Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-11-29 / 96. szám

0 K f* \ 2-ik oldal 3ZATÁM R-N fe MET leginkább sújtó nagy adózás. És készül | valami a gazdák ellen is. Lukács pénz­ügyminiszter már feléjük kacsingat, mert j úgy tudja, hogy nagyon sok takarékbetét- ! jük van. Szóval drágán fizeti meg az ország j a nemzeti munka születésnapját, — a vá- i lasztásnapi szeszmámort. j TÁROS. __ ) A város jövő évi költségvetését hétfő dé- ■ lután tárgyalta a gazdasági szakbizotság. Az 1912 . évi szükséglet — közel jár a 4 millió koroná- ‘ hoz, vagyis egészen pontosan: 3.700,244 korona, a fedezet 3.378,240 korona, a hiány 322.000 ko róna, aminek fedezetéül 460.000 korona egyenes állami adóalap után kivetett 70 százalék községi pótadó fag szolgálni. Tehát négy százalékkal több mint eddig. A költségvetés tárgyalásánál jutott kifeje­zésre a jövő évi munkaprogram. A fölveendő kölcsönök terhére végrehajtandó munkálatok közt szerepel a vízvezeték és csatornázás 1.200.000 koronával, a kir. adóhivatal, polgár' fiúiskola, fegyverfelszerelési raktár és közkórház építése, valamint a Fehér-házi építkezés folytatása, amikre a már fölvett kölcsönökön kívül 1.835.000 korona befektetés szükséges. A gazdasági szakbizotság a költségvetést általánosságban és részleteiben elfogadta s a közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. A költségvetésijeiőirányzata napokban nyom­tatásban is megjelenik és még a decemberi ren­des városi közgyűlés előtt valamennyi bizottsági tag meg fogja kapni. Hit és Haza. Népdráma. Irta: Schönherr Károly. Egy darab történelmi igazság, egy parányi tükörtörmelék a jezsuita gazságok korszakából. Lovagok, a szent szűz imádatában meghibbant középkori vértesek térdig gázolnak a vérben, asszonyokat és nyomorult parasztokat gyilkolnak az egyedül üdvözítő vallás nevében. Mint csor­dát, hajtják fel az eretnekeket és haldokló ag­gokat, kik csak azért ragaszkodnak rozoga éle­tükhöz, hogy az ősök közt pihenhessenek, hitté- telre kényszerítenek, embertelen gonoszságokkal tépik ki belőlük a reszkető igét, hogy a Krisztus ' igazi, vérrel be nem szennyezett hite a hitük s Luther, vagy Kálvin bibliája a bibliájuk. Csak tömegtragédiákat látunk ebben a da­rabban, minden egyes ember tragikus sorsa egész seregnek hasonló tragikuma, de megrázó fojto­gató és megdöbbentő ez az előre kiszámítható eretnek-végzet és valósággal sötét gyűlölettel telünk meg e sok emberfeletti szenvedés és gyöt­relem okozói iránt. Valahogy nem békit ki bennünket az az igazi lelki nagyság, amely szószerint értelmezi krisztusi igét s megbocsát az ellenségének. A megindultság. mely annak nyomán fakad ben­nünk, hogy a paraszt, kit minden földi jóból, kikergeíett a durva lovagi ököl kezet nyújt zaklatójának, minden életöröme letörőjének, ez az érzékeny és nóbilis megindultság nem tudja legyőzni bennünk az afölötti sajnálko­zást, hogy az izmos paraszt emberi indulatok corpusjurisa szerint le nem számolt a kezébe ke­rült latorral. Tán az effajta népdrámák durvítot­tak el bennünket, hol a gonoszt mindig szemünk láttára éri az összeroppanás, mert utóbb csak be kell látnunk, hogy Schönherrnek igaza van, a történelmi igazságokat nem szabad meghami­sítani, de a drámai igazság is csak akkor érzé­kelhető, ha a nemes, megbocsátó szeretet és az öldöklő, vérre mosakodó szeretet erejét össze­méri. Nyilvánvaló, hogy a lelkek előtt az előbbi kerül ki győztesként. S a szerző itt gyönyörűen fejti ki költői igazságszolgáltató erejét : a mar­cona lovag, maga is visszahőköl a kálvinista paraszt lelki nagysága láttán s a bigottság e bi­gott eszköze eldobva kardját önmagábarokkanó szkepszissel omlik a szent szűz kőszobra elé. Színészeink pompásan játszottak. Mindin­kább megerősödünk előbbi föltevésünkben, hogy az idai drámai társulat kiváló erőket egyesit. Szőke Sándor szépen, nemesen és megértőén ját­szott. Harmath Zseni ugyancsak. A biblia mély- | ségesen tiszta hangulata és zsoltári áhitata tér- . jedezett az alakjuk körül. Hahnel Aranka szép alakítása, Fehér mégborzasztó játéka kiválóan hozzájárult az est sikeréhez. Bállá Sándor, ifj. Lenkei, Ross, Radócz, Heltai, Pálma Tusi — valamennyi dicséretre ér­demes ambícióval és tudással játszottak. Mihályi elevensége fejlődésről tanúskodik. — Királyi kitúnieiés. A miniszterelnök föl- j terjesztésére őfelsége városunk egy régi tisztvi­selőjét tüntette ki. Hajdú Károly kapta meg a királytól az elméleti képzettség s a jogvégzettség hiánya alóli fölmentést s most már joggal lehet tb, főkapitány a különben gyakolatilég kitünően szakképzett tisztviselő. A felség kézirata a kö­vetkező : A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar Miniszterelnököm előterjesztésére Hajdú Károly Szatmár Németi sz. kir. város rendőr- kapitányát az 1883. évi I. t.-c. 3. szakaszában megkívánt elméleti képzettség hiánya alól ke­gyelemben felmentem. Kelt Bécsben, 1911. évi november 8. Ferencz Jószef s. k. Gr. Khuen- Héderváry s. k. — Az orvosok és a Munkásbiztositö. Jelen­tettük, hogy a nagykárolyi kerületi Munkásbiz- tosiló pénztár orvosai és a pénztár vezetősége között kiütött a háború. A pénztár redukálni akarta a fizetést saz orvosok felmondták a szolgálatot. A már-már komikussá vált háborúság a pénztár orvosok győzelmével végződött. A múlt héten az Országos Munkásbiztositó pénztár két kiküldöttje dr. Bánóczy László fogalmazó és dr. Poch Hen­rik orvos jött le Nagykárolyba, hogy az orvosok és a pénztár között a békét helyreállitsák. Ez sikerült is. A rend f. hó 21-én ismét helyre ál­lott. Az orvosok megkapják eddigi fizetésüket és a pénztár az az ügynek törvényhozás utján való végleges rendezéséig, velük szemben semmi újabb követelést nem támaszt — Pótvásár. A kereskelemügyi miniszter megengedte, hogy Avasujváros községben az ez évben elmaradt országos vásárok helyett nov. 27. és 28-án pótkirakodó és állatvásár tarta: sék. — A pénzügyőröknek is szalutálni kell A honvédség »Rendeleti közlönyéinek mai száma érdekes rendeletet közöl, amely szerint a kato­naság, csendőrség és a határvidékeken a pénzű győrség egymásnak kölcsönösen tisztelegni tar­toznak. A rendelet erre vonatkozó része igy szól : »A király október 3-án kelt felsőbb el­határozása alapján a fegyveres erő és csen­dőrség tagjai, valamint a katonai, határőrizet­ben (tengerpartvédelmében) közreműködő ma­gyar királyi pénzügyőrségi alkalmazottak egy­másnak kölcsönösen tisztelegni tartoznak.«-- Gyászeset. László Ernő, a Lővy Miksa cég beltagja hosszas betegség után egy budapesti klinikán meghalt. A haláleset annál is tragiku sabb a Lővy családra, mivel alig pár hete, hogy Lővy Miksa, a család feje elhunyt. László szim- pátikus és agilis fiatal kereskedő volt, — A cukorgyár érdekében. A gazdasági egyesület a következő felhívást intézi a gazda­közönséghez : Miután a Szatmárnémetiben létesítendő cukorgyár érdekében, a gyár financirozását vál­laló konzorciummal kötött igen előnyös szerződés ez év végéu lejár, s miután naég 500 katasztrális hold jegyzése hiányzik, felhívjuk gazdáinkat, sürgősen jegyezék a hiányzó területéi, sehogy a gyár létesítéséről örök idők : la kelljen mondani. Jegyzéseket elfogad a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatala (Szatmár, Deék-tér 2.), hol teljes és részletes felvilágosítás is nyerhető. — A mészáros botja. Felperese volt Rácz Ferenc csenged mészáros Árkosi Károly tyúkodi embernek s mert megnyerte a pert ellicitáltatta az ingóságait. Árkosi az árverésen nem úgy vi­selkedett mint egy engedelmes barom a vágóhí­don, hanem ellenszegült a törvényes eljárásnak. A kövér mészáros ezen annyira dühbe gurult, hogy fölemelte vasboiját s az alperesre fejére sújtott. Szegény Árkosinak az ütésre rögtön be­horpadt a koponyája s az esze is meghibbant. Az már keveset segit a baján, hogy most ő a felperes és Rácz az al. — A kis hozomány, amit Katz Róza szo­morúan egyhangú mutiKával, varrással kuporga- tott össze, elúszott, Négyszáz koronácskát taka­rított meg szegény leány magának s még egyre egymás elére rakosgatta a szűkösen fölös húsz- filléreseket, hogy majd ha eljön a királyfi érte, legyen egy kis tőke a szatócsbolthoz, vagy a sza­bósághoz. Aszerint milyen brancsból való a her­ceg, aki hátha megjön a télen. De Herskovits Sándor visszaélt a kis varróleány naivságával elesalta a panzt, aztán még mielőtt bebizonyí­tó;'a volna, hogy ő a várvavárt, elillant. A leány följelentette s a csendőrség körözi a házasság­szédelgő ifjút. Szatmár, 1911. november 29. Amint az udvarra értünk, Mariska a fás­kamra felé tartott. Én némán állottam egy hely­ben s néztem mit csinál. Pár perc múlva visz- szajött. — Eldugtam a könyvet. Ugy-e nem árulsz be ? — Kérdezte aggódva. — Ne félj Mariska, én nem árullak be, csak ne félj — biztattam. Az órán a tanító néni elsőnek Mariskát szó­lította. Ijedten ugrott fel a helyéről. — Tanitó néni kérem, nem volt könyvem, nem tudom a leckét — szeppeget. — Hát hol volt a könyved ? — Valaki elvitte, vagy elvesztettem. A tanitó néni összehúzta a szemöldjét s gyanakodva nézett Mariskára. Látszott, hogy nem hisz neki. — Ki tud valamit a Makláry Mariska köny­véről, az álljon fel — harsogott a néni. Mariska rám nézett. Olyan szépen, mint még soha. Olyan kérőleg. Ereztem, hogy tennem kell valámit. Felállottam. — Néni kérem, én vittem el a könyvet tegnap, véletlenül. Ott van nálam, visszaadom Mariskának délután — s éreztem, hogy kipirult az arcom. Először hazudtam életemben. Ezzel aztán elhárult a baj. De Mariskával egymáshoz se mertünk szólni egész délelőtt. Dél­ben, mikor szépen, sorban hazaindultunk, a kapu alatt valaki megfogta a karomat s megrántott. Visszafordultam s abban a pillanatban egy cup­panós, gyermekes csók csattant el az arcomon. Az a kutya sors, mintha velünk apró gyer­mekekkel is gúnyolódni akart volna, hátunk mögé állította a nemezist. Tanitó néni meglátott. Visz- szahivtak. Vallattak, aztán korholtak, megint vallattak, megint korholtak. Mi mindketten sir'unk. Megtaláltáka könyvet és a csók közti kapcsolatot is. Könnyű volt, A könyv már ott volt a Mariska táskájában. Ottmárasztottak papirgaluskára. Engemet is, őt is. Én az édes anyámra gondoltam s folyto­nosan sirtam. Mikorra hazakerültem, az édes anyám ka­cagott, az édes apám komoly arccal magyarázott valamit a pipaszár rugalmasságáról vagy valami ilyesmiről, Szemlesütve hallgattam. Szégyeltem maga­mat. Nem egyébért, csak azért, hogy engem, az igazgató fiát kellett, ott marasztani papirgalus­kára. És ártatlanul. Ártatlanul, d> rűl hallgat­tam otthon. A büszkeségem sem engedte volna, bogy erről beszéljek, Másnap külön ültették a Mariskát tőlem. Aztán nemsokára végképen elváltunk. A szülei elköltöztek a faluból nagy városba, hol orvos is van, patika is, iskolák is. Éreztem, hogy nagyon ! fájt valami, ott belül, mikor elbúcsúztam Maris- | kától. Azótától egyedül jártam az iskolát. El is j végeztem, újba is kezdtem megint. S mikor újra viszontláttam Mariskát, már í nem tegeztük egymást, már elfeledtük a könyvet is, akkor már csókolóznunk sem lehetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom