Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-12-17 / 101. szám
1-ik oldal. S Z A T M A R-N fi M E T l Mindezt tetézi Ausztriával fennálló kárhozatos közös vámterületi rendszerünk, mely milliókat visz ki az országból és fosztja meg honfiaink millióit mindennapi kenyerétől. Az újkor itt Magyarországon egy uj osztályt teremtett : a modern rabszolga — munkáshadat, mely, ha ennek előtte emberi jogot : megélhetésre szolgáló munka eszközökéivel követelt : hát golyó vagy börtön volt erre a felelet. A produktiv munka, mely a nemzet erejét alkotja ; évszázadokon keresztül ki volt szorítva a nemzet ügyeinek intézéséből is. Ebben, az országban nemzeti politikát, országos ügyeket intéztek a nemzet nélkül és ellenére, 1848 előtt az ország háromszor akkora rétege vett részt saját országos ügyeinek intézésében, mint ma. Hát ez szomorú állapot és méltán a reakció kárát jelzi. De im mintha más szellők Jujdogál- nának. A nemzeti küzdelemben a produktiv munka is részt követel. És ez helyes is ! Mert a produktiv munka részese a nemzetnek. A munka jogát, a munka polgárainak millióit el kell ismerni. Merő abszurdum és mese, hogy az alkotmányt a nép, a polgári munka nélkül is meglehet védelmezni. Kossuth Lajos mondta : »Tétessék az alkotmány a népek mi’, óinak közkincsévé!« E szavak alatt pedig Kossuth apánk a polgári munka millióit értette, a kiknek jogai megadásával a nemzet ügyét visszük előbbre. A nemzet és nép nem ellentétes fogalmak. Előbb volt a nép és azután alakult az politikailag egységes egészszé nemzeté. Nép és nemzet végeredményében azonos fogalmak. A nép jólétét biztosítani jogait megadni annyit tesz, mint a nemzet alkotmányát és gazdasági jótétét védelmi eszközökkel körülbástyázni. A nemzeti küzdelembe tartalmat kell önteni. Annak keretébe a nemzet szellemi és arőkapita- lisát, a produktiv polgári munkát is bekell vinni. Enélkül hiába való lesz minden törekvés, nem lesz béke, jólét, boldog karácsony soká I KRÓNIK Novák Lajos nyugalomka mont ebből az alkalomból sokat beszélnek róla, de még gyakrabban fogják emlitenfezután, ha majd a számok ra koncátlankodni fognak és az Egyenleg nem fog akarni kijönni. Minket igazán nem lehet megvádolni azzal, hogy istentiszteletet rendezünk, hogy egy közélet: nagyságost vagy méltóságost imádhassunk A Novák Lajos távozása fölött azonban úgy véljük nem volna rendben, ha egyszerűen napirendre térnénk. Sajnáljuk a távozását ennek a fölötte szimpátikus, most már nyugalmazott hivatalnoknak es ebben az őszinte sajnálkozásban természetesen az önzés magocskája is csírázik. mert hiszen minket ér a veszteség és nem őt, aki negyven esztendő alatt többet, sokkal többet dolgozott, mint amennyit körülötte vé geztek. Hűvös számokkal precíz költségelőirányzatokat készített, szóval olyan munkát végzett, amit nem lehet elintézni egy unott frázissal s éppen ezért volt nehezebb állása, mint bármelyik városi tisztviselőnek. Nehéz hivatal. Nemcsak mi tartjuk annak, (»kiket a passziv rezisztáló tisztviselőcskék hozzá szoktattak ahhoz, hogy üdvrivalgjuuk, ha valamilyen beadványunkat végre el is intézik), hanem maguk a kollegák. Csak éppen ő nem tartotta nehéznek. És ezt be is igazolta. A csöndben való szüntelen és lelkiismeretes munkálkodással, meiyek dacára fiatalon megy nyugdíjba. Becsület, puritánság, munka- imádás, munkával szerzett rutin és tudás. Ennyi és ilyen erényekkel konzervára fiatalságát Novák Lajos. A szabadiskola szép, nemes újkori intézmény, olyanfajta fogalom, mint a szabadgondolkozás. Ha akarják önök, úgyis értelmezhetik ezt a szabadságot, ahogy szerte teszik : szabad, de nem muszáj. De vehetik igazi értelme szerint: szabadon minden konok, csökönyös elfogult bigottig, türelmetlenség, gyüiölés nélkül gondol- koani, vagy katedrára állni. Mert nemde kellemetlen tünet, ha ön tisztelt uram, nyájas olvasóm, abban a hiszemben ereszkedik beszédbe valakivel, vagy hallgatja meg az előadásait, hogy kedves, elmemozditó, mondjuk mindenkit érdeklő fennköltebb témák bogoisát lesz alkalma figyelemmel kisérni és íme megbökkenve konstatálja, hogy a szabadon előadó vagy gondolben és legyezőjével a pamlag karfáját veregetve, sziszegett : — Hogy értsem azt, kedves barátocskám ... csak nem hiszi, hogy az én szerelmemnek számlákkal gyújtok a Iája. — Lsgkevésbbé sem, hisz a maga férje milliomos és automobilja az ablaka alatt trüsz- köl . . . Ella kész volt a felelettel. — A szerelem nőm törődik az összeférhetetlenséggel ! Egy férj s a szerelem nem incom- patibilis. A szerelem, az igaz a valódi, a legendás szerelem nem hirdetteti ki magát az anyakönyves tábláján, sőt homályba rejtőzik s minél titkosabb, annál boldogitóbb . . . — Vagyis maga, kedves kis Ellácska azt gondolja, hogy az öreg férj, ha gazdag, igen jól megfér egy ifjú szeretővel ... De én nem igy érzek 1 .,. Én Iduskával holmi formák nélkül is megélhetek, de magával, Ella csak mint a férj, jelenhetnék meg a világ előtt . . . Ella kivágta magát. — Nos, hát miért nem fedezte fel ezt az érdekes kis titkot már régen ? . . . Miért nem tett próbára, hogy mit szólnék hozzá ? — Mert bizonyos voltam benne, hogy nem fog követni! Ella megfelelt: — Egy nagy érzésért a nő mindeme kész. — Még arra is, hogy lemondjon a páholyról és eladja automobilját ! Ella rámszögezte diadalmasan tekintetét, — Talán még arra is! — Úgy hát édes Ella, hagyja el mindjárt I holnap a férjét. Mert én magát szeretem és el- ; elveszem ! Ne vesztegessünk egy napot se! Rőg- í tönözzön mielőbb egy gyönge kis hűtlen elhagyást . . De mielőbb 1 Mert a hat hónapi külön | éles kényszerűsége nagyon boszantó ! Ella elnevette magát. — Ugyan ne bomoljon ! Ilyen gyerekesen nem lehet engem tőrbe csalni. Csak maradjon az Iduskánál. Tervem készen volt, a párbajból nekem kellett győztesen kikerülni . . . — Ismétlem — ismétlem ajánlatomat. Ha i nem vállalja, bebizonyította, hogy semminemű nagy érzés nem lappang mögötte, csak egy kis unaloműző szeretkezés, melynek az érzéshez ' semmi köze 1 Ella tiltakozik. — Bizonyítsa be ! — Be is bizonyítom, mert én már régóta í szeretem. S ezennel magára teszem a kezemet ; és lefoglalom ... az enyém 1 Az én feleségem ! j — Ohó — ohó 1 — Semmi ohó! Bizonyítékot kért, ime a ! , bizonyíték / És megragadtam a kezét és csókokba fül- j lasztodam. És megöleltem derekát és karjaimba temettem ! Ella tehetetlenül vergődött ölelésemben , . . j — Bocsásson . . . bocsásson el . . . ferjem beléphet/ j Ezatmár, 1911. december 17. kozó furákat csavarintott a szabadság fogalmán s hol kegyedet, hol pedig a kedves szomizédját ragadja torkon, s miközben fojtogatja, vagy meg- cibálja szószéki, vagy szociálfilozófusi fölénnyel a kínosan verejtékező arcába vihog önkéntes, szomorú áldozatnak. Értsék m«g uraim, arról van szó, hogy a Kölcsey-Kör sz a szerencséjére köznemismert irodalmi egyesület kimossa szeméből az évekig - alvás csirizét lekaparja szakáiéról a reátapadt penészt és egyszeriben friss eleven, élniakaró fiatallá vedlik. Nem ez, amit megérteni kell, ez igen helyes és megtapsolásra méltó cseiakedete egy pókhálóbelepte társulatnak. Csak egyik másik előadó kelt bennünk mindenben kételkedő szkepszist. Fé dának okáért Varja* Endre. A szabadiskola e yik előadója. Mi predesztinálja ezt a káplánt az előadói székre ? A feivilágosodottsága ? A türelmessége ? A tudása ? Nem létező dolgok. Miről tudna előadni a sötét: tgnek ez nyirkos fullajtárja ? Tan bibliát magyarázna? Ismerjük gyengeelméjű kommentálásait a Heti Szemléből. Tán a fajokról beszélne ? Szokvány megállapításokat, tollhegygyeli hülyeségeket kellene végigszenvednünk. Valószínűleg a* ő kedvenc témájáról : az orríuvásról tartana előadást. Meg az orrokról. Milyen orrok vannak. Férfi orrok, női orrok, kicsinyek, nagyok, szépek, fitosak és gör- hék. »Sasorrok«. így, macskakörmök között. E* ezt jelenti, amaz azt. A »sasorr« az törtetést, piszkos sefteket stb. rútságokat takar. S egyúttal szemléltető tanításokban lehetne részünk, hogy a huppadt orr lelki gonoszság és nagyfokú szellemi korlátoltság jele. Karácsonyi iparpártolás. Szomorú tény, hogy nálunk olyasmiről is kell beszélni, ami másutt természetszerű dolog. Igen édes hazánkban örökké aktuális téma a honi ipar támogatása. Állandóan hánytorgatják ezt a kérdést és az eredmény : borsóhányás a talra. A mi közönségünk, a mi társadalmunk felette közönyösen viseltetik a hazai áru cikkek iránt ; mellékes, hogy honnan származik a portéka, fő, hogy tetszetős olcsó legyen, nem tekint ve, hogy milyen minőségű. így aztán nem kell csodálkoznunk azon, hogy Ausztria csak úgy imponálja hozzánk silánynál-silányabb készítményeit jó áron túladván rajtuk, meri. a naiv magyar közönség megvásárol mindent, mit — És aztán ?. S a hajlékony, simulékony termetet még szorosabban magamhoz tapasztottam . . . — Maga goromba . . . Ehhez én nem vagyok szokva ... mit gondol ! Hogy Iduskájával van dolga ? Menjen . . . ne lássam többé ! Kitépte magát, Tessék! Megjósoltam úgy e? Maga az, aki nem tud szeretni . . . — De igenis tudok. — Hát legyen az enyém ! — Nem bánom, hát jól van, a maga fele sége leszek ! . . . Akár mindjárt megrendelhetjük a szalónunkat. — Jól van rendeljük meg, empire-sülben ! Én az empiret imádom ! Ella rám meredt. =* Maga az empiret szereti ? — Igpnis én az empiret imádom! Egy elhatározás villant végig Ella arcán — Ha maga szereti az empiret, sohase lehetek a felesége. Elcsodálkoztam. — S ugyan miért nem ? — Mert én meg ki nem állhatom és olyan emberhez, akárhogy szeretném, akinek az em- pire-sti! tetszik, nem tudnék nőül menni ! Megértett ? Pá magának, édesem.
