Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-09-20 / 76. szám
XV. évfolyam. Szatmár 1911. szeptember 20. Szerda 76. szám FÜGfiF/f'i.BN POLITIKAI LAP WM«K* Oü.lS ■aos.WCÄärai Irt ELŐFIZETÉSI A R: Égé ívre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szá«-e ara 10 filler. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SC.ERKFSZTéSÉB ÉS K'AnÓHtVATAL: 'toros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 = Tílelon-ftrátp ttO. — M'~ Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők, Görbe paragraphusok A magyar Potemkin-falvak! — Mert ilyenek is vannak. Nézzük iskoláinkat; a felekezetieket, amelyekben a taneszközök majdnem tejl - sen hiányzanak, amelyekben nemcsak az egyoldalú felekezeti oktatás teng túl, hanem amelyek termőtelepei a felekezeti gyülölség mérges miazmáinak, ahol — nagyon kis kivétellel — a fogékony gyermeki szivekbe hóhérkezek oltják be a felekezeti türelmetlenséget, ahoi — legtöbbnyire — a gyülölség magvát vetik el a szeretet magva helyett. Gyerünk a községi közigazgatás sivár, terméketlen mezejére ; ott is elszomorító látvány tárul szemünk elé. A nagyképü 1886: XXII. t.-c. beszél községi önkormányzatról, ami nincs, — beállít a községi közigazgatás keretébe ön- kormányzati szerveket, amelyeknek ezen és más törvények gyönyörű szépen kicir- kalmazzák hatáskörüket, szabályrendeletek körvonalozzák teendőik ezerféleségét — holott a községek nyomorognak azon hallatlan mérvű pótadók súlya alatt, amelyeket nem fordíthatnak saját szükségletükre, hanem amiket az állami feladatok hatáskörükbe utalt ellátása miatt fizetnek. Azok a birák és tanácsbeliek, a jegyző kivételével, sejtelemmel sem birnak hatósági teendőik felől s legtöbbször nem 1 erjed tudományuk messzebb, mint nevük aláírása. A felületes közönség, a külföldi, aki csak Budapestből és papiros törvényeinkből ismeri Magyarországot, meghódol a nemzet kultúrája s igazgatása előtt, pedig iskoláink nemcsak hogy kisebb számmal vannak, mint kellene lenni, hanem az oktatás szelleme és iránya oly mételyező, hogy jobb lenne, ha talán nem lennének, községi igazgatásunk pedig nem intézményessége, hanem a jegyzők által él, s hogy feladatkörét ennyire is betölti, azt nem szervezetének, nem a törvényhozói bölcsességnek, hanem egyedül es kizárólag a jegyzői kar önfeláldozó munkásságának köszönhetni. Megalkotta a törvényhozás az 1908. évi XXXVIII. törvénycikket, amely a köz- egészségügy rendezéséről szóló 1876: XIV. törvénycikk II. része I. fejezetének módosítására vonatkozik. E törvény 5. szakasza kimondja, hogy az orvosi köröket a törvényhatósági bizottság állapítja meg; 9. szakasza meghatározza a körorvos teendőit, 11. szakasz pedig az államkincstár által viselendőnek mondja ki az orvosok fizetését. Hát ez igy igen szép, papiroson. Üdvös intézkedése volt a törvényhozónak az is, hogy a törvény 11 szakasza szerint a körorvosok fizetését az állam- kincstár által viselteti, mert ez kellő garanciát nyújt arra, hogy állások szervezésénél anyagilag nem érdekelt önkormányzati szervek saját fiskális érdekeikkel nem korlátoztatnak és nem befolyásoltatnak. S mit tapasztalunk, mit kell tapasztalnunk e törvény végrehajtásánál? Azt, hogy ebből a törvényből is egy újabb Potemkin-falut csinál a végrehajtásba hivatott kormány. A vármegyék szervezik a körorvosi állásokat, beosztják a községeket a körorvosi körökbe, úgy és akként, hogy az orvosok képesek is lennének feladataik ellátására. Természetes, hogy az orvosi köröknek olyatén megállapítása, hogy az orvos valóban megfelelhessen a reá háruló kötelességeknek, azok nagyobb számú szaporítását involválja maga után. S mit tett a végrehajtó hatalom, amely nem a köz- egészségügy érdekeit nézi, hanem csak port akar hitetni egy újabb Potemkin faluval ország világ szemebe. Redukálja a szervezett orvosi körök számát. Éppen úgy, mint népnevelési ügyünk, mint községi közigazgatásunk érdekei : a Aranyág. — Séverine. — A Line családjában szeretik a színházakat. Nem atyai részről. Az atyja szemében, a ki csak huszonhat éves korában került a fővárosba, nem nagy különbség van a vásári bódások és a színészek között. Talán Thalmát kivételnek tekinti, de nem annyira a személyért, mint inkább azért a tiszteletért, a mit mindenütt arat. Ez klasszikus, a nagy római családhoz tartozik, a fórumon látni, Czézárnál ebédel és Augusztusnál vacsorázik. Egy napon kijelentette Linenek : — Tanítónőnek nevellek, meg kell kapnod az összes diplomákat. Line nem nyitja ki az ajakát, — minek harcoljon tovább ? — de arra gondol, hogy elvégre nem baj, ha a Szajna fenekét kavicsok tarkítják, rnégia jobb lesz ott feküdni, mintsem hogy még annyit és egyre tovább tanuljon. Az atyja egyre a színházak haszontalansá- gáról beszél, de Line nem sokat tart erre. Inkább anyai ágon való rokonaira hallgat, Nagybátyjára aswEssKsans: a ki jói van a színészekkel, a ComédL Francaise beliekkel se ismeri a Thalrna özvegyét, a ki azóta a császárnak egy szárnysegédhez ment férjhez. Ez a bácsi páholyt tart s néha hónaponként egyszer-kétszer odaajándékozza azt a Line mamájának. És ez alig várja a napot, mikor rá kerül a sor. Ilyenkor már reggel kikészítik a se- lyeraruhat, a mit este magara fog ölteni, a legyezőt és a csinált virágot. * Micsoda mély benyomást tett a gyermekre az élső színdarab! Alig volt több akkor három esztendősnél, s a napot a Boisban töltötte volt. Visszajövet, szinte elaéit a dadája karjai között a fáradtságtól. Mikor a Champs-Elyséen jöttek lefelé, zavarosan hallotta, hogy róla beszélnek. Hogy őt otlhon hagyják a szakácsáéval ? Clémen- tine fellázadt: inkább lemond a régem megígért gyönyörűségről, hogy színházba megy. de a gyermeket nnm bízza a szakácsnő gondjaira. Hogy magukkal vigyék? Arról szó sem eshet, egy ilyen nagy ördög az egész előadást megakasztaná. Ekkor Line felnyitotta szemét s érthetően szólt: — Jól fogom viselni magamat . . . Ezzel ismét elaludt a dadája karjai között Hogyan ébredt fel ! Ragyogó fényességben, zeneszó mellett, egy csomó szépen öltözött idegen ur és hölgy között! A Varietében volt. »Az ördög bábjai» cimü látványosságot adták. Egy ki* leányka, mile Alphonse volt szinen s mindenki nevetett rajta, tapsolt neki, De a mi legjobban tetszett Linenek, a mi egészen elbájolta, az egy aranyág volt. a melyet elég volt felemelni, hogy az egész szin megváltozzék. Öregből ifjat csinált, egy kredenc- böl virággal teljes gondolát, a nyári fellegekből hózivatart s a gonoszok elé legyőzhetetlen akadályok gördültek egy intésére s a jók diadalmaskodtak segítségével s a szerelmesek boldogak lettek. Az aranyág! Másnap reggel már Line letépte a legelső fáról az első virágos ágat s minden tárgynak gyors átváltozást parancsolt. Kinyújtott karral, erős hangon adta ki rendeletéit s nagyon elcsodálkozott, mikor hiába monia ki a bűvös igét. Csalódását azzal igyekezett megmagyarázni magának, hogy nem jó helyen van, az othon az nagyon köznapias, ugyan ki gondolhatná el ezeket a becsületes öreg buto^MHBBffiaMBgBaBfiamBI női. férfi és ggyermék iST" ruhákban SZATMÁRj NAGYTŐZSOE ■ legolcsóbb árban A ELLETT SZEREZHETŐK TÁBCA.
