Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-05-26 / 21. szám
6-ik oldal. SZATMÄRVARMEGYE Vármegyei krónikás adomák. Az 183‘2-iki földrengés rémséges pusztításokat vitt véghez Nagykárolyban. — romba- döntötte a megyeházát is, mely a jelenlegi fényes palota helyén két kis szerény épületből állott. Az újraépítés dolgában kellett hát kon- sziderálni a vármegye urainak és alternative felvetették azt a kérdést is, hátha Szatmáron építenének uj hajlékot a vármegyének? A nagy Kölcsey volt a vármegye főjegyzője, őt bízták meg az előmunkálatokkal. El is utazott Szatmárra, meghányni-vetni az ottani iránytadó körökkel, hogy akarnák-e a vármegyeházát, adnának e telket és a többi. Még akkoriban a vidéki városokban nem igen voltak úri embereknek megfelelő szállodák, — igy nem találtatott ilyesféle alkalmatosság Szatmáron sem. Beszállásolták hát Kölcseyt egy németi polgárhoz, a kinek azonban a szerény megjelenésű, egyszerű ruházatú főjegyző nem nagyon imponált, az meg, hogy a félszemére vak Tolt épen lerontotta az egészségtől duzzadó cívis minden respektusát. Estére fordult az idő. — Kölcsey a városi urakkal folytatott tanácskozásából hazament szállására, Írásba tenni a vármegyei karok és rendek elé terjesztendő javaslatát. Világitó szerszámot kért hát házigazdájától, a ki nagy im- mel-ámmel elébe is állított egy szál fagygyu gyertyát. A nagy ember egy darabig csak próbálkozott a pisla fényesség mellett az írással, de sehogysem ment a dolog, mire tisztességtudóan kiszóllott a pitvarban pipázó polgárhoz: — Ugyan gazd’uram, legyen szives, adjon még egy szál gyertyát. A cívis hátra sem nézve, dölyfös gúny- nval felelt: — Egy szemnek egy szál gyertya is elég. így történt, hogy Kölcsey nem tudta megírni »relációját«, hanem csak élőszóval hozta javaslatba a legközelebbi generalis congregational hogy »maradjunk csak Károlyban ...« Az Államvasutak nyári menetrendje. A Magyar Államvasutak és az általa kezelt magánvasutakon folyó évi május hó 1-én -a nyári menetrend lépett életbe, melynek lényegesebb eltérései a jelenlegi menetrendtől minket érdeklőleg, a következők: Csaptól Bátyúig egy uj személyvonat helveztetik forgalomba. E vonat csatlakozással Ungvár felől Csapról reggel 5 óra 16 perckor indul és Bátyun közvetlen csatlakozást talál Beregszász, illetve Királyháza felé. Munkács és Szolyva-Hársfalva között június hó 15-től bezárólag augusztus 31-ig. mint a múlt nyáron, ugv az idén is mindkét irányban egy-egv tehervonat személyszállítással fog közlekedni. A nagykároly-málészalka-csapi vonalon. Nagykároly és Yásárosnamény között mindkét “irányban egv-egy uj vegyesvonat naponta fog közlekedni. E vonat Vásárosnamény- ról reggel 4 óra 10 perckor indul és Nagykárolyba reggel 7 órakor érkezik, az ellenirányban pedig Nagykárolyból este 8 óra 13 perckor fog indulni és Vásárosnaményba éjjel 11 óra 3 perckor érkezik. A szatmárnémeti—felsőbányái vonalon. Nagybánya és Felsőbánya között a múlt nyáron már közlekedett egy-egy esti vegyesvonat junius hó 15-től bezárólag augusztus 31-ig naponta ismét forgalomba helyeztetik. A Budapest és Máramarossziget között közlekedő gyorsvonatok folytatását képező személyvonatok Máramarossziget és Kőrösmező között ismét forgalomba helyeztetnek. E vonalok Kőrösmezőn az osztrák államvasutak vonalaihoz csatlakozást nyernek Sta- nislau felől, illetve felé. A Budapest és Máramarossziget között közlekedő gyorsvonatoknál a tartózkodás Mi- kóla állomáson megszüntettetik. Püspökladánytól Debrecenig egy gvors- tehervonat személyszállításra rendeztetik be, mely vonat Püspökladányból délután 1 óra 40 perckor indul és Debrecenbe délután 2 óra 51 perckor érkezik. s /ii m. Nyilttér. (E rovat alatt köztöltékért nem felelős- a Szerkesztő.) Az ,Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos-balparti ár- mentesitő és belvizszabályozó társulat“ elnökétől. 1346—1906. szám. Nyilatkozat. Tek. Weisz Lajos és Kovács József uraknak Mátészalka. Ezennel kijelentem, hogy az Önökről általam terjesztett azon állításomat, mely szerint Kovács József ur Weisz Lajos úrtól 200 irtot és egy tajtékpipát kapott volna ajándékba azért, hogy a mátészalkai ev. rét. egyházzal, melynek Kovács ur tanácstagja, a Weisz Lajos ur telkét megvétesse, valótlannak ismerem el, ezen rágalmazó állítást meggondolatlanul és könnyelműen, bortól fölhevült állapotban tettem és ezért Önöktől ezennel a nyilvánosság előtt ünnepélyesen bocsánatot kérek. Úgyszintén bocsánatot kérek Kovács József úrtól azon becsületsértő kifejezésekért, melyekkel őt akaratlanul megsértettem. Mátészalkán, 1906. május 271. Csizmadia József s. k. A borfogyasztó közönség szives figyelmébe ! Tisztelettel tudatom a borfogyasztó közönséggel, hogy saját termésű és igen jó minőségű tisztán kezelt ó- és uj borok nálam jutányos árban kaphatók és pedig: 1 liter 6 éves rizling........................1 K — f. 1 » 4 éves vörös bor . . . . 1 K — f. 1 » 1905. évi zilahi .................— K 52 f. 1 » Érmelléki, pelei, urasági termés, igen erős — Ív 52 f. Adó nélkül literenkint 12 fillérrel olcsóbb. Kérem a mélyen tisztelt közönséget^ hogy egy próbavétel által boraim jóságáról meggyőződést szerezzenek. (i-cs) Kún István, vendéglős. Gróf Károlyi György-tér. (Saját ház.) Meghívó. Az _Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos-balparti árme#tositő és belvizszabályozó társulat1“ folyó évi junius 2-ik napján délelőtt 11 órakor Nagykárolyban a vármegyei székház nagvter- mében tartandó közgyűlésére t. címedet ezennel meghívom. Mácsán. 1906. május 18. Gróf Károlyi Gyula, s, k. elnök. I Tárgysorozat; A társulat alapitó elnöke boldogult gróf Károlyi Tikor v. b. t. t. ur Ő nagyméltósága a társulat díszterme részére az 1904.“ május 10-iki közgyűlés határozata folytán megfestetett arcképének leleplezése. 1. Elnöki előterjesztések. 2. Igazgató főmérnöki jelentés & munkálatokról, a pénzügyi helyzetről s a társulat egyéb ügyeiről. 3. A 03066—1906. számú földmivelésügvi m. kir. miniszteri leirat, melVlyel a társulat 1906, évi költségvetése jóváhagyást nyert. 4. 12361-1906. számú m. kir. pénzügv- miniszteri leirat, melylyel a társulatot illető fentartási költségek leszámoltatván, az évi egész adóvisszatéritési összeg megállapHtatik s ennek folyósítása folytán a társulat visszafizeti 350,000 koronás kölcsönét a hitelező pénzintézetnek. 5. 11814—1906. számú földmivelésügvi m. kir. miniszteri leirat, melylyel a társulat a köz! érdekű vizrendező társulatok sorába felvétetett. 6. Jelentés a csengeri ártérihid ügyéről. 7. 83575—1905. számú földmivelésügvi m. kir. miniszteri leirat, a Szamos és Kraszna folyók hajózhatóvá tétele ügyében. 8. Ötödéves korpótlék kiterjesztése az Írnokokra, alapnyugdij és illetménvszabálvzat módosítása. 9i a Il-odi rendű belvizcsatornákon kívánt módbsitások s pótlások. Jegyzet. Az alapszabályok 9. §-a értelmében a társulat minden tagja kötetes lakhelyének és birtokának változásait az igazgatóságnak bejelenteni. Ennek értelmében felkéretnek az érdekelt birtokosok, hogy a birtokváltozásaikra vonatkozó telekkönyvi kivonatot, avagy bírói végzést — szavazati joguk átírása végett — az igazgatóságnál a gyűlést 3 nappal megelőzőleg nyújtsák be. Az alapszabályok 10: §-a értelmében pedig a közgyűlésen esa-k a meghívóban, vagy a gyűlést 3 nappal megelőzőleg benyújtott inditvánvokban kijelölt, vagv az elnökség által előterjesztett halasztást nem tűrő folyó igazgatósági ügyek tárgyalhatók. A gyűlésen tett önálló indítvány a legközelebbi közgyűlésen intézhető el. Kivételnek e tekintetben csak oly indítványnál van helye, mely ujabbi közgyűlés összehívása végett tétetik. V isk - V ár hegy i (Mármaros-megye.) A verhovinai hegység legbájosabb, legkiesebb részén van a Visk-Várhegyi A C É L-F ÜBDÖ. A legkiválóbb orvosi szaktekintélyek által elismert gyógyforrás, mely megszünteti a vérhiány 'mindennemű alakjait. Kitűnő gyógyhatásúnak bizonyult a Visk-Várhegyi Acél-forrás. Különösen: a gége, légcső, tüdő, gyomor, bél és hólyag idült hurutjainak. Biztos gyógyulást nyújt az aranyér, terméketlenség a női- és férfi- ivarszervek bajainak. Kérjen prospektust a Visk-Yárhegyi fürdő igazgatóságától.----------Igazgató: Bőhm Lajos. Vi sk-Várhegy Mármaros megye legszebb részén fekszik, hegyekkel körülvéve. Levegője tiszta pormentes. — A fürdő vasúti állomása Bustyaháza. Egy órányira Visk-Várhegytől. A t. fürdő vendégek kényelméről gondoskodva van, a vasúti állomásnál kocsik állanak rendelkezésre. A vendégek állandó orvosi felügyelet alatt vannak. Pontos postajárat. Fényes vendéglői helyiségben kitűnő keresztény konyha. Penzió 6— 8 korona személyenkint. Szigorúan kóser konyháról is gondoskodva van. Olcsó, kényelmes lakásról azon kivül a fürdővendégek vendéglői ellátásáról is a fűrdőigazgatóság gondoskodik. Gyönyörű, festői kirándulási helyek.- >■>>■<♦ ZEIérjen prospelrt-a.st I •>«£«* 3-10 Huszthy Zoltán, fényképésznek Nagykárolyban Kossnth-ntca 5-ik szánni saját házánál gr kizárólag1 e célra épített gyönyörű szép műterme "tag öltözöszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal teljesen elkészült s a helyi mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.