Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1905-11-25 / 4. szám

Nagykároly, 1905. november 25. 4. szám. I. évfolyam.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

/ K. MEGJELENIK MIKTDEKT SZOMBATON. •

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák: minden délután 2-tól—5-ig.-9- Telefon-szám : 9. Sr~ Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza.

Lapvezérlő-bizottság :

Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N. Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság Szerkesztő: Varjas Endre.

Előfizetési árak:

Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor.

Negyedévre............................2 kor.

Lelkészek, tanítók és jegyzők részére egész évi beküldés mellett 5 kor.

■*!»• Egyes szám ára 20 fillér. •••

ÜL dotáció.

Nagykároly, 1905. nov. 23.

Az 1883. évi XV. t.-c. 1. §-a így szól: „A megyei törvényhatóságok részére, hogy közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaikat e eélra felhasználható saját jövedelmeik mellett fedezhessék, az 1884. évtől kezdve évenkint az ezen törvényhez csatolt mellékletben megállapított összegek fognak az állampénztárból kiszolgáltatni.“ Ugyanezen törvény 2-ik §-a ezt tartalmazza: „Az egyes törvényhatóságok részére megállapított évi illetmény havi részletekben előlegesen szolgálatik ki.“

Ez a törvény ennyit mond; sem többet, sem kevesebbet. Rendelkezése világos, érthető; félremagyarázása a legkörmönfontabb rabulisztikával sem lehetséges.

A tárgyalás anyagát képező kérdés minden oldalról való teljes megvilágítása céljából tudnunk kell, hogy az alkotmányos állapotnak 1867-ben történt helyreállása után jó darab ideig az a szándék vezérelte a kormányokat, hogy a vármegyei törvényhatóságok saját közigazgatási költségeiket bizonyos, mérsékelt állami segélylyel ugyan, de épen úgy sajátjukból fedezzék, mint a hogy a városi törvényhatóságok mai napig községi pótadóból látják el egyéb jövedelmeiket meghaladó szükségleteiket.

Az 1870. évi XLII. t.-c. volt az első

T A R C A.

Wesselényi nótaperei.

A történelem ismétli önmagát. Az egyes korok a nemzetek életében úgyszólván csak nevekben és jelszókban különböznek. A mai kor is mása a múlt század közepének. A régi megyei jegyzőkönyvek, ha nem is ugyanazon szavakkal, de azon érvekkel védik az alkotmányt, ítélik el az absolutizmust, mint a maiak. Akkor is kiváló férfiak védik az alkotmányt, akkor is vannak magyarnak született emberek az ellenség táborában. Akkor is megígérik a végtelen nyomort, el is jön az a korszak midőn »sokra sir, sokra vak börtön borul.«

Ma még nem tartunk ott! De Ígérve van. És egyben megegyeznek e korok: Abban, hogy a nemzetnek mindig van ereje, az életerét szívó nadályokat testéről lesöpörni, vissza kergetni abba az ismeretlenségbe, melyből kiemelkedtek, befojtani őket abba a mocsárba, amelybe a nemzetet akarták vezetni.

De addig mig ez megtörténhetik sok nyomor háramlik a nemzetre s különösen a nemzet élén állókra. Ezek végig szenvedik a kínok egész Golgotháját, de az eszme, az alkotmányos szabadság, amelyet képviseltek, az ő meggyö- törtetésük, üldöztetésük dacára is él.

Az alkotmányos szabadság ily előharcosá- ról, a nemzeti ügy sokat szenvedett bajnokáról Wesselényi Miklós báróról emlékezem e sorokban.

kiegyezés utáni törvény, mely a törvény- hatóságok ügyeivel rendszeresen foglalkozott s e törvény 11. $-a úgy tervezte, hogy a vármegyék a különböző állami adók után kivetendő házi adó utján, saját adózóik fizetményeiből gondoskodjanak közigazgatási költségeikről.

Ez a rendszer azonban már a 70-es évek fejletlen közigazgatási állapotai mellett is tarthatatlannak bizonyult s már az 1872. évi V. t.-c. négy és félmillió forintot meghaladó államsegélynek (adju- tum salariale) nevezett országos hozzájárulást állapított meg a megyei s akkor létezett többi, nem városi törvényhatóságok részére.

A gazdasági és művelődési fejlődés egyfelől, másfelől pedig az államhatalomnak az önkormánvzatía! szemben való állandó téríoglalása a vármegyei köziga- tást egyre bonyolultabbá és költségesebbé tette; évről-évre a mily mérték- ben szaporodtak a vármegyék által átruházott hatáskörben végzett állami közigazgatási teendők, ép oly mértékben fogyott a tisztán önkormányzati működés s a 80-as évek elején már az állam- hatalomnak is számolnia kellett azzal, hogy a vármegyei törvényhatóságok által végzett állami érdekű közigazgatás a vármegyei hatóságok és tisztviselők munkateljesítményének sokkal nagyobb százalékát veszi igénybe, sem hogy költségei

A múlt század egyik legkiválóbb alakja báró Wesselényi Miklós, ivadéka oly főúri családnak, mely a magyar nemzet történetében mindig nevezetes helyet foglalt el, testben és lélekben törhetetlen erejű, méltó utódja dicső ősapáknak.

Mint gyermek csoda, mint ifjú hasonlit- hatlan, mint férfi kitűnő volt.

Már kis gyermek korában szilaj mént, fékez meg, melynek hátára az .apja dobta fel egyetlen fiát, anyja szemeláttára. mint 12 éves fim az 1809-ik insurrectióban lovas dandárt vezényel.

Ijfu korában megismerkedik gróf Széchenyi Istvánnal s a két jó barát együtt utazza be Európát, versenyezve a fáradtság és nélkülözésekben.

Hazatérve, résztvesz a pozsonyi ország- gyűlésen. Lelkes harcosa a nemzeíi ügynek, nevét az elsők sorában emlegetik rögtön. Innen rajongásig szeretett beteg édes anyja halálos ágyához siet. 1831. dec. 16-án hal meg édes anyja Cserey Heléna. A koporsót, mely az édes anya kihűlt tetemét fedi, maga Wesselényi viszi fel herkulesi vállain a kastélyból a hegycsúcson fekvő családi sírboltba. Megszentség- telenitésnek venné, ha más érintené a szeretett édes anya koporsóját. Nyolc napig nem mozdul a sírtól, éjjel-nappal ott van édes anyja koporsója mellett, hamuval hinti be fejét, széttépve ruháját.

Abban a sírboltban feküdtek azok, kik neki legkedvesebbek voltak: szülei. Nehezen vált meg a sírbolttól, hisz annyi emlékét zárta az magába. Benn a sírboltban nyugalom és béke honolt, kint a decemberi szél sivitott. Benn a sírboltban azok pihentek, kiktől életét

még az adjutummal megerősített házi adóból is fedezhetők volnának.

Ilyen előzmények után jött létre a fentebb idézett 1883. XV. t.-c., mely a régi értelemben vett házi adót teljesen megszüntetve, az állami segély helyett az állami javadalmazás elvét mondotta ki és valósította meg. Később az 1893. évi

IV. törvénycikk a dotáció összegét emelte, majd az 1902. évi VII. törvénycikk újabb emeléssel 13 millió koronát meghaladó összegben állapította meg, végre az 1904. évi X. törvénycikk egész' addig elment, hogy a vármegyei tisztviselőket az állami tisztviselők fizetési osztályaiba sorozta be s a tiszti fizetések összegének megállapítási jogát is elvette a vármegyétől, ezzel adva legnyomatékosabb kifejezést azon elvnek, hogy a vármegyék közigazgatási tevékenységének ma már 80—90 %-át az állami jellegű funkciók foglalván el, csak természetes, hogy a fizetést is az állam adja.

A jogi helyzet tehát ma az, hogy az állam által adott dotáció ellenében, melyben úgy a személyi, mint a dologi kiadások fedezete bent foglaltatik, a vármegyék kötelesek elvégezni a meg sem mondható számú, különböző törvények által reájuk rótt, de nem lehet elégszer ismételni: óriási mértékben túl nvomó- lag állami érdekű közigazgatást.

E dotáció összege Szatmár vármeés erkölcsi irányítását nyerte. Künn azok vártak reá kik életére és becsületére törtek Mert a hatalom már ekkor elhatározta üldöztetését.

Még egy ideig várt, még nem merte bántani.

Erdélyben, mint Magyarországtól különálló országban országgyűlés 1811-től nem volt egész 1834-ig. Ekkorra hívták össze s Erdély katonai és polgári főhatalmát báró Wlasich táborszernagy horvát bánra bízták, kit nemsokára egy másik táborszernagy estei Ferdinánd főherceg váltott fel. Ez midőn tapasztalta. — hogy az ellenzék, melynek vezére Wesselényi volt, a kormányt számadásra akarja vonni, azonkívül pedig az ellenzék még a nyilvánosságot is akarja, úgy hogy az országgyűlési tárgyalásokat Wesselényi saját költségen kinyomatta és Napló cim alatt kiadta, — az ország- gyűlést feloszlatta, az alkotmányt felfüggesztette. Érről a napról Írja Wesselényi naplójába:

Magyar ruhát szabadam egyszerűt és feketét, mert gyász illet most engem. Kellett a gyászruha.

Két pert indított ellene a hatalom az erdélyi királyi táblán a nyilvánosság és a közrend megsértése címen.

Az erdélyi kir. tábla 1835. évi márc. 20-án Wesselényit in contumaciam elitélte, körözését elrendelte s kilátásba helyezte a példás testi fenyítéket is. Wesselényi az ítélet elől Magyarországba jött, hol a marosvásárhelvi tábla ítélete rajta, mint főrendiházi tagon végre nem hajtható.

Mi volt Wesselényi bűne ? Az, hogy magyar volt. hogy a hatalomnak szemére hányta visszaéléseit s ezért a magyar emberekből alakult bíróság elitélte.