Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-01-13 / 2. szám

SZ AT .M ÁRVÁRMEG Y K.

apáink bölcsessége nem elégedett meg azzal, hogy a középpontban oda állítsa a kormány mellé a nemzeti akarat hivatalos képviselőjét, hanem a nemzeti akarat megnyilvánulásának szerveket adott s a 48-iki törvényhozás e szerveket fönntartotta. Kossuth Lajos éles látásának és böl- cseségének egyik soha el nem múló, fényes bizonyítéka, hogy midőn a parlamentáris kormányzatot létesítette, nem engedte csorbítani a nemzeti akarat megnyilvánulásának helyi, ön- kormányzati közegeit, a szabad királyi városok és a megyék jogait.

A mostani kormány a nemzeti akarat befolyását a kormányzatra úgy a középpontban, mint a törvényhatóságokban félre akarja dobni, s állásához való ragaszkodásának folytatására egyedüli és elégséges jogcímnek tartja a fejedelem bizalmát. Volna még egy módja a nemzeti akarat megnyilvánulásának; ha a király kételkedik abban, hogy a mai képviselőház a nemzeti akaratot híven képviseli, az ország választóközönségéhez fordulhat s újból megkérdezheti. De ezt nem teszik, mert nagyon jól tudják, hogy mi volna a válasz. Ha azt mondják, hogy nem bíznak á választások utján megnyilvánuló nemzeti akarat őszinteségében, mert választási törvényünk csak kevés polgárnak ad szavazati jogot, — erre azt válaszolom, hogy mi ezt már harminc év óta mindig emlegettük, de ezek az urak mindig jónak látták azt a törvényt, — mindaddig, mig nekik többséget adott, csak most egyszerre világosodtak föl, hogy bizony rossz az a törvény, mert egyszer alkalmasnak bizonyult a rossz választási törvény is arra, hogy a nemzeti akarat őszintén megnyilvánuljon. De hát csak itt van a baj; — s ezt most csupán mint egyéni nézetemet említem, — a magam részéről kész vagyok arra, hogy előbb ám csináljuk meg a választási r e f o r m o t széles alapon és azután oszlassák föl a Házat, de egy föltétel alatt: — nyerjünk előbb királyi szóval biztosítékot, hogy akkor azután annak a választásnak az eredményét el fogják fogadni. (Zajos éljenzés és taps.) De választatni úgy, hogy az ne legyen a nemzet megkérdezése, hanem meg- gyötrése és megkinozása, mig annyira meg nem puhul, hogy a válasz a nemzet elé szabott legfelső akaratnak megfelel, — ilyen játékba bele nem megyünk. S a mint félretolja a nemzet 1 akaratát a kormány a képviselőházban, úgy bot- [ rányos hajszát és irtó háborút indít a törvény- hatóságok ellen is. A kormánynak a törvény- hatóságok fölött tágkörü ellenőrző joga van, de csak a célból, hogy a törvényhatóságok a törvényekhez alkalmazkodjanak, hogy intézkedéseikben a törvények határát túl ne lépjék, és teljesen jogosult, hogyha a kormány föllép egy törvényhatósággal szemben azért, mert a törvényhatóság a maga intézkedéseiben az ország törvényeit megszegte; de a mostani kormány azért lép föl ellenük, mert az ország törvényeit megtartják, s megakarják tartani. Ez teljesen a fejetetejére állított világ. S az eilenőrző jogot csak úgy adta a törvényhozás a kormánynak, hogy a törvényhatóságok a kormány határozataival szemben, ha azokat sérelmeseknek tartják, az országgyűlésen kereshetnek orvoslást a képviselőháznál. A törvényhatósági élet a nemzet egy részének részvétele a végrehajtó hatalom gyakorlásában; a nemzete része fölött is birává a törvényhozás nem tesz senki mást, mint az egész nemzetet, melynek képviselete a képviselőházban együtt van. Már most hogyha a kormány az által, hogy a képviselőház üléseit lehetetlenné teszi egyszersmind azt is, hogy a képviselőház biráskodhassék, mikor a helyi önkormányzat és a központi kormány között összeütközés van, s ez által a kormány a nemzet egyrészének a maga helyi ügyeiben való őnel- határozási jogát is megsemmisíti, s elvonja őt törvényes fórumától, az egész nemzet felülbírálásától. És ugyan mi végett történik mindez? Ha egy nagykorú és épeszű embert önelhatározási jogától megfosztanak, ez rendszerint nem az illető javára történik. Ha egy nemzetet, a mely se nem kiskorú, se nem hülye, hanem több évszázados alkotmányos életében megmutatta, hogy saját ügyeinek intézésére olyan képességgel bir, mely a világ legműveltebb nemzetei között is ritkítja párját, ha a kilencszázados alkotmányos életben megedzett magyar nemzetet akaratának érvényesítésétől megfosztják, akkor ez bizonyára nem azért történik, mert a magyar nemzettel jót akarnak. Meg is mondom, hogy miért történik, azért, mert ez a kormányzat legfőbb politikai céljának ismeri, s az a küldetése, hogy a magyar nemzetet a nemzeti élet teljességének kifejtésében meggátolja, hogy a nemzetet annak a csonka nemzeti és állami életnek tovább tengetésére elitélje, a melyben eddig sínylődtünk. Milyen kérdés körül forog az egész összeütközés ? A katonai kérdés körül. Van e nemzet a világon nemzeti katonai élet nélkül ? Van, — a magyar nemzet, — mást nem tudunk. Láthatunk néha szerencsétlen nyomorék ember, a kinek egyik vagy mindkét karja hiányzik. De ha volna a testnek olyan ereje, hogy a hiányzó két kar megint kinőjön, — összeállhatna a világ

minden bölcse, hogy annak a szerencsétlen nyomoréknak bebizonyítsa, hogy sokkal jobb, ha neki nincs karja, nem hitetné el vele. Hanem ha van a testben ily erő, akkor az életnedvek mozgásba jönnek, s a két kart újból kinövesztik; még ha deszkát kötnek is oda a karok helyére, még azokat is lelökné a természeti erő, vagy belehalna az a szervezet. Ilyen szerencsétlen nyomorék a magyar nemzet, a melynek nincs karja, mert egy nemzet karja a katonai erő, a melylyel védekezik kifelé; a nemzet szivének vérkeringése megköveteli, hogy ez a csatornája is meglegyen a vérnek, s ha ez hiányzik, ha ott, a hol a vérnek a karokba kell folynia, zárt kaput talál, akkor visszatorlódik a szív felé, s ha ezt teszi, betegséget, vagy szivszélhü- dést okozhat. Annak a természetellenes állapotnak a fentartása, hogy a magyar nemzet legyen az egyetlen nyomorék a világ nemzetei között, a melyek idegen szelhmü, idegen jelvényü, idegen nyelvű, sőt a béke idején gyakorolt befolyás tekintetében idegen célú véderője legyen, ennek az állapotnak a fentartása az az ok, a miért az alkotmány megtámadásától és felfüggesztésétől se riadnak vissza. Kétségtelen, hogy az a küzdelem, melyet e támadással szemben vívunk, áldozattal jár sokakra nézve, s bizonyos tekintetben mindnyájunkra nézve. Kétségtelen, hogv egy pár hónapnak, vagy esztendőnek a kényelméről jobban gondoskodnánk, hogyha meghajolnának a hatalom parancsszava előtt; kényelmesebb volna tovább tengetni életünket, a mint néhány évtizeden át tengettük. Mikor az Isten választott népét az egyiptomi fogságból az ígéret földére vezette, mikor a pusztában való barangolás sokáig tartott, az Isten választott népének soraiban is találkoztak, a kik ri- mánkodtak, hogy kár volt elhagyni Egyiptomot s visszavágyódtak a szolgaság husosfazekai felé. Ne legyünk hasonlók azokhoz a rossz izraelitákhoz, a kik nem az ígéret földje felé meresztették lelkesedéstől és reménytől átszellemült szemeiket, hanem visszapillantottak a néha kényelmes szolgaság husosfazekaira, a melyekhez néha korbácsütés is jár ugyan, hanem azért mégis csak husosfazekak. Szenvedés és nélkülözés nélkül se egyes ember nem ért még semmi nagy dolgot el, se nemzet. Ha visszapillantunk azokra az óriási megpróbáltatásokra, a melyeken évszázadokon át keresztülment ez a nemzet, bizony nagyon kicsiny dolog az aránylag, a mit nekünk kell elszenvedni s most sokkal hatalmasabbak védelmi eszközeink, mint a múltban bármikor voltak. 1848-ban a törvényhozás az alkotmány sáncai közé vette a népet, mert joggal hitte s ezen az utón tovább kell haladni, mig az egész nép benn nem lesz, hogy az egész nép erősebb lesz az alkotmány védelmében, mint egyes osztályok voltak. Ama haladás következtében, melyei a demokrácia megteremtése körül 1848-ban a törvényhozás produkált, erőteljesebb, hatalmasabb és egyöntetűbb ma a nemzeti ellenállás, mint bármikor volt. Nézzünk csak végig még a szegényebb megyéknek a sorozatán is; a megyei tisztviselők, e hősök, a kik előtt meg kell hajolni, szembeszállva a kenyerüket fenyegető erőszakkal, a törvény és a nemzet mellett foglalnak állást a törvénytelen hatalommal szemben. Ezek oly jelenségek, melyek nem csügge- dést, hanem reménykedést kelthetnek bennünk.

A békét igen is óhajtjuk, de nem meghu- nyászkodás, meghátrálás, hanem a nemzeti akarat érvényesülésének árán. (Percekig tartó éljenzés és taps.) Ebben a helyzetben kötelességeink vannak nekünk, kik a nemzeti küzdelem vezetői vagyunk, s kötelességeik vannak önöknek, a kik a nemzeti küzdelemnek beláthatatlan, s ha összetartanak, legyőzhetetlen seregét alkotják. Nekünk igenis kötelességünk arra törekedni, hogy a nemzet az igazi alkotmányos életnek áldásait minél hamarább ismét élvezhesse; kötelességünk arra törekedni, hogy a tisztességes kibontakozást elérjük a király és a nemzet közti egyetértés helyreállitásávai. De értsük meg egymást, mit jelent az egyetértés? Ha az egyik fél mindig beadja a derekát, s magába fojtja a maga igazi óhajtásait, az nem egyetértés, hanem csak az egyetértés hazug látszata, mely a veszély pillanatában nem állja meg a tüzpróbát. Isten mentse meg a királyt, hogy a magyar nemzettel olyan egyetértésbe jusson, a melyet a nemzet csak látszólag, csak fáradtságból (ha ugyan elfáradt), és zsebében ökölre szorított kézzel kötne meg. A ki kényelemszeretetből, vagy kegy-keresésből ilyen hazug egyetértést akar létrehozni, az sem a nemzetnek, sem a királynak nem hű fia. Mi készek vagyunk egy oly megoldásra, a mely tekintetbe veszi a fejedelem személyes álláspontját is, de nem vagyunk hajlandók egy oly kibontakozásra, (s ez nem is volna kibontakozás, hanem elaltatás), mely nem veszi tekintetbe a nemzetnek alkotmányosan megnyilvánult akarát. Ezt nem volna szabad megtennünk akkor sem, ha a magyar nemzetben is támadnának olyanok, a kik hasonlítanak a pusztaságban a rabságba visszavágyódó zsidókhoz. Nekünk nem szabad annak a nagy elvnek sértetlenségén csorbát ejtenünk, hogy ezt a nem3-ik oldal.

zetet csak a nemzeti akarattal egyértelmüleg lehet és szabad kormányozni. Ha mi ily megoldásba bele mennénk, néhány év kényelméért rátennők a rabigát a nemzet nyakára s unokáink abba az átokba, a melylyel sújtani fogják a jelen kormányrendszer minden eszközét és szolgáját, minket is belefoglalnának, a kik elárultuk a nemzetnek ránk bízott kincseit. Azért, hogy ha olvasnak és hallanak úgynevezett békehírekről, ne siessenek nagyon azzal, hogy e híreszteléseknek hitelt adjanak, mert mi ismerjük a magyar nemzet iránti kötelességünket és felelősségünket, s egy percig se fogunk gondolni se arra, hogy oly megegyezést elfogadjunk, a mely elárulja az alkotmány sarkalatos alapelveit. A nemzet ha akarja ezt, ám tegye, de akarata keresztülvitelére akkor keressen más embereket, ne minket. (Zajos éljenzés.) Megmondtam ime, hogy a mi kötelességünk; s mi az önöké? Ha valakinek a szülői házát, családi fészkét fenyegeti egy csoport, mely megakarja támadni és leakarja rombolni, s a másik oldalról jön egy másik csoport, mely megakarja védeni az ősi házat, akkor ki az önök között, a ki még csak kérdezné is, hogy a rablókhoz ál!jon-e, vagy a védelmezőkhöz? A támadókon és a védelmezőkön kívül van azután, a kik „pártonkivüliek“, a kik lesben állanak és várják, bogy ki lesz az erősebb, s ahhoz csatiakoznak. (Zajos tetszés.) Az ^ilyenekről mondja a Szent- irás: „Óh, volnál te meleg, vagy, hideg; de mivel se meleg, se hideg nem vagy, hanem langyos vagy, igy kiköplek a szájamból.“ (Zajos derültség.)

Vannak a közönségnek olyan alkotó részei, a melyekről külön meg kell emlékezni; az állami szolgálatban állókról azt mondják, hogy presszió alatt állanak. Ha egyenkint nyilatkoznak, akkor meglehet, hogy a presszió velük szemben érvényesülhet, de ha összetartanak, — ha nem magánszólamokat hallatnak, hanem hazafias lelkiismeretük sugallatából egész karéneket tudnak alakítani, akkor nincs az az erő, mely őket bántani merészelné. Az állami tisztviselő nem a kormány kenyerét eszi, hanem az állam, a nemzet kenyerét, s ezen a címen nem a kormány, hanem az alkotmány, a nemzet tarthat számot tisztviselőinek támogatására. Azután itt vannak a nemzetiségek; tőlük csak kettőt kívánunk: hogy hű polgárai legyenek e hazáoak s más hazát ne ismerjenek, mint ezt a magyar hazát, s hogy saját érdekükben, a mennyire tehetik, a magyar állami nyelvet sajátítsák el, hogy köztünk és köztük teljesebb legyen a megértés, s hogy előttük is nyitva álljon az állam legmagasabb polcainak elérése. E mellett az ő anyanyelvűket, kulturális egyéniségüket nem bántjuk, hanem védelmet adunk neki a magyar nemzeti címer és zászló árnyékában. Tapasztalhatják, hogy az a hatalom, mely őket mi ellenünk föl akarta használni, hogyan fizet: az ő nyakukat is véresre marta az a járom, a melyet a magyar nemzet nyakába akasztottak; tapasztalhatták, hogy a magyar a győzelem idejében felejti, hogy kik voltak ellene, de megemlékezik azokról, a kik vele voltak. Mi nagy eszközökkel akarjuk a magyar nemzeti egységet létrehozni és megerősíteni, a nemzeti állameszme nagy szempontjáért nem keresünk kárpótlást kicsinyes rendszabályokkal. A függetlenségi párt zászlaja Magyarországon mindig a népszabadság zászlaja volt; minél egyszerűbb, minél igénytelenebb valaki, annál inkább dolgozzék, hogy győzelemre jusson az a zászló, a melynek jelszava: egyenlőség, testvériség, a magyar nép szabadsága. (Zajos éljenzés.)

Károlyi István gróf szólott még néhány szót, mivel a közönség mindenáron hallani kívánta Őt. Azt mondják, úgymond, hogy ha az ellenzék eredményt akar elérni, akkor minden koalíciós pártnak be kell lépnie a negyvennyolcas pártba. Ha valaki, úgy ezt én óhajtom a legmelegebben, de várjunk még egy kicsit. Ha tovább feszitik a húrokat, meg vagyok győződve, hogy be fogják látni a hatvanhetes pártok is, hogy az az alap, melyre Deák a kiegyezést alapította, inog, s hogy azon többé Magyarország alkotmányát, jogait, szabadságát megvédeni nem lehet; ha ezt belátják, be fognak lépni hozzánk, s akkor a milliók lelke egy testben olyan erős lesz, hogy akkor én részemről fütyölök a mostani kormányra és fütyölök Bécsre!

Károlyi István grófnak viharos tetszéssel fogadott beszéde után Simon Aurél beszélt még magyar és román nyelven a néphez, mely azután lelkes kedvben, a diadal kétségtelen meggyőződésével szivében oszlott szét.

Délben 1 órakor társas ebéd volt a vendégek tiszteletére a központi szállodában. A nagyvendéglő leégése folytán csak ez a szűk hely áll jelenleg a nagybányaiak rendelkezésére, miért is sokkal kevesebben vehettek részt a banketten, mint a hányán szerettek volna.

A függetlenségi párt vezetőin kívül ott láttuk s ezt e helyen különös örömmel hangsúlyozzuk, a hivatalos Nagybánya szinét-javát. íme egy pár név mutatóba: Gellérl Endre polgármester, Torday Imre h. polgármester, Ko- moróczy Iván rendőrkapitány, Herczinger Fe-