Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-07-07 / 27. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 2 7. szám. zetközi socialdemokracia diadala esetén, melynek a haza nem létezik, a becsület pedig a mostani értelemben ismeretlen fogalom, még kevésbbé jöhetnek fel­színre elveik. Sohasem ismertek el ők Magyaror­szágon népet, melynek gondolkodnia és cselekednie szabad lett volna. Ez kivált­sága volt szerintök azon egyeseknek, kik egy érdekszövetséggé alakulva, kormá­nyozták az országot. A kik ezen kívül állottak azok feladata volt szerintök hall­gatni és nekik dolgozni és hogy ez igy legyen, arra szolgált az államhatalom a centralisatio összes nyílt és burkolt té- nyezőivel, mely megakadályozott minden önálló törekvést vármegyében úgy, mint parlamentben évtizedeken át. Ha ők azután, midőn a talajt a lá­buk alól kisiklani látták végső kétségbe­esésben az általános szavazati jogot rántották elő, ez ha őszintének tudnók is elhinni nem elv, de eszköz volt csak uralmok ideig óráig való fenntartására, mely azonban inkább előbb mint utóbb őket seperte volna el. Mi sem kacagtatóbb, mint egy Nagy Lászlót hallani az általános szavazati jog mellett beszélni Ez a dolog, mely­nek átmenetileg sok hátrányai és talán kissé időelőttisége mellett egy feltétlen nagy haszna van, a közélet megtisztítása nem az ő eleme. A nagy tömeg elv és eszme után indul és nem intrikál, azt nem lehet közigazgatási hatalommal le­nyűgözni, nem lehet megvesztegetni vagy másként lekenyerezni. Hol érvényesít­hesse tehát itt Nagy László tudását, ta­pasztalatait, melyeket 17 éves alispán- sága csak ezekben szerzett ? Egy ut még talán van számára. A népet lehet bolonditani és vannak kik ezt gyakorolják, a nemzetközi szociál­demokraták. Erre a szerepre qualifiká- ciója is van Nagy László urnák, hogy t. i. nem ismer Istent és Hazát. Alig hisszük, hogy csalódnánk, ha rövid időn látni reméljük a mindig egy párthoz tartozó férfiút a harmadik párton. Jakabot a jakabok között. Nagykároly—Érendrédi ut. Adja Isten, hogy rossz jósok legyünk, de meggyőződésünk, hogy Szatmárvármegye julius 5-én végleg el­temette ezt az utat az által, hogy az Érend­réd- Reszege— Piskolti útvonalnak a törvény­ig}' gondolkozott Géza. Eleinte félt talál­kozni Margittal, később jóvá akarta tenni hibá­ját, szépíteni próbálta a dolgot, de Margit mindannyiszor eléje vágott, elterelte a beszé­det. Csanálosit rendkívül bántotta a dolog. Mindig vele foglalkozott, Margittal, róla gondol­kozott. Pedig mindig arra törekedett, hogy ki­verje a fejéből. Nem sikerűit. Nem tudta ma­gának megmagyarázni, hogy mi lehet ennek az oka? Nem volt tisztában magával. Hanem nemsokára megtudta Margitot vá­ratlanul a nélkül, hogy valakinek csak sejtelme is lett volna előre a dologról, eljegyezte Bod­nár Béla, egy dúsgazdag földbirtokos. Most már nem tudta Csanálosi, hogy miért foglalkozott gondolatában mindig Margit­tal mért nem tudta kiverni a fejéből. Erezte, hogy halálosan szerelmes bele. Mig az övé le­hetett volna, észre sem vette, mikor kezdte el­veszíteni, foglalkozott vele, mikor a másé lett, akkor érezte csak igazán, milyen kincset do­bott el magától. Kétségbeejtő lelkiállapotban volt. Mintha kicserélték volna, alig lehetett ráismerni benne a régi Csanálosira. Szeretett volna Margittal minél előbb be­szélni, kiönteni előtte a lelkét, de félt vele ta­lálkozni, most már alkalma sem igen volt rá. Egyszer véletlenül mégis találkoztak. — Nem szép magától, hogy még nem is gratulált az eljegyzésemhez. — Látott már olyan embert, aki gratulált a bíráknak a saját halálos ítéletéhez ? — Hallottam már gyakran, hogy maga nagyon éles eszű ember, de mégis meglepett ez a felelete. Nagyszerűen kivágta magát. Mondja, nem eszelte ki maga előre ezt a fe­leletet ? — Ne gúnyolódjék Margit, hagyja el ezt hatósági úthálózatba való felvételébe minden feltétel nélkül belenyugodott. Három Ízben kö­vetkezetesen utasította vissza vármegyénk kö­zönsége a kormán}' törekvéseit azzal, hogy csak az esetben hajlandó Érendréd községének a szomszéd Bihar- és Szilágyvármegyékkel való összekötését létesítendő útvonalat honorálni, ha e községnek a vármegyével való összekötteté­sét is biztosítja a kormány az által, hogy a Nagykároly Érendrédi 5 népes községen át­vonuló útvonalnak a törvényhatósági útvonalak közé való felvételébe beleegyezik. A kormány nem engedett, de nem engedtünk mi sem, mert éreztük, hogy az Érendréd - Reszege — Piskolti útvonal megtagadásával fegyver van a ke­zünkben, melylyel kényszerithetjük a kormányt a mi érdekeinknek előbb-utóbb való kielégí­tésére. A mostani rendkívüli gyűlésen újból sző­nyegre került az ügy a kormány újabb leirata folytán. A főispán az állandó választmány ülé­sén nagyon ajánlotta az elfogadást, azzal ér­velve, hogy külömben magunkra haragítjuk a kormányt és csak nehezítjük nálla azt, hogy egyébb utaink kiépítésében támogatást nyújt­son. Ilosvay Aladár alispán ezzel szemben indít­ványozta, hogy a vármegye vegye ugyan fel a kér­déses útvonalat a törvényhatósági úthálózatba, de tegye hozzá, hogy a kiépítés tárgyában csak akkor határoz majd, ha Nagykároly-érendrédi útvonal kérdését bizstosilva látja, ugyan ő va­lamint Nemestóthi Szabó Antal és Szabó Albert reá mutattak, hogy a kormány magatartása ha­tározottan mutatja, hogy Nagykároly-érendrédi útvonalat kiegészíteni semmikép sem akarja és ha mi bele egyezünk ezen 9 kilométer útnak habár államköltségen való kiépítésébe elestünk 25 kilométer Nagykároly városára és vidékére elsőrangú fontossággal biró úttól. A városunk érdekeit védő alispáni ellen javaslat azonban elbukott és pedig Dr. Adler Adolf és Papp Béla bizottsági tagok ellene beadott szavazatai miatt, minek folytán annak közgyűlésen való sorsa is meg lett pecsételve. Azon vezető szerep melyet az illetők városunk társadalmi, politikai és gazdasági életében be­töltenek indokolta festi, hogy eljárásukat nyil­vánosan bírálat alá vegyük és kifejezzük cso­dálkozásunkat, hogy Nagykároly város első­rangú fontosságú érdekeit nem tudják vagy nem akarják belátni. Szomorú és kilátástalan jövő vár azon városra, melyben a vezető egyé­niségek és igy gondolkozunk és könyelmüen mulasztjuk el az alkalmakat a város érdekei­nek érvényesítésére. Papp Béla és Adler Adolf urak szavazatai — ismételjük, bár lennénk rossz jósok —- temették el szerintünk örökre a Nagykároly—érendrédi köves utat. Ez a mi véleményünk. Ezzel szemben óhajtanok ha az illető urak saját álláspontjukat nyilvánosan kifejtenék annál is inkább, mert mint függetlenségi volt és jelenlegi pártelnök­nek állásuk és szereplésök olyan melynél faja közérdekű cselekedeteikről polgártársaiknak számadással tartoznak. a hangot, tudom, hogy nem sok kedve van magának sem tréfálkozni. Nagyon kérem, be­széljünk komolyan. Mondja Margit, de őszintén feleljen, szereti-e maga igazán a vőlegényét? — No ez már csak a vőlegényemre tar­tozik. Igaz, hogy ő még nem kérdezte meg ezt tőlem ilyen ünnepélyes formába, épen azért nem árulhatom el magának hamarabb mint neki. — Kérem Margit, hagyja el ezt a tréfál­kozó, gúnyos hangot. Higvje el nem kíváncsi­ságból kérdem én ezt. Rám nézve fontos, na­gyon fontos, talán életbevágó. Mert én szere­tem magát Margit. Azért ismételten kérem, kö­nyörgöm. legyen hozzám őszinte. — Őszinte ? Igaza van. egyszer maga is őszinte volt hozzám, nagyon őszinte. — Bocsásson meg érte Margit, higvje el, nagyon megbünhödtem már érte. — Nincs mit megbocsátanom, sőt köszö­nettel tartozom ezért magának. És, hogy lássa, mennyire hálás vagyok, én is őszinte leszek. Mit is* kérdezett az imént? Szeretem-e a vő­legényemet? Nos, hát igen, szeretem — mint becsületes, derék férfit. U is szeret engem. Lángoló, világot rontó szerelmet nem követe­lünk egymástól. Az életünket nem áldoznék fel a szerelmünkért, — de hisz mi nem is meghalni, hanem élni akarunk és fogunk egy­másért. — Látja Margit, maga most nem beszélt őszintén. Maga nem szereti a vőlegényét, maga mást szeret, engem szeret, érzem, tudom ezt. — Maga nagyon elbizakodott. — Ne, ne tagadja Margit. Legyen könyö­rületes. Tudom, hogy nagyot vétettem ellene, szenvedtem is érte eleget. Bocsásson meg, még nem késő. Küldje vissza azt a gyűrűt. A munkások érdekében. Az uj korszak kormányában a földműve­lésügyi tárcát az a férfiú vette át, a ki elsőnek iktatta a kis gazdák és mezőgazdasági munká­sok ügyét a legelői álló politikai feladatok közé. Most a megkezdett munkáját természetesen folytatja. De csodálatosképen gáncsot vetnek a munkájának. És pedig maguk a munkások, he­lyesebben néhány izgató, a kik lelkiismeretlen szavának a mezőgazdasági munkából élők több helyen felültek. Harcba keveredtek a munka­adókkal s lehetetlen kívánságokat hangoztatva sztrájkkal, szerződésszegéssel bontják a közbé­kességet. Nem tudjuk vájjon használ-e a munkások­nak a törvényhozásnál, hogy ha egész csapat- jaik a jogrend ellenségeiül szerepelnek. Buzdi- tólag és ösztönzőleg semmikép sem hat. Az azonban már egészen bizonyos, hagy a sztráj­kolok az elmulasztott keresetet semmikép sem tudják pótolni. A télen át nagyrészük éhezni és nyomorogni fog. És mig a szerencsétlen el- bolonditottak a közsegitség morzsáin élődnek, izgatóik bőségben és kényelemben élnek a tő­lük elcsalt fillérekből gyűlt sok ezer koronán. Józan fővel azt kell mondanunk, hogy a sztrájkrendezők a munkások ellen dolgoznak. Nemcsak azzal, hogy elveszik a kenyerüket, de azzal is, hogy megakasztják a munkások érdekében most uj erővel meginduló kormány­zási és társadalmi munkát. Egyik erősen használt eszköze ennek a kerékkötésnek, hogy az izgatok a munkástör­vényt rabszolga törvénynek hívják s ezzel is ellene akarják a bősziteni a munkásságot a fennálló jogrendnek. Megrágalmazzák az érde­kükben megindult nagy akció szellemét, hogy ne legyen foganatja az ellenszegülés folytán a dolgainak sem. Semmi sem könnyebb, mint ezt a rágal­mat semmivé tenni, az egyszerű igazság fegy­verével. A munkás törvénynek összesen hatvanhét érdemlegesen intézkedő szakasza van. Az első öt a munkás igazolványokról szól, amelyek alapján a munkás a vasúton olcsón utazik, a segély pénztár jótéteményeit élvezi s amelyek kiállítási ára a munkás segélyalapokra forditta- tik. A hatodik szakasztól a huszonnegyedikig a szerződés kötést szabályozza a törvény. Ezek szerint a szerződést nyilvános hatósági ellen őrzés alatt kell kötni s a szerződés kötés költ­sége a munkaadó terhe. A munkabér részes szerződés esetén terményben, vagy pénzben is meghatározandó, hogy a munkás rósz aratás esetén is megkeresse a magáét. Az egész szer­ződés bélyeg- és illetékmentes. A huszonnegye­dik szakasztól a harmincadikig a szerződés fel bontása van szabályozva. A munkaadó csak tettleges bántalmazása, vagy ellene elkövetett büntetendő cselekmény, diffamáló ítélet, vagy munkaképtelenség miatt bonthatja fel a szerző­dést, de a megszolgált munkabért köteles kifi­zetni. Egy munkás szerződésbontó cselekmé­nye miatt a többiekkel szemben a munkaadó mit sem tehet. A munkások az elmenő helyre magok állíthatnak munkást. Ha helyettesités­— Azt nem lehet. Azon már túl vagyunk. Ne is beszéljünk róla. Gondolja meg Margit. Gondoljon a jö­vőre. Hozzámegy ahhoz az emberhez, akit nem szeret. Pokol lesz mellette az élete. Maga azt nem bírja majd ki, mert maga szerelemre van teremtve. Vagy belepusztul, vagy végre is azé lesz, akit szeret. Igen, az enyém lesz, tiltott, bűnös utón .... — Most már elég! Még csak ez volt hátra, hogy házibarátnak ajánlkozzék. Megint csak köszönettel tartozom, hogy még jobban megismertette magát és kérem kíméljen meg a továbbiaktól . . . Legjobb lenne, ha nem talál­koznánk többé. — Ne dobjon igy el magától Margit, ne rúgjon igy félre, mint egy hitvány göröngyöt, mely véletlenül útjába akadt. — Nem én vagyok oka, a sors mely kér­lelhetetlenül uralkodik felettünk és megmásit- hatatlanul megszabja, hogy, bár ezerféleképen történhetnék valami, csak igy és nem máské­pen fog történni. Ez is történhetett volna talán másképen is, mégis igy történt. Bevégeztetett. — Ez az utolsó szava Margit ? — Megmásithatatlanul utolsó. — Most már látom, hogy lelkeink belát­hatatlan messzeségben távoztak egymástól: tá-’ tongó, szédítő mélység van közöttünk: rosznak, hitványnak tart engem. Jól van tehát, félreál­lok, hogy híremet se hallja többé... Csak egy­szer még talán, akkor is azt hallja majd, hogy még messzebb mentem, a honnan csakugyan nem kerülhetek többé az útjába. * Kevés olyan lakodalmat látott a várme­gye, mint mikor Teleky Margit Bodnár Bélá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom