taktust.

A későbbi dolgok, a három hónaponként egy-egy ülést tartó országgyűlés, a vádaláhelyezés elől gyáván megbúvó korportékáján; elnevezte hát azt vásárnapnak, j Urunk feltámadásának ünnepén csupán annyi i fért kemény fejébe, hogy attól fogva meg van engedve a huseledelek élvezete; azért husvét- nak nevezte azt. A negyvennapi bojt előtti utolsó napot ennek megfelelőleg hushagyó- kedduek. Mikor lelkipásztorai a Boldogr.ágos Szűzről prédikállak neki, olyan királyné félét képzelt benne és Nagyasszonynak hívta, mint amazt. Ünnepeinek fogalma is homályos maradt előtte. Az egyik akkorra esett, mikor gyümölcsfáival bajlódott; elnevezte hát azt Gyü- mölcsojtónak ; a másik, mikor az aratás kezdődött: azért azt Sarlós Boldogasszonynak hívta.

Nem volt valami kedves elölte a templom közelléte sem. Nomádéletet élt, ott ütötte föl sátrait, ahol barmainak éppen jó legelője akadt. Igv hát, ha csak szerét tehette, megszökött falustól, messze a templomtól, hogy ne legyen folyton papja őrszemei előli. A bojt megtartásától is húzódozott, vétkeit is röstelte bevallani. Ezért aztán királyaink : Szent István, Szent László és Kálmán szigorú törvényeket hoztak az egyház rendeletéinek áthágói ellen. Büntetésül penilenciát kellelt lartaniok szigorú böjttel és fogsággal sulvosbbitva.

Legfőbb hibája volt a magyar embernek, hogy verekedni szeretett; rögtön kardot rántott, ha valaki felbosszantotta. Ezt Szent István úgy iparkodott kiirtani, hogy az ilyenekre minden kegyelem nélkül halálos büntetést szabott. Aki mást testi épségében megkárosított, annak ugyanolyat kellett kiállania. Szemet szemért, fogat fogért; ez volt a jelszó. Másik hibája volt a magyar embernek, hogy a tulajdonjogot nem tudta tiszteletben tartani. Rettenetes büntetéssel iparkodott ezt a bűnt kiirtani Szent István.

T Á H C A.

Tavasz — ősz.

Tavaszszal még azt gondoltam : Milyen szép az élet.

Akkor volt az, a mikor én Megláttalak téged.

Mire ősz lett s te elmentél Képzelt ideálom,

Azt kérdeztem : mért is élek Ezen a világon"?

Mindenkinek volt bánata,

Másnak úgy, mint nékem,

Hanem — elmúlik az idő;

S elfelejtjük szépen.

Gulácsy Ilona.

Az Árpád-kori kereszténység.

Az Oltáregyesület jan. 7-i felolvasó-estjén előadta: Bagossy Bertalan.

Jeles emberek ültek már előttem ezen előadói széken. Azokat azért hívta meg az oltáregyesületi igazgató ur, mert őket ismerte; engem pedig bizonyára azért, mert nem ismert, hanem azt gondolta, hogy bárki foglalja is el ezen helyet, az valami magasabb ihletnek lesz örököse, "éppen úgy, mint akire Illés próféta a palástját hagyta. Akár hogy legyen is, örömmel fogadtam el a meghívást, mert tudtam, hogy

Nagykárolynak előkelő és művelt közönsége van, mely figyelemmel honorálja épugv a komoly, mint a vidám eszmecserét.

A történelemből veszem tárgyamat, részint mert tudom, hogy ez mindenkit érdekel, részint mert magam is ebben búvárkodom legszívesebben.

Szólani fogok az Árpád kori magyar ember vallásos életéről és világfelfogásáról.

Bár okiratainkban kevés nyoma van, mégis tudjuk, hogy a kereszténység megalapítása nem ment minden akadály nélkül Magyar- országon. Koppány somogyi vezér és Gyula erdélyi törzsfő fegyverrel akarták a pogányság jogait fenntartani, de Szent István leverte őket. A magyarság kénytelen kelletlen keresztvíz alá hajtotta fejét, csupán egyesek nvakaskod- tak. Ezek között legmegrázóbb Thonuzoba besenyő vezér tragikus sorsa, aki feleségével együtt inkább élve hagyta magát eltemettetni a Tisza mellett az abádi révnél, sem hogy keresztényidé legyen. A magyarság meghajlott Szent István vasakarata előtt és tovább nem ! ellenkezett. Legfölebb titokban áldoztak még egyesek az ősi istennek a forrásoknál, kutak mellett s a szent fák és kövek előtt. De mindez a térilés munkáját fel nem tartóztatta. Minden liz falu egy templomot épített, oda kellelt járni az Ur és a szentek ünnepein, hallgatni a papok tanítását, kik még arra is szorgosan felügyeltek, hogy megtartja-e mindenki a parancsolt böjti napokat.

Ajmgy31’ ember mindebből nem sokat értett. 0 csak annyit látott, hogy a megszentelt hetedik napon nagyobb népcsődület keletkezik a templom körül, a mikor tuládhat eladó