Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-03-27 / 25. szám
t 2-ik oldal. S Z"A TMAR-NÉMETI Szatmár, 1912. március 24. sokára érik, amikorou is az Ántikrisztus előjön a tüzes bélyegzővel és rásüti a jegyét a maga emberére. Akik meg nem fognak ö utána indulni, azoknak meg jaj lesz már itt e földön, ahol Ántikrisztus az uralmát átveszi. De aki a hét menyei zárt és e Tóbiás áldását (úgy végződik: ments meg Uram tüztöl, víztől és minden gonosztól) minden nap elmondja, annak nem lesz nagy bántódása, bár ezek is sokfajta megpróbáltatásokon fognak keresztülmenni. így beszélik ezt a meggyőzés hangján egész komoly emberek is és ezért nem is lehet jogunk a szavaikban kételkedni. Aki tehát elég bátor és kiváncsi az Ántikriszlust meglátogatni, az menjen ki Szaploncára. A nagykorcsmában mindjárt akad ajánlkozó, aki elvezeti az embert az Ántikrisztus szüpedig mindössze 8 százalék a plusz. Ezért pedig nem igen volt érdemes ilyen terhet rakni a dohányosemberek vállára. Siketnémák fölvétele. A siketnémák ungvárt intézetében szeptember elsejére húsz növendékei vesznek föl. Vallásra, nemre való különbség nélkül minden 7—11 éves siket-néma gyermek kérheti a fölvételét. Húsz fölnőtt siketnéma a kőfa ragó és csiszoló intézetben nyer elhelyezést. Bővebb fölvilágositást ad az intézet igazgatósága. Rablógyilkosság. Mann László nagyari gazdálkodót a szatmárcsekei országúton holt m találták meg a csendőrök. A fején fejszecsapásoktól eredő sebek voltak. Mann kocsin ment el hazulról, de kocsija és lovai eltűntek. Azt hiszik, hogy rablógyilkosság áldozata; a csendőrég le is tartóztatott egy embert, akit a gyilkossággal, ' gyanúsítanak. Domahida község úrbéres birtokosságának ' a földmivelésügyi miniszter legelöjavitás céljaira 480 korona államsegélyt engedélyezett. lőházába is. A többit azután olt az Ancá- val könnyű elvégezni. Ha a háziak nem látják, két hatosért mutatja meg a gyereket. Oda lehet adni ezt a pénzt neki, hisz úgyis kenyeret vesz rajta a szegénynek. Az órentírédi körorvosi állásra, innék be töltéséig dr. Blutn József nagykárolyi orvos helyet tesittetetl. Aki családjára gyújtotta a házát. Nagyváradról Írják nekünk, hogy Nyucz Gábor földműves uj házat akart magának építeni és elhatá rozta. hogy régi viskóját felgyújtja, mert az 2000 koronára volt biztosítva. Csütörtökön este valami ürügy alatt elment hazulról, de mikor családja elaludt, viaszaiéit és égő kanócot dugott a nádfedél alá. A ház már lángokban állott s mikor a szomszédok észrevették és felköitötték az asszonyt, aki rémületében a szobában hagyta bölc*őben fekvő gyermekét és mire néhány bátor ember a lángok közé hatolt, hogy a gyermeket megmentse, a szegény kis gyermek szénné égett. — Amikor Nyucz ezt megtudta, elment az elöljárósághoz és bejelentette, hogy Ő gyújtotta fel a házat. A csendőrök letartóztatták és a nagyváradi ügyészséghez kisérték. A móter-rendszor bevezetése Dániában. A dán országgyűlés nemrég törvényt hozott, amelyik 1912. április 1-ére kimondja a méterrendszernek egész Dániára nézve kötelező éleibeléptetését. — Hogy a lakosság lehetőleg gyorsan megismerkedjék xs uj mértékrendszerrel, a kormány a nyilvános helyeken és tereken az uj rendszert ismertető tabellákat és pinkátokat fog kifüggeszteni és ingyen szétosztani. Dániában eddig a rőf volt a mértékegység. Európában a jövőben most már csak Anglia, Oroszország és Montenegro fog a méter mértéktől eltérő mértékrendszert használni, mig a többi állam mind a méter rendszer hive. Almában agyonverte az asszony. Tavaly szeptemberben kegyetlen gyilkosság töitént Derecskén. özvegy Sterczer Ferenczué egy jómódú, csinos özvegyasszony vadházasságban élt Bállá Antallal, aki csak henyélt s az asszony pénzét költötte. Mivel Sterczerné máskép nem tudott szabadulni a részeges embertől, aki már szinte egész vagyonát elverte, elhatározta, hogy a másvilágra küldi. Álmában baltával megtámadta és agyonverte. A gyilkos asszonyt, aki beismerte tettéi, a debreceni bíróság az enyhítő körűimé nyék figyelembe vételével kilenc hónapi börtönre ítélte. Holttest a folyóban. Tiszaujlak határában a Tis'za egy férfi holttestet vetett ki. A holttestet az arra járó munkások vették észre. A hullán kü'erőszak nyomai látszottak. Erről jelentést tettek a szatmári királyi ügyészségnek, a honnan Morvay Károly vizsgálóbiró szállott ki dr. Vajay Imre és dr. Gobi Károly törvényszéki orvosokkal a szemle megejtésére. A törvényszéki orvosok megállapították, hogy gyilkosságról van szó. A halottat, a kiben Mancea János vagyonos gazdatisztet ismerték fel, beszállították a szatmári közkórház halottas kamrájába, a hol fel fogják boncolni. Eltűnt földhirtekos, A fehérgyarmati rendőrség országosan körözi Spitz Jenő odavaló földbirtokost, a ki néhány előtt nyomtalanul eltűnt. Az ezelőtt csendes * rnbsr, mielőtt otthagyta fehérgyarmatot, vagy két hétig mulatót! cigönynyal, majdnem minden nap hajnalig ivoti és nem egyszer említette, hogy bánatában mu lat, meit sok tőzsdeadóssága van. Eltűnése uái családja megvizsgálta üzleti könyveit, de a pasz — Közigazgatási bejárás. A Nagykároly— Érendréd vicináds közút közigazgatási bejárása e hó 9-én volt. Szatmárvármegye képviseletében Madaraasy István főszolgabíró jelent meg. — P. ü. áthelyezés. A m. kir. pénzügy- miniszter Andrássy Jenő nagykárolyi pénzügyi számellenőrt, a szolgálat érdekében, hivatalból, járási számvevői megbízással, Fehérgyarmatra áthelyezte. — Meghiúsult betörés. F. hó 21-ére virradó éjjel ismeretlen tettesek be akartak törni a Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület helyiségébe, de tervüket nein hajtották végre, amit legjobban az bizonyít, hogy c ak a belső vasajtóig tudtak hatolni. Az eset még csak kombináción alapulhat, a következőképen: a betörők a két külső ajtót álkulccsal nyithatták ki, majd azután a vasajtón levő keresztvasat leszorító wertheim lakatot kezdték fűrészelni, miközben Keresztszeghy Mihály bánki szolga, ki a bank melletti helyiségben lakik, nem tudván aludni, lámpát gyújtott, mit a kiállított őr bizonyára észrevett és társaival együtt^ a munkát abbahagyva, elmenekült. Az ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek és rendőrségünk a nyomozást megindította. Munkás-Otthon. Nagykároly város szervezett munkásai a Hunyadi ntca 24. számú házat meg- vetlék és azt Munkás-Otíhonná alakítják át. Az Otthon május 1 én nyílik meg. Továbbképző tanfolyamok tanítók részére. A közoktatásügyi miniszter julius 1-től 20-ig terjedő dőben, tanítók számára a bajai, kiskunfél- egyhazai, stubnyafürdői és temesvári állami tanítóképzőben. tanítónők részére az eperjesi és szabadkai állami tanítóképzőben tanítói továbbképző tanfolyamokat szervezett, ahol a szociális pedagógia törekvéseiről és alkotásairól, a rajz- és slöjd tanításáról, a természettudományi tárgyak tanításáról, a patronázsegyesületek ismertetéséről, a gazdasági szövetkezetekről szaktanárok előadásokat fognak tartani. Mindegyik tanfolyamra ötven hallgatót vesznek fel, harmincat tizenöt korona útiköltség megtérítésével, ingyen étkezés és lakás kedvezményével, húszat pedig saját költségükre. Pályázatokat az illetékes tanfelügyelőkhöz április elsejéig lehet küldeni. Felfüggesztett ügyvéd. A szatmári ügyvédi kamara Szabó Antal mátészalkai ügyvédet az ügyvédi gyakorlatból fél évre felfüggesztette, mely határozat a Kúria ügyvédi tanácsa által helyben hagyatott. A trafikdrágitás. Nagy reméuyek fűződtek a pénzügyminisztériumban ahhoz, hogy megdrágították a dohánygyártmányokat. De mindjobban kiderül, hogy ez a reménység nem ü ott be olyan ; fényesen, mint hitték. A 10—40 százalékos eme- 1 lésből 20 százalék bevételi többletet remélt a ' pénzügyi kormány, a kiszivárgó hirck szerint ' szivák alig néhány ezer koronát tesznek csak ki. A család azt is gondolja, hogy Spitz esetleg bűntény áldozata, vagy pedig azért bujdosott mert a környékbeli bankokban sok váltója forog, a melyek most esedékesek. Születés, halál, házasság. Születtek: Nyisz- tor József, Kapcsos János, Bébi Erzsébet, Welle- mia Jenő. — Házasságot kötöttek : Czinkóczi Alajos Somogyi Amáliával, Guttmann Jónás Mendel Josefáva), Kormányos János Papp Juliskával, Gál Zsigmond Gyügyei Zsuzsánával. Ki- hirdettettek. Gyügyei Lipót Erdei Teréziával, Fogarassy János Csucsányi Rozáliával, Lelkész választás. A nemrégiben elhunyt Losonczy Gusztáv komlódtótfalusi ref. lelkész helyét vasárnap töltötték be a komlódtótfalusi hívek, amikor is Kiss István fehérgyarmati ssgédlelkészt választották meg egyhangúlag lel- k- szűkké. Halálozás. Wagner József kir. törvényszéki hivatalnok felesége, Suta Mária 42 éves korában tegnap gyermekágyi lázban meghalt. Öt gyermeket. hagyott hátra. Temetése holnap délután lesz a Kinizsy utca 63. a) sz. házból a görög kath. egyház szertartása szerint. — Szatmárra költözködő részvénytársaság. A Fakiviteli és Árukereskedelmi részvénytársaság. amely eddig Debrecenben tartotta székhelyét, legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a székhelyét Szatmárra helyezi át és Debrecenben csak fiókot tart fenn már üzemben levő betonárugyár- nak, csatornázási vállalatának és szerszám faüzletének fi.lytatásárá. Ugyanezen közgyűlésen a részvénytársaság uj igazgatósága a következőképpen alakult meg: Szeőke Sándor földbirtokos Szatmár, Küszner Albert és Papp János bankárok Sz tmár, Bikfalvy Albert bányatulajdonos Berend, Kertész Ferenc (vezérigazgató) Debrecen, Szap- loncay Pál földbirtokos Halmi, dr. Lichtenberg Emil ügyvéd Huszt, Schwartz Béla fakereskedő és Liss Miksa betongyáros Kisvárda, A felügyelő- bizottság a követknzőkből alakúit: Róth Lajos bankigazgató Szatmar, Oláh Ignác cégjegyző fő könyvelő Debrecen, 'dr. Tanódy Endre ügyvéd a r. t. ügyésze) Szatmár |és Barta Aladár máv. mérnök Debrecen. Az uj részvénytársaság átköltözése igen jelentős eseménye Szatmár kereskedelmének és iparánbk. Magolta a testvérét. A szatmári királyi ügyészség fogházába beszállították Pinkó Péter mózesfalvi Ínkost, a ki egy vadászfegyverrel lelőtte testvéröcscsét, Györgyöt. A testvérek atyjuk halála után az örökségen összevesztek, e miatt már régebb idő óta ellenséges viszonyban éltek egymással. Az ellenségeskedést Pinkó Péter szította, a ki mindenfelé azt beszélte öcscsérőb hogy az atyja halála után a szekrényből kilopta összekuporgatott készpénzét. Pinkó György csütörtökön felkereste Pétert, hogy ezért felelősségié vonja. Péter éppen az udvarban foglalatoskodott a mikor öcscse belépett a kapun. Meglátta és beszaladt a házba, a honnan töltött vadászfegyverrel tért vissza s a nélkül, hogy öccsével egy szót váltót volna is, célba vette és rálőlt. A golyó Györgyöt szivén találta. Rögtön meghall, Holttestét beszállították a közkórházba, ahonnan boncolás mellőzésével fogják eltemetni. — Köszönetnyilvánítás. A ,, Mezőgazdák“ bankja a múlt évi üzleti nyereményéből az izr. felruházó egyesületnek 25 koronát volt szives juttatni. — E kegyes adományért ez utón hálás köszönetét nyilvánítja az elnökség nevében Beer Simonnó. »Háztartás» A magyar gazdasszonyok népszerű és biKartalmu lapja a »Háztartás» immár a 18 ik évfolyamába lépett, Erdős József a lap uj kiadótulajdonosa felkérésének engedve, Kürthy Emilné, a »Háztartás» alapitója és tizenöt éven át volt szerkesztője két évi szünetelés után ismét átvette a lap szerkesztését és azt ezentúl is abban az irányban s szellemben fogja vezetni, melynek közked’ el ségét köszönheti. A »Háztartás» minden hó 1., 10. és 20 án jelenik meg díszes kiállítású képes füzetben. Tartalma felöleli a magyar gazdasszonyvilág minden háztartási tudnivalóit. A »Háztartás» negyedévenként egy-egy gazdag tartalmú ünnepi számban jelenik meg Előfizetési dija ‘/4 évre 3.— korena. </, évre 6.— korona, egész évre 12— korona. A most belépő I X ft I 2.