Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1905-12-16 / 7. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK Ivl 13KT ID IE IST SZOMBATON. •­Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig. Telefon-szám : 9. • cg- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk: vissza. A vármegye. Nagykároly, 1905. dec. 14. (+) Legyenek áldottak a bölcs és nagy elődök szentelt porai! Nyíljék elfeledett sirjokon virág! Foglalja hálaadó imádságába a nem­zet az ősök dicső emlékét! Mert erősen megépítették alkotmá­nyunk várát. Messzelátó szemmel előre megsejtették, hogy lesz még idő, mikor szembe áll vele fölesketett királya; mi­kor a túltengő hatalom előtt gyűlöletes lesz — a szabadság, a jog, az alkot­mány ; mikor nem tatár horda és tar török támad rá, de megmozdul ellene az, a^ kit a legtöbb joggal felruházva ültetett be alkotmányának sáncaiba. S ehhez életlen a kard, hasznavehetetlen puska, ágyú — más fegyver kell. — A századok ódon patinájával bevont tör­vénykönyv. r _____ — üh. te bölcs magyar elme! Hó- ! dőljünk meg előtted, a ki megalkottad kilencszázesztendős szent koronánk mel­lett másik féltett klenódiumunkat: az aranybullát, a Tripartitumot! Erre ütve „Megállj “-t dörghetünk a vakmerő támadóra, bárki legyen- az. Védelmezhetjük magunkat mindhalálig. Lapvezérlő-bizottság : Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N. Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság-. Szerkesztő: Varjas Endre. Nem! — a győzelemig. Mert velünk van — az örökké szent jog. Ez a százados törvénykönyv nem holt. Csipkerózsa meséje igaz! Mikor a királyfi keresztül tör a vad bozóton s csókja illeti az alvónak szűz homlokát — élni kezd. Ez a törvényköny is megéled, a mikor — nem csók — de a tulkapó, jogtalan hatalom gőgős, hideg vasa érinti meg Riadó tábor nő erre az érintésre. Sáncok emelkednek, bástyák nőnek, vár­falak merednek az ég leié. Mennyi őrálló torony! Ha megvívják az egyiket, ott van a másik. S ha a támadás rommá vál­toztatja ezt is, még mindig marad egy bevehetetlenül: a fellegvár, végső me­nedék gyanánt. — Harcokban forgott, támadások- i . .. vaecpjizeJt mv*í hölcSfíSéíZ. léfiV áldott, ki ezt megalkotád! Első bástyánk, im romban van már. Országgyűlésünk feloszlatva, szét­kergetve, megnémitva. Nemzeti temp­lomunkban nem riadhat íöl nemzeti képviselőtestületünk ajkáról a harsogó, ünnepies tiltakozás. Törvénytelenül el­napolva némaságra van kárhoztatva. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre............................2 kor. Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi elő­fizetési összeg beküldése mellett 5 kor. •«=*• •*$»• Egyes szám ára 20 fillér. ■<=»• A kormányzás gyeplőjét kitépték a törvényes kezekből. Féktelen dema­gógokra, hazaáruló Ephialtesekre van bízva, a kik herostratesi fáklyákkal jár­nak gyújtogatva, fölégetve mindent, mint a rabló martalócok. Könnybe lábad a magyar szem és megzokog a magyar szív a pusztulás e rettentő romjai fölött. — Ám a győzelmi riadó korán hangzott fel! Megdőlve annyi bástya, elpusztítva annyi sánc, íölégetve annyi őrtorony — egy áll mégis megvivhatatlanul. Komoran, fenyegetően mered büszke, ezer vihart látott fala. Sziklán épült föl. tKövei összeállók, mintha egy grá­nittömbből lennének kifaragva. — A vármegye ez. Bevehetetlen vár. Hosszú eszten­dők ostromát kiállja. Dacolni tud, Cse­lekedni tud. Félelme fönségében meg­dönthetetlen. Ellenállásában megdöb­bentő. Ez már templom. És a ki megszentségteleniti íalan, azt suhogó korbácsütések hajtják ki szentélyéből, a pitvarból. Szava, mint a förgeteg, mint a villám, mint a vi­harzó átok. A kire egyszer Ítéletet mond, azt megbélyegzi mindörökre. T A R C A. Miért? Mért fáj a szivem, ha kinézek a rügyző, Tavaszi világba? Mért nem ujul lelkem: apró, üde bimbók Fakadását látva ? Mért nincs a szivemben tavaszi verőfény Mosolygása, fénye? Mért állok én itten messze néző szemmel, Eltemetett vágygyal, elvesztett reménynyel Fagyos, hideg télbe’ ? ... Mért várom, hogy eljössz, a mikor ezt nékem Te sohasem mondod? Mért vagyok én néked mindent megbocsátó, Örökös bolondod ? ... Lelkemre boruló, sötét nehéz búmat Mért hogy te nem érzed? S szenvedő szivemmel, az egész lelkemmel, Mindent elfeledő örök szerelemmel Mért szeretlek téged?... Benkő Anna. Az örök sorok. — Castelnuovo. — Egy iró monológja. Excelsior — ez volt álneve ifjú Írónknak — estefelé uj regénye legaljára megkönnyeb­bülve irta oda a szót: Vége. Azután nekiállott, hogy elfáradtan még egyszer átlapozza 475 oldalas művét, hisz másnap át kellett adnia kiadójának. Átfutotta szemével a lapokat; a megrázóbb helyeknél kissé megállt; mély han­gon ismételt néhány frázist s kutatta a hatást, melyet olvasói lelkében fel fognak azok idézni. Repült az idő. Az olaj fogyott már lámpájában s mire végére ért a javításnak, éjfél után már kettőre fordult. A lapokról fölemelt tejét állóra támasztotta és sokáig igy maradi mozdulatla­nul gondolataiba merülve. Időről-időre yéghe- tetlen szomorúság ömlött el arcán; majd fel­ugrott székéről s izgatottan járt föl s alá a szobában. — És te is — kiáltott fel, szemét íróasz­talán heverő kéziratára szegezve — te is elő­deid sorsára fogsz jutni. Kimégy a nagyvilágba hízelgő helyeslés kíséretében; néhány jóakaróm üdvözölni fog alighanem kiadóm ösztönzésére, kezet szőrit velem pár udvarias olvasó, aztán... aztán dicső véged lesz a könyvtárak polcain. — Ezért tanultam, gondolkoztam annyit; ezért gyújtottam föl magamban oly végtelen szere­tettel az eszménviség szent tüzét ? Ezért vet­tem föl az Excelsior álnevet?... Még jó, hogy lelkem nem oly gőgös, mint irói álnevem ! — Hej, szomorú a sorsa a könyvek leg­nagyobb részének! Elsuhannak, mint az ár­nyék a közönség szeme előtt, ajkukon a római gladiátorok sóhajával: Ave caesar, üdvözlégy caesar, a halálra válók köszöntenek téged ! — Halálra válók? Ah, születtek, hogy meghalja­nak. pedig nem gladiátorok, nem is küzdenek haláluk előtt. Hogyan? Elpusztulnak, mint az idétlen csecsemő. — Haj, ha ezek a patkányok, a kiket mi könyvárusoknak hívunk, szellemesebbek lenné­nek* hogy maró gúnynyal állnának elő, mikor kapják s jegyzékbe veszik ezeket a szárnypró­bálgatásokat ; — adnának számukra külön ha­sábot, mint az államnál a halvaszületettek szá­mára. — Mily keserű irónia volna, ha ott talál­nánk könyvet. kötése friss, papírja még nedves, formája csinos, elegáns, cimtáblája a legújabb dátummal régi irók elnyűtt kötetei közt. a mint panaszkodik: Most láttam csak napvilágot, egy éves, hónapos, talán egy napos vagyok — s már meghaltam, eltemettek; mig e százados régiségek közt vannak örök ifjak, halhatatla­nok! Ezek a halhatatlanok kiváltságosak, átélik a tűnő századokat olympusi fénnyel sugárzó homlokukon, barátai, vigasztalói minden em­beröltőnek. — Oh, ha én is ezek közt lehetnék! Excelsior könyvtárára emelte tekintetét; szemével elmerengett husz-harminc köteten, melyek örök igéit annyi szeretettel tanulgatta. — Megmondhatnátok-e nekem létetek tit­kát? — folytatta tovább monológját. Az elfe­ledett könyvek közül egy se ér annyit, mint ti? A mostaniak közt sincs olyan? A szerencse, a vaksors is játszik szerepet a dicsőségben? Vagy a hírnév valóban az érdem szülötte? — Ha igy van, honnan áradt a lélek, mely megóv benneteket a pusztulástól? Tán az észből, vagy a szívből ? Rúbánatból, vagy örömből ? Szeré­téiből, vagy gyűlöletből? A hitből, kételkedés­ből? Nyugalomból, vagy viharból? — Ki felel meg mindezekre? Tán valami titokzatos tör­vény rejtezik a lélek mélyén, a mely kifakasztja a szellem virágait ? — Az egyik a mély értelemben találja fel azt, a mit a másik a hófehér lélekben. Egyiket a sujtoló csapások ihletik meg, a kinos gyalázat, a bosszúvágy, a számkivetés keservei, a rágalom fulánkja. Ä másik érzi, hogy képze­lete szárnyaszegetten hull alá a csendes nyu-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom