Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1905-12-02 / 5. szám

2-ik oldal.

veinek. Kitűnt, hogy mimikri-élet a leghasznosabb.

Az ő nótáit huzza most az .,Uj Magyarország“ és még néhány megvásárolt lap. De hiába szórják szét ingyen a józan magyar nép között. Hiába utaztatják a politikai bérenceket. A magyar nép lelki szemeit nem lepte meg a hályog, a morális őrület még nem vett erőt rajta. Tisztában van azzal, hogy az erdőben a lak a hasznosak, nem pedig a fákat ellepő élősdiek.

A felülkerekedett hazátlanok ilyen élősdiek a magyar nemzet terebélyes fáján. Elérkezik az idő nemsokára, amidőn az élősdieket, a hazának ezen árulóit a nemzet végső romlása nélkül tűrni nem szabad. Ki kell tépni a giz- gazt, mert még a nemesebb fajokat is megrontja!

Addig is, mig a nemzeti forrongás ezen felülkerekedett salakjaitól meg nem szabadulhatunk: a nemesebben érző és gondolkodó lelkek tartsanak össze és védjék meg az ingadozókat. Ne engedjék, hogy a tajtékzó piszok a még tisztákat is befecskendezze.

Világosan állanak előttünk a példák. A kétféle becsület hiúéi lehetnek császári szolgák és hazátlanok, de nem szabadok és magyar hazafiak. — A tisztességes ember a politikában nem követ el becstelenséget!

A szatmár—mátészalkai vasút kulisszatitkaiból. Tudvalevő, hogy a vármegye közönsége a májusi közgyűlésen foglalkozott a szatmár—- mátészalkai vasútra adandó hozzájárulás kérdésével. Az iránt, hogy a vármegye közönségének segíteni kell a vasutat, nem volt nézet- különbség, csupán az adandó összeg nagysága képezte vita tárgyát, ez is leginkább azért, mert Nagy László alispán kellő előkészítés nélkül hozta az ügyet a közgyűlés elé. A kik e fontos kérdést nem ötletszerűen, hanem reális számítás alapján eldöntendőnek tartották, azt kívánták, hogy egyfelől a nagykároly— mátészalkai vasútra adott vármegyei hozzájárulás összegének, másfelől a csenger—mátészalkai köves-ut költségének számításba vétele mellett állapittassék meg. hogy jogszerűen mit igényelhet a szatmár-mátészalkai vasút érdekeltsége a vármegyétől?

A közgyűlés többsége azonban az előadói javaslat mellett döntött és 200.000 koronát megszavazott a vasútra az útalap terhére.

A határozat kormányhatósági jóváhagyást igényelvén, az ügy most nem régiben, már a Nagy László megyefőnöksége alatt került döntés alá a kereskedelemügyi minisztériumban.

Általános meglepetésre a minisztériumot

Legszomorubb bizonyítványt állít ki ezekről a mai tudomány és művészet. Sehol egész befejezettség. Félemberek, félalkotások!

A tudomány belemerül a részletekbe. Ma nincsenek tudósok, csak »specialisták«, a kik a magok kis körében minden atomot ismernek, de azon túl — semmit. A folyóiratok korában még egy nemzet irodalomtörténetét se tudja megírni egy ember; egy világhistóriát legalább negyvenen állítanak össze. Nem mondom: a a részletek tökéletesek lehetnek, de az egész mű egységes, teljes, bevégzett lesz-e ?

A művészet is részletekre dolgozik, Reliefek készülnek, szobrok alig, vagy jórészt mellszobrok. Igaz, hogy az arc kifejez sok mindent, de egész alak mégis határozottabb, hisz egy mellszobornál önkéntelenül is valami bántó hiányt érezünk. — A képírás a színek össze- válogatására fekteti a súlyt, a fényhatások izgatják, aprólékoskodóan csak a világítás különböző beállítására törekszik; csak fény — sehol élet, mozgás, alakok, a rajzzal, kidolgozással nem is törődik. — A zene operette-áriákba fúl, megelégszik egy kis hangulatkeltéssel, hogy erősebb érzelmeket ébresszen, hogy megindítson, elragadjon; arra nem is mer törekedni. — Az építészet színes cifrázatokkal díszeleg, figurális ékítményekkel, nem hatalmas kőtömbökkel dolgozik.,Semmi erő, majestas!

— És a költészet ?

A költészet egyoldalú. Annyi a psychiater és vájjon belátnak-a lélekbe, megtudják-e Shaksperet közelíteni? Kiszíneznek egy ügyesen, érdekkeltően megirt helyzetet s a cselekvés pillanatában odateszik a végére — a pontot. A lvra még alkot valamit, de csak elröppenő, elcsépelt hangulatokat rajzol tartalom, mélység, megrázó erő nélkül; az epika elsatnyult, dráma

SZ AT MÁRVÁR MEGYE.

vezető ügyvivő a vármegyei határozatot jóváhagyás helyett feloldotta s a vármegyét uj határozat hozatalára utasította, kijelentvén, hogy a 200.000 koronának az útalap terhére való folyósítását nem engedélyezheti, hanem ha a vármegye hozzá akar járulni a vasút létesítéséhez, szavazzon meg pótadót.

A minisztérium döntése annál inkább váratlanul hatott, mivel köztudomású a vármegyében. hogy a májusi közgyűlés határozata melleit Kristóffy és Nagy László még a szokottnál is jobban exponálták magukat.

Hogy e két nagy ur akarata ellen a minisztériumban holmi törvényességi aggályok merültek volna fel, ezt ma. midőn épen a kormány hirdeti és csinálja a legvadabb anarchiát, bizonyára nem hiszi el józan eszü ember. Kellett tehát, hogy valamely különös oka legyen a kereskedelemügyi ügyvivő feloldó határozatának.

Utána jártunk ez ügynek s olyan forrásból, melynek megbízhatóságáról kételkedni nincs okunk, a következő érdekes tényállást tudtuk meg:

A kereskedelmi minisztériumban eredetileg semmi szándék sem volt a határozat feloldására — sőt állítólag már a vármegye határozatát helyben hagyó rendelet előadói. fogalmazványa is készen volt, a midőn Nagy László megjelent a minisztériumban és úgy személyes, valamint megyefőnöki befolyását olyan irányban érvényesítette, hogy a vármegyei határozat ne hagyassák jóvá. A megyefőnök ezen közbenjárását azonban annyira titokban kívánta tartatni, hogy az általa kivánt feloldó határozatnak meghozatala után az érdekeltségnek küldöttségét vezette a kereskedelmi ügyvivő elé, kivel azonban már jó előre megállapodott abban, hogy a válasz — dacára a Nagy minden ékesszólásának — elutasitó legyen.

A magyarázata pedig igen egyszerű e dolognak. A vármegye, ha a miniszteriális határozat után is akarja a vasút létesítését, e kérdéssel kénytelen közgyűlésen foglalkozni. Pompás alkalom kínálkozik tehát, hogy Nagy megyefőnök ezen, a vármegye közönségének egy tekintélyes, túlnyomó részben erősen ellenzéki érdekeltségét leültesse és lehetővé tegyen a maga részére már a közel jövőben egy tűrhető közgyűlési elnöklést. A mi pedig a jelenlegi viszonyok közt már magában véve is nagy eredmény. Mert — igv gondolkoznak haladópárti körökben — ha a szatmár—mátészalkai vasút érdekeltsége elég erős lesz ahhoz, hogy a vármegye felhm orodását legalább ez egy közgyűlésen féken tartsa — már ezzel a jég meg lesz törve és fennen lehet hirdetni, hogy a megyefőnök bírja a vármegye bizalmát, az installáció elleni tiltakozás pedig nem volt egyéb műfelháborodásnál.

Másik irányú célja pedig az volt a megyefőnök akciójának, hogy a pótadónak közgyűlési megszavaztatása által lekötelezze Szatmár várost is. Valószínű, hogy az akció ezen része kapcsolatos azzal a tervvel, mely szerint Nagy László, nem miként a budapesti hírlapokban olvasható — Hajdumegye és Debrecen város, hanem Szatmárváros főispáni helvette- seül van kiszemelve.

alig van. — Könnyebb novellairodalmat teremteni. a mely nem tűnik ki mással, mint kiszámított kifejezéseivel, a nyelv pompás kezelésével, könnyed, vagy erős léhaságával, de tartalmat, bevégzettséget hiába keresünk. Ha megfigyeljük a mai költészetet, még egy kis dalt sem látunk befejezve. Minden költői alkotás végén van ugyan valami hatásos jelenet, valami élénk, váratlan fordulat, de befejezés nincs; a csomót nekünk kell megoldanunk, a befejezést mi csinálhatjuk meg úgy, a mint nekünk tetszik.

Honnan ez az általános jelenség?

Talán a tudomány, a művészet is a mai félembert akarja jellemezni, a ki már a kezdetnél végezni akar, a ki sietségében befejezetlenül hagy mindent, a ki a hangulatok szerint él s csak a részekre vet ügyet?

Nem; mélyebb oka van ennek

Ebben a befejezetlenségben valami habozás, félénkség nyilatkozik meg. A kifejlet előtt, a csomónál áll meg az alkotó, keresi a befejezést, de annyi az érzés, hogy nem tudja eltalálni, melyiket szólaltassa meg, mert nem tudja, melyik az általános, a közös emberi: A genie alkotása mindig bevégzett, az nem habozik a kifejletnél, hisz lelke nemcsak kora, de az egész emberiség érzésének visszhangja s ezért találja el a kellő befejezést. De most nincs nagy művész, ezért hagynak mindent kicsomózatlanuí, ezért félnek bevégezni valamit, mert nem érzik meg, melyik az igazi, az »általános« érzésnek megfelelő befejezés.

Invita Minerva készülnek ezek, azért nincs bevégzettségök s azért fognak el is enyészni, el is hangzani nyom nélkül.

Varjas Endre.

A nagybányai

képviselőség.

Ámbár idestova harminc éve be van kebelezve, még ma is bizonyos különleges helyet foglal el a vármegyében Nagybánya. Perifériális fekvése, bányavárosi tradíciói, elütő gazdasági viszonyai s a vármegye más vidékein alig ismert, de ott mindenható kincstári hatalom jellegzetesen megkülönböztetik a derék, ma már legalább 8070-ában magyar várost s e megkülönböztető vonások a három évtizedes együttlét alatt alig nivellálódtak. A város, — különben is kedvező anyagi ügyeinek független intézése saját kezei közt maradván, — nem sokat törődött a vármegyével, viszont a vármegye sem gondolt sokat a várossal. Vármegyei közéletünkben, noha mindig kellő számban voltak képviselve a törvényhatósági bizottságban — a nagybányaiak akiivé alig veitek részt, — sőt, leszámítva a tisztujitásokat, közgyűléseinken két-három tag ha megszokott jelenni közülök.

Viszont vármegyei kormányzatunk sem tekintette soha egyébnek Nagybányát kellemes nyári kiránduló helynél, arra azonban, hogy a sok irányban fejlődőképes város ügyeit komoly gondjaiba vette volna, egy pillanatig sem gondolt.

Nem különösen az utolsó másfél évtized folyamán, mely idő alatt a chablonszerü köz- igazgatási teendőknek még chablonszerübben való keserves lemorzsolása mellett a vármegye központi vezetőségének főgondját a nagy politika képezte. A nagy politika szempontjából pedig Nagybánya felől teljesen nyugodt lehetett a kormányzat mindenkor. A kincstári erő párosulva a városi opportunizmussal mindig szolgálatkészen, küzdelem nélkül szállította a kerület képviselői mandátumát a kijelölt, hol érdemes, hol érdemeden kormányjeiöltnek.

Nagybányát sohasem kellett alispánilay megdolgozni; megdolgozta azt a kincstár és saját elöljárósága.

Úgy hisszük azonban, hogy Nagybánya szabadon gondolkozó polgárai velünk együtt éreznek abban, hogy e kölcsönös közönyösség sem a vármegyei, sem a városi közügyeknek nem szolgál hasznára. Nem különösen a mai körülmények között, a midőn igazi nemzetellenes mulasztás az összesíthető erőket nem egyesíteni a közös nagy célra: ezer éves alkotmányunk védelmére.

Úgy tudjuk, hogy Nagybánya város köz- igazgatási, de különösen anyagi ügyét illetőleg sem épen felesleges egy kis kritika, mert kétségtelen, hogy azon jelentékeny közvagyont, melynek Nagybánya város szerencsés tulajdonosa a jelenleginél intenzivebb eredménynyel lehetne gyümölcsöztetni a város javára.

Ezek a szempontok indítottal^ minket, mint Szatmárvármegye szövetkezett politikai és közigazgatási ellenzékének orgánumát arra, hogy miként már lapunk beköszöntő számában is jeleztük, Nagybánya város közügyeire is kiterjeszszük figyelmünket.

Őszinte örömünkre szolgálna, ha Nagybánya független polgárságát sikerülne bevonnunk a vármegyei szövetkezett ellenzék akciójába. Reméljük, szívesen fogadja a derék magyar város feléje nyújtott testvéri jobbunkat.

Mi innen, a magyar Alföld széléről úgy látjuk, már is dereng a nap a Rozsálv felett. Süssön ki minél előbb teljes erejével, oszlassa szét a fernezelyi kincstári kohók tüdősorvasztó, magyar szivet szorító füstjét.

Az első sugár akkor villant fel, a mikor a január 26-iki választáson megállta első harcát a nagybányai kerület ellenzéke. Igaz, elbukott, de hogy küzdelme sem dicstelen, sem eredménytelen nem volt, mutatja a következés. Bay Lajos képviselő a mandátuma elleni petíció döntő tárgyalása előtt három nappal lemondott a képviselőségről, a mire bizonyára nagyon jó okai lehettek.

Jön hát az uj választás, mely hisszük, nem fogja készületlenül találni önöket, nagybányai elvtársaink!

Mire e sorok napvilágot látnak, bizonyára jelöltje is lesz már az ellenzéknek. Sem személyi, sem szükebb pártkérdéseket tárgyalni nem találjuk helyesnek. A nagybányai kerület bizonyára talál magának olyan jelöltet, akire a koalíció bármely pártjához tartozó választó- polgár bízvást leadhatja szavaztát.

De engedjék meg nekünk, kedves nagybányai testvéreink, hogy mi, mint a vármegye központján élők, kik meglehetősen ismerjük a vármegyeháza ravasz hamiskodásait, figyelmeztessük önöket egyre másra.

Valószínű, hogy a közeli napokban előkelő vendégük lesz. Mi legalább százat mernénk tenni egy ellen, hogy a megyefőnök »váratlanul« szerencséltetni fogja Nagybányát most közelebbről kitüntető megjelenésével.

5. szám.