Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)

1912-04-03 / 27. szám

FÜGG: "LEN POLITIKAI LAP

ELŐFIZETÉSI ÁR:

■gész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér

Medelon hetenklnt kétszer: vasárnap éa szerdán.

S2ERKESZTÓSÉ6 ÉS KIADÓHIVATAL:

Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10-----— Telefon-Bzáro 80. =

Mi

ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizete

Jelszó helyett tettet kérünk!

Sokat szapulták már és még egyre vádolják az agráristákat azzal, hogy ők a merkantilizmus esküdt ellenségei, holott — ha van is ebben tán egy szemernyi igazság — alapjában véve téves nézet, lehet mondani rosszakarat, ennek hangoztatása. Az igazi agrárista a tisztességes ipart, a tisztességes kereskedelmet soha sem tekintette ellenségeinek s soha se is magát a merkantilizmuzt, hanem csupán annak a túlkapásait ostorozta. Mert a tiszta öntu- datu és világosan látó agrárista jól tudja azt, hogy Magyarország nagygyá és gazdaggá csak akkor lehet, ha azok a nyers anyagok, melyeket termel, idebent nyernek feldolgozást és elfogyasztást s megszűnik az az anomália, hogy nyers terményeinket olcsón elviszik a külföldre a feldolgozott állapotban sokszor tízszeres áron hozzák vissza.

Abból a közel 1000 milliónyi behozatalból 50—75 százalék tisztán munkabérekre esik, elképzelhető tehát, ha e rettenetes nagy összegnek csak fele is magyar honos, magyar munkásoknak birtokába jutna, mennyivel nagyobb lenne azok fogyasztási képessége, mennyivel több liszt, hús, zöldség fogyna el az ország határain belül. Elérkezne mindjárt az az idő, mikor

nyers terményeinkkel nem volnánk rá-1 utalva a külföldre, mert idebent nyernének azok piacot s elfogyasztást; elérkezne a külön vámterület ideje is, amikor nyugodtan mehetnénk abba bele, mert kiviteli feleslegünk n«m vagy csak jelentékt# len lenne.

Valóban megfoghatatlan az, hogy nekünk agrikultur államnak nemcsak a szorosabb értelembe vett gyáripari behozatalunk mily óriási, de nyers terményekben is milyen jelentékeny. Alig hihető — pedig úgy van, — hogy gyümölcsből és gyümölcskonzervekből 3—4 millió korona értéküt hozunk be, pedig kitűnő gyümöL csőket termelünk s Kecskeméten, Rimaszombatban kitűnő gyümölckonzerváló gyáraink is vannak. Hántoló malmaink borsó szükségletünk 98’6 százalékát külföldről szerzik be, a kölesnek 831 százaléka külföldről kerül hozzánk, borból 15 millió korona árat, szénből 15 millió métermázsát, sertésárut 2-8 millió korona értéket hozunk be, sőt csupán most, karácsony hetében legalább 25,000 szárazon koppasz- tott stájer kappan került magyar emberek asztalára. Arról még jobb nem is beszélnünk, hogy gépekért, vászonnemüekért, ruhanemüekért. különösen pedig női pipere cikkekért mily óriási összegek mennek külföldre, holott ha léteznek is ilyen anyagokat készítő gyárak az országban, azok terményeiket nem képesek itt értékesíteni, hanem előbb kénytelenek az: elvinni külföldre, hogy aztán az ottani gyáros nagy haszonnal hozza azt vissza. Egy magyar- országi kefegyáros kitűnő minőségű keféket készít, anyagát Londonba viszi ki s egy ottani gyár cége alatt hozza vissza és adja el, természetesen kétszeres áron.

S miért van ex igy? Mert mi magyarok nem tudjuk fölfogni helyzetünket, magyar ipar terjedésének jelentőségét vagy csak ál-hazafiság van bennünk. Nálunk a hazafiság a nagy hangon való politizálásban nyilvánul, amiből azután senkinek semmi haszna nincsen, nem pedig közgazdasági helyzetünk tanulmányozásában és ösmeretében, amely ösmeretek pedig pa- rancsolólag kiáltják, hogy minden magyar embernek csak magyar ipari terméket szabad használnia. Az egyénnek nem szabad annyira önzőnek lenni, hogy csak saját személyére gondoljon s egyébbel se törődjön, ha jól megy a sora. Egy családnak kell tekinteni az egész magyar nemzetet s szívvel, lélekkel arra kell törekednie, hogy ezen család minden tagjának jó sorsa legyen, mert csak igy melegedik, gyarapodik, gazdagszik az egész tűzhely. Ennek pedig múlhatatlan kelleke, hogy egyrészt a földmivelő sokat termeijen s azt jól értéTÁRCA.

Költemények.

Irta: Ouatavo A. Beopuer.

I.

Kék szemek.

Kék a szemed s mikor nevet,

Mint a reggel olyan tiszta ;

Mint a mikor a tengerben Verődik a napfény vissza.

Kék a szemed s mikor zokog A könnyektől csillog szemed;

Olyan, mintha az ibolyán A harmat csöpp ragyog, rezeg.

Kék a szemed s mikor mélyén Atalvillan egy-egg eszme;

Olyan, mint az égboltról, ha Egy csillag az éjbe veszne,

II.

Hogy elfeledtél.. .

Hogy elfeledtél nem csodáltam azt, Szerelmed sem lepett meg hajdanán; Hiszen szivem értékes kincseit Nem ismerted sosem talán.

Spanyolból fordította: Barna János.

Apróságok a király életéből.

Királyunk nevéhez számtalan humánus intézkedés fűződik. Ő törülte el a katonaságnál a testi fenyítéket, az embertelen botozást és a baromi vesszőzést.

Erzsébet királynénak tulajdonította a katonai legenda a vesszőzés megszüntetését. Fiatal hétnapos menyecske korában Bécsben egy séta- kocsizásból hazatérve, egy kaszárnya udvarából vérfagyasztó orditás hallatszott. Kérdésére felséges férje megmagyarázta neki, hogy katonát vesszőznek. Egy század, vagy egy zászlóalj legénységének sorfala között lépked végig a félmeztelen delikvens s minden egyes katonának kötelessége bajtársának hátán nyirfavesszővel végigvágni, akinek az exekució megszűntével a hús cafatokban lóg a hátán. A jóságos királyné először szép szóval könyörgött, hogy szüntesse meg férje ezt az embertelen büntetésnemet s miután minden esedezése hiábavaló volt, azzal fenyegetődzött, hogy felpakol és hazamegy Bajorországba. Ez használt és az uralkodó eltörülte a vesszőzést.

* *

*

Gasteinban, a király kedves üdülőhelyén több napig tartő vadászatot rendeztek, a végén fejedelmi lakomát. A vendégek csak késő éjjel oszlottak széjjel s a fényes vacsora hulladékaiból bőven jutott az utolsó mosogató szolgának is. Nem csoda tehát, ha a kapus is annyira kivette a maga részét a potya pezsgőből, hogy a vendégek távoztával tisztességesen berúgott. De bár szemei félig le voltak ragadva, marka a borravalók iránti tekintetből nyitva volt. Harmadik éjszakán egy magas, feltört galléru katonatiszt nyittatott kaput anélkül, hogy borravalót ad At volna — távozni készült.

— Hohó uracskám 1

_fakadt ki az elázott

ka

pus — ez nem járja! Felzavar az álmomból, de nem jut eszébe, hogy a zsebébe nyúljon. Hadd lássam azt, hogy kihez van szerencsém, hogy máskor ráismerjek az ilyen spórmeiszterre. Ezzel kézi lámpájával a daliás termetű katonatiszt arcába világított, Ámde rémülten vette észre, hogy magával a felséges úrral gorombáskodott, abban a pillanatban elszállt a mámor a fejéből. Előtte lebegett az irgalmatlan elcsapatás veszedelme s mint ahogy a vizbefuló ember a mentő szalmaszál után kapkod, úgy ő is azon törte a fejét, hogy miként vágja ki magát ?

i'AAah De csak egy pillanatig tartott töprengése, mert a következő percben öblös bariton hangon, amelyen átszürődött a legmélyebb alattvalói hűség és jobbágyi hódolat érzete, lámpáját lóbálva s orrával majd a földet verdesve rá- kezdte:

— Éljen a császár, a császár ! . ..

Az uralkodó elnevette magát és megkegyelmezett a durva kapusnak.

Az 1885. év őszén nagy rókavadászat volt Rákoson, amelyen a felséges ur is részt vett. A vadászatról való hazatértében megakarta rövidi-