Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-10-08 / 81. szám
XV. évfolyam. Szatmar, 1911. október 8. Vasárnap 81. szám FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTÓSÉ8 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca iü T-—r—; Telelon-azáco 80. • Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetőn Váltótilalom Reform-termő nyáron, amikor a hivatalfőnökök üdülés közben, a helyettesek pedig az idegen hatalom élvezete alatt eszméket és újításokat főznek be télire, reform-termő nyáron indítványozza most egy vidéki város főszámvevöje: tiltsák el a város pénztári és számvevő hivatalnokait attól, hogy maguk és mások részére váltókat elfogadói, vagy zsirálói minőségben aláírjanak. Komoly, szép ötlet s ha kell, illusztrációval magunk szolgálunk. Arad város legutolsó főpénztárosa, most Nágyváradon lakik, azért mondott le az állásáról, mert menekült a pénz elől. Semmi bűnt, szabálytalanságot, hibát nem követett el. Ambiciózus, szakértő hivatalnok volt, aki életrevaló javaslatokat csinált a város pénzkezelésének modernizálásáról. Es ezt a főtisztviselőt elérte a köztisztviselői osztály harapós betegsége: az anyagi gond, az adósság. 0 aki ezelőtt pedáns, hidegvérű hivatalnok volt, egyszerre nyugtalan emberré vált. Félni kezdett a pénztől. Végre is úgy keresett megváltást az állandó izgatottság elől, hogy lemondott állásáról, a hivataláról, amelyet bizonyára irigyeltek tőle. Most kétségen kívül kisebb jövedelmű ember, de boldog, hogy nem kell pénzt kezelnie. Ezen az ellen bizonyitekon kívül is sok minden szól amellett, amit most Nagyvárad városában proponálnak. A nyomornak kisértése mindig ott a legnagyobb, ahol a bűnre kész alkalom van. A tisztafejü ember elölt a pénz, az idegen pénz alig egyéb, mint portéka, anyag. Annál azonban, akit a hajnal azzal a gonddal ébreszt föl, hogy nincs meg a házbérre való. a dél a hitelezők számláit hozza, az alkony pt dig a váltó-óvásokat, az könnyen lát egyebet a pénzben, mint árut és anyagot. Meglátja benne a lázitót, amely elkeseríti, hogy ime, annyi van abból, ami őt nyugodtá tehetné s neki semmi, vagy csak egy kis mor- zsácska jut. Ezen a gondolaton tűi azután sok minden következik — egész a bűnig. Abban pedig szintén igaza van a javaslatnak, hogy a váltózsirálások nem kevésbbé veszedelmesek, mintha az ember maga csinál adósságot: igen sok takarékosnak indult tisztviselőt a zsirálás, a zsírók révén e . a vállára szakadt kötelességek rántanak az eladósodás lejtőjére. A reform azonban mégis nehezen vihető keresztül. Első sorban, mert az eladósodott tisztviselő-osztály már meg van s közöttük sokan épp a pénzkezelő, vagy számvevő szaknál dolgoznak. Sem ezeket nem lehet egyszerűen kiselejtezni, sem pedig mások, jóravalók és tehetségesek eiől egészen elzárni az előmenetel útját, ha az a pénztár felé irányul, azért mert adósságai vannak. Egész külön pénztári lisztviselőosztályt nevelni vagyonos és takarékos fiukból, bajos. Ez egyébként a vagyonnak bizonyos előjogát jelentené, amely elvégre még sem lenne igazságos. Ha pedig valamely fiatal tisztviselő előtt az előmenetel épp egy pénztári állás révén válik lehetségessé, aki ugyan nem adósságmentes, de lehet, hogy épp a jobb fizetés révén vál- hatik azzá, nem lenne-e kegyetlen dolog visszarugni azzal: neked váltóid vannak I És mondjuk ki végre azt is: nemcsak a pénztári tisztviselőnél ad ingert a bűnre, a megtévedésre, ha fülig van a lejáratokban. A pénzkezelőnél közvetlenebb a veszedelem, de akinek móija van a részrehajlásra, akinek részrehajlása más számára jól kamatozik, aki viszont s/.ivesen osztja meg ezeket a kamatoka a tisztviselővel, TÁRCA. Hajnal. Aludni, aludni! Kábító, nehéz illat, ami megölte az ágyat, fogva tartotta; tompa mozdolatlanságb-n oda kötötte a pamlaghoz és nem engedte, hogy felnyissa a szemeit. Nem aludt és nem volt ébren, de azért tisztán hallotta, hogy valahol kulcs fordul a zárban, aztán valaki halkan, óvatosan, puha léptekkel végig siet a folyóson. Aludni, aludni! A szoba homályos volt, a gyertya tövig égett; kicsi, hunyókáló lángja lomhán nyaldosta a tartó kerületét, a vésett cirádákat. A gyertya, a gyertya — gondolta — kiégett és mindjárt egészen sötét lesz. Le kellene feküdni. A nyitott ágy érintetlen, sima fehérségében ott pompázott Ciukott szemei előtt és hívta, csalogatta. — Megyek, gondolta és nem mozdult, ügy érezte halálos vétek megszakítani ezt a boldo giló, édes önkívületet, melybe csak elvétve czikázott fel néha egy-egy tudatos hangulat, érzés. — Isten vele, susogta magában, megismételve a rövid kis bucsuzást. Isten vele 1 Köszöntőm a csillagokat oda kün. Áldom . .. áldom ! — Bolondság nevetett később — hiszen már elment és le kell feküdni. De úgy érezte, hogy nem álmos. Felült. Arcávól a haját kisimította és körülnézett. A gyertya utolsó lobbanásánál valami különös dolgot vett észre a padlón és attól megijedt. Nem tndta mi lehet. Szerette volna megnézni, de nem mert a sötétben feléje közelíteni. Bolond, gyermekes félelem veit erőt rajta és tanakodott, hogy mit tegyen. Ám ekkor vette észre, hogy a csukott ablak táblákon keresztü sajátságos kékes fehér fény szűrődik be hozzá — Mi lehet ez? Holdvilág nem! No lám észre sem vettem. Ki fogom nyitni az ablakot. Fölkelt és az ablakhoz ment, hogy felnyissa. De rögtön ámulva tántorodott vissza. — Mi ez? Talán csak képzelődöm. Nincsenek csillagok és az ég rózsaszínű és a felhők fehérek ... A felhők ! És fényesek is ! Mitől ? De mitől ? Nem mert hinni a virradatban, inkább azt gondoltq, valami idegen és különös ég arra jutott egyszerre, amelynek a színe más, a felhői mások. — Hátha felnyitnám az ablakot? Levegőt akarok érezni. Sok levegőt ! Hűvöset, éleset ! ! A fejem! A lecsapódó hajnali lég valósággal elszédi- tette. Odaborult az ablakfára és átadta fejet a könnyű szélnek, ami a közeli jegenyék erős, átható illatát sodorta feléje. Azt hitte, álmodik; még mindig egy csodaszép és forró varázslat i alatt áll, mely minden dolgot más színben mu at | meg előtte. Egyszerre éles madárhang üti meg ! a fülét. I Összerezzent. — Teremtő Isten! Csodák ezek ! Csodák ! Miért hogy ezt teszed velem ? Mivel érdemeltem meg? Miért vagy ilyen jó? Sohasem tudta, hogy madárfészkek vannak a szomszéd kert fáin. Most ők közelítettek hozzá, nagy, dalos szóval. Olyan hálás volt érle I A szemeibe könnyek lopództak. Imádkozott. Úgy érezte, sohasem volt még ilyen jó, mint e percben, amikor bágyadt szempillákkal, egy álmatlan éj utón megnyitja lelkét egy madárcsalád énekére. Soha ilyen forró nem volt még, soha hálaadás ily benső, soha áhitat ilyen őszinte. Tulajdonképen nem kórt és nem köszönt semmit. 1 Sőt lett volna egy kis rettegni valója is. De erről | megfeledkezett. Csak mikor elfordult az ablaktól : és körülnézett a szobában, ütődik meg kissé ÄZ ŐSZI Újdonságok női, férfi és gyermek SZATMAR) NAGYTOZSDE ruhákban * legolcsóbb árban ELLETT SZEREZHETŐK B E,
