Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-11-26 / 95. szám
XV. évfolyam. 95 szánt Szatmár, 1911. november 26. Vasárnap / / FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. Megyeien hetenklnt kétszer: vasárnap én szerdán. „ í FELELŐS SZERKESZTŐ : 1 DR TANÓDY ENDRE. SSERKESZTÓSÉS ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca tO ~±r- Telelon-száno 80. - Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizeten Az állami alkalmazottak helyzete Valamikor, a régi jó időkben közkeletű volt az a példabeszéd : fizet mint a magyar állam. Egész legendakor képződött az állam bőkezűségéről, a melyet alkalmazottaival szemben tanusit és e talajból sarjedzott a népköltés egyik virága is : Teheti, mert „vasutys“, a magyar állam fizeti. Sajnos, csak a messze távol sűrű ködén aiig-alig áthatódó halvány körvonalaiban látjuk ma már az egykori eldo- rádól, amely a fantáziákat megtermékenyítette. Horribilis változáson mentek keresztül gazdasági viszonyaink és a „sok“ „elég“ „kifutja“ fogalmai lényegesen, nagyon is lényegesen megváltoztak. Az utolsó tíz év óriási ármelkedései, a fővárosban és a vidéken egyaránt járványként terjedő drágaság szinte anachrp.nizmussá vállozt.i’ták a korábbi megjelöléseket. Ma a szabad verseny, a szabad keresel, a gazdasági é dek tolakodás decenniumában az addig irigylésre méltó osztály, a melyet állami tisztviselői kategória névvel jelöllek meg, többé nem az a vonzó, csábitó kép, a mely egy időn át a köztu- dntban élt. A kenyérért, a megélhetésért folyó elkeseredett harcban mindenki kézzel lábbal ! tiltakozik a fokozódó terhek aránytalan ránehezedése ellen és, ha csak egy módot talál — már pedig a küzdelem leleményessé teszi a módok kitalálásbman — a tehertöbbletet igyekszik másra, első sorban azokra tolni, a kik szolgálatait vagy munkájának produktamait igénybe veszik. így tesz az iparos, a kereskedő, a gazdasági és gyári munkás, és még annyi más ember, a ki szolgálata munkájával szükségleteink kielégítésére van hivatva. Minden elfogultság nélkül, őszintén be kell vallanunk azt a tényt, hogy sajnos, nem is tehet máskép. De, a milyen őszintén és teljes tár- gyilagossággel leszögezzük az önfenntar- j tásért folyó elkeseredett küzdelem ezen súlyos konzekvenciáját, ép annyira nyíltan, határozottan meg kell állapítanunk azt a szomorú tényt is, hogy ennek a gazdasági viharnak feltornyosló hullámai a legelső sorban es legközvetlenebbül a fix fizetésre exisztenciákat és ezek sorában mindenek fölölt az állami alkalmazottakat érik, A magántiszl viselő munkaadójával ^zemben^bkkai energikussabban és a sikerre sokkal több kilátással léphet fel, mint az az alkalmazott, a kinek egy per- sonálitásában meg nem fogható, milliónyi szükséglet által ostromolt olyan munkaadója van, a minő az állam. Sulyo-, nagy bajoknak kell bekövetkezni, elref litő sivár képnek kell feltárulni a törvényi „zás és társadalom előtt, végre tud .iára ébredjen azon lelkiismeretbeli kötelességnek, amely- lyel hozzáférhetetlen, intakt, minden befolyástól féltékenyen őrzött köztisztviselői karával szemben tartozik. Az utolsó idők többé nem titkolható keserűsége és kétségbeesés jutott időnként kifejezésre azokban a mozgalmakban, a melyeket különböző állami alkalmazotti kategóriák helyzetük javításáért indítottak. Szeret-e az ország minden zugában százszoros és ezerszeres viszhang támadt a jajkiáltások nyomában és végre a legilletékesebb helyen, Magyarország kormányának Batthyány Tivadar gróf, a mikor az állami alkalmazottak országos küldöttségének élén az elmerüléssel fenyegető katasztrófa elodázására, — bár csak pillanatnyi, — de sürgős segítséget kért és követelt. Qui cito dat, bis dat! Ha valamikor volt komoly értelme és je!entősége e latin j példabeszédek, ezerzsesen komniy ez most. * 1 A ballépés. Luc Fróva! megigazította a siancsetiáit és igy szólt.: — Én csak egyetlen egyszer csaltam meg a feleségemet. És azt hiszem ugyanabban a helyzetben más se lehetett volna másként. Harmincz esztendős voltam s ott nyarallam a frejlesi kastélyban. Nyugottan éltem, s pihenés | megacélozta idegeimet és egészen feífriss.tette i véremet. A feleségembe voltam szerelmes, mert kívüle a kastélyban csak olyan némberek laktak, a kiket a legjobb akarattal se nevezhettem volna csinosnak, habár egyike másika puha bőrrel, fehér vállal vagy szép termettel birt is. De az efajta kalandok csak kezdő nőhóditónak okozhattak volna gyönyörűséget, avagy oly valakinek, a kinek testi vagy korbeli fogyatékossága nem engedte volna meg a válogatás fényűzését. Életem derűjét semmi se zavarta. Pihentem, ez volt egész foglalkozásom. Jó szivarokat szit- tam s kétszer naponta pompásan étkeztem jó szakácsunk szívességéből. A kávét, amely a boldogságnak egyik lényeges alapfeltétele, kitünően készítette. A táj képe is remek volt. Versailles« emlékeztetett, ugyanolyan rétek és legelők, mezei utak, a melyekre szerelmesen hajlik rá a falomb, szökőkutak csatornák, üde és buja zöld növényzet, a melyet imádtam, mert őseimtől örököltem a földnek szemetét. Egy szeptemberi délutánon, mikor már meghosszabbodtak az árnyékok, egy illatos manillá- : val ajkaim között, lakásunk másodemeleti szo- ! bájában álmodoztam. Egyedül voltam. Szemben velőm egy Voltaire kép függött, halvány vörös és megfakult ezüstdrapériák között: ott volt a képen Poliphemus, Ulysses kirá'y és a nagy, fésült juhok. Az ablakon a naplemente szinorgiái verődtek be hozzám, A narancsszin gömb ott hűlt le éppen a domb mögé s csodálatos rózsaszín visszfényt árasztott szobámba, mig künn a fellegeket vérvörösre festette. A szivarom is a végére ért már s füleimet ‘gyszerre halk nesz ütötte meg. A nesz a szomszéd folyosó felől jött. Az embernek termeszeiében rejlik, hogy a rejtélyes dolgokat elképzeli, még mielőtt látná azokat. A neszt ruhasuhogásnak véltem. Azt hittem a feleségem jár ott. Engemet keres bizonnyal, örültem neki s a folyósé felé vettem lépteimet s kinyitottam az ajtót. Az ablakredő lyök le lóvén eresztve, teljes sötétség uralkodott s néhány má! sodperc múlt el mielőtt szemeim megszokták j volna a sötétséget. Csakugyan egy nőt láttam ott, aki lépteim neszére megállt. A feleségem ru- ' hálát véltem rajta meismerrii a homályban s hir- ! télén mgamhoz szorítottam őt s forró csókot | nyomtam ajkára. Ő hévvel viszonozta azt. Igaz, I hogy valami idegen parfüm illatát éreztem, de 1 ez a perc hevében fel sem tűnt nekem, Átkurol- | tam a hölgyet s az ajtó felé vezet'em, mikor egyszerre halk, felindult hangon megkérdezte : — ön tehát szeret engemet ? Az ördögbe is ! A tévedés nyilvánvaló volt. Csapdába jutottam. Az ajtóból jövő világosság mellett csakhamar megismertem háziasszonyunk kissé hervadt, rizsporos arcál s gyönyörlől lángoló s-zemeif, amint dadogva ismételgette : — Tehát igaz csakugyan igaz?,. . Nem tudom mit tettem volna, ha e pillanatban fiatal nő állt volna előttem. De igy mélységes szánalom lopózott a szivembe. Most, élete legszebb pillanatában, mikor diadalt vélt arathatni felettem, megszégyenítsem a szegény, hervadó asszonyt? Lehajtottam fejemet, s halkan súgtam : — Igen, nsszonynm, igaz. A kedves teremtés a nyakamba borult, s i megesóklt. Majd megragadta kekemet s türelmet- • lenül, parancsolöan szólt: téli női; fés»fi és gyermek || f| rufoáliban ""Üli | a legolcsóbb árban i i a 13 yY OZSÜE KELLETT SZEREZHETŐKBE SZATiA R» A TÁRCA.
