Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1905-11-04 / 1. szám
4-ik óldal. SZATMÁRVÁRM EGYE 1. szám. László által oly ünnepélyesen hangoztatott törvénytisztelettel és törvényekre letett esküvel. Ináncsi Papp Kálmán ur jogi tudományától várjuk erre a feleletet. A főispán. Bach Sándor óta, a ki a bécsi forradalom* torlaszhőséből nehány hét alatt lett a császári önkényuralom leghirhed- tebb prozelitája, vezető politikus még olyan salto-mortalet nem csinált, mint Fejérváry báró. a ki császári gazdája parancsára a cserepár kaszárnyából egyenesen bemasirozott a Weltner Jakabék sztrájktanyájára, — a fekete-sárga lobogó alól az internacionale vörös zászlója alá. Méltán lestük feszült érdeklődéssel, hogy az ó-szabadelvüek csoportjának minden vonatkozásban túlzó konzervatív tagjai közül akad-e, a ki a táborszernagyot és kirendeltségét kényszerű kirohanásában követi. Érdeklődésünk nem várt kielégítésre talált. Nagy László al- j ispán, az ó-szabadelvüségnek e várme- ! gyében utolsó erőssége, immár egyetlen számol levő tagja felcsapta a frigiai sipkát, megyefőnökséget vállalt azon kormány elveinek elfogadásával, melynek ; gyökérszálai a hazátlan nemzetköziség posványos talajában vesznek el. Másfél évtizeden át hallottuk Nagy O»/ j László szájából a legkonzervativebb ó- szabadelvü tanításokat, melyek nem hogy ! a mindnyájunk által kívánt, körülményeinknek s a magyarság exigenciáinak megfelelő választói jog kiterjesztéssel nem eorrespondeáltak, de egyenesen a a választói jog megszorítását hirdették volna, ha ennek lehetőségét taktikai okok s a párt szabadelvű neve ki nem zárja. De hallottunk e tizenöt év alatt egyebet is Nagy Lászlótól: szakadatlan, harsogó dicsőítését .azon következetességnek, mely szerinte minden politikai erények legfőbbike, melynek alárendelte a viszonyok változásában rejlő kényszerítő erőket, a természetes evolúció követelményeit, a nemzeti szellem lépésről- lépésre tért foglaló hódítását, a meggyőződés fokozatos áthasonlásának azon teljesen jóhiszemű faját, melyre ma sincfs megfelelőbb meghatározás, mint a régi latin közhely: consilium mutare in melius. Állhatatossága e két kérdésben: az ó-szabadelvüség politikájának s a legri- degebb következetesség ethikájának kérdéseiben közmondásszerü volt a vármegyében s a csökönyösség határát elérő makacssága, ha rokonszenvet nem is, de a tisztelet azon fokát biztosította számára, melyet a tulhajfásaiban is férfias erény úgyszólván ki kény szerit. Sohasem helyeselhettük a politikai csökönyösségei, nem különösen akkor, a midőn hazafiatlan, nemzetellenes reni- tenciájává fajult, de ismételjük egy bizonyos nemét a tiszteletnek, nem tagadhattuk meg Nagy Lászlótól, a vérbeli pecsovicstól, a ki saját magának adta ismert cynizmusával e nevet. Ezt a tiszteletet, a közéleti elismerés utolsó maradványát, melylyel Nagy László alispán iránt viseltettünk, meg kell tagadnunk Nagy László főispántól, ki közismert politikai múltjának megtagadásával, fennen hirdetett következe- tességi elvének, mint immár alkalmatlan tehernek félretételével azon kormány ve- zérkarának lett egyik legelső tagja, a mely kormány ellen ridegen megőrzött ó-szabadelvű párti álláspontjából ugyanazon Tisza István gróf hirdeti a legélesebb harcot, a ki rövid idővel ezelőtt még legmegbízhatóbb hívei közé számította az érette és politikájáért mindenre kész alispánt: Nagy Lászlót, ki bizonyára ép oly buzgalommal fogja szolgálni a Krislóffy-féle mondva csinált radikalizmust, mint a milyennel szolgálta Tisza nemzetietlen konzervativizmusát. Hogy e vármegye közönsége mit tart Nagy Lászlónak hivatalom köteles- : ség szegéssel súlyosított nemzetellenes politikájáról, erre félremagyarázhatatlan feleletet adott nem csak szeptember 7-én, a midőn ellene fegyelmi eljárást rendelt el s őt hivatalától felfüggesztette, de október 12-én is, a midőn a legszilajabb presszió, a legkörmönfontabb közigazgatási műveletek mellett is csak úgy sike- rült 12 szótöbbséggel kierőszakolni az annak idején egyhangúlag megválasztott alispán felmentését, hogy ismét a legkétségtelenebb törvényszegéssel 9 olyan községi tisztviselő is szavazott, a kit e kérdésben való szavazástól a törvény világos rendelete tilt el. Klasszikusan jellemzi laptársunk, a Szatmármegyei Közlöny Nagy Lászlót, a midőn azt Írja róla: „Annyira vérében van a politikai élet küzdelme iránti előszeretet, hogy szinte keresi a bonya- dalmakat.íl Színtiszta igazság ez, melynek súlyát csak növeli t. laptársunk tekintélye. Valóban, a politika, közigazgatás, társadalmi és magánviszonyok ezer és ezer szálainak avatatlan szemmel fel sem ismerhető távoli, de mindig politikai cél érdekében való összebonyolitá- sát Nagy László tizenhat év alatt mesteri tökélyre vitte. Neki köszönhetjük, hogy a hazafias közszellem helyét a mindenkor hatalmi érdekeket szolgáló klikk uraloYn, — a komoly politika helyét az ügyeskedő, tartalmatlan taktikázás, az önzetlen közéleti tevékenység helyét a legsivárabb nepotizmus oly ijesztő mértékben kezdték elfoglalni, hogy szükségessé lett és lehetségessé vált a közigazgatási ellenzéknek politikai pártokra tekintet nélkül való szervezése már akkor, a midőn a politikai ellenzéki koalícióról még nem is álmodtunk. Nagy László egy igen nevezetes időpontban lett e szerencsétlen vármegye alispánja, akkor, a mikor az 1886. évi törvényhatósági törvény nymmán a patriarchális, táblabiró állapotnak modern közigazgatássá kellett volna átalakulnia Egy ambiciózus, dolgozni tudó és dolgoztatni képes, igazságban részrehajlat- lan, erélyben méltányos alispán abból az anyagból, mely rendelkezésére állott s mely semmivel sem volt rosszabb az ország többi vármegyéjének anyagánál, bizonyára igyekezett és tudott volna is az átlagnál jobb közigazgatást teremteni. Mi pedig úgy állunk, hogy közigazgatásunk gyarlósága messze vidéken hires s vezetés nélkül tévelygő, közigazgatási vitás kérdésekben a felsőbbség részéről politikai tanácsokkal ellátott, az évtizedes szelíd nyomás súlya alatt fulladozó, egy’’ érdekcsoport uralmának szolgálatára kötelezett, ama vármegyeszerte hírhedt gúnyos mosolytól méltán reszkető szegény tisztviselőink teljes anyagi függetlenséget nem élvező nagy tömegének óriási többsége becsületére váló módon megőrzött egyéni tisztességén kívül minden egyéb köztisztviselői erényiét kénytelen volt ott hagyni az alispáni előszobában. Minden rosszban van valami jó. Ennek a főispáni kinevezésnek is van egy megbecsülhetetlen jó oldala: megszabadultunk az alispánunktól. K—o. t elhívás Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának tagjaihoz. Nagy László alispán a Fejérváry kormány kegyéből főispánja lett Szat- márvármegyének. Az utolsó hónapok eseményei után el lehettünk készülve erre a kinevezésre, — mert hiszen van-e természetesebb dolog, mint az, hogy a magyar alkotmány ellen törő törvénytelen kormány fényes közjogi méltósággal jutalmazza októberben azon alispánt, a kit szeptemberben saját vármegyéje fegyelmi vizsgálat alá vont és hivatalától felfüggesztett törvényellenes, hazafiatlan viselkedése miatt? Azonban bármennyire el lehettünk is készülve e kinevezésre, mégis megdöbbent ez mindnyájunkat, kik magyar szívvel érzünk, különösen ha arra gondolunk, hogy Kölcsey vármegyéjének alispánja a legelsők közt is az első volt, ki szolgálatait felajánlotta annak a kormánynak, mely az istentagadó hazátlanok segítségével akarja diadalra juttatni Magyarországon az osztrák összbiroda- lom eszeveszett gondolatát. Az a főispán, a ki a jelenlegi alkot- mánytipró, törvénytelen kormány ültet székébe, csak formájában főispán, igaz mivolta szerint adminisztrátor — s bár rangját és méltóságos címét a magyar királytól, dús javadalmazását a magyar nép adófdléreiből kapja, mégis nem királyának és hazájának, hanem az osztrák császárnak, az ausztriai birodalomnak szolgál. A törvénytelen erőszaknak ezen, olyan a milyen törvényes formába bujtatott megtestesülése ellen a vármegye közönségének már most állást kell foglalni, annál is inkább, mert egy pillanatig sem lehetünk biztosak a felől, mit hoz a legközelebbi jövő? Hazafias bizalommal reméljük, hogy ennél a kérdésnél ledől közöttünk minden pártpolitikai korlát s a nemzeti közérdek parancsoló szava előtt háttérbe szorul minden egyéni rokonszenv és személyi tekintet s a vármegye közönsége egy szivvel-lélekkel foglal állást azon kormány főispánja, tehát belső bizalmas embere ellen, a mely kormánynyal szemben három közgyűlésen egyhangúlag hozott határozatokkal jelentette ki a leghatározottabb ellenállást.
