Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)

1912-04-17 / 31. szám

XVI. évfolyam. Szaimár, 1912. Április 17. Szerda. 31. sz. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP Égé-7. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre 8 kor. F'élévre 4 kor Negyedévre 2 kor Egyes széni ára 10 fiilér. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. SZERKESZTÓ5É6 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 rr= Telelon-száirt 80.= Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizete A modern iparfejlesztés eszközei­A nemzetállam kiépítésének j nagy munkája szempontjából az ipart illetőleg s tán legfontosabb feladat a szakoktalás kellő szervezése. Az iskola, fegyvereknél és ágyuknál is erősebb védélmi eszköze a nemzetállamnak. Tanult, iskolázott kisipa­ros osztály, egyrészt ipari termékeinek elő­állításánál nagyobb eredményt tudhat el­érni, s Így könnyebben versenyre kelhet a gyár- és külföldi iparral szemben, más­részt iskolát járt, müveit iparos osztályban sokkal éberebb a nemzetállam tudata. Ta­nult iparos sokkal inkább tud felemel­kedni az oszlályérdekek fölé, s mint ilyen­nek sokkal magasabb és szélesebb látó­köre van a nemzet öncélja, feladatai terén, mint olyannak, ki minden szellemi táplá­lék nélkül sajátította el mesterségét. Egy nemzet-iparos lelki szemei előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, hogy megrendeléshez, avagy a felmerülő szük­séglethez mérten éppen csak előkészítse munkáját, amiből életét fenntarthatta. Ez az irány legkezdetlegesebb stádiuma a nemzet-ipar életén k. Ennél a pontnál nemzet-iparos meg nem állhat, mert a nemzetállam ennél többet követei. Köve­teli ugyanis azt, hogy minden ipartermék­ben a nemz t karaktere, jellege tükröződ­jék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza úgy, hogy eképen a belföldi fogyasztó minden igé­nyét kielégítve, visszaszorítsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Ezen törek­vésben az iparost ama tudat kell hogy ve- ; zérelje, hogy a nemzetállam nagy eszrné- ! jének, anyagi és kulturális céljainak meg- ; erősítéséhez fog hozzájárulni. Hogy ekként az egész iparos osztályt a nemzet öncélja irányában és szellemé­ben átformálhassuk, nem elég ennek el- | éréséhez csupán az, hogy az ifjú iparos ! nemzedéket mesternél leendő, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati ta- nonckodásra, inaskodásra szorítsuk. E/.ztl I a rendszerrel csak minden lélek és öntu­dat nélküli rabszolga munkás hadat ne- i vélnénk. Távol legyen tőlünk még gondo­lata is annak, mintha nem volnának kellő ■ műveltséggel, szak- és általános művelt­séggel biró kisiparosaink! A mai kisipa­rosnak az élet nehéz küzdelmei közepette azonban íizikai lehetetlenség annyi időt szentelni magának, hogy tanulóját modern nemzet-iparossá nevelhesse. Ez a tény, ' melyet hiába próbálgatunk megcáfolni. Ha a kisiparos osztály egymaga ! gyenge, képtelen erre a feladatra, álljon j oda melléje teljes erejével a magyar tör­vényhozás. A mühelybeli oktatást a mesterre hagyjuk. Azt majd elvégzi. Az iskolai ok­tatás magának a nemzetnek, a törvényho­zásnak kötelező feladata. Az iparoktatás szerintem két irányban fejlesztendő, még pedig éltalan és speciális szakirányban. Az általános irányt a népiskolától egészen a legfelsőbb iskoláig, az egyete­mig kell meghonosítani. A mai élő nem­zedék minden egyes tagját — sajnos — nem lehet megnyerni az ipar tántoríthatat­lan hívének. Meg kell hát akkor nyernünk a jövő nemzedéket. A nemzetállam örökké éiő organizmus, mely nem csupán a jele­nért, hanem a jövőért is él. A jövő pedig ott van az iskolában! Már az elemi isko­lás nebulónak fejébe is bele kell oltanunk az ipari foglalkozás tisztes, becsületes, nemzet és életfentartó voltát. Meg kell magyaráznunk ezeknek az apró gyerme­keknek is, hogy az iskola teremben min­den amit szemük lát, kezük érint, amit magukon hordoznak a kérges tenyerű iparos izzadságos munkája. Nélküle nem léteznénk, mert ő maga a természet. Sár­ból, porból, piszokból, hulladékból alkot ő természethez hasonló szépet, eszményit. Meg kell értetnünk már ezekkel az apró Ki lőtték a nyíl vesszőt... j Irta : Qastavo A. Becquer. Ha kilőtték a nyílvesszőt, Mint a villám tova szólt; Kitudná azt megmondani Nyugalmat majd hol talál? A száraz kis faevéll mit Letép a szél zordonul, Ki tudná azt megjósolni, Sirhant reá hol borul ? A hullámot űzi a szél Át a zugó tengeren: Partot érve, hol lel révre, Ki mondja meg ezt nekem ? Reszket a fény, lobog a láng; Ki tudná azt előre, Mikor lobban utolsót föl, S kialszik majd örökre? Én is szintén ilyen vagyok, A sors kerget szüntelen; Honnan jöttem, hová megyek? Még csak nem is sejthetem. Spanyolból fordította: Barna János. Válás. ií '■ Nesztelen léptekkel jött be a szobába, hogy meglepje kedvesét. A férfi az asztalra ráborult és aludt. Munkája közben érte el az álom. Írá­sai szanaszét hevertek körülötte a toll még a kezében volt, de a tinta már rég kiszáradt be­lőle. A leány lassan közeledett feléje és ráhajolva a férfira, kiálló hajfürtjeivel mrgcsiklandozta a nyakát ITalk, elfojtott nevetés követte mozdulatát, ügy hangzott az a nevetés rbben a hideg, sötét szobában, mint a madárcsicsergés, a börtön fe­nekén. Bele kacogott a férfi lülébe és az ijedt mozdulattal nézett fel. * — Jó regeit édes 1 Az egész arca mosolygott és vérpiros ajka csókra csucsorodon össze. A férfi megdörzsölle előbb a szemét, mintha ábrát akarta volna elűzni, majd magához szorítva a leány karcsú termetét összecsókolt minden kis helvet arcán, mi a fürtök közül kikandikált. — Jaj, de hideg van ilt nálad! Hogy tudsz igy ülve aludni? Bizonyára egész éjjel lumpoltál valahol és most jöttél meg — csicsergett tovább a leány. — Dehogy lumpoltam, egész éjjel dolgoztam és igy nyomot el az álom. — Igazat beszélsz ? — Nem hazudom, szóit komolyan a férfi. — Hát mit firkáltál itt egész éjjel össze, — kérdé, miközben az asztal fölé hajolt és nézte az egyenetlen sorokat. — Hah, nem értek belőle semmit se.| A férfi kacagva vette ölébe a csöpséget és lezárta ajkát egy hosszú, forró csókkal. — Hát igazán szeretsz ? — Szeretlek ! — Meddig ? — Amig szivem dobog! A leány felkapta fejét és erősen kibonta­kozott karjaiból. — Hazudsz ! — kiáltotta szinte félelmetesen. A férfi egy percig megzavarodva tekintet rá. — De édes . . . — Hazudsz ! — kiáltotta most ümár szinte sirva a leány. — Te nem szeretsz engem, neked mennyasszonyod van. — De édes, igazán nem értelek, . . . Be­szélj világosabban. AGYTÖZSDE nőig férfi és gyermek a püT* ruhákban legolcsóbb árban ELLETT SZEREZHETŐKBE TÁ B C A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom