Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-09-06 / 72. szám
XV. évfolyam. Szatmär, 1911. szeptember 6. Szerda FÜGGETLEN POLITIKAI LAP 72. szám ELŐFIZETÉS! ÁR: Egé'Z évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ara 10 filler. Megjelen hetenfelnt kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. TANÓDY ENDRE. SZEBKESZT0SÉ6 ÉS KtADÓHiVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 =r= Teleíon-s^ám 30. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Az a 48-as törvényhozásnak legdicsőbb és talán a parlamentarizmuson kívül legmaradandóbb alkotása a sajtószabadságról szóió törvény meghozatala. Az 1848. XVIII. törvénycikk határozottan kimondja, hogy gondolatait sajtó utján mindenki szabadon kifejezheti és terjesztheti. A cenzúra és annak minden fajtája eltöröltetett. Ezzel szemben a miniszterelnök a cenzúrának egy uj tajtáját, a miniszteri cenzúrát akarja behozni azzal, hogy a Jneki nem tetsző vagyis a szókimondó és igaz magyar érdekeket képviselő lapokat létfeltételeiktől megfosztja, a sajtótörvény intencióját pedig azzal, hogy a terjeszkedésüket megakadályozza, megsérti. Abba kapaszkodik bele zugprókátori rabulisztikájával, hogy a »kolportázs« szó nincs a sajtótörvényben. Hát persze, hogy nincsen benn. Minek volt akkor szükség kolportázsra, mikor a lapok amúgy is olyan lassan készültek és oly kevés lap jelent meg, hogy a gyorsabb terjesztési módra sor nem is került. Itt megint azt a lesújtó esetet látjuk, hogy valahányszor közjogi törvényről van szó, a legilletékesebb faktorok mindig a megszorító értelmezés mellett foglalnak állást. Jöjjön csak szóba akárminő kicsi fejedelmi I jogosítvány, mindjárt a kiterjesztő törvénymagyarázattal találkozunk. így csavarták ki a nyakát a költségvetési törvényünknek is. A tendencia szembeötlő; a nemzet jogait nyirbálni, a fejedelmi jogokat növelni. A miniszterelnök hajmeresztő szófa- csarásának, annak a betürágó törvény in- terpelálásnak ellent mond különben a sajtótörvény keletkezése. Olyan mozgalmas, izgalmas időkben soha nem alkothat a törvényhozás apró részletekre terjedő, minuciózus törvényt. Eleget tesz a kötelességének azzal, ha az alapelveket ^törvényileg kimondja és az utókorra bízza annak részletes kidolgozását. Különben annyira szeretnek Tiszáék a külföldi politikusokra és írókra hivatkozni, jusson eszükbe hát a hires államjogi iró, a ki előttük annyival i* hitelesebb, mert angol: Bentham, a ki részletesen kifejti az ilyen garanciális alaptörvények természetét. Ezek rendszerint nagy alkotmányi változások után keletkeznek. Példa erre a francia forradalom. Az ezen korból származó alaptörvényeket vizsgálta. Az ilyen alaptörvények vagy c*ak az alapelveket fejtik ki, a részleteket a későbbi törvényhozó testületre bízzák vagy részletes elvekben kör- | vonalazzák az alapjogokat. Az ilyen rövidesen, viharos politikai mozgalmak közepette született garanciálás törvény soha sem lehet preciz, igy a sajtó törvényünk sem az bizonyára. A törvényhozó intenciója azonban bizonyára nem az volt, hogy egy aulikus érzelmű miniszter az ellenzéki lapoknak bármikor szájkosarat adhasson. A sajtóban elkövetett bűncselekmények miatt az irót más, mint a független és pártatlan bíróság, — felelősségére nem vonhatja. — Mikor a miniszter azt merészeli mondani, hogy „kedvezményt" csak olyan lapoknak ad, a melyek „komoly eszközökkel" harcolnak, a neki nem tetszőknek pedig nem, az nem egyéb, mint a miniszteri cenzúra nem is burkolt, hanem leplezetlen formája. Ezzel szemben a legerélyesebben állást kell foglalnunk és minden eszközt megragadnunk arra, hogy a kormány ezen po- | litikája csődöt mondjon. A szabadságjogok- I ért lelkesedő magyar olvasó közönségre TÁRCA. A vendég. — Béni Malzeroy — A soffőrök megtérítettek a nyírfák árnyékában a pázsiton. A reggeli megkezdődött. — Egyéb már nem hiányzik, csak egy kis zene — jegyezte meg d'Ortheyse kisaszony. A hogy ezt a kívánságot kimondotta, ének hangzott fel, bájos énekhang, a mely csaknem elveszett a bogárzümmögés közepette, a viz csobogása, a levelek zizegése mellett, busán, vontato'tan. de kristályos tisztán, titokzatos visszhangot keltve. A régi ballada, a mit énekelt a vallásos énekek lágyságával, lassú meneté vei birt. — Egy szegény pásztorleány — szólt Saint- Maigrin. — Látják, ott lenn a nyájával. Gyorsan hozzátok ide. Kissé összehuzódunk, hogy ideférjen. Szerencsét hoz nekünk is, ha ö neki egy boldog napot szerezhetünk. Csakhamar megérkezett a vendég, csakúgy remegett az izgatottságtól, az arcza is belepiros- lott. Lesütötte a szemeit. Barált a rongyos szoknyáján. Vézna nyúlánk teste csakúgy kígyózott a czafatjai között. A széltől, naptól, kipirult bőre ragyogott, telehintve szeplőkkel, miként egy fris- j sen szakasztott gyömölcs. Szőke tűrtök lebegtég ; körül a homlokát. Az egész lénye csupa ígéret volt, jövendő báj és szépség Ígérete. — Értesz francziául ? — kérdezte tőle mme de Realmont. — Tanultam az iskolában, de az talán mégsem a maguk francziája, — Gyere közelebb . . . Nyalánk vagy ? — nem tudom, kérem szépen nagysága és tisztelt társaság. — Jer, ülj ide közibénk 1 — Tréfálni tetszik . . . — No, jer, siess . . . Igaz is, hogy hinak? — Marianeto, szolgálatukra. Azt hitte álmodik. De bátorsága kerekedett. Rengeteg falatokat tömött a szájába, mint egy vékonybordáju, kiéhezett tanvai kutya, a mely a könyörületből odanyujtott levest sebtében felhabzsolja. Kapatos is volt egy kicsit. A birkái és kecskéi ide is követték és nyugtalanul bégettek körülötte. — Nos, Marianeto, nem jönnél velünk egy kicsit a gépkocsin ? — Nem merek mert ki vigyázna az állataimra ? — Ez az ur itt. Mme de noclis gúnyosan Septainere mulatott, a ki éppen czigarettara gyújtott. — Bizalmi állásba helyezzük magát, kedvesem. — folytatta. — Igyekezzék érdemesnek bizonyulni és jól vigyázzon, el ne aludjék. — Nyugodjanak meg, — tréfált Septaine — a pásztorok mintaképét látják maguk előtt... De, kérem, semmiféle komédiát . . . Nehogy itt hagyjanak megpenészedni a bizalmi állásomban ! Az egyik Limuosine mélyén helyezték el az asszonyok eleven játékszerüket : a gépkocsi megremegett, egyet ugrott és nekirohant a végtelenségnek. Rémülten, egészen megzavarodva rejtette a kis leány kezeibe sápadt arczát imádságokat mormolt; odakuporodott a pártfogói közé. A szél a haját korbácsolta. Néha-néha levette a kezét a szemeiről és megrettenve bámulta az ellőtte elrohanó korcsmákat, malmokat, mezőket, erdőket, ügy érezte, hogy valami nagyon csekélylyé zsugorodott össze hirtelen, egy szalmaszállá, a melyet az autó szélvészhez hasonlóan tehetetlenül ragad magával, a mely hol a földön, hol az ég felé vonszol és ki tudja, hol végződik földi pályája? Minő tündérországba vezetik ezek a szépséges asszonyságok ? . . . Vájjon viszontlátja e még valaha a faluját, a csón lehet üzlet átalakítás miatt Grünfeld Testvéreknél Kaz:ncz|-utca a jKereskedlemi Bank — áíellenében. — Sajtószabadság — kegyelemből
