Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-07-21 / 29. szám

29. szám.

SZ ATM ÁRVÁRMEGYE.

3-ik oldal.

lók. a törvény világos rendelkezése ellenére, nemcsak hogy fegyelmi utón vonatnak felelősségre olyan cselekedetekért, amelyeket felsőbb hatóságuk és a törvény telt kötelességükké, hanem hogy szigorú kötelességtudásáért ezenfelül a tisztviselők egy része hivatalától a ren des fegyelmi eljárás mellőzésével már el is mozditatott, sőt bűnvádi eljárás utján is felelősségre vonatott, miért is

5. V. T. ü. E„ mint az egy testületté összeforrt vármegyei tisztviselők erkölcsi és anyagi érdéinek legfőbb őre, hivatásából kifolyólag, a leghatározottabban tiltakozni kénytelen a vármegyei tisztikar ilyen kétségbeejtő és hivatali tekintélyét mélyen lealázó zaklatása ellen;

6. bogy a leghatározottabban kívánja és megköveteli, hogy a vármegyei tisztviselők személyi és hivatalos szabadsága haladéktalanul biztositassék;

7. hogy a legerélyesebben követeli, hogy az 1886. XXI. törvénycikk 94. szakaszának határozott és félre nem érthető rendelkezéseinek egyenes megsértésével fölfüggesztett és hivataluktól elmozdított tisztviselők, a fegyelmi eljárás egyidejű megszüntetése mellett állásukba azonnal visszahelyeztessenek. - és e követeléssel kapcsolatosan

8. kijelenti az egyesület, hogy mindama tisztviselőkkel, akik az 1886. évi XXI. törvénycikk 94. szakaszának rendelkezései ellenére fegyelmi vizsgálat alá vonattak, fölfüggesztettek, bűnvádi kereset alá vonattak, vagy hivataluktól elmozdittaltak, teljes szolidaritást vállal és sürgős kötelességének tekinti, hogy a méltatlanul zaklatott, megélhetési föltételeikben megtámadott és tekintélyükben meghurcolt tiszttársaknak az erkölcsi és anyagi elégtétel megszerzésében teljes erejéből és legjobb belátása és tudomása szerint segédkezzék.

9. Végül elvárja és megköveteli a V. T.

0. E., hogy az alkotmány védelmében fölfüggesztett vagy elmozdított tisztviselők helyeire történendő helyettesítésekre vonatkozó kinevezést, vagy megbízást a V. T. 0. E. egyetlenegy törvényhatósági tisztviselőtagja sem fogadja el és megbotránkozik azon és megvetését fejezi ki azok iránt, akik a tisztviselői karban ilyen helyettesítésekre vállalkoztak, vagy vállalkoznak.

10. A V. T. N. E. tiltakozik a kormánynak ama nyilvánvalóig törvénytelen intézkedése ellen, amelyben az 1883. évi XV. t.-c. ellenére, azoktól a vármegyéktől, amelyek a nemzeti ellenállást folytatják, a dotációt megvonta és ha a vármegyei tisztikar, annak ellenére, hogy törvény szerint járó fizetését a kormány tőle elvonta, mégis a helyén maradt és törvényes teendőit most is végzi, — ezt kötelességérzetből és ügyszeretetből teszi azért, mert vármegyéiket és az országot nem akarják kitenni azoknak a kiszámíthatatlan veszedelmeknek, amelyek a közigazgatási szervezet működésének megszüntetéséből származhatnak.

Néhány nappal e közgyűlés után, hogy az ellenállás egységessége és egyöntetűsége biztosíttassák, az Országos Egyesület és a vezérlő bizottság között állandó kapocs létesittetett és pedig olyformán, hogy az ellenállás szervezésére egy vegyes bizottság küldetett ki, egyfelől a vezérlőbizottság részéről, másfelől az alispánoknak titkos jellegű értekezletéből.

A vezérlő bizottság részéről delegáltattak : gr. Apponyi Albert, gr. Hadik János, Rakovszkv István, Gulner Gyula, Polónyi Géza, Tóth János hr. Wesselényi Miklós, dr. Horváth József, gr. Batthány Tivadar, dr. Holló Lajos, Návay Lajos és Désy Zoltán. Az alispánok részéről: Beniczky Lajos, Czobor László, Fábry Sándor, Rakovszky Endre, Hervay István, Bornemisza László, Cicatricis Lajos és Nagy Mihály. E bizottság később kiegészült br. Prónay Dezső vezetése alatt azzal a tizenkettes bizottsággal, melyet a törvényhatósági bizottságok alkotmányvédő bizottságai választottak meg a köznyelven »br. Prónay theaestélye« alatt ismert és Budapesten megtartott országos értekezletükön s melynek tagja volt Károlyi István gróf is. Végül ugyanekkor a vezérlő bizottság egy köz- igazgatási albizottságot delegált a vármegyei ügyek vezetésére a következő tagokból: gróf Hadik János (elnök), dr. Horváth József (jegyző), Gulner Gyula, Návay Lajos és Holló Lajos,

Ez az utóbbi bizottság volt az. amely a lefolyt alkotmány válság alatt a legnagyobb tevékenységet kifejtette. Összeállította a vármegyék szükségletét. Támogatta a csüggedőket. Közbelépett ott, ahol az ellenállás lankadni kezdett. Fáradozott egy központi segélyalap létesítésén és az ellenállás végnapjaiban anyagilag segélyezte azokat a vármegyéket, amelyek az elvont állami javadalmazást sajátjukból pótolni többet képesek nem voltak.

Az Országos Egyesület január hatodiki közgyűlése után a helyzet nemcsak hogy nem javult meg, de még folyton rosszabbodott. A kormány most már nem kísérletezett többé főispánokkal, hanem kormánybiztosokat és királyi biztosokat küldött a vármegyék nyakára,

akik azután sutba dobva minden jogot és törvényt, olyan rombolást vittek véghez néhány vármegyében, hogy az egyesület szükségét érezte annak, hogy még egy utolsó kísérletet tegyen a kimondott szolidaritás tényleges megvatósi- tására és pedig annyival is inkább, mert bebizonyosodott, hogy a küzdő-térnek lépésről-!é- pésre való átengedése nem a tisztikarnak, hanem a kormánynak vált előnyére, amelynek ily módon időt adtunk az egyenként elvérző derék tisztviselők helyét az ország minden részéből összetoborzott kétes jellemű exisztenci- ákkal pótolni.

A viszonyok azonban ekkor már annyira elmérgesedtek, hogy szó sem lehetett többé az Országos Egyesület közgyűlésének és választmányának összehívásáról és ezért úgy segítettek a bajon, hogy táviratilag hívták össze országos értekezletre a vármegyék tisztikarait és a törvényhatósági bizottságok vezetőférfiait február 18-ára a függetlenségi pártkör helyiségeibe.

Az értekezleten mintegy 4—500-an voltak jelen és hosszas izgatott tárgyalás után a következő négy pontban összefoglalt megállapodások jöttek létre:

1. A Budapesten összesereglett vármegyei tisztviselők minden kétségen felül álló dolognak tartják, hogy kényszeradózáshoz és kény- szerujoncozáshoz segédkezet semmi körülmények között sem nyújtanak. Az a tisztviselő aki ezt megtenné, egyenesen esküjét szegné meg és igy nem is szabad feltenni, hogy kétely férne ahhoz, hogy az ország bármely vármegyéjében, még azokban is, amelyekben nincs ellentállás, olyan vármegyei tisztviselő akadna, aki erre vállalkoznék.

2. A vármegyei tisztviselők kijelentik, hogy a kormánynak törvénybe ütköző rendeletéit végrehajtani semmi körülmények között nem fogják és azoknak végrehajtását esetenkint kü- lön-külön feltétlenül megtagadják.

3. Kijelentik a vármegyei tisztviselők azt is, hogy a törvényhatóságok utasításának minden egyes tisztviselő feltétlenül eleget tenni tartozik.

4. Abban az esetben, ha a törvényhatóságok autonómiáját felfüggesztenék, a vármegyei tisztviselők, akik mandátumukat a törvényhatóságoktól nyerik, mandátumukat megszűntnek tekintik, minden más esetben azonban helyüket csak az erőszaknak engedik át.

E megállapodások a kormány tagjai között óriási konsternációt keltettek és mikor Pestvármegye tisztikara e megállapodásokat híven betartva, vonakodott Rudnay alatt szolgálni, ennek közvetlen eredménye az lett, hogy Rudnay Béla királyi biztos vizsgálatot rendelt el az országos egyesület ellen, »A Vármegye« ellen, mint a vármegyei tisztviselőket »izgató« orgánum ellen sajtó-rendőri lépések megtételét rendelte el és az egyesületet bizonyára fel is oszlatta volna, ha március utolsó napjaiban hirtelen fordulat nem következik be a politikában, amely április hó 6-án a nemzet és korona között létrejött békét eredményezte.

A vármegyék székházaiból kivonult a csendőrség, rendőrség és katonaság. Kivonultak a nemzet letörésére vállalkozott kétes individuumok is. Diadallal foglalták el helyüket a régi hazafias tisztviselők.

*

T. Közgyűlés!

A jövendő programmját, melyet a f. évi május hó 20. napján tartott választmányi ülés határozata szerint külön memorandum alakjában is el fognak juttatni a miniszterelnökhöz, és az ország belügyminiszteréhez, a következőkben foglalja össze az egyesület:

Törekszik első sorban a szolgálati pragmatika megalkotására és ezzel kapcsolatosan a minősítési törvény, fegyelmi törvény és az 1904. évi X. t.-c. megfelelő módosítására.

Törekszik az 1886. évi XXI. t.-c. revíziójára. főtekintettel a főispáni jogkör megszorítására és a törvényhatósági bizottság autonom jogainak kiszélesítésére.

Törekszik a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörének kitágítására, főleg ama összeütközések akadálytalan elbírálásának kedvéért, melyek a törvényhatósági bizottságok és a belügyminisztérium között fölmerülhetnek.

Törekszik a nyugdíj ügynek országos rendezésére, országos nyugdíjalap megteremtésére és teljes nyugdíj viszonosság megállapítására a vármegyei és állami szolgálati idő között.

Törekszik a dologi átalányok törvényhozási utón való rendezésére.

Törekszik a vármegyei pénztárak és számvevőségek visszaállítására, ami politikai és adminisztratív szempontokból egyaránt kívánatos.

Törekszik önerejéből a vármegyei tisztviselők hitelviszonyainak megjavítására és nem kér egyebet a kormánytól, mint e törekvés jóindulatú támogatását.

Végül programmjába foglalja a legfőbb hatásköri bíróság felállítására irányuló kérést

is, mert e hatásköri bíróság fölállításában látja biztosítékát annak, hogy a jövőben a közigazgatási bíróság döntési jogát senki, még a végrehajtó hatalom birtokosa se tehesse illuzó- riussá.

Főbb vonásokban ez volt az orsz. egyesület törekvéseinek összessége már évekkel ezelőtt is. A programm ma is az, de a részletei mások.

Az alig negyedévvel ezelőtt megoldott alkotmányválság folyamán ugyanis a tapasztalatok meggazdagodtak, a nézetek sok tekintetben módosultak és most minden erővel azon kell lenni, hogy a küszöbön álló belügyi reformok munkálatainál, a szó szoros értelmében saját kárukon szerzett tapasztalatokat, a nemzet hasznára fordítsák és odahassanak, hogy a megalkotandó uj törvényeknél és a novelláris módosítás alá eső régi törvényeknél mindazon szempontok figyelembe vétessenek, melyek lehetetlenné teszik azoknak a sajnálatos eseményeknek a törvényesség köpönyege alatt való megismétlődését, amelyek 1905-ben és 1906-ban az alkotmányos Magyarországot egy autokrata állam színvonalára lesülyesztették.

És e tekintetben mély megnyugvást kelt Andrássy Gyula gróf belügyminiszternek ama nyilatkozata, melyet f. évi május hó 21-ik napján tett, a választmány tisztelgő küldöttsége előtt és mely abban foglalható össze, hogy az orsz. egyesület előterjesztéseit mindig szívesen fogja fogadni és meg fogja hallgatni véleményét mindazon kérdések elintézésénél, amelyek a vármegyei tisztikart és illetve annak hivatott vezetőjét az országos egyesületet érdeklik.

És ez volt a tisztviselők szövetkezésének eszményi célja mindig. Ha meghallgatták volna azelőtt is a közigazgatás gyakorlati tényezőit törvényalkotásoknál, rendeletek kibocsájtásánál, számos törvény másként intézkednék ma és számos rendelet egyáltalán nem látott volna napvilágot. Mert csupán elméleti ismeretekkel nehéz a gyakorlati életben beváló vagy alkalmazható intézkedéseket tenni és speciálisan minálunk ez annyival is inkább nehezebb, mert hiszen a mi közigazgatási szervezetünk olyan természetű, hogy a legfőbb (elméleti) közigazgatási fórum és a külső (gyakorlati) közigazgatás szervei között nincsen semmiféle fluktuáció, ami azt eredményezi, hogy a belügyminisztériumban csak kevés ember akad, aki gyakorlati ismeretekkel bírna, a külső szolgálatban pedig nagyon kevés az az elem, amely a közigazgatást tudományosan mivelné, mert a pályája kezdetétől fogva úgyszólván permanenciában levő külső tisztviselőnek alig-alig van érkezése a közigazgatás elméleti részével foglalkozni.

A személyi ügyekről szólván, előadja a jelentés, hogy az a megrázkódtatás, melynek az országos vármegyei tisztikar a lefolyt évben kitéve volt, szokatlanul nagy hullámzást idézett föl az országos tisztikar státuszában. Sokan — menekülve a tiszti állást fenyegető veszély elől, vagy elkerülendők a politikai zaklatást — nyugdíjba mentek, sokan főispáni méltóságokra lettek előléptetve, ismét mások meg lettek választva az ország törvényhozásába, mig végezetül — sajnos —- akadtak meglehetős számmal olyanok is, akik áldozatul estek politikai elvtelenségüknek, vagy szabatosabban : áldozatai lettek egyéni karakterük gyengeségének.

Az egyesület választmányi tagjai között is akadtak néhányon, akik megszegve azt a szolidaritást, melylyel tiszttársaikkal szemben tartoztak volna, az inparlamentáris kormány alatt nemcsak hogy helyettesítéseket vállaltak, de sőt vállalkoztak arra, hogy egykori tiszttársaikat letörjék, őket állásaikból elüldözzék és átgázolva náluknál százszorta érdemesebb férfiak existen- ciáján, törvénytelen kézből törvénytelen pozíciót fogadjanak el.

Ezek között, t. közgyűlés, elsősorban kell megemlítenem Nagy László szatmári alispánt, aki előbb főispáni, majd kormány- és később kir. biztosi megbízatást is elfogadott. Azután Csapó Lóránt, volt pomázi főszolgabírót, aki »kinevezett alispán« lett Rudnay Béla királyi biztos kegyelméből, továbbá Schmitt Dezső abauji szolgabirót, aki főszolgabírói kinevezést fogadott el Pongrácz megyefőnöktől és végül Baditz Zoltán, volt soproni főjegyzőt, aki főis- pánságot vállalt Kristóffy alatt.

Összesen tehát négyen feledkeztek meg önmagukról 252 választmányi tag közöl, ami ékesen szóló bizonyíték amellett, hogy az Országos Egyesület a maga vezetőségét, igen kevés kivétellel, jól tudja megválogatni.

A jelentés megörökíti még azok neveit is, akik a tavalyi nemzeti ellentállás küzdelmes napjaiban oly férfias magatartást és annyi önmegtagadó hazaszeretetet tanúsítottak, " hogy egyenesen az ő szereplésüknek tulajdonítható, hogy a vármegyei tisztikarnak már kialvófél- ben levő ősi nimbusza teljes intenzivitásában újra felcsillant és biztosította ennek a tisztikarnak az egész nemzet tiszteletét, elismerését és becsülését.