Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-05-21 / 41. szám
2-ik oldal. SZATMÁR-NÉMETI. 1911. május 21 í meglátogatja a babát a Monceau parkban. Ez a vezérmotivum minden kulturhelyen fölhangzik. Persze a gyerekek a mamát beteggé, vagy csúnyává teszik, a gyerekek ennélfogva neveletlenek maradnak s mindez az akaratgyenge apát és az ideges mamát önmagukra es másokra nézve tűrhetetlenekké teszi. Elég nehéz teher számukra egymás elviselése. Az emberek ma legtöbbnyire csak vertikálisan, madártávlatból nézik a világot s magukat. Ezért olyan egyenlő minden. A falusi család horizontális látású, sől még plasztikus képzeletű is. Az öreg ösztönszerüen nagyobb tapasztalatkor érvényesül s a fiatalok a legfőbbet tanulják meg tőlük, nemcsak szorgalmat, hanem béketürést. A p aszticitás pedig abban a méltó tiszteletben nyilvánul leginkább, amellyel az anya. írjuk át ezeket általában a társadalomra: Valóban a családban lehet csak elkezdeni és végbevinni a nagy átalakítást, kis, parányi önmegtagadásokkal, mondjuk fizikai nyelven előrekötötlségekkel, a legnagyobb müvet, szeretetet; a legeredményesebb munkát létrehozni. Ennek a vallássá erősödött nézetnek legpregnánsabb kifejezője Jules Melinés világhíressé vált könyve és eszméje: „Vissza a faluba 1“ Az „ingyenesek.“ — A vidéki újság lélektanához — Az „Ingyenesek“ címen a „Pesti Hírlap' egy igen talpraesett cikket közöl, melyet egész terjedelmében közlünk. Az adott speciális eset tői eltekintve, az e cikkben foglalt igazságok reávonalkozhatók bármely vidéki lapra, épen ez- okból hisszük, érdekkel fogják azt olvasni a mi közönségünk körében is. A cikk igy hangzik : Egyik nagyobbacska vidéki városunk nö- »gyletének választmánya elhatározta, hogy érdemes elnöknöjének — aki már huszonöt esztendeje vezeti lankadatlan buzgalommal az egylet agendáit — arcképét a helyi kitűnő festővel lefesteti és az ünnepélyes leleplezést egy külön e célra összehívandó rendkívüli közgyűlés keretében fogja megejteni. A választmány hölgyei lelkesedéssel karolták föl az eszmét, agitációt indítottak, gyűjtést rendeztek s a varoska három újságjában melegebbnél melegebb reklámcikkecskékben hívták föl a nagyérdemű közönség figyelmét az úgynevezett nemes célra, melynek minél gyorsabb és bőkezűbb pártolása a nagyérdemű közönségnek kétségtelen díszére fog válni. A hangulatos cikkecskéknek hamarosan meg is volt a maguk hatása, a helyi kitűnő festő megfesthette az érdemes elnöknő arcképét, a választmány igen emelkedett ünnep keretében leleplezhette az arcképet s a hosszúra nyúlt ünnepi beszédek zavartalanul elhangozhattak — nem történt semmi kellemetlen incidens, mely az ünnepségnek mindvégig magasan szárnyaló hangulatát alábbszállitotta volna. Ünnep után azonban váratlan bomba pattant szét azon a? elegáns térítővel lebontott asztalon, mely mellett a hölgyek a végleges leszámolás megejtése végett helyet foglaltak. A kárpilos, a kertész, a cukrász, a helyi kitűnő festő és a többi közreműködő számlái között ott szerepelt a* egyik helyi lap számlája is, melyben a leközölt reklámcikkecskók fejében a lapocska bátor kiadója száztizenhat koronát és negyven fillért követelt a választmánytól — a kisérő levélben vakmerőén azt mervén hangoz tatni, hogy mivel ez az arcképleleplezés nem volt közügy, hanem az egyébként mélyen tisztelt hölgyválasztmány magánügye, a közreadott reklámokat a maga rendes tarifája szerint számlázta el és becsatolván a támlapokat, a kimu tatott összeg szives kifizetését kéri. Amennyiben pedig ez a tiszteletteljes felszólítása eredménytelen maradna, nagy sajnálattal ugyan, de kénytelen lenne köv.telését rendes bírói utón behajtani. A hölgy választmány egyhangúlag, a leg szenvedélyesebb felháborodással utasította vissza a vakmerő embert. Gyilkos kifejezések röpködtek a levegőben. Az indulatok hevei skáláján a „szemtelen fráter" titulus illatozott a legalsó fokon Ha valamely fonográf rögzitet'e volna meg ezt a választmányi ülést — az összes lemezeket sürgősen meg kellett volna semmisíteni, nehogy lefolyásáról az utókort hiteles értesülések hők kentsék meg, vaey ingereljék hangos nevetésre, aszerint, amint inkább, vagy kevesbbé temperamentumos a hallgatóság. Miképen fog végződni a nőegylet választmánya és a bátor helyi lap között kitört háborúság, — egyelőre nem lehet tudni. Megadja-e ritka bátorságának árát ez a kis vidéki újság, vagy azok lesznek-e majd többségben, akik igazat fognak nekik adni — fölöttébb bizonytalan. Egy dolog azonban bizonyos és ez az, hogy a magyar újságírástól a sokféle válfaju «ingyenesek» any- nyi mindenféle ingyen szolgálatot kérnek, sőt gyakorta a legkedvesebb önérzettel meg is követelnek, amire azon a bizonyos müveit nyugaton, melyre vasárnaponkint ma már a négy elemi osztályai felfegyverezett legutolsó suszterinas is hivatkozik =■=• régesrég nincsen példa. Ezerszer meg volt Írva — bosszantó banalitás az újra ismétlése — de egy-egy hasonló eset, mint amelyről föntebb rövid telegráf-stilusban megemlékezünk — ismét c*ak felszínre veti ezt a haszontalanul kicsépelt szalmát és ismét megismételteti minden józan ember előtt a kérdést, hogy miért kíván az ingyenesek népes gárdája ingyen szolgáltatót épen a hirlapirástól és miért nem jut ez urak és hölgyek eszébe soha, hogy ingyen kérjenek a péktől kenyeret, a szabótól ruhát, a kofától zöldséget és igy tovább, végig a szükséges és nem szükséges dolgok egész vonalán, a kalapon libegő structolltól kezdve le egészen a cipőtalpig. A valóban humánus és jótékony jellegű akciók és intézmények szolgálatát a sajtó szívesen vállalja. Szivesen üti mellettük a reklám dobját teljes erejével, még akkor is, ha ezirányu készségével egyesek vissza is élnek. Az ingyenesek azonban a saját privát hiúságaikat és érdekeiket is közügynek szeretik kijátszani;'és szem- hunyoritás nélkül kiávnják meg az újságoktól, hogy szolgálják őket. Ennélfogva tehát tökéletesen igaza volt annak a kis vidéki újságnak, midőn a szóbanforgó arcképleleplezését nem tekintette sem humánus, sem jótékony jellegű közügynek, hanem a hölgyválasztmány egy olyan magánügyének, melynek szolgálatát semmiféle erkölcsi indokból nem volt köteles ingyen elvállalni. A reklám cikkelyek által elfoglalt helyet hasznosabb dolgok közreadására fordíthatta volna, mert a világ minden újságja, akár nagy akár kicsiny — elsősorban üzleti vállalat, mely sem a papirost, ssm a festéket, sem a gépet, sem a munkát nem kapja ingyen és ha rosszul számit, épen úgy felborul, mint a földkerekség bármely más vállalata. Ezzel a száraz igazsággal legyenek már egyszer tisztában mindazon «ingyenes» urak és hölgyek, akik a magyar újságírás szolgálatkész ségével habozás nélkül visszaélnek. meinek villogása dacára, csakis a csúnya sárga arcát láttam és még jobban kacagtam rajta. Azt hittem sokat ivott és szelíden félretoltam, ittasságára való tekintetből. Nekem kissé fejembe szállt a pezsgő. — Nem akarsz ? — kérdezte, belekapaszkodott a karomba és megcsókolta a kezemet — igazán nem akarsz? Es amikor még hangosabban kacagtam fogvicsorgatva nyitotta ki elöltem a boudoir ajtaját és balk sziszegő hangon mondta : — Ezt megbánod még szivem, megbánod ! Még egy órával később is együtt kacagtunk ezen a hercegnével, aki szeretett kékróka divánjáu pipent. Hirtelenül kiabálást és lépéseket halottunk a hálószoba mellett levő kis boudoirban. — A herceg hangja! de hiszen ez lehetetlen ! mondta Elza. ís tényleg a herceg éles hangja ismételgette folyton: — Hiszen te őrült vagy bolond vagy, hagyj fel vele? Bántasz! Más hangok is belevegyültek és a tompa lármát sikitva tulharsogta a cigánynő dühöngő hangja: — Hadd lásiák meg! Mindenki lássa ! Akarom! Akirom! — És r.e nyúljatok hozzam, mert különben á'burapom a torkái ! Törjétek rájuk az ajtót, különben harapok ! — Úgy van lörjétek be az ajtót I kiáltotta a herceg. Egy rúgás és az ajtó felnyílt. Mindez szörnyű gyorsan történt. Lehetetlen volt elrejtőzködni ! Különhen . . . nem is akartam. Ott voltak a cselédek, egy tucat házibarát, mindnyájunk középen a cigánynő, aki karjaiba hozta a herceget. Megértettem mindent. Dührohamában felkapta, mint a hogyan a fergeteg kap fel falevelet. És ledobla a padlóra. Sikoltotta : — Láttátok?! Láttátok?! Tartóztassátok le ! — felelte a nő és kezét a két muzsik felé tartotta. — Megbosszultam magamat! És hozzátette hozzám fordulva : — Nem fogod viszontlátni a bojár nőt ! A herceg kívánságára, két barátján kívül, mindenki elhagyta a szobát.. — Uram — mondotta — megölhetném Ont a bűntársával együtt, úgy büntethetném Önöket, a rajtakapott bűnösöket. De nekem úgy tetszik, hogy ne éljek ebbeli jogommal és fegyveres elégtételt kívánjak Öntől I Szavamra, legszívesebben úgy kacagtam volna, mint kevéssel ezelőtt a cigányleányon. Párbaj ezzel a nyomorékkal, aki nem birta kezében tartani a fegyvert?! A herceg eltalálta a gondolataimat és folytatta : Ne nézzen őrültnek, sem pedig nagylel- kübbnek, mint amilyen tényleg vagyok. Az önnek felajánlott párbaj lehetséges, amiről rögtön meggyőződhetik! Csöngetett. Inas jött be. — Egy csomag kártyát az asztalra — parancsolta a herceg. Amikor az asztalon volt a kártya, helyet mutatott nekem vele szemben és azután nyugodtan, szeretetreméltóan tette hozzá: — Egy játszmát játszunk majd, ha úgy tetszik uram és aki elveszti, még délelőtt öngyilkos lesz. Elfogadja igen tisztelt uram ? ! — Szivesen. Mit játszunk ? — Ecártét kérném ! — Rendben van. Hány ütésre? — Öl elegendő lesz ! A párti megkezdődött, a két tanú és a hercegné jelenlétében, aki a furcsa párbaj szemlélésére közelebb lépett. A herceg ügyesebben játszott, ez nyilvánvaló volt. De a szerencse nem kedvezett, megitjdonságok S Z A T M Á Rj NAGVT női, férfi és gyermek POF* ruhákban ■ legolcsóbb árban MELLETT SZEREZHETŐK B E.
