Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-03-29 / 26. szám

1-ik oldal SZATMÁR-NÉMETI Szatmár, 1011 máreius 29. érdekelt telektulajdonosoktól elfogadható ajánlatokat beszerelni nem sikerült, utasította a mérnöki hivatalt, hogy az István-térig terjedő utcameghosszabbitáshoz szükséges kisajátítási tervét készítse el. Az ügy leg­később a májusi közgyűlésben döntés alá karül. * Uj városi kölcsön. Az iskola kölcsönök felvétele illetve msgszavaztatása végeit hosszabb időt töltött a polgármester a fővárosban. A 700000 K városi köl­esül tárgyalás alatt áll s rövid időn belül perfek- Uálódik, úgy, bogy az őszre már várhatjuk az uj iskola épületek építkezéseinek a megkezdését. * Hivatalsa órák a városnál. A városi tanács el- reedelte a hivatalos óráknak május hó 1-től szeptem­ber bő 1-ig terjedőleg reggeli 7 órától déli 1 óráig egyhuzamban való tartását. * A fösorozás városunkban. Az idei fősorozás ez évi április hó 27. és 28. napjaira lett városunkban megállapítva. Az első napon az I. és II. korosztály­beli hadkötelesek, mig a másik napon a harmadik korosztálybeliek és az idegen illetőségűek lesznek mérték alá állítva.» * A városi zsneiskola államsegélye. Tudvalevő, bogy a dal- és zeneegyesület zeneiskolájának tovább­fejlesztése céljából államsegélyért folyamodott a kul­tuszminisztériumhoz, kérve a város támogatását is a bérelem indokolásánál. Polgármesterünk legutóbbi budapesti tartózkodása alkalmával tisztelgett a zenede küldöttsége a közoktatásügyi miniszternél és az or­szágos zeneakadémia vezetőségénél és a küldöttség mindkét helyről kedvező választ hozott. E szerint már jövőre remélhetjük, hogy a zeneiskola államss- gélylyel folytathatja nagy jelentőségű tevékenységét. A minisztérium élénk érdeklődését azzal is kimutatta, bogy a májusijskolai vizsgákra két miniszteri biztost küld lt. * Pályázat a ludovika akadémiába. A főkapitány tudatja az érdekeltekkel, hogy a m. kir. honvéd fő- reáliskolában és honvéd ludovika akadémiában az 1911—912. tanév kezdetén betöltendő államköltsógesi továbbá alapitványas és fizetéses helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény a katonai ügyosztálynál (Deák-tér szám) a hivatalos órák alatt megtekinthető és ott c tekintetben teljes útbaigazítás nyerhető. veskedett az utóbbi hetekben a szatmári közönségnek Beregi Oszkár és Komlóssy Emma után nem kisebb színművész vendégszerepléséről számolhatunk be, mint Hegedűs Gyulának, a budapesti »Vígszínház« legkiválóbb művészének 3 esti vendégfelléptéről. Pén­teken az »Ördög«-ben, Molnár Ferenc világhírű víg- játékában, szombaton a »Taifun«-ban Lengyel Meny­hért színmüvében és vasárnap »A kis cukros«-ban, Heltai Jenő vígjátékéban volt szerencsénk Hegedűs Gyula kitűnő művészetét élvezni. A közönség mind­három este szinültig megtöltötte a színházat és va­lóságos ünnepi hangulat uralkodott úgy a színpadon, mint a közönség sorai között. Csönd, feszült figye­lem, az egész színházban érdeklődés és a felvonások végeztével zugó tapsvihar kisérte Hegedűs Gyula já­tékát ugyannyira, hogy majdnem minden felvonásnál a vasfüggönyön kívül kellett megjelennie. Mindhárom estén a mi művészeink közül fényes sikere volt Zöldy Vilmának, Vidor Józsefnek, Czakó Micinek, Hsrczeg Vilmosuak és itj. Baghy Gyulának. Hanako Héttőn és kedden sste a japánok mű­vészetében volt alkalmunk gyönyörködni. Hanako és társulata lépett ezúttal a szatmári színpad deszkáira és bár különös, a mi fülünknek érthetetlen nyelven és idegen hanglejtéssel, a mi légkörünknek szokatlan darabokat játszottak ezek az apró színes keleti em­berkék : játékuk mindvégig lekötötte a közönséget. Meglepett bennünket a primitiv ősmozdulatok eleven­sége, a lehelletszerü finomságok precíz kidolgozása és az a bizarr, de nagyszerű meghalás, melyet európai művész aligha tud oly szépen és tökéletesen meg ját­szani. Szépek és szenzációsak a táncaik is. Nemcsak a láb, hanem a kéz mozdulatai s a test ritmusa is kitünően érvényesülnek ezekben a szép, olykor meg lépőén friss, olykor szinte átmeaet nélkül lassú és j álmatag napkeleti táncokban A közönség sokat tap I sóit a japán művészeknek, különösen Hanakonak, ki- j nek oroszlánrész jutott mindenik darab szerepeiből, j _ Szín házi műsor: Szerdán újdonság, harmadszor »A medikus« Bródy Sándor nagysikerű életképe (G bérlet.) Csütörtökön uj betanulással »Tiszt urak a zárdában« operett«. (A beriet) Pénteken újdonság, itt először »Sárga liliom« Biró Lajos nagyhatású szén* zációs vidéki története. (B bérlet.) Szombaton másod­szor »Sárga liliom« (C bérlet.) Vasárnap délután új­donság negyedszer »A halhatatlan lump« operetté, este harmadszor »Sárga liliom« (A bérlet.) Színház. HÍREK. Hegedűs Gyula vendégszereplése. Ritka színi év- I ádbat volt egymásután annyi tendégszerepiés szinhá- j Kunkban, mint a mennyivel Heves Béla igazgató ked- : forma plötöz óriásokkal s erősen tartják magukat a „Ntpolecn'-ok, amelyek Pessl ondulálta fejeken, Biedermeyer loknis frizurákon pompásan festenek. Molnár Gizella váczi-utcai szalonjából sok ilyen kalap indult cl diadalutjára s onnan került ki többek között Harmat Heddynek, a Vígszínház művésznőjének a kalapja is, amely a „Zseni* előadásain közfeltünést keltett és ezt a csupa báj művésznőt még elragadóbbá varázsolta. t i j i Valaki kisütötte, hogy a böjti szelek sem fujdo- . (álnak hiába. Állítólag azok viszik férjeinknek az üze- j aetet, hogy közéig a husvét s jó lesz egy újabb figye- lemről, — még ka „csak egy virágszál“ jegyében is J -- gondoskodni. A Naeter Luiza andrássy-uti kirakata már erősen csábítja a járó-kelőt egy-egy húsvéti tojás, nyulacska vagy madárkalitka alakjában való illatos, bájos virág- , aranzsmánt megszerzésére. Jó ízlésű ember az ilyen j aranzsmánok belsejébe — »pour la bonne bonche“ , egy-egy ékszert vagy a mostanában annyira fölkapott 1 — finom francia emaillal vsgy brilliánsokkal kirakott , kis Lechner órát helyez el, mint praktikus és igen j kedvalt bizsut. És ne törődjünk vele, hogy ezen a ponlon ellen- ] tétbe jutunk az emberekkel, ahol a belső érték csak j ritkán múlja fölül a külsőt. Mondaine I — A rét. egyház gyásza. A tiszántúli ref. egyház- kerületnek mély gyásza van. Ugyanis dr. Erőss Lajos, az egyházkerület püspöke szombaton a hajnali órákban rövid szenvedés után elhunyt. Alig két évig volt az egyházkerületnek püspöke. Azelőtt a debreczeni theo- logián tanár volt s életét páratlan egyszerűséggel élte át. Temetése kedden délelőtt volt a debreczeni nagy­templomból és holttestét Püspökladányba szállították, hol «lső felesége mellé helyezték örök nyugalomra. — A nagybányai festőiskola. A nagybányai festő szabad iskola a jövő hóban nyílik meg s költözik a város által épített műtermekbe. A festőiskola vezetői ez évben is Ferency Károly, Réti István, Thorma Já­nos mesterek lesznek. — Az első temetkezési társulat közgyűlése. A szatmári első számú temetkezési társulat vasárnap dél­előtt 11 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a tagok igen nagyszámú érdeklődése mellett. A közgyűlésnek az adott nagyobb fontosságot, hogy most került be­töltésre a Rácz István ref. lelkész halálával megürese­dett elnöki állás. A közgyűlést Lévay József társulati alelnök vezette, a társulat múlt évi jelentését pedig Hajdú Károly tb. főkapitány, társulati jegyző terjesz- lette elő, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Ezután az elnökválasztásra került a sor. Két jelölt küzdött az elnökségért. Regéczy Sándor főgimn. tanár, ki k megejtett titkos szavazásnál 123 és dr. Giatz József ügyvéd, ki 299 szavazatot kapott és igy 176 szótöbbséggel dr. Giatz József ügyvéd választatott meg az egyesület elnökévé. — Állami tisztviselők lakásbére. Két év előtt tör­tént a városok osztályozása az állami tisztviselők lakás­pénzilletményeinek megállapítása szempontjából, mely alkalommal városunk a IV-ik lakbérosztályba került. Ezt a rendelkezést a városunkban lakó állami tiszt­viselők sérelmesnek tartották, mert a változott lakás- viszonyok mellett lehetetlen e lakbérosztályban meg­állapított lakáspénzekért igényeiknek megfelelő laká­sokat kapni. Még emlékezünk arra a mozgalomra, a melyet akkor a tisztviselők indítottak s amelynek eredményeként memorandumban terjesztették föl a sérelmeiket a pénzügyminisztériumhoz. A fölterjesztés­ben előadott panaszok megvizsgálására most küldötte ki a minisztérium Piegl József osztálytanácsost, aki a városi hatóság hathatós közreműködése mellett e hó 27. és 28-án tartotta meg a vizsgálatot, amelynek folytán a tisztviselők kérelme előreláthatólag kedvező elintézést nyer. — Gyászhir. Járdánházi és berenczei Kováts Ágostonné szül. olcsvári Olchváry Eulália f. hó 24-én rövid szenvedés után 83 éves korában elhunyt. A megboldogult egyik tagja volt a legelőkelőbb régi ne­mes családuknak és halálával városunk és vármegyénk kiváló úri családait bontotta gyászba. Temetése vasár­nap délután volt a város közönségének óriási^részvéte mellett. A mélyen sújtott család a szomorú esetről a következő gyászjelentést adta ki: Berenczei Kováts Jenő neje Domahidai Domahidy Hedvig, fiaik: Miklós nejével Streicher Bertával, Dóra, Lilly, Éva gyerme­keikkel; Sándor nejével Hiripi Szuháuyi Margittal Margit, Sándor gyermekeikkel ; néhai dr. Berenczei Kováts Sándor özvegye Szentkatolnai Cseh Mária, Emil és Lajos gyermekeivel; Berenczei Kováts Géza nejévéi Domahidai Domahidy Idával, Adrienne, Guszti gyermekeivel; Lázári Nagy Elek, mint az elhunyt sógora valamint az összes minden oldalú rokonság nevében, a szív legérzékenyebb fájdalmával tudatják, hogy a legszeretőbb lelkű édes anya, anyós, nagyanya, szép anya és sógornő özv. Járdánházi és Berenczei Kováts Ágostonné szül. Olcsvári Olchváry Eulália, jó lelkű életének 83-ik, özvegységének 19-ik évében, családját oly nagyon szerető lelkét, 1911. évi március 24-én éjjel 1 óra 45 perckor minden szenvedés nélkül, par órai önkívület után, csendesen a Teremtőnek vissza adta. A megboldogultnak hült teteme a ref. egyház szertartása szerinti imakönyörgés után a Szatmár Nemen Deák-tér 14. sz. gyászházból, 1911. évi márciui 25-én d. u. 3 órakor fognak a ref. egyház szertartásai szerint nyugalomra helyeztetni. Szatmár, 1911 március 24 Áldás és béke lengjen porai felett I — Uj postahivatal. A Tyúkodon működő posta­ügynökség f. évi április 1-én postahivatallá lesz át­alakítva. — Hawel Edith hangversenye elhalasztatott. Haweí Edith zongoraművésznő f. hó 25-ére hirdetett hang­versenye egyelőre elmarad é* május hó folyamán lesz megtartva. A város társadalmát a közeli napokban ért gyászesetek a koncert publikum nagy és tekintélyes részét közelről érintették s erre való tekintettel a művésznő elhalasztotta hangversenyét. A megvett jegyek Huszár Aladár könyv- és zenemükereskedésében vissza­váltalak, — Eljegyzés. Braunstein Ferenc, nagygőzmalmi almolnar Sárika leányát e hó 23 án jegyezte el Adler Emil iparos. — Ácsmesteri vizsga. Dacsó Arnold, a Szatmári Fakereskedelmi R.-T. Kovács Ábrahám-féle telepének üzletvezető-főkönyvelője az áésmesteri vizsgát a mára- marosszigeti [államépitészeti hivatalnál működő vizs­gáló bizottságnál a napokban sikeresen letette és képe­sített ácsmesternek nyilyánittatott. — lyászhir. Súlyos csapás érte Világossy Gáspárt, a gazdasági egyesület titkárát és nejét, Ugyanis kis fiuk, Zoltánka f. hó 25-én éjjtl hosszas szenvedés után elhunyt. A szomorú esetről a mélyen sújtott szülők a következő gyászjelentést adták ki: Fájdalomtól megtört szivvel, Isten akaratába vetett erős megnyugvással tudatjuk, hogy drága kis Zolikánk 13-ik évében hosszú, kinos szenvedés után f. hó 25-én éjjel 11 órakor nagyreményekre jogosító ifjú életét befejezte. Felejthetetlen halottunkat f. hó 27-én d. u. 3 órakor fogjuk a rom. kath. egyház szertartása szerint az attila-utcai gyászháztól a hidontuli sirkertben örök nyugalomra helyezni. Szatmár, 1911 március 26. ^ béke_’angyala őrködjék drága hamvai felett! Világossy Gáspár és neje szül. Básthy Boriska szülők. Világossy Ilonka, Világossy Katinka testvérei, özv. Világossy Józsefné nagyanyja, Básthy Géza nagybátyja. — Elfogott tolvaj cigánykaraván. A múlt hete kan úgy Szstmár-, mint Biharvármegye területén kó­bor cigányok számos betöréses lopást kővettek el A napokban Berettyóújfaluban a csendőrség elfogott Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. yy ser A in1 tízimunh üzletiken Szatmár, Kazinczy-utca. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. II Ti un Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. oVA 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom