Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-03-15 / 22. szám
Szatmár, 1911. március 15. SZATMÁR-NÉMETI. 3 ik ©Idái. — Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én tartotta meg rendes havi ülését Ilosvay Aladár alispán elnöklete alatt, melyből kiemeljük a következőket. Alispáni jelentés szerint az elmúlt hónapban figyelmet érdemlő változás, vagy kivételes intézkedés szüksége elő nem fordult. —Kir.tanfelügyelő bejelenti, hogy Berend községben állami ovoda engedélyeztetett. Jelentése szerint vármegyénkben a be- iskolázatlanok száma ti ezer, mely szám a szomszéd vármegyék számarányához viszonyítva, sokkal kevesebb s évről-évre kedvezőbb. — Kir. Pénzügyigazgató hivatalos ügyei miatt meg nem jelenhetett, helyette Hegedűs Ferenc p. ü. tanácsos terjesztette elő jelentését s a Bizottsághoz megfelebbezett ügyekre vonatkozó előadói javaslatait. — Árvaszéki elnök jelentést tett az árvaszék múlt havi ügyforgalmáról s az előadók tevékenységéről. Több árvaügyben beadott feleb- bezés elintézhető nem volt, mivel a felebbviteJi küldöttség tagjai közzül csak dr. Falussy Árpád, Mada- rassy Dezső és N. Szabó Antal választott tagok voltak jelen. — Az államépitészeti hivatal főnökének jelentése szerint útadóban 15688 K 52 fillér folyt be, a hátralék 18924Ó korona. Bejelenti, hogy a szinér- váraljai állami ovoda árlejtésen biztosíttatott, az erre vonatkozó szerződés megköttetett és jóváhagyatott. Értesíti a bizottságot, hogy Oláhmeddes község posta- ügynökséget nyert. Aranyosmegyesen pedig távirda hivatal állíttatott fel. — Vármegyei főorvosi jelentésben dr. Czukor Lajos helyettesített főorvos számolt be az elmúlt hónap közegészségügyi állapotáról. Jelentésében az egész vármegyei Orvosikar gyászáról, dr. Aáron Sándor korán elköltözött kartársukról részvéttel emlékezett meg. — A közgazdasági előadó jelenti, hogy a vetések a múlt hónap végéig tartott hideg téli időjárás dacára nem szenvedtek, mivel a mezőket elegendő hó födte. Szőllőben és gyümölcsben valami kecsegtető termésre nem igen van kilátás. — Kir. ügyész jelentése szerint letartóztatva volt 213, szabadult 175. — Kir. törvh. állatorvos jelentése szerint a száj- és körömtájás szünöben volt már, úgy, hogy a községek a zárlat alól felszabadultak, sajnálattal tapasztalja azonban, hogy ezen ragadós állati betegségek újabban és több helyen ismét fellépnek. — Állásába visszahelyezett községi jegyző. Két évig húzódott az a fegyelmi ügy, ami Dömötör Elek mezőlsremi községi jegyző ellen indult meg, Dömötör ez idő alatt állásától fel volt függesztve. E héten hoztak ítéletet ez ügyben. Dömötört 700 korona pénzbírságra Ítélték és elrendelték állásába való visszahelye- zéaét. A község bírája Hölczli János szintén visszahelyeztetett ezen tisztségébe. — A „Szatmári Zenede“ hangversenye. Füredi Sándor zeneiskolája f. hó 12-én d. u. 4 órakor rendezte zenekari és kamarazene növendékhangversenyét a városháza nagy tanácstermében diszas közönség jelenlétében. A szatmári zenedétől már megizok- tuk, hogy művészi magaslaton álló hangversenyek«! rendezzen, de ez a hangverseny az összes eddigieket felülmúlta szépségével s eredetiségével. Igazán lélekemelő látványt nyújtott a kis növendékekből álló zenekarnak már a megjelenés« is a pódiumon. Hát még a játékuknak, a precizitása, szinte hihetetlen. Nemcsak teehnikailag hozzák az előadott darabokat, hanem valósággal megértik és átérzik azoknak szellemi tartalmát is. A műsor három zenekari és 2 kamarazene számból állott. Első számnak Mozart nyitányát, Händel "Lento és Menuetjét és Beethoven Scherzoját adta elő a növendék zenekar Füredi Sándor igazgató vezetése alatt. Mind a négy darab stylszerüen s valóban művészileg kifogástalanul volt előadva. Második számnak Mozart XV-ik vonósnégyesét adták elő Roth Sándor, Papp Árpád, Banner László é* Szarukán Zoltán. Becsületére vált játékuk úgy maguknak, mint derék mesterüknek, Füredi igazgatónak. Harmadik számnak Fuchs E moll Serenadeját játszottaa zenekar. E nehéz műnek minden rejtett szépségét érvényre juttatták. Negyedik számnak Mendelssohn E moll vonósnégyesét adták elő Herman Ella, Herman Emilia, Banner Antal és Szarukán Zoltán oly precizitással, hogy egy felnőtt quartett-társaságnak is dicséretére válnék. Ötödik s utolso számnak Schubert indulóját játszotta a zenekar kifogástalan interpretálásban. Füredi igazgató valóban hálára kötelez bennünket, hogy ily gyönyörű hangversenyt produkál, nem kiméivé időt s fáradtságot. Ezekkel a hangversenyekkel kettős szolgálatot tesz. a kis növendékeket a szó nemes értelmében neveli a klasszikus zenére s egyszersmind közönségünkkel is megkedvelted azt. Ez az igazi kultur- munka lármás reclam nélkül. Büszkék vagyunk rá. — A tanulók osztályozása. Egy felmerült esetben, amidőn a tanító által növendékeinek adott (nem elégtelen) osztályzattal meg nem elégedő szülő az osztályozást igazságtalannak minősítette s kérte a felülvizsgálat elrendelését, melynek a közvetlen felettes hatóság helyet adott, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a következőképen rendelkezett: A felülvizsgálati engedély megadását utólagosan tudomásul vette, de egyúttal kijelentette, hogy a felülvizsgálati engedély hatáskörön kivül adatott meg, mert a tanító indokolatlan zaklatása és lelkiisme retes eljárásának alaptalan meggyanusitása nélkül nem engedhető meg, hogy oly tanuló, ki valamely tantárgyból nem nyert elégtelen osztályzatot, a kapott érdemjegynél kedvezőbb osztályozás végett javitóvizsgálátra bocsáttassák. Ezen elvi jelentőségű határozat a zilahi áll. iskola tanítótestületének kérelmére hozatott — Két humoros könyv. Péterfy Tamás székely Írónak most jelent meg 2 humoros könyve. „Nete ne !“ eredeti góbéságok es „Kacagó szövetkezetek“, a szövetkezeti élet vidámságai. A csinos kiállítású könyvet zamatos humora s számos kép tarkítja. A két humoros könyvet postai szállítással együtt 2 koronáért küldi Péterfy Tamás, Budapest, IX. Köztelek. — A Deák Kálmán jótékony asztaltársaság évi közgyűlését f. hó 12-én délután tartotta az iparos ifjak helyiségében. A titkári jelentésből kitűnik, hogy az asztaltársaság a fejlődés utján halad, mivel tagjainak száma az elmúlt évben is szaporodott. A pénztári jelentés szerint az elmúlt évben 240 K segély lett kiosztva elszegényedett iparosoknak és iparos özvegyeknek az azelőtti gyakorlattól eltérőleg. Ugyanis az asztaltársaság az előző években a szegény iskolás gyermekek felruházására fordította jövedelmét, de mivel a választmány előtt beigazolást nyert, hogy a rnhakiosztásoknál nagyon sok visszaélések fordultak elő, ennélfogva a választmány az asztaltársaság céljával összeegyeztethetőnek leginkább azt tartotta, ha az elszegényedett iparosokat és iparos özvegyeket fogja segélyezni pénzadományaival, mely határozatát a választmánynak a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette. Letárgyalta és elfogadta a közgyűlés a múlt évi számadásokat és megejtette az uj tisztujitást, mely szerint megválasztattak : Deák Ferenc és dr. Dómján János védnököknek, dr. Glatz József tiszteletbeli és Véber János diszelnök, Lénárd Károly elnöknek, Braunstein Ferenc és Haller Ferenc alelnökőknek, Deák Kálmán és Horn Pál titkároknak, Kálik István és Ma- ruska János jegyzőknek, Csapó Lajos háznagynak, Székely Sándor pénztárosnak. Számvizsgálókká Bartha Ferene, Egry Antal, Balogh Dezső és Fehér Gusztáv ; ellenőrökké pedig Szász József, Gedő Károly, Würstlein József, Vértessy Árpád, Székely István, Czilik Dezső és Szabó Lajos választattak meg. Végül 30 tagból álló választmány választatott. — Színészet. Szabadhegyi Aladár 18 tagú színtársulatával március 16-án kezdi előadásait Csenger- ben. Kazaliszky Antal „Tetemrehivás“ cimü színmüvével. A társulat Károly-erdődön játszott előbb, ahonnan már jó hir előzte meg. A társulat jelesebb tagjai Képes Laura, Jenei Györgyike, Szabadhegyi Aladár Petre Ferencz, Könyves Dezső. Károly erdődön elég jól ment a társulatnak, remélhetőleg Csengerben sem marad el a meleg pártfogás. — Társulati közgyűlés. A Szatmár-Németi I. számú temetkezési társulat március hó 26 napján délelőtt 11 órakor a Vigadó nagytermében évi közgyűlést tart, melyre a társulat férfi tagjai ez ufón is megbivatnak. — Az elnökség. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátoknak és ismerősöknek, kik megboldogult édes atyám temetésén részt vettek és ezáltal fájdalmamat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondok hálás köszönetét. Tamássy Géza. — Szatmármegye uj kölcsöne. Szatmirmegye közönsége több uj törvényhatósági közút építését határozta el. Az uj utak építése költségei 1,000,000 koronát tesznek, amely összeget a vármegye közönsége kölcsön utján teremti elő. A kölcsön felvétele iránt az alispán a szükséges tárgyalásokat már folyamatba tette. — A táviratok gyorsabb kézbesítése vidéken. Hieronymi Károly, kereskedelemügyi miniszter a táviratok és expreszküldemények gyorsabb kézbesítése érdekében elhatározta, hogy a nem kincstári posta- és távirdahivataloknak is módot nyújt arra, hogy kézbesítőiket kedvező részletfizetés mellett kerékpárokkal láthassák el. — Nadrágot az egyetemért. Kassa város közgyűlése a napokban tárgyalta a harmadik egyetem kérdését. A véletlen hozta magával, hogy épen ennél a kérdésnél mulattak legjobban a városatyák. Úgy esett a dolog, hogy a polgármester nagy lelkesedéssel csoportosította az érveket az egymillió megadása mellett. Már-már valami históriai Megadjuk !-féle jelenetre volt kilátás. És amikor a hangulat igy emelkedett más egyebek sülyedni kezdtek. Nem a higany a hőmérőben. Oh nem ! Sőt egészen más. Bizony más!.,. Ez a sülyedés olyan nagy méreteket öltött, hogy rövidesen diszkrét fehéinemüek villogtak vakitőan elő. Mert a polgármester nadrágja volt az, ami sülyedt. A lelkesedés úgy látszik, nemcsak a nyelvét oldotta meg ... A pikáns jelenség harsogó derültséget támasztott. Jóízűen kacagtak a derék városatyák, csak a polgármester nem tudta mire vélni a dolgot. — Látszik, hogy magyar ember! Nem hord hózentrágert ! — Olyan nagy az áldozatkészség, hogy a nadrágját is odaadja az egyetemért! — szellemeskedtek mások. Ezekre a közbeszólásokra azután a polgármester is észbe kapott. Hirtelen összeszedte érveit és megmaradt ruhadarabjait, azzal sietett a polgármesteri szobába, hogy a váratlanul beállott toaletthibákon segítsen. A derűs jelenet még ezután is nagyban mulattatta a közgyűlést. — Felűlfizetések. A Deák Kálmán Asztaltársaság felolvasó-estélyén a következő felűlfizetések történtek: Deák Ferenc 9 K 20 f, dr. Dómján János, Véber János, N. I., I. N., Nagy Pál 5-5 K, Kabay Ferene 3 K 40 f, dr. Glalz József 3 K 20 f, Bloch Rezső 3 K, Lénárd Károly, Apjok József, Csapó Lajos, Braunstein Ferenc, Litteczky Pál 2—2 K, Rubin Ede 2 K 20 f, Óvári János 1 K 60 f, Hadadi György 1 K 20 f, Eggenber- ger Gyula, Óvári Lajos, Balogh János, Csáky Sándor, Rácz Gyula, N. N. 1—1 K, N. N. 1 K 40 f, Oroszi József 80 f, Barna József, Schultheisz Konrád, Szabó Lajos 60—60 f, Vass Lukács, Petky László, N. N. 40—40 f, N. N., N. N., N. N., N. N., Dalström Géza, Eggenberger Gyula, N. N., N. N. 20—20 f. Fogadják a nemes szivü felülfizetők az Asztaltársaság hálás köszönetét. — Épületek lebontása mily esetben iparkihágás ? A kereskedelmi miniszter 76374—910 sz. határozata szerint az épületek bontásánál alkalmazandó biztonsági intézkedések megtételére és a bontás miként való keresztülvitelének és sorrendjének helyes megál- lapithatása végett az épületet alkotó szerkezetek tökéletes ismerete okvetlenül szükséges, miért is az épületek iparszerü bontása az építőipar körébe tartozik, mihez képest a bontás csakis képesített Iparos által végezhető. Aki azonban az épületek lebontását csak elvállalja, de magát a bontást jogosult iparossal végezteti, nem iparengedélyt, hanem az 1884. évi XVII. t.-c. 4. §-a alapján vállalkozói iparigazolványt köteles váltani. Csakis, ha a vállalkozó a jogosított iparost mellőzi, az az maga vezeti munkásaival a bontást, követi el az 1884. évi XVII. t.-c. 10. § g. pontjába ütköző kihágást. Viszont azonban utóbbi esetben külön büntetés nem szabható ki azon a címen, hogy a kihágást elkövetett fél a bontás vállalása és financi- rczása által a 4. §-ába ütköző kihágást is elkövette. Tanyás birtokot, esetleg belsőséggel 80—120 holdat előnyös fizetési feltételek mellett megvé- ■ telre keres —" Gazdasági Szakiroda Szatmár, Kazinczy-u. 7. Eladó erdő. Mózesfalu (Szatmármegye) határában cirka 700 magyar holdas erdő, melyből 400 hold fennálló ősbükk, 300 hold prima legelő iparvágánynyal beépítve. írásbeli ajánlatok 10% bánat pénzzel külön a fára, vagy külön a tar lajra is benyújthatók. Május 1-én az erdő a legnagyobb ajánlattevőnek fog eladatni. Buttykay Lászlói földbirtokos Mikola (Szatmárm.) Pászkasütés. A pászkasütést március 16-án Petöfi-utca 9. szám a. lakásomon megkezdem s azt kilón- kint és darabonkint árusítom. — Kérem a t. érdeklődőket, hogy rendelésüket mielőbb tegyék meg, hogy úgy mint eddig, ezután is minden ekintetben kielégíthessem. Grósz Saiamony őrt. izr. egyházfi. Eladó házak. A tisztviselőtelepen Vajai-u. 12. számú sarokház, úri lakás beosztással, úgyszintén yörösmarti-u. 35. számú ház örök áron eladók. Értekezhetni Láday József tulajdonosnál Kazinczi-u. 7. szám alatt. Csomagoló papir lónként kapható a ki dóhivatalba. —nnninTigiiniiiim ——ti—"t