Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-10-22 / 85. szám

FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Égé-2 évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !ö fillér. Megjelen hatenkint kétszer: vasárnap éz szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTŐSÉ® ÉS KIARÖHlt/ATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utoa 10 == Telelon-szárn 80. : ......­Mi ndennemű dijak Szatmáran, a Kiadóhivatalban fizetett Az amerikai magyarok pénze Egy körrendelet az ország Összes ha­tóságainál „ad acta“ téve s ezzel el van intézve a dolog újra egy újabb körren­deletig : ez a magyar állam anyagi gon­doskodásának maximális mértéke a min­dennapi kenyérért kivándorolt, de az or­szágba még visszajönni vágyó fiaival szemben. Pedig államérdek; ezt felismerték már rég, de a cselekvés még mindig ké­sik s a szegény, bányák mélyén kínlódó magyar keserves garasait élelmes, tolvaj bankárok rakják zsebre. Még jó, ha ala­posan lefölözve valamit juttatnak belőle az itthon levőknek. És nagyobb dicsősé­günkre, ezeknek az uraknak nagyrésze szintén magyarországi! Ez a nemzetgazdasági politika nálunk. Pedig annyi nagyot, annyi nemeset eselekede.lt már ez az ország, hogy a tra- dicóknál fogva is kellene benne még annyi erőnek lenni, hogy ezt az atkos helyzetet megszünteti s-se, hogy végei vessen az örökös rettegésnek, a számtalan csalódás­nak, a nehezen szerzett dollárok könnyű és még csak nem is könnyelmű utón való elveszítésének. I j j j [ Tagadhatatlan, hogy pusztul az or­szág. Ott az Alföldön, ahol a jólét béké­jét még nem zavarta meg a kenyérért való gyilkos tülekedés zaja, ahol oly szé­les utakat hagynak, hogy más vidéken három családnak volna elég földje belőle, ott még nem érzik súlyosan az amerikai járás átkát, bár ott is nyílik elégszer alka­lom látni a vasútnál a uírakelőket. De másfelé, ahol 400 legényből 40 sem kerül a sorozó bizottság elé; ott már lehetetlen­ség meg nem látni a pusztulást. S közös édes anyánk az állam, nem­csak hogy semmit sem tesz e veszedelem csökkentésére, gátoiására — ném érijük alatta azt, hogy szuronnyal, puskával tart­sák vissza a menni akarókat, — hanem privilégiumot ad egy társaságnak az em- berszállitásra s az eltávozokról mindörökre leveszi a kezét. Pedig ha a kivándolás rendes lefo­lyását nézzük, látnunk kell, hogy a legrit­kább eset, hogy egyszerre kivándoroljon egy egész család. Legtöbbször csak a férfi megy, hogy keressen, gyűjtsön annyit hogy itthon aztán könnyebben megtudjon élni, De ha a haza küldött pénz elvész, I j I j j I j ! bizony nem fog soká vágyakozni a vissza­térés után, hanem viszi maga után a csa­ládját is. S ha a család is künn van; azok már elvesztek örökre a régi haza számára. Ne tagadjuk el az igazságot: a törek­vés meg van, ezt a hazaáramló pénzfo­lyamatot, mely évente kitesz 2—3 milliót forintokban, biztosítani, de csak terv ma­rad tiíinden felmerült eszme. Pedig a bankoknak is jó üzlet lenne ennek a nagy pénzforgalomnak lebonyo­lítása, ha egy egységes vezetés volna, ha lenne egy amerikai magyar bank, mely egyedül volna jogosítva a pénz szállítá­sára « melyet egy sereg fiókintézet felál­lítása mellett megalapíthatna vagy egy magyar bankcsoport vagy az állam a pos- tatakarek mintájára. Felállítása nem ütközik akadályokba, mutatja Oloszország és a többi országok példája. Feltétlenül jó üzlet és ami a leg­finomabb s a mit még áldozatok, árán is biztosítani kellene az államnak : rend zve lenne ez a megoldatlan, sok keserű fáj­dalmat, csalódást okozó életkérdés, m g- mutatná az állam, hogy tud gondoskodni meszire költözött fiairól. A zugbankárokról kiadott belügymi­niszteri renddet egyébként a következőleg hangzik: T Á It C A. Az apostol. Irta: Kálmán Miklós. (Az előzmények a főváros egyik garniszál­lójában az ismert reczipe szerint zajlottak le. A férj gyanítja, hogy felesége megcsalja, de poziti­vet még nem tud ; pesti szokás szerint tehát de­tektívet fogad, aki aztán a szerelmes part a férj elöz tes értesítése mellett tettenéri, természetes két tanú jelenlétében. A drámai jelenet minden feltűnés n^iküh elegánsan, párbajjal, — miként urí emberekhez illik, — ért véget. A folytatás meg itt van a tekintetes kir. Törvényszék, mint polgári Bíróság előtt. A szereplők közűi kiemel­jük azonban a legérdekesebb alakot: a csábitót.) A bíró : Az Ön neve, ha nem tévedünk, Rajz István. Kora 38 év, foglalkozása, ha szabad kérnem ? A csábitó; (rendkívül szép férfi; kissé ezüs­tös már a haja a halántékánál, de ez az egyetlen jele az idők nyomának rajta. Első tekintetre lát­szik a szalonember elegánciája benne; minden mozdulata, kiejtése, ruházata a felsőbb körök vi­lágához szokott férfira vallanak, A biró minden kérdésére póz nélkül feleli): Én uram, — élek. még pedig lehetőleg jól ... a foglalkozásom : j mondjuk, hogy magánzó vagyok. A biró: ön e válóperben tanúként lesz ki­hallgatva ; tekintve azonban, hogy vallomásából Önre büntetendő cselekmény is származhatik ; a vallomásiételt jogában áll megtagadni. A csábitó : A vallomástételt nem tagadom meg. A biró : Házasember, nemde ? A csábító : Nem, nem. Csak voltam, A nőm azonban volt szives visszaadni szabadságomat, mert az életcéljaink nem haladhattak ugyanazon 1 a sínpáron. A b ró: Tehát elvált. Ismeri az ügyet, a melyben most kihallgatni fogom ? A csábító : Mindenesetre biró ur. Meglehe­tősen jelen voltam . . , A biró : Igen, természetesen ; hisz ön az, aki e becsületes és boldog házaspár nyugalmát, feldúlta. No, de hát bizonyára vannak ment­ségei ? . . . A csábiló : (finom mosollyal, szelíden, ele­gánsan felel): Mentségeim ? . . . bocsásson meg, biró ur, de a perrendtartás sokszor helytelenül alkalmaz egyes kifejezéseket. Ebben az esetben különösen helytelen szó a meuíség . . . Hogyan is lenne szükséges mentségekre hivatkoznom, amikor igazságot cselekedtem, sőt jót tettem ? A biró: Lám, lám; önök szerelmes urak, rendesen ilyenféle szavakkal szépítik a bű­neiket, de . . . A csábító : Pardon, amint látom, nem fe­jeztem ki magam helyesen, vagy biró ur neua értett. Ismétlem : én uram, semmiféle bűnt nem követtem el; a lelkiLmeretem nem terhel, annál kevésbé, mert a hivatásomat teljesítettem. A biró: A hivatását ? ! A csábító : Ez az. Hivatást. A biró: Nem volna szives a teóriáit ki fejteni ? a csábi tó : Szives kötelességemnek veszem Szíveskedjék tehát meghallgatni. A biró : Csak röviden, uram. A csábitó: Néhány szó az egész ... az emberi igazságszolgáltatás hamis mérlegére kívá­nok rávilágítani, arra a mérlegre, amelynek egyik »erpenyöjébe a férfi beleveti a puszta nevét és társadalmi állását, — másik serpenyőjébe pedig egy naiv leánylélek minden reménységét, szuny- nyadó szenvedelmének összes vágyait a a mi a mai házasságokban a legfőbb apjának pénzestár­cáját s a férfi mindezt magáénak mondja, arcá - lanul, mihelyt az anyakönyvvezető belajtsíro­molta a két félt, a felperes, — a férfi és az al­peres — a nő nevét. Á biró: E szerint . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom