Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-06-30 / 26. szám
2-ik oldal. SZATMlRV ÁRMEGYE. 26 szám. kell lenni a közgazdasági visszaélések aktáit! A másik feltétel az, hogy az ország nagy közönsége juttassa tudomásukra a visszaéléseket. Hadd ismerjük meg azokat és világositsuk fel az e felől esetleg tájékozatlan kormányférfiakat! Hadd tépjük szét a bűnpalástolások hivatali szövetségét 1 Mindenkinek meg kell e téren tenni kötelességét. És most kell megtennie: az uj kormányzat kezdetén. Másként a régi visszaélések uj gyökeret vernek és a régi bűnöket újra elföldelik. S magam részéről fölkérek mindenkit, aki ilyen adatok birtokában van, ki bármi részlet tekintetében felvilágosíthat, ki igaz és őszinte bizonyítékokat ismer: juttassa teljes bizalommal rendelkezésemre. A dohány- és sójövedék, a vasúti üzem, a refakciák, a bérletek, az erdők és bányák haszonvétele, a különböző szerződéses viszonyok, az osztálysorsjáték, a pénzügyek, a hajózás és kivándorlás és az állami igazgatás rengeteg területén kell az adatokat összegyűjtenünk. ls a közélet e nagy megtisztítási akciójával szemben: megszűnik minden más kötelezettség. A hydrának mindenik fejét le kell vágni, de ez csak úgy történhetik meg, ha mindnyájan átérezzük ezt a feladatot és félelem meg tartózkodás nélkül hozzájárulunk ahhoz, hogy a gazoknak bérbeadott Magyarország helyén a boldog és megelégedett, szabad Magyarország épülhessen fel. A nyugdíjazások ügye. A megyei nyugdijválasztmány f. hó 26-án nyugdíjazta Böszörményi Endre csengeri főszolgabírót és Rába László árvaszéki ülnököt, Gönyey István nagykárolyi főszolgabíró felett azonban nem határozhatott, mivel ez nyugdíjazási kérvényét visz- szavonta. E visszavonás sok beszéd és találgatás tárgya volt. Emlegetik, hogy valami előkelő protekció reménye változtatta volna meg a főszolgabíró ur elhatározását, ismét hallottuk azt, hogy attól tartott miszerint lemondását nem a nemzeti ellenállásban tanúsított magatartásával hanem hivatalának állapotával hoznák kapcsolatba. Szerintünk akár egyik, akár másik indok vezette, helytelenül cselekedett. Az ellenállás ellen vétőket semmiféle protecio nem mentheti, de nem is tarthatja ideig óráig sem oly indokmélyen fellélegzett s kiegyenesedett: »Holnap Amerikában leszünk! Ott senki sem ismer en- gemet, sem bűnömet. Hazámban kieresztettek a fogságból, de mindenki borzadállyal fordult el tőlem, senki sem akart gyilkost a szolgálatába fogadni. Pedig olyan nagyon megbántam már, amit haragomban elkövettem. Itt majd uj, jobb életet kezdhetek. Isten megbocsátotta bűnömet s az emberek ott nem tudják.« Az ujjongó örömnek és reménységnek / ilyen nyil- vánulásait hallottam mindenfelől. Éjfél beálltával a hajó népe kezdett a fedélzetről eltávozni, s egymásután vonultak fekvő helyükre. A födélzet csakhamar megürült, csak a hajó kormányosa meg az éjjeli őrök maradtak ébren. Az említettekre figyelve észre sem vettem a fekete felhőt, mely az ég keleti széléről kezdett emelkedni; pedig nőttön nőtt, mig végre az egész eget elborítván, útját állta látásomnak. Aztán iszonyú dühvei tört ki a vihar, miként ama tájakon rendszerint szokott; a villámok egymást érték és a mennydörgés úgy zengett, mintha az egész ég le akarna szakadni. így tartott ez egész éjen át szaka- datlauul, az égi háború nem csendesedett le, a menyboltozat sem tisztult ki, csak reggel felé, mikor én már lemenőben valék. Legelőször is a tengerre pillantottam: a tegnapi hajó nem volt sehol sem! Révbe juthatott, gondolám s a partra tekinték. Ott, ahol Amerika köves partjai büszkén emelkednek az óceán zsongó hullámai elé, valami feketét láttam a hullámokon himbálódzani. Figyelmesebben néztem: egy hajó roncsa volt az; árbocai ketté törve, a födélzet üresen, dereka egyre sülyed; nem messze onnan egy gerenda úszott, a gerendán vászondarabok. Ez az én hajóm lobogója volt. Eljött a reggel, amelyet úgy vártak, óhajtottak valamennyien. El is érték reményük ból, hogy a nyugdíjhoz még hiányzó időt vagy más előnyt ezáltal elérhessenek. A lemondást Gőnyeynél ugyan senki se tartja másnak mint a nemzeti ellenállással szemben tanúsított magatartása conzequentiái levonásának és mint ilyent inkább becsüli, mint elitéli, emiatt tehát nyugodtan kérheti a főszolgabíró ur nyugdíjazását, de ha éppen nagy a serupulusa, kérjen hivatalvizsgálatot, mely egy hét alatt tisztázhatja őt azon esetleges gyanú alól, hogy hivatalának állapota kényszeríti a nyugdíjazás kérésére. A szociális kérdés Magyarországon. (N. Sz. A.) A szociálizmusról még nem rég is széliében az országban általános divat volt kicsinyléssel beszélni. »Nem féltjük a józan gondolkodású magyar munkásnépet a szociáliz- mus tévtanaitól.« »Nálunk nem lehet talaja a szociálizmusnak, meft nincs nagy gyár és bányaiparunk.« »Évtizedek beletelnek mig a baj hozzánk jut.« Ily kép hangzottak mindenfele a vélemények, melyeknek folytán nem csináltunk semmit a szociális kérdés rendezésére, bajaink megelőzésére egész addig, mig tényleg kigyult fejünk felett a ház és pedig sokkal hamarább mint csak álmodni is mertük volna. A nagy arató sztrájkok az Alföldön é? a Dunántúlon világosan megmutatták, hogy épen a józan gondolkodású és legelőhaladottabb magyar népben fogan meg leghamarább a szociálizmus eszméje, a lakatosok, asztalosok, kőmivesek, ácsok mozgalmai pedig, hogy nem kell ahoz nagy ipar, hanem egy néhány tucat mesterlegény is érvényesiteni tudja gyakorlatban a szociálizmus elveit. Most azután benne vagyunk a szociális gazdasági háborúban ugv, mint egy állam se Európában. A statisztika bizonyítja, hogy legtöbb sztrájk Magyarországon van. Valóságos forrongásban van az egész ipari munkás nép és teljes nyugtalanságban mindenfelé a mező- gazdasági munkás osztály, mely pedig más államokban alig szerepel a munkásmozgalmakban. A munkásviszonyaink mai állapotán való változtatás és a fennálló bajok orvoslása országunk mostani gazdasági helyzetében egy percig nem odázható és legelső fontosságú feladat. A szabadelvű kormányzat elseprésével megnyílt a lehetőség belső erőinknek önálló iparfejlesztésre való felhasználására, melyet eddig a szabadelvű pártnak Bécscsel való pak- tálása lehetetlenné tett. Az önálló vámterület habár még csak a jövő a kérdése, igy is hatalmas indító ok az ipari tevékenységre és a külföldi tőke beözönlésére. Ha azonban munkásviszonyaink rosszabbak, itt a hol a gyáripart meg kell teremteni, mint ott, ahol csak a léterőt fenn kell tartani, akkor mondjunk le célpontját: ott voltak, hol nincs többé elválás, nincsen szegénység, nincs zsarnokság, nincs kegyetlenség az elbukott iránt. III. A hold jó korán kelt föl, üdvözölt engem s aztán folytatá : Egyszer magános utamon a föld legészakibb részére, azon helyre jutottam, melynek puszta neve is elég arra, hogy borzadályt keltsen : Szibériába. Láttam az Obi folyót iszapos vizével a Jegestenger hideg keblére sietni, hol a halál vár reá. A parton magános szamojéd kunyhó állott, félig a földre húzódva. Az egész vidék zordon és kihalt vala. A szomorú, elhagyatott mocsarakra és hangafűvekre ráterité fehér lepedőjét a hó és pajkosan szállingózott most az északi szélben. Élő lény nem volt látható, sem hallható. Csak egy éhes farkasnak üvöltése vegyült az északi szél panaszos hangjába. A halálnak és az éjnek birodalma volt ez. A nap már réges-régen elköltözött boldogabb országokba. A sötétség szakadatlan lett volna, ha én közbe-közbe el nem oszlatnám s az északi fény időnként bele nem lövelné ragyogó sugárait. Betekintettem a kunyhóba, melyből világosság árad kifelé. Az asztal mellett a lámpa fényében kezére támasztva sápadt képű fiatalember ült. Orcái soványak, a sok munka és nélkülözés mély barázdákat vont homlokára. Szemében lobogó tűz égett s a lélegzet zihálva járt szenvedő keblében. Föl- emelé fejét s újra megragadta a tollat. Csak egy pillanatra láthattam a szemét, mégis mindjárt eszembe jutott, hogy valamikor már láttam őt. De az messze-messze innen, Finnország fővárosában Helsingforsban történt. Akkor egy alacsony szobából derült fény ragyogott felém s örömzaj hallatszott ki az utcára. Én benéztem. A szoba tele volt vidám ifjakkal: ragyogó szemminden reményről, mert bármily küzdelem, bármily áldozatok árán sem érhetünk célt. Hogy célt érhessünk a szociális kérdés rendezését már most egyenértékűnek kell venni Ausztriával való gazdasági viszonyunk rendezésével és a magyar ipar pártolásának kérdésével. Ha tudtunk három esztendig élethalálra menő harcot folytatni, hogy az osztrákkal szövetkezett szabadelvű és haladópárt kezéből kiragadjuk az uralmat, ha készek vagyunk most Ausztriával belemenni a legkeményebb gazdasági küzdelembe, úgy nem szabad vissza riadnunk szociális problémánk rendezésétől annál inkább mert ez nem harcot csak munkát igényel. A rendezés állami és társadalmi feladat, de túlnyomóan az utóbbi. A törvényhozás gondoskodik a szegényügy, közegészséügy, nyilvános betegápolás, aggkori biztosítás, ipari felügyelet stb. által némely a munkásokra kiválóan fontos életviszony rendezéséről, valamint mint például a mezőgasdasági munkásokról szóló törvény által biztosíthat a jogtalanságok és erőszak ellen, de maga a munkabér és munkaidő oly igazságos rendezése, mely munkaadó és munkás igényeit megfelelően kielégíti, szóval a kérdés fő része, valamint azon nem annyira fizikai, mint inkább szellemi feladat, mely a munkás társadalmat a társadalom többi részéve], osztályaival kibékítse és a közös haza javára közös tevékenységben egyesítse, mig ma a kettő egymással gyülölségben van és előbbi a hazát nem is akarja magáének tekinteni — ez már tisztán a társadalom munkájának eredménye lehet. Az első kérdést illetőleg legelső feladat a munkaadók, ipari vállalkozók és földbirtokosok hasonló szövetkezése mint a munkás szakegyleleké. Ma a szervezkedettség folytán a munkások vannak túlerőben, a munkaadók szervezkedése egyensúlyba hozza az erőket és az igazságos kiegyenlítést a két erő kölcsönhatása létrehozza. A szervezett munkaadókkal szemben megfognak szűnni a sztrájkok, melyek legtöbbször nem is gazdasági, hanem politikai és egyéni (a munkásvezérekre nézve zseb) célokat szolgálnak, viszont a munkaadók sem fogják merni a szervezett és bármely pillanatban barcra kész munkásságot szipo- lyozni vagy méltánytalan elbánásban részesíteni. A kérdés másik részének megoldását az utóbbi idők tapasztalata mutatja meg. A lefolyt nagy nemzeti küzdelemben az osztrák bérenc kormány a magyar társadalom egy rétegében sem tudott támaszt találni csak a nemzetközi szociáldemokrata munkásságnál, ezek azonban annál erősebb támogatói voltak és Kristóffy felszólítására minden skrupulus nélkül mentek bele a nyílt hazaárulásba. Ha valaholy úgy Magyarországon érdemelte ki e párt a »hazátlan bitangok« elnevezést. Kitűnt, hogy az általuk vezetett munkásnép nem magyar, hanem ellenség, mely mindenre, még nyílt fegyverfogásra is kész a haza ellen. Szemben a nemzetközi szociálistákkal mel és hévvel beszéltek a szeretett hazáról, reményeikről és törekvéseikről. Felbonthatatlan szövetségre kezet szorítottak egymással s kijelentették, hogy életüket minden módon Finnország előhaladására, fölvirágozlalására szentelik, nem félve még a halált sem. ha az Finnországnak üdvére, becsületére vállik. Ezután szétoszlattak. De a szoba lakója még sokáig ott állt az ablaknál s ajkáról imádság tört elé : »Adj erőt Istenem, hogy végrehajthassuk, amit fogadtunk. Én akkor hallottam az ígéretet és most be van váltva. A szeretetnek szikrája, melyet akkor kigyuladni láték immár elolthatatlan tüzzé nőtt; az vitte ki hazájából messze, egészen ismeretlen vidékre; az hozta e gyűlölt, rettegett országba, hogy Finnországnak becsületet szerezzen. Kívül hideg tél volt és sötét éjszaka; az ő szivében pedig fénylő nyár és nyájas nappal. Talán sejted is már, ki volt? A hírnév mindenfelé hordozza szárnyán, hona legjelesebb fiainak sorában említi e nevet: Kastrén. IV. A hold igy szólt: Szeretek ellátogatni a gyermekek hálószobájába. Azok oly csendesen szenderegnek és oly boldogan mosolygnak álmukban, mint egy kis tó, melyet az erdő oltalmában még a szél sem érhet. Halld amit egyszer láttam, A függönyök le voltak bocsátva, de mert nem voltak elég szélesek, maradt egy kis nyilás s azon benéztem. Az ágyban egy ingre vetkőzött fiúcska ült. Szeme ragyogott, ajka mosolygott, arca fénylett. Látszott rajta, hogy boldog. Markában egy ezüst márka volt, azt forgatta, nézegette. Ez az első pénz, melyet keze munkájával szerzett. — A kertet ellepte a gaz. Édes atyja tehát azt mondta neki: »Eredj fiam, gyomláld meg azt a virágágyat szép tisztára, kapsz érte egy ezüst pénzt.«
