Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-08-11 / 32. szám

6-ik oldal. SZATMÁRVARMEGYE 32. szám. lássál együtt a katonai szolgálat alól való men­tesítés a célja. - A nemzetiségi törvény is re- vidiálandó lenne s egyelőre a nemzetiségek által lakott helyeken több csendőrőrs felállí­tása lenne szükséges; kívánatos lenne, hogy a pálinkafőzdék telepengedélyhez köttessenek, ha nem is ipari szeszfőzdék, mert közegész­ségügyi szempontból azoknak telepengedély nélkül való működése ártalmas. — A vadászati törvényt a köz. bizottság szintén módosíttatni | ajánlja abból a szempontból, hogy a foglyok és nyulak tilalmi időszaka augusztus, illetve szeptember hónapokra is kilegyen terjesztve; — a sertésvész köréből szerzett tapasztalat ar­ról tesz tanúságot, hogy e betegség télen szü­netel s tavaszszal rendszerint megújul a forga- j lom, a vásári közlekedés utján, tehát közs. zárlat csak 5 —6 udvar fertőzése esetén lenne ; elrendelendő, mert igy nem titkolnák el az esetleg előforduló egy esetek, ami miatt jelen­leg községi zárlat van elrendelve, továbbá helyes lenne az istálló zárlat. — A népoktatási törvény módosításának szintén hive a köz. bizottság és ajánlja, hogy az engedélyezett 25 elemi iskola helyett megnyitott 17 iskolán kí­vül a többi elmaradt iskolák is megnyitassanak, I továbbá szakértő iskolalátogatókat engedélyez- ! zen a minisztérium s az úti átalányokat emelje fel. hogy a tanfelügyelő iskolalátogatásait fo­kozhassa. Az egész terjedelmében felolvastatott s ez úttal ismertetett közig, bizottsági félévi jelen­téshez Domahidy Sándor és Kende Zsigmond hozzászóltak s mindketten a sertés istálló zár­lat ellen óvást emeltek, miután az különösen nagyobb tenyésztő állományában az esetleg előforduló megbetegedést fertőzés utján elő­mozdítaná, tehát a zárlat inkább szabadban, nyájban lenne teljesítendő a beteg állatok el­különítésével. E módosítást a bizottság elfogadta Kende Zsigmond abbeli indítványával együtt, hogy a vadászati törvény rendelkezéseibe az is vétetnék be, hogy az 50 koronánál kevesebb vadászterületi bér egyszerre fizetendő, mert ez a bérek kifizetésének elmulasztását megelőzné. Lnby Géza a vadászati törvénytilalmat nem ki­terjeszteni, de teljesen mellőzni óhajtja, mert szerinte nemzetállami szempontból sokkal ér- j tékesebb vagyont képez az, hogy a vadászai címén a céllövésben a polgárok gyakorlatra i tesznek szert s igy a hadviselés alkával kitűnő védők gyanánt szolgálnak, amint ezt több kül­földi állam példája bizonyítja. A központi közigazgatás ügyköréből az egyes ügyek közt figyelmet érdemel Nagy László volt alispán s később kir. biztos fe­gyelmi ügye. melyben Nemestóthy Szabó Antal volt megbízva a vizsgálat teljesítésével, de nem foganatosíthatta, mert Nagy László sem szóbeli, sem Írásbeli kérdésére soha feleletet nem adott s igy a kiküldött köz. bizottsági tag kénytelen volt az iratokat beterjeszteni. Most a közig, bizottság kimondotta, hogy nem tartja magát illetékesnek az ügy elbírálására s a miniszterhez küldte fel az iratokat az ügy el­döntése végett. Kapnikbányán a farkasok nagyon elsza­porodtak, miért is a főszolgabíró jelentése alap­ján a közig, bizottság a hivatalos hajtóvadá­szatot engedélyezte. Az épít. hivatal jelentéséből kiemeljük, hogy útadóban 165.793 kor. 22 f. maradt hát­ralékban, befizetve lett 17.438 k. 74 f.; továbbá Nagy Ecseden postaügynökség helyett posta- hivatal van szerezve. Tanfelügyelő jelentése részletesebb ada­tokat ez úttal nem tartalmaz, mivel a hivatal személyzete szabadságon van s a segédtanfel­ügyelő a szokásos intézkedést a tankötelezett­ség ellenőrzése ügyében megtette s néhány nyári gyermekmenhelyet megvizsgált; egy­szersmind jelenti a tanfelügyelő, hogy a máso­dik segédtanfelügyelői állásra dr. Votusky Géza beszterce naszódvármegyei segédtanfelügyelőt helyezte át a vallás és közokt. miniszter. A pénzügyigazgató havi jelentése az adó fizetésre nézve elég tanulságos; julius hóban 330.000 koronánál több adó lett befizetve, mint a múlt évi julius hóban ez tehát a törvényes állapot eredménye; az adókivétő bizottságok működésüket befejezték és az adó felszólam- lási bizottság működését megkezdte. Megemlítjük még, hogy a munkásügyi al­bizottság pótadó felszólamlási küldöttség és árvaügyi felebbvifeli küldöttség is elbírálta a beterjesztett ügyeket. HÍREK. Szamosmenti. .. Szamosmenli pusztán fú a .szél. Zúgva süvölt, deres ágról ágra kél. Én velem is viaskodván rám támad, Vállaimról majd leveszi subámat. Zúgó szélvész ne vidd el a subámat! ügy sincs társam csak a subám s a bánat. Vidd el inkább az utóbbit nem bánom: Kárpótlást sem kérek érte od’adom. Vörös György. — Szatmárvármegye monográfiája. A dr. Borovszky Samu, a m. Tud. Akadémia tagja szerkesztésében megjelenő »Magyaror­szág Vármegyéi és Városai« cimü országos monográfia közp. szerkesztő bizottsága elhatá­rozta, hogy az idén Szatmárvármegye monog­ráfiáját fogja irodalmilag feldolgozni és érint­kezésbe lépve a vármegye vezető férfiaival ki­küldte Vende Aladár segédszerkesztőt a szük­séges szervezési előmunkálatok megtételére. Ez ügyben a vármegyeházán legutóbb értekezlet volt, melyen Falussg Árpád dr. főispánon és Ilosvay Aladár alispánon kívüli többen vettek részt. Az értekezlet elfogadta a jelen volt Vende Aladár segédszerkesztő előterjesztéseit és össze­állította azoknak a névsorát, akik a monográ­fiában való közreműködésre felkérendők lesz­nek. E névsor még nem teljes, sem nem vég­leges és egy újabb értekezlet lesz hivatva azt kiegészíteni. Az előszóra nézve az értekezlet egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy mivel az eddigi kötetekhez is oly férfiak írták az előszó­kat. mint többek között Jókai Mór, gróf Balt- húny Tivadar, Fraknói Vilmos püspök, Rákosi Jenő, gróf Andrássy Géza, gróf Andrássy Gyula és a most sajtó alatt levő két kötethez gróf Batthyány Lajos és Darányi Ignác dr. földmiv. miniszter, óhajtandó volna, ha Szatmárvár­megye monográfiájához gróf Károlyi István Írná meg az előszót. Egyben felkértek a főis­pánt, igyekezzék tájékozást szerezni az iránt, hogy a gróf hajlandó volna-e e szép feladatra vállalkozni. A vármegye területén fekvő váro­sok a monográfiában megfelelő módon szintén helyet foglalnak, azonban Szatmárváros mo­nográfiájára nézve a szerkesztőség az ottani Kölcsey-körrei karöltve óhajtja e feladatot megoldani és ez irányban a szükséges lépése­ket legközelebb meg fogja tenni. — Torna-Egyesület városunkban. Régen érzi már Nagykároly város kö­zönsége egy rendszeres Torna-Egyesü­let hiányát. E hiány ideiglenes pótlására utóbbi években füleslabdázó csapatot alakítottak. Az idén is megalakult a fü­leslabdázó csapat. Most azonban moz­galom indult meg az iránt, hogy rend­szeres Torna-Egyesületté alakuljon. Ha sikerül kellő számú tagot toborozni és nem törik meg ez az életre való eszme is a nagykárolyi ily féle mozgalmak kö­zös megöiőjén a közönyösségen, akkor még e hónapban bemutatkozik az ifjú egyesület egy torna-ünnepélyen, melyre a Debreceni Torna-Egyesület is meg­ígérte barátságos részvételét. — Az országos tisztviselői szövet­ség megakitása tárgyában a Budapesten meg­alakult liga felhívta Debreczeni István polgár- mestert, hogy a városunkban lakó állami, tör­vényhatósági, városi, egyházi és magántisztvi­selőket is a csatlakozásra hívja fel s a szövet­ség megalakítása tekintetében pártolólag lép­jen közbe. E felhívás folytán a polgármester folyó hó 5-én vasárnap délután 4 órára a vá­rosháza tanácstermében egy értekezletet hivott össze, melyen azonban a városunkban levő, mintegy 200 tisztviselő közül csak 40-en jelen­tek meg. A polgármester az értekezletet meg­nyitván, felolvasta az országos tisztviselő-szö­vetség előkészítő választmánya által kiadott felhívást s vázolta azon nagy fontosságú intéz* ményeket, melyeket a szövetség megvalósítani lesz hivatva. Minthogy azonban az értekezleten megjelent tisztviselők számát kevésnek tartja s ezt annak tulajdonítja, hogy a szövetség célja nem eléggé közismert, indítványozza, miszerint a helyi lapok szerkesztőségei felkéressenek a felhívásnak ismertetésére, s ezután egy később összehívandó értekezleten fognak a belépés tárgyában határozni. Addig is az aláirási-ivek megküldése, a tagsági dij és egyéb felvilágosí­tások tekintetében a központot megkeresi. Az értekezlet a polgármester előterjesztését ma­gáévá tette s egy későbbi határidőben leendő értekezlet megtartását határozta el, melyre az összes tisztviselők újólag meghiva lesznek. — A „Magyar-Védő Egyesület“ hely­beli fiókjának választmánya folyó hó 4-én dél­után 5 órakor Debreczeni István alelnök veze­tése mellett gyűlést tartott, melynek tárgyát Kovács György helybeli kereskedő védőtábla engedélyezése iránti kérelme fölött a központ megkereséséhez képest való véleményadás ké­pezte. A választmány Brichta Miksa és Pucser Károly kiküldött tagok referálása alapján a védőtáblának kérelmező részére leendő kiadá­sát véleményezte, illetve ez irányban intéz fel- terjesztést a központhoz. — A „Budapesti Egyetemi Hallgatók Nagykárolyi Köre“ táncmulatsága, mely f. hó Il ikére volt tervezve, közbejött akadályok folytán elhalasztandó volt. Ezért a kör elnök­sége a főispán egyenes kívánsága folytán, aki mint védnök jelen óhajt lenni a mulatságon, újabb terminusul f. hó 16-át csütörtököt tűzte ki. A »Nagykároly és Vidéke« közlése e tekin­tetben téves volt. A multságra kibocsátott meg­hívó igy szól: Meghívó. A Budapeti Egyetemi Hallgatók Nagykárolyi Köre f. évi augusztus hó 16-án csütörtökön a Polgári Olvasókör nagy­termében Dr. Falussy Árpád főispán ur Ömél­tósága védnöksége mellett saját pénztára ja­váfa hangversenynyel egybekötött táncmulat­ságot rendez, melyre címzett urat és b. család­ját tisztelettel meghívja a rendező-bizottság: Szentgyörgyi Jordán Emil jh. elnök, Czukor István vb. alelnök, Borodv Dezső jh. háznagy, Adler Ernő jh. jegyző, Kovács József vh. pénz­tárnok és 85 rendező-bizottsági tag. Belépődíj: oldalszék és I—V. sor 2 kor., a többi sorok 1 K 60 f., állóhely 1 kor. Jegyek előre válthatók Eigner Simon könyvkereskedésében. A nemes célra való tekintettel felülfizetéseket köszönet­tel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Műsor: 1. »Műkedvelők« (Prolog) irta: Makai Emil. Előadja: Adler Ernő ur. 2. »Tulipános lányok,« vígjáték 1 felvonásban; irta: Bérezik Árpád. Személyek: Boriska, Kerekes Anna k. a., Leo- nie, Kaczó Irén k. a., Ilonka, Janitzkv Irma k. a., Lipike, Bornemissza Malvin k. a., Mariska, GovriK Anna k. a., Szobaleány, Illés Jolánka k. a, Zoltán, Borody Dezső ur, Elemér, Tooth József ur. Rendező Simkó Géza ur. 3. Kun László, »Petőfi a Hortobágyon,« melodráma, szavalja: Brandsch Gyula ur zongora, cimba­lom és hegedükisérettel. 4. »Megjött a papa,« vigjáté: 1 felvonásban, irta: Erdélyi Zoltán. Személyek: A papa, Puskás László ur. Pali, Algav Ödön ur, Rózsika, Papp Béláné úrnő, Böske, Illés Irma k. a. Kezdete este 8 órakor. Az egyes hangversenyszámok alatt az ajtót be­zárjuk. A meghívó kívánatra előmutatandó. — Aki meghívót tévedésből -nem kapott, de arra igényt tart, szíveskedjék Adler Ernő rendező- bizottsági jegyzőhöz fordulni. Eljegyzés. Éles István, az Ecsedi-láp tisztviselője eljegyezte Lengyel Ferenc birto­kos és neje Marossy Róza leányát, Idát. — Esküvő. Kosa Ede kölesei ev. ref. lel­kész, e hó 6-án vezette oltárhoz Fekésházy Luizát, néhai Fekésházy Péter urad. jószág- igazgató leányát. Az esküvő minden zaj nél­kül, a legszűkebb családi körben folyt le. Az esketési szertartást a vőlegény régi ifjúkori barátja üarcsi Bertalan mándi lelkész végezte. — Halálozás. Vettük a következő gyász- jelentést : Az Ecsediláp lecsapoló és Szamos- balparti ármentesitő és belvizszabályozó társu­lat tisztikara mély részvéttel tudatja, hogy Vagács János társulati ellenőr folyó hó 4-én, munkás életének 50-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult hült teteme f. hó 6-án délután 4 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a helybeli mester­részi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent-mise áldozat pedig folyó hó 7-én reggeli 8 órakor fog a helybeli róm. kath. templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1906. augusztus 4. Áldás emlékére ! Az elhunyt temetése nagy részvét mellett e hó 6-án ment végbe. — Nyári táncmulatság. A nagykárolyi ipartestület az elaggott és munkaképtelenné vált iparosok alapja javára előre hirdetett nyári táncmulatságát folyó 5-én, vasárnap tartotta meg a Lövölde kerthelyiségében, mely Nagy­károly mostani viszonyaihoz mérten eléggé si-

Next

/
Oldalképek
Tartalom