Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-03-13 / 21. szám
XVI. évfolyam. Szatmár, 1912. Wlárczius 13. Szerda. 21. sz. ELŐFIZETÉSI ÁR: Égé-z évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes széni ára 10 fillér. Megjelen hetenklnt kétezer: vasárnap éá szerdán. ■á^^gaaiM -^HBMaBgrrTi~Tirrn.ia SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Horos Adolf könyvnyomdája. Hám János-utca 10 = Telelon-HMm 80. • * Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzete Pénzügyigazgatóság Szatmáron. A mintegy két évtizeddel ezelőtt városunkból Nagykárolyba áttelepített pénzügyigazgatóság visszakerül Szatmárra. Néhány nappal ezelőtt kaptuk már e hirt és — nem rösteljük bevallani — nem mertük olvasóinkkal közölni azt. A hivatalos város hosszú időn keresztül dolgozott azon, hogy a jogtalanul, az érdekelt közönség érdekei ellenére tőlünk elvett és a szomszédba áttelepített pénzügyi hivatal visszahozassék. Nagy áldozatokat magukba foglaló határozatok hozattak e tárgyban. A megajánlások egész sorozata tétetett meg a pénzügyigazgatóság visszahozása esetére. Két hosszú évtized ideje telt el anélkül, hogy a sok utánjárásnak bármi eredménye is lett volna. Most felszínen sem volt a kérdés és amikor tudomást vettünk róla, velünk együtt a nagy közönség is kétkedve fogadta a hirt. Ám örömmel jelenthetjük most, hogy a kétkedés volt alaptalan és a kellemes hir igaz. A magyar királyi pénzügyminiszter még a folyó hó 4-én kelt rendeletével j intézkedett, hogy 1912. év május hó el- ^ sejével a szatmárvármegyei királyi pénz- j ügyigazgatóság Nagykárolyból Szatmárra j helyeztessék át. Hiába most már a nagykárolyiak sopánkodása, hiába minden erőfeszítés, a pénzügyigazgatóság már ez év május elsejével átköltözik. Nem veszett kárba az ez ügyben kifejtett fáradság. Méltánylásra talált az áldozatkészség, melyet a város törvény- hatósága még az 1910. év folyamán hozott határozatában ajánlott fel a pénz- íigyigazgatóság visszanyerése esetére. A város törvényhatósága legutóbb a f. hó 11-én tartott közgyűlésében foglalkozott e kérdéssel. A város vezetőségével együtt a törvényhatósági közgyűlés minden tagja nagy lelkesedéssel járult hozzá az e tárgyban előterjesztett javaslatok határozattá emeléséhez. Mint említettük, a kir. pénzügyigazgatóság visszahelyezése esetére a város tői vényhatósága még az 1910. évben felajánlotta a pénzügyminisztériumnak a Szatmár, 1912. márc. 13. hivatal 12 éves ingyenes elhelyezését. Akkor az illetékes helyen nem foglalkoztak behatóbban a kérdéssel. — Csak most, a városi tanács ujabh felterjesztésére vették tárgyalás alá a kérdést és arról értesítették a várost, hogy ajánlatát szabályszerű törvényhatósági közgyűlési határozat alakjában tegye meg. — És a törvényhatóság áldozatkész ajánlatát oda módosította, hjgy nem 12 évi ingyenes helyiséget biztosit, de a célnak megfelelő pénzügyi palotát épit és azt mindenkorra díjtalanul engedi át a kincstár használatába. Elhatározta azt is, hogy a pénzügyi palotát az Árpád-utca 23-ik számú telken épiti fel. De a pénzügyi palota ítiepitéséig és átadásáig is gondoskodik az összes hivatalos helyiségeinek ingyenes és megfelelő elhelyezéséről. A város törvényhatósága e határozat- i tál, a pénzügyminiszter pedig rendelkezésével — hatalmas lépéssel vitte előbbre a város fejlődését. Uj útja nyílt meg a fejlődésnek. Haladjunk rajta! K. B. Törvényhatósági közgyűlés. Szatmár, 1912. március 11. Szatmár Németi törvényhatósági bizottsága ma délután 3 órakor tartotta e havi rendes közgyűlését Csiba Adorján főispán elnökléjével, a törvényhatósági bizottság tagjainak élénk és nagyszámú részvételével. A közgyűlési tagok nagyszámban való megjelenése előre várható volt. Biztosította ezt a tárgysorozaton szerepelt nagyfontosságu kérdések egész sorozata és — legyünk őszinték — főként az ezen közgyűlésre kitűzött választások. Csaba Adorján főispán elnöki megnyitó beszédének elhangzása után dr. Papp Zoltán tanácsjegyző terjesztette elő a polgármesteri havi Jelentést. E jelentésben különösen nagy érdeklődést keltett a cukorgyár Ugye, mellyel kapcsolatban jelentette a polgármester, hogy a gyár létesítésére vonatkozóan az ügydöntő lépések megfétettek, minek folytán a gyár, mely a város és vármegye közgazdasági életére oly nagy és előnyös kihatással lehet, rövidesen megvalósul. As ármenteeltéei költség után járó adóvisszatérités ügyében jelenti, hogy az e címen befektetett 260.000 korona után 1899. január 1 -töl évi 5000 korona adóvisszatéritésre van igénye a városnak. Ezzel kapcsolatban javaslatára Fehér Elemér miniszteri osstaly- tanácsoznak az ezen ügyben kifejtett előzékeny tevékenykedóseért köszönetét szavazott a th. közgyűlés. A fegyverraktár régi helyiségéből elhelyeztetvén, a közgyűlés e területet a város közönségének valamely közintézmény létesítésére átengedte. A vízvezeték és csatornázás ügyének előhaladásáról is megemlékezett a jelentés. A munkálatokkal már annyira haladtak, hogy a közeli napokban megállapítható lesz : hány kút lesz elegendő a város vízszükségletének ellátására A magyar szertartása Kör. kath. püspökség létesítéséhez örömmel járult hozzá a közgyűlés; a románok ellenac'ióját elitébe és állásfoglalásáról a pápát sürgönyben, a vall. és közoktatás- ügyi minisztériumot feliratban értesíteni rendelte. A mindent felölelő szép jelentést a törvényhatósági közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A kormány ttdvözlése. Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés polgár- mester azon indítványát is, hogy a kormányt lemondása alkalmából üdvözölje. Miniszteri leiratok. Tudomásul vette a közgyűlés a földmive- lésügyi miniszter azon leiratát, hogy a hatósági vegyvizsgáló állomás szervezését engedélyezi s hogy e célra dr. Szóbél József vegyi laboratóriuma átvétessék. Tudomásul vétetett a földmivelósügyi minisztérium azon leirata is, mellyel a kiscsorkási erdő letárolását megengedi. A választások msgejtóse. A városi adóhivatalnál és a községi számvevőségnél azok újjászervezése folytán szükségessé vált állásokra a következők választattak meg: 1. A városi adóhivatalnál : számvizsgálóvá Nagy József, számellenórré Dobray Endre és Káldor Lajos, számtisztté Südy Károly, Szabó Miklós és Munkhárt Gyula, írnokká Czégényi József. 2. A községi számvevőségnél: ízámvizagá- lóvá Flontás Demeter, számellenőrré ifj. Kiss József é* dr GÖnczy Miklós, számtisztté Misky Lajos és ifj. Kabay József, Írnokká Lipcsey Tivadar. Egyéb tárgyak. Elfogadta a közgyűlés a módosított kéményseprői szabalyrendálekt. A nyári legeltetési dijak tételeit megállapította. Hozzájárult ahhoz, hogy Füredi Ábrahám városi fertőtlenítőnek 268 kor. fizetési pótlók utaltassák ; megengedte, hogy dr. Nagy Barna és Bakó Ignác hrgyi-uti ingatlan területe parcelláztassák és hozzájárult Balls János erdővéd ideiglenes nyugdíjazásához. A pénzftgyigazgatóaág visszahelyezés« kérdésében hozott még nagyjelentőségű határozatot a közgyűlés. E határozattal s az egérz kérdéssel lapunk más helyén foglalkozunk. női) férfi és gyermek ruhákban legolcsóbb árban ÚATM áhi A MAG HÓ ZSBE MELLETT 8ZEREZH ETŐKBE (b) nagy vására ____ f f FÜ G H'LEN POLITIKÁI LAP