Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1905-11-04 / 1. szám

4-ik óldal. SZATMÁRVÁRM EGYE 1. szám. László által oly ünnepélyesen hangoztatott tör­vénytisztelettel és törvényekre letett esküvel. Ináncsi Papp Kálmán ur jogi tudományától várjuk erre a feleletet. A főispán. Bach Sándor óta, a ki a bécsi for­radalom* torlaszhőséből nehány hét alatt lett a császári önkényuralom leghirhed- tebb prozelitája, vezető politikus még olyan salto-mortalet nem csinált, mint Fejérváry báró. a ki császári gazdája pa­rancsára a cserepár kaszárnyából egye­nesen bemasirozott a Weltner Jakabék sztrájktanyájára, — a fekete-sárga lo­bogó alól az internacionale vörös zász­lója alá. Méltán lestük feszült érdeklődéssel, hogy az ó-szabadelvüek csoportjának minden vonatkozásban túlzó konzerva­tív tagjai közül akad-e, a ki a táborszer­nagyot és kirendeltségét kényszerű ki­rohanásában követi. Érdeklődésünk nem várt kielégítésre talált. Nagy László al- j ispán, az ó-szabadelvüségnek e várme- ! gyében utolsó erőssége, immár egyetlen számol levő tagja felcsapta a frigiai sip­kát, megyefőnökséget vállalt azon kor­mány elveinek elfogadásával, melynek ; gyökérszálai a hazátlan nemzetköziség posványos talajában vesznek el. Másfél évtizeden át hallottuk Nagy O»/ j László szájából a legkonzervativebb ó- szabadelvü tanításokat, melyek nem hogy ! a mindnyájunk által kívánt, körülmé­nyeinknek s a magyarság exigenciáinak megfelelő választói jog kiterjesztéssel nem eorrespondeáltak, de egyenesen a a választói jog megszorítását hirdették volna, ha ennek lehetőségét taktikai okok s a párt szabadelvű neve ki nem zárja. De hallottunk e tizenöt év alatt egyebet is Nagy Lászlótól: szakadatlan, harsogó dicsőítését .azon következetes­ségnek, mely szerinte minden politikai erények legfőbbike, melynek alárendelte a viszonyok változásában rejlő kénysze­rítő erőket, a természetes evolúció kö­vetelményeit, a nemzeti szellem lépésről- lépésre tért foglaló hódítását, a meggyő­ződés fokozatos áthasonlásának azon tel­jesen jóhiszemű faját, melyre ma sincfs megfelelőbb meghatározás, mint a régi latin közhely: consilium mutare in melius. Állhatatossága e két kérdésben: az ó-szabadelvüség politikájának s a legri- degebb következetesség ethikájának kér­déseiben közmondásszerü volt a várme­gyében s a csökönyösség határát elérő makacssága, ha rokonszenvet nem is, de a tisztelet azon fokát biztosította szá­mára, melyet a tulhajfásaiban is férfias erény úgyszólván ki kény szerit. Sohasem helyeselhettük a politikai csökönyösségei, nem különösen akkor, a midőn hazafiatlan, nemzetellenes reni- tenciájává fajult, de ismételjük egy bi­zonyos nemét a tiszteletnek, nem tagad­hattuk meg Nagy Lászlótól, a vérbeli pecsovicstól, a ki saját magának adta ismert cynizmusával e nevet. Ezt a tiszteletet, a közéleti elisme­rés utolsó maradványát, melylyel Nagy László alispán iránt viseltettünk, meg kell tagadnunk Nagy László főispántól, ki közismert politikai múltjának meg­tagadásával, fennen hirdetett következe- tességi elvének, mint immár alkalmatlan tehernek félretételével azon kormány ve- zérkarának lett egyik legelső tagja, a mely kormány ellen ridegen megőrzött ó-szabadelvű párti álláspontjából ugyan­azon Tisza István gróf hirdeti a legéle­sebb harcot, a ki rövid idővel ezelőtt még legmegbízhatóbb hívei közé számí­totta az érette és politikájáért mindenre kész alispánt: Nagy Lászlót, ki bizonyára ép oly buzgalommal fogja szolgálni a Krislóffy-féle mondva csinált radikaliz­must, mint a milyennel szolgálta Tisza nemzetietlen konzervativizmusát. Hogy e vármegye közönsége mit tart Nagy Lászlónak hivatalom köteles- : ség szegéssel súlyosított nemzetellenes politikájáról, erre félremagyarázhatatlan feleletet adott nem csak szeptember 7-én, a midőn ellene fegyelmi eljárást rendelt el s őt hivatalától felfüggesztette, de ok­tóber 12-én is, a midőn a legszilajabb presszió, a legkörmönfontabb közigazga­tási műveletek mellett is csak úgy sike- rült 12 szótöbbséggel kierőszakolni az annak idején egyhangúlag megválasztott alispán felmentését, hogy ismét a leg­kétségtelenebb törvényszegéssel 9 olyan községi tisztviselő is szavazott, a kit e kérdésben való szavazástól a törvény világos rendelete tilt el. Klasszikusan jellemzi laptársunk, a Szatmármegyei Közlöny Nagy Lászlót, a midőn azt Írja róla: „Annyira véré­ben van a politikai élet küzdelme iránti előszeretet, hogy szinte keresi a bonya- dalmakat.íl Színtiszta igazság ez, mely­nek súlyát csak növeli t. laptársunk te­kintélye. Valóban, a politika, közigazga­tás, társadalmi és magánviszonyok ezer és ezer szálainak avatatlan szemmel fel sem ismerhető távoli, de mindig politi­kai cél érdekében való összebonyolitá- sát Nagy László tizenhat év alatt mes­teri tökélyre vitte. Neki köszönhetjük, hogy a hazafias közszellem helyét a mindenkor hatalmi érdekeket szolgáló klikk uraloYn, — a komoly politika he­lyét az ügyeskedő, tartalmatlan taktiká­zás, az önzetlen közéleti tevékenység helyét a legsivárabb nepotizmus oly ijesztő mértékben kezdték elfoglalni, hogy szükségessé lett és lehetségessé vált a közigazgatási ellenzéknek politikai pár­tokra tekintet nélkül való szervezése már akkor, a midőn a politikai ellen­zéki koalícióról még nem is álmodtunk. Nagy László egy igen nevezetes idő­pontban lett e szerencsétlen vármegye alispánja, akkor, a mikor az 1886. évi törvényhatósági törvény nymmán a pat­riarchális, táblabiró állapotnak modern közigazgatássá kellett volna átalakulnia Egy ambiciózus, dolgozni tudó és dol­goztatni képes, igazságban részrehajlat- lan, erélyben méltányos alispán abból az anyagból, mely rendelkezésére állott s mely semmivel sem volt rosszabb az ország többi vármegyéjének anyagánál, bizonyára igyekezett és tudott volna is az átlagnál jobb közigazgatást terem­teni. Mi pedig úgy állunk, hogy közigaz­gatásunk gyarlósága messze vidéken hi­res s vezetés nélkül tévelygő, közigaz­gatási vitás kérdésekben a felsőbbség részéről politikai tanácsokkal ellátott, az évtizedes szelíd nyomás súlya alatt ful­ladozó, egy’’ érdekcsoport uralmának szol­gálatára kötelezett, ama vármegyeszerte hírhedt gúnyos mosolytól méltán resz­kető szegény tisztviselőink teljes anyagi függetlenséget nem élvező nagy tömegé­nek óriási többsége becsületére váló mó­don megőrzött egyéni tisztességén kívül minden egyéb köztisztviselői erényiét kénytelen volt ott hagyni az alispáni előszobában. Minden rosszban van valami jó. Ennek a főispáni kinevezésnek is van egy megbecsülhetetlen jó oldala: meg­szabadultunk az alispánunktól. K—o. t elhívás Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának tagjaihoz. Nagy László alispán a Fejérváry kormány kegyéből főispánja lett Szat- márvármegyének. Az utolsó hónapok eseményei után el lehettünk készülve erre a kinevezésre, — mert hiszen van-e természetesebb dolog, mint az, hogy a magyar alkot­mány ellen törő törvénytelen kormány fényes közjogi méltósággal jutalmazza októberben azon alispánt, a kit szeptem­berben saját vármegyéje fegyelmi vizs­gálat alá vont és hivatalától felfüggesz­tett törvényellenes, hazafiatlan viselke­dése miatt? Azonban bármennyire el lehettünk is készülve e kinevezésre, mégis meg­döbbent ez mindnyájunkat, kik magyar szívvel érzünk, különösen ha arra gon­dolunk, hogy Kölcsey vármegyéjének alispánja a legelsők közt is az első volt, ki szolgálatait felajánlotta annak a kor­mánynak, mely az istentagadó hazátla­nok segítségével akarja diadalra juttatni Magyarországon az osztrák összbiroda- lom eszeveszett gondolatát. Az a főispán, a ki a jelenlegi alkot- mánytipró, törvénytelen kormány ültet székébe, csak formájában főispán, igaz mivolta szerint adminisztrátor — s bár rangját és méltóságos címét a magyar királytól, dús javadalmazását a magyar nép adófdléreiből kapja, mégis nem ki­rályának és hazájának, hanem az oszt­rák császárnak, az ausztriai birodalom­nak szolgál. A törvénytelen erőszaknak ezen, olyan a milyen törvényes formába buj­tatott megtestesülése ellen a vármegye közönségének már most állást kell fog­lalni, annál is inkább, mert egy pillana­tig sem lehetünk biztosak a felől, mit hoz a legközelebbi jövő? Hazafias bizalommal reméljük, hogy ennél a kérdésnél ledől közöttünk min­den pártpolitikai korlát s a nemzeti köz­érdek parancsoló szava előtt háttérbe szorul minden egyéni rokonszenv és személyi tekintet s a vármegye közön­sége egy szivvel-lélekkel foglal állást azon kormány főispánja, tehát belső bi­zalmas embere ellen, a mely kormány­nyal szemben három közgyűlésen egy­hangúlag hozott határozatokkal jelen­tette ki a leghatározottabb ellenállást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom