Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-08-13 / 65. szám
2-ik oldal. S Z A T M ÁR -NÉMETI. Szatmár, 1911. augusztus 13. dig erős vidéki sajtóra számos tekintetben igen nagy szükség van, mert a tővárosi sajtó nem láthat el minden vidéki ügyet. Erre csak a vidéki sajtó képes, még pedig a nemzetállam követelménye szerint akként, hogy minden helyi ügyet egyszersmind országos oldaláról is vizsgáljon, mérlegeljen, mennyiben felel meg a nemzet akaratának ? Tagadhatlan azonban, hogy elismerés illeti úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtó harcosait, kik a nemzet millió ügyének eleven szószólói. Minden vérbeli sajtó emberben a nemzetállam testesül meg. És ideális állapot az volna, ha a nemzet minden tagja a sajtó harcosa lenne s mint ilyen a hivatásos, vérbeli újságíró oldala mellé állana. A magyar iparososztály is érzi és tudja mily erő rejlik a sajtóban, mely egyik legelevenebb tárogatója volna küzdelmében. Szó sincs róla, beszámol ugyan a sajtó, az iparosság esetleges mozgalmairól, gyűléseiről ; de ez mind nem elég akkor, hogy az iparosság sajtóbeli érdeke ki legyen elégítve. A sajtónak teljes ambícióval feli kell karolni az iparügyet, melynek követeléseit önálló munkálkodás és tanulmány tárgyává kell tenni. Nemcsak az iparosság fogja ennek hasznát látni, hanem erősbödést fog nyerni viszont a sajtó is az iparosságban. És ha a sajtó hasábjain tért nyit és állandó harcosává szegődik a magyar iparososztály, úgy a magyar iparosság jövője el nem veszett. Ha az iparosság bármely követeléséért a sajtó részéről kemény harc folynék, úgy sok kérdés már régen dűlőre jutott volna. Csak egy követelést emlitünk; az önálló vámterület, mely, mint kormány politikusaink mondják, nem is politikai, hanem gazdasági kérdés. Nos ha ez igy áll, úgy mi sem gátolja a különböző párt állású lapokat abban, hogy e tekintetben szövetségre lépjenek egymással. Az ország legsürgetőbb gazdasági kérdéséért a sajtónak szövetségbe állni és harcolni, az ő gazda- ségi erősbödését fogja jelenteni. Hisz az önálló vámterület ma már is nem egy osztály, hanem az egész nemzet létkérdése. Nyisson tért a sajtó a magyar kisiparosnak, mely ennek fejében tudni fogja, hogy vele szemben mi legyen a kötelessége ? i vármegye restanciája A szatmármegyei földgáz források Egy elintézetlen akta. Szatmármegyében az „Avas*1 nevű vidéken milliókat érő kincs hever kihasználatlanul: A kincseket az ott levő földgáz források képezik, melyek arra vannak hivatva, hogy Szatmármegyét rövid idő alattt hatalmas, ezer és ezer embernek kenyeret adó gyárak színhelyévé avassák. Jórégen történt, hogy Péchy Péter az avasi járás főszolgabirája részletes leírásban jelentette Szatmárvármegye alispánjának, hogy us avasi járásban ipari és világítási célokra kiválóan alkalmas földgáz források és telepek vannak, amelyek kellő kihasználása valóságos áldás volna Szat- mármegyére. A főszolgabíró részletesen felsorolja azokat a helyeket, ahol a földgáz források, illetve telepek feltalálhatok. Ezek a helyek Bikszád. Avasfelső- fa!u, Vámfalu és Kányaháza környékén vannak. Egy éve elmúlt, hogy hogy Péchy Péter jelentése beérkezett az alispáni hivatalhoz, ahol a földgáz kihasználása, illetve értékesítése tekintetében még semmi intézkedés nem történt. Miért nem történt? és meddig nem fog még történni. * Árkok Árkádiában Szagos ez az utca Emberemlékezet egyáltalán nem emlékszik reá, mikor ásták kik ásták, azokat i az árkokat, melyek nemes városunk egy- I némely utcáját mai napság is a történelmi nevezetesség patinájával öntik el. Térszüke miatt nem soroljuk fel ezúttal ama történelmi patinája utcákat, de aki ismeri alaposan ezt a várost, aki nem ugorja át az árkokat tudja, hogy nem csupán szórványosan, de jól egymás közelébe szituált szépszámú utcákról tehetnénk említést. Gsak általánosságban és minden komolyság nélkül akarunk csevegni ezekről az ódon-utcai medrekről. (Komolyan nem érdemes vélük foglalkozni, hisz akkor az illetékesek nem vennék komolyan az ügyet). A kortársainknak nem illik iefösteni az utcák árkait. Nem illik egyrészl, mivel ők maguk is ismerik olyan kitünően mint mink, másrészt mivel ezzel csak kellemetlen illúziók boszorkahadát idéznők. Ezúttal az utókorra sandítunk, amely reméljük hálás lesz érte, hogy megismertetjük véle a mai Szatmár egyik karakte- risztikumál, az árkos utcát. Tesszük ezt, mivel rájöttünk, hogy térkép rajzolóink tudatosan-e, vagy rendeletre, valamennyien elhagyják alkotásaikról ezeket a jellegzetes részeket, s legkitűnőbb helyitörténelbuváraink, mint aminő a napokban fölfedezett harminchétezer 479 kuruc- labanc csontváz és törvényes járulékai: három koporsószög révén oly híressé vált Fe- renczy János is, eműtétién ül hagyják a város ősrégi árok hálózatát. Ezek az árkok keleten, nyugaton, délen, északon és Északkeleten (^Felelős szerkesztő: Vezérczyk Ernő) szóval a városnak minden táján találhatók. Fő és közöo jellemvonásuk, ha ugyan nevezhető az ilyesmi jellemvonásnak, hogy büdösek. Igen büdösek. A történelmi objektivitás megköveteli, hogy egy precíz és félrenemérthető kifejezéssel örökítsük meg az árkok jellegét, noha körülírással is élhetnénk. Lehetne •zó például kellemetlen szagról, vagy még szalónképesebbben ilatról, amely nem éppen kellemetes illúziókat ébreszt, amidőn az orr nyálkahártyájára belepedik. De nemcsak a szaglószervet ingerelik ezek a medrecskék, mert szem-szájnak is ingere az árok. A szemet a rohadó szennynek zöldbe gravitáló színei, a szájat s a | garatot, a gégét meg a tüdőt a gőzök, a • gázok, a párák, a drága bacilussal terhelt légnemüek izgatják. Amikor esik, megtelik az árok, ellenben amikor szárazság van, nem ürül ki az árok. Nem apad el, csak itt-ott, hogy a bennttanyázó patkányoknak ne sározódjék be a cipőjük. A többi helyén szépen pos- had a viz, barnul és zöldül miglen egy napon megtörténik, hogy azt a szegény napszámost aki az árok szélén heverészett suttyomban a járványkórházba szállítják a gyorsan kivonult mentők ; a buzgó hatóság ilyenkor sürgősen meszelgeti a folyókákat. Persze csak addig, mig a bakteriológiai intézet meg nem állapítja, hogy az eset még nem kolera. Akkor az árkocskák föllélegzenek és ujult ambícióval gyűjtik magukba hétrői- hétre a piszkot meg a szennylét. Mondjuk : a heti szennylét. Uborkaszezon ? Téma a pszichiátereknek A jó öreg pszichiáterek (A kutyafáját, be szép tzó ez a pszichiáter J a Szamosban egy említettem és bizonyos, hogy mind ezeket a he - lyeket bejártam volna, ha a fene sok kapacitás mind el nem hagyja Budapestet. Kérlek, jöhet valaki idegenből és egyetlen sajtó-ember nincs itt a ki méltó volna a fogadtatásra. A koronabeli: Ki tudná? Hiszen nem vagy egyedül. Máskülönben pedig igazán nem tudom, jó író vagy te, kedvet Locsoló. A sajtó-ember: Engedd meg. de ebben kételkedői semmi okod nincs. Rossz iró nem lehetek. Hiszen még nem láttál tőlem nyomtatott terméket. A koronabeli: Jól adod öregem. Ezek szerint te mindenkin túl teszel, aki irt valaha. Te több vagy minden neves és névtelennél, te egy burkolt hallhatatlan vagy a ki különbeket tud mint azok, akik mindent tüsszentésüket világgá orditj&k. Te egy néma zseni vagy, egy nem tudom kivel összehasonlítható, szóval több mindenkinél, a ki irt valaha. A sajtó-ember: Kedves fiam, a távollevőkről illetlen dolog csúnyán nyilatkozni, de azért mégis kikérem, hogy sajtó dolgokban egy kalap alá fogja egy és más szeretett barátunkkal. A koronabeli: Jó mesterem, ne beszéljünk sajtóügyekről, ha már nem jártad be a félvilág fürdőit ezen a nyáron legalább adj egy száraz «sivárt. A sajtó-ember: Egy szivart? Jaj édesem mindent kérhetsz tőlem, csuk trafikot és péksüteményt ne. II. A sport ember. A sport embernek háta mögött nem szokvány múlt van. A sport-ember soha nem ment taposott utcákon, hanem a járatlant kereste a mióta csak az eszét tudja. A nyolc esztendős gimnáziumi kurzust ő tizenegy esztendő alatt végezte. És bármenyire tudja is a dolgokat szinezni) azt bevallja, hogy nem a profeszorai szerette tartották őt olyan sokáig a tudomány szoptató emlőin. Tudja, hogy abban a* utolsó tanévet még j két hónnappal megtoldotta, semminemű szerepe | a tanári jóindulatnak nem volt. Vele igazságta- | lanság történt a múltban és történik a jelenben | is, valahányszor az érdeke ellen esik meg valami, j A jogot azért hagyta ott, mert nem tudott egy- nézeten lenni a jurisprudencia mostani magyar kiválóságaival, amely nézeteltérés különösen a vizsgálatokon domborult ki. Majd buc?ut mondott az egyetemnak és egy redakció tagjává lett ahol pompásan érvényesült. Idáig kurta dióhéjban a mi emberünk történe'e. Innen fogva ő csinál történeteket. Sport-munkatárs létére a turf tüntetéseket és jótanáccsal szolgál az istállótulajdonosoknak. Az eső és egyedüli ; aki girásaiban nemcsak az istállótulajdonosukat, a zsokékat és lovászfiukat, támadja, hanem rettenetes katiliná- kat mond a — lovak ellen. Miért ne lehetne támadni — úgymond — lovakat, ha szamarakat is lőhet. Ez a tulajdonsága nevét széles körökben tette ismertté. Ennek alapján lapot indított, amely, ha a hirdetőit nem akarnám elriasztani, mondhatnám a nyilvános kizárása mellett lát napvilágot. De azért ott is rendületlenül üti a lovakat. Ennyiben nyilatkozik meg mint a nyilvánosság embere. A sport ember mint magán ember nem annyira rokonszenves. Zsarnok. Amit kijelent, abban mindig van igazság. Ellenmondást nem tűr. Éppén azért a nézeteit nem lehet párbeszédben közölni. A közben ülők csendben hallgatják a bizásnak induló elegáns fiút, aki hatesztendő óta minden télen nősülni készül. Télen amikor nincs lóverseny és nincs pénz. A sport-ember: így nyáron nem ér az élet semmit. Dolgozni, Dolgozni és dolgozni. Ha igy órákhosszat is láttok engem a kávéház ablakán kitekinteni, az mégis csak munka, kedves gyerekek. Mert nemcsak a fölgyürött ingujj és az íróasztal fölött való görnyeáés jelent dolgot, hanem mondhatom, nekem ez a külsőleg tétlenségnek látszó semmitevés is munka, Erre járnak a lányok, Az egyik bájos és fiatal csirke és eszembe jut
