Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-01-14 / 4. szám
2-ik oldal S Z A T M A R-N É M F T I Szatmár, 1912. január 14 az összeállásban. Alapja lett azonban e szövetkezésnek az a magyar politikai ál- ! láspont, hogy a Balkánon nem »zabad ( megengedni sem azt, hogy ott a kis ál- j lamok egy nagy állammá szövetkezzenek, i sem pedif, hogy egy idegen nagy állam ; akár hódítás, akár protektorátus címén I hódításokat tegyen. Idők folyamán Olaszország helyzetében változás történt. Az afrikai gyarma- tositási törekvés kudarccal végződött, rávetette szemét a Balkánnak az Adriára eső partjaira. Itt tehát beleütközött a 3-as szövetség alapjába és mert benne volt a szövetségben, nem is kísérelte meg aspirációinak a megvalósulását. Osztrákországgal még érzelmi összeütközésbe is került a pápa miatt. Tudvalevő, hogy a Habsburgok a pápa miatt nem viszonoztak az 0 asz királyi látogatásokat és ezért a mostani király be sem mutatkozott Becsben. De nagy változás történi Európában is. Nagybrittania csatlakozott az orosz-francia szövetséghez, holott azelőtt inkább húzott mifelénk. Már most, ha mi megtámadjuk Olaszországot, az azonnal a másik hármasszövetség karjaiba szalad es Így mi kelten maradunk négy ellen. Minthogy az a négyes szövetség körülbelül kétszer akkora szárazföldi hadsereggel, négyszer anyi pénzzel és 6 szór akkora tengeri haderővel rendelkezik, mint mi ketten, könnyű belátni, hogy minő rettenetes következése lehetett volna egy ilyen alattomos támadásnak. 1870-ben történt, hogy Beust, — az akkori külügy miniszter — ráikarta venni a monarchiát, hogy Németország ellen Franciaországgal szövetkezzék. Ezt akkor Andrássy Gyula — tehát egy ma- gyarember — akadályozta meg; állítólag most is magyar államférfiak akadályozták meg Olaszország megtámadását. Ha ez ■ igaz, akkor csak olyen nagy és okos dol- ! dolgot cselekedtek általános és magyar érdekből, mint ekkor Andrássy. Nézzük már most hová vezetne az a i meggondolatlan agitáció, amelyet némely I körök a 3-as szövetség ellen megindi- I toltak ? Tegyük fel azt a legjobb esetet, hogy • lesz a német és magyar osztrák diplomá• ciában annyi belátás, ügyesség és élelmes- ; ség, hogy Olaszország helyet sikerül i Oroszországot mostani szövetségeseitől el és magukhoz harmadikul bevonni. Létrejönne tehát egy uj 3 császárszövetség. Az bizonyos, hogy ez a szövetkezett hatalom kívülről megdönthetien volna. De annak első sorban a népszabadságok halála — | esetleges örökös fájdalom — volna a következése. Másodszor Oroszországot csak azzal lehetne megnyerni, ha neki szabad kezet adnak a Balkánon, ami első sorban Kons» | tantinápoly birtokát jelenti; végeredmé- | nyében pedig, hogy — mert mi is hódi- ; tunk Adriára eső Balkánon — ő nemcsat j éjszakról és keletről, hanem délről is szom- I szedünk lenne. A monarchia megszűnne I dualisztikus alakú lenni, hanem lenne tria- lis,.tikus, amelyben a harmadik állam egy délszláv állam volna, természetesen Horvátországot is magában foglalóan. így akkor Magyarország nem másod, hanem 4-edrendü szerepet töltene be a monarchia | keretén belül; a magyarság pedig Magyar- i országon belül másodrangu szerepre sü- ! lyedne. Magyarország szempontjából tehát ! nemcsak rövidlátás volna, hanem egyene- i sen hazaárulás lenne az a törekvés, amely Olaszország kiküszöbölését kívánná a hár- masszövetségből és helyébe Oroszország bevételét. Ari ól a fantasztikus tervről, hogy a monarchia és benne Magyarország a francia-orosz szövetséghez csatlakozzék és ! Németországot hagyja ott, — mint közön- ! séges ostobaságról szólani sem akarok, j Pedig ilyet követelő hazafiak is vannak. | A belpolitikában elkövetett hiba jobb be- i látás megjöttével helyrehozható, a külpo- | litikában elkövetett hiba egy nemzet jö- I vőjét, sőt létét is megsemmisítheti. Ezekbe I a dolgokba tehát vaskedelrnes belekon- ■: tárkodni. KRÓNIKA Még egy lépés a nagyvárosi kulturélet felé. Megnyílik a szabadiskola. De mint minden közügyből, e szabad királyi törvényhatóság területén, ebből is bántó disszonánciával virít ki a snobság : a kapaszkodó kisvárosok esetlensége Az előadók és előadások megválasztása a komoly igyekezet benyomását keltik ugyan, de ezt a múló impressziót maga a rendezőség rontja le mingyárt az előadások idejének megállapításával. Még a külföld nagy városaiban is, ahol a a munkaidő esti 6 órán túl nem terjed, csak fél 8—8 órakor kezdődnek az ilyen előadások. Hogy a munkások és alkalmazott embereknek, akik a szabadiskolák látogatóinak zömét képezik, idejük legyen a vacsorára, átöltözésre s egy kis pihenésre is. Nálunk, ahol boltoslegények, iparossegédek, de még a félhivatalszámba menő kereskedőirodákban is, este 7-ig dolgoznak, kik lesznek hát az előadások látogatói, elképzelhető. Nem is szabadiskola lesz az akkor — minden előadók és előadások dacára — hanem zártkörű matiné, vagy egy tea-nélküli five- o’clock-tea, ahova a szátmári négyszázak fognak eljárni, kalapjaik bemutatása és toalett-teo- retikai kérdések megbeszélésére. Ha a Kölcsey- Kör nem akar nívójáról alászállani s az előadásaira járó „előkelő és disztingvált“ közönséget óhajtja magának továbbra is biztosítani, hát csak hagyják az előadások idejét íélhatra. De ha valóban szabadiskolát akarnak adni, ne maradjanak a címnél. Tegyék lehetővé előadásaik látogatását annak a tudáséhes, autodidakta proletárseregnek, amely bizonyára hii, hálás és megértő tanulócsapatja lesz a szabad iskolának, ebben a szellemi szegénységben szenvedő szép városban is. A másik beszélt megint. Rajongva, maga- j feledten. És félálomban hallgattam. Nem tudtam, j mit beszél. Annyira vele éltem, hogy a siók ! megtestesülve, a jó tulajdonságok kikristályosodva I jöttek elém. Csapzott minden porcikánoban. De ■ csak egy szó bugygyant elő lázas ajkamból : j Gitta ! Aztán elmúltak a nyári esték, aztán elmúl- ' tak az Őszi bánatok. Jött a tél előszele. És elfelejtettem Gittát. j Lucskos, zivataros estén összetalálkoztam a i barátommal. — A Gitta ! — szólt, de fájdalmasan búgott a szava. Közömbösen akart beszélni, de a i sirás átrengett a szavaim és ekkor eszembe jutott, hogy fel kellene keresnem Gittát. Most szabad, most szerethet és már régen szerettein. Legalább nyáron igen, amikor az éjszakában olyan regéket álmodtunk róla. A másik pillanatban megszorítottam a fiú [ kezét. Erősen, hogy szinte felsikoltott. Bocsána j tot akartam kérni tőle, hogy most, most, igen : i — megcsa óra. Rohantam arra, ahol tudtam, hogy 1 ott lesz, És ott volt. Kedvesen vissza bólintott a , fejével. És én éreztem. Nem a Gitta volt, lega- í lább nem az én Gittám. Ajkához nem lehet le- j ereszkedni, a szemét se bolondosán megcsókolni, j A hideg szépség elvarázsolta arcát. Királyi büszkeség ült rajta. Elbizakodtan, a maga szépsége tudatában páváskodott ... És ón éreztem, hogy sohase tudna az életembe surranni . . . Malvin. Egyedül álltunk ketten az éjszakában. Előttünk bukdácsolt a társaság ittasan, jókedvűen. Harsogó nevetésük átszürődött a párás, liizla levegőn és mi már csak mosolyogtunk egymásra. Meg akartam fogni a kezét, de vártam, hogy ő öleljen meg. Meg akartam harapni a vöröslő ajkat, de vártam, hogy az ő arca tapadjon rám. És szóltam : — Maradjunk itt . . . igy: egyedül . . . Malvin . , . egyik gáztámpa fénye mohón kapott a ruhája aló! kiboruló bokája felé és én is megláttam. Gyönyörű volt, még ilyen szépet nem láttam. És már kiáltoltam is : —■ Malvin, Malvin maradjon . . . Az ártatlan, puha szövet lázasan csókolta a lábszárát. Erősen odatapadt a testéhez, megfeszült a formákon és nekem is sokat elárult. Már én is szaladtam: — Malvin, álljon meg ! És éreztem, hogy szeretem úgy, mint eddig senkit. Ebben a pillanatban még meghalni is tudtam volna érte, pedig gyáván ragaszkodók ahhoz a nap napot megtoldó élethez. Valami melengetett belülről, ügy hittem é« esküdni is mertem : itt az igazi szerelem, amely csak egyszer- kétszer jön egy életben. És szerettem is egészen, őszintén, igazán. De ő csak futott, majd elérte a társaságot. Hirtelen rámtört a féltékenység. Ott férfiak vannak szebbek, okosabbak, vidámabbak, mint én. Nem szabad odamenni*. Mert megnézik, beszélnek vele, karon fogják. Nem, nem szabad odamennie . . . Az indulat kitört az összesioritott fogaim alól. A csöndes utczát sikoltva fúrta át a bőszült kiáltás : — Malvin. Rögtön álljon meg ! Es tudtam, bogy meg fog állni. Megállt, visszafordult. Ijedve, megremegve, ián szeretve is rám nézett. Es én tudtam, hogy most erősnek kellenem lennem, brutálisnak, vadnak, hogy megmentsem magamnak. De éreztem, bogy szelíd sugár lopódzik ki a szivemből, lágyan hódolva körülöleli fehér testét, megaláztam magam, meghajtottam előtte a fejemet . . Kacagott egyet és már valakinek a karjába fűzte a kezét. Ott álltam «gyedül megcsalva, elhagyatva. Sirni szerettem volna, de úgy rém- lett: ez nem illik. Aztán oda akartam rohanni. De ei a másik pagyobb ur, mint én, neve van, művésziesen értékes neve, nem olyan szürke, roboto*, mint az anyém. És már nevettem is Halódtam sokáig. Az arcképe mindig az ágyam félött fügött. A hold kékes ezüstje misztikus elérhetetlenbe távolította el tőlem, zöld ernyős lámpásom exotikus fénye rejtélyesen eltakarta bájait előttem. Ds már késő volt. Barna arany haja — csak neki van ! — körülfonta a torkomat és szerető ajka, hegyes orra, kacér szeme folyton viháncolt a tekintetem előtt.
