Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-01-16 / 5. szám

4?ik «lcla.1 — Vasutasok táncvigalma. A szatmár-nagybányai és szatnosvölgyi vasutasok a vasutas árvák javára a nagybányai Polgári kör összes termeiben 1910. évi január hó 22-én jótékonycélu táncvigalmat rendez­nek, mely minden tekintetben fényesnek Ígérkezik s mi hisszük is, hogy a közönség, már csak a jótékony célra való tekintettel is, tömegesen fogja felkeresni e táncmulatságot. Belépő-dij : Személy-jegy 2 korona, család-jegy 5 koiona. Kezdete este 8 órakor. — Hamis ötkoronások vannak forgalomban, a hatóságok erélyesen nyomozzák a hamisítókat. Olva­sóinkat figyelmeztetjük, hogy jól nézzék meg az e fajta pénznemeket, nehogy károsodjanak. — A halmi—bikszádi vasút. Bányász Menyhért, mint már lapunkból ismeretes, Halmitól Bikszádig helyiérdekű vasutat szándékozik építeni. A tervezet közigazgatási bejárását a kereskedelemügyi miniszter rendelete alapján dr. Olgyai Kálmán min titkár vezetéáe alatt január 19-én d. e. 10 órakor kezdik meg Halmi községházán és a két következő napon Turterebesen s Bikszádon folytatják. — A posta s táviró köréből. Hunkier Erzsébet posta s táv. kiadót Szatmárról Budapestre a IV. sz. telefon központba helyezték át. — A nagyváradi posta s táv. igazgatóság Göbl Gyulánét a csenger- simai postaügynökség vezetésével megbízta. — Birtok parcellázás. A kaplonyi kisgazdák ré szóre a Kisbirtokosok országos földhitelintézetétől és az Országos központi hitelszövetkezettől birtok vétel céljaira 240 ezer K kölcsöut eszközölt ki a kormány, minek folytán ezek Vidovich Menybértné Zrínyi Leona és Uray Tiborné Omlósi Stefánia ottani 600 holdas birtokát vásárolták meg 360.000 koronáért. — A távirat. Mulatságos eset történt pár nap előtt a laktanya udvarán. Az újoncokat javában ab • richtolták, amikor megjelenik a sürgönyhordó és a tiszttől megkérdi, ott van-e a Nagy Péier közvitéz, akinek sürgönye érkezett. A legény előkerül, átveszi a táviratot s miután elolvasta, a tiszt elé áll és szaval: — Alásan jelentem a kapitány urnák, meghalt az apám, kérek négy napi szabadságot. A tiszt átveszi a táviratot, amelyben ez állt: Gyere haza roegtoen, meghaltam, temetésem újévkor apád. A legény rapportra került s miután kisült, hogy ő irta az apjának, miként cselekedjék, hogy újévre szabadságot kaphasson, szabadság helyett kapott két napi áristomot. — A nőegylet kiadása december hóban árvaházra 155 K 39 f, havi segélyekre 189 K, rögtöni segélyekre 63 K, összesen 407 K 39 f. — Születtek január I—10.-ig Unger Margit Mária, Király László, Koszor János, Pakurár János, Marián Emil, Kovács Sándor, Darabánt Erzsébet Róza, Mayer Aladár, Nagy Róza, Berger Zoltán, Török Ferenc, Mátyus Károly, Csonka János, Horváth Margit, Tömöri József, Simon Ilona Irén, Veszprémi Ilpna, Bojtor Antal,' Grosz Erzsébet, Hirsch Jenő, Kapcsos István, Mermelstein Heléna, Tatár Zsuzsánna, Vánk Margit Jolán, Blága János, — Házasságot kötöttek január I—10. ig Fodor Rudolf — Kovács Ilona, Nagy Béla — Kormos Mária, Bencze János — Béres Erzsébet, Grenczel Gábor — Szilágyi Etelka, Fábián Flórián — Terebesi Juliánná, Hölzel Albin — íványi Flóra, Dobrai Kálmán — Boros Anna. — Meghaltak január I—10.-ig Apáti Juliánná ref. 10 hónapos, bélhurut. Tóth László ref. 10 hónapos, bélhurut. Marosán Gyürgyné Papp Flóri g. kath. 39 éves, hasihagymáz. Matkó Borbála ref. 1 hónapos, görcs. Kádár Károly g. kath 1 hónapos, tüdőgyuladás. Csonka János r. kath 3 napos, görcsök, özv. Kozma Györgyné Bugyi Zsuzsánna ref. 66 éves, gyomorrák. Román László g. kath. 68 éves, tüdőgyuladás. Kimpán Jánosné Oláh Mária r. kath. 28 éves, tüdőgümőkór. Bojtor Antal ref. 3 napos, veleszületett gyengeség. Özv. Unger Frigyesné Fógelton Hermina r. kath. 67 éves, epekövek. Ratis Ilona ref. 8 hónapos, görcs. — Két koronások. Az ércpénzforgalom meg­könnyítése céljából már régen szüksége matatkozott az ezüst forintosok bevonásának. Lassanként most már bevonják az ezüstforintosokat, mert megkezdték az uj kétkoronások vereté.sét. Magyarországon is, Ausztriában is 50—50 millió kétkoronást vernek. Azonkívül uj egykoronást vernek 100 millió da­rabot. — A Divat Szalont, első és legszebb asszony- ujságunkat ajánljuk olvasóink figyelmébe. Minden csa­ládfő a legteljesebb megnyugvással viheti be ottho­nába, mert e díszes kiállítású, tartalmas és érdekes füzetekben minden kéthétben igazi jóbarát előtt nyitja ki a kapuját. A Divat Szalon oktatója, segítője és mulattatója minden asszonynak, minden lánynak és a takarékosság, a szorgalom, ;z otthon szeretete, meg­SZATMAR-HfiMETV SzatHiár, l»lt. január 16; becsülése, a gyermekgondozás megkönnyitése és a legnemesebb szellemi szórakozás az, a mivel olvasóit elárasztja. Közleményei fölött nem kisebb írónő, mint Szabónó Nogáll Janka őrködik és munkatársai­nak díszes névsorában ott vannak mindazok, kik e lappal egyidejűleg — huszonkét esztendő alatt — lettek az olvasóközönség kedvencei. A divat, melyet magyaráz, józan, komoly, a magyar gazdasági viszo nyokhoz illő és a mi szellemi fejlettségünkhöz van mérve minden olyan cikke, melynek célja az, hogy a leánynevelést befejezve, kész, tudatos, derék házi­asszonyokat állítson az otthon élére. Ezeknek szánja az otthon varrott ruha, az otthon készített műtárgy dicsőségét, ellátván olvasóit az ingyen-szabásivek, munka-rajzok miuden fajtájával és az ingyen mellék­letképen megjelenő gyermekujságot, melynek az a célja, hogy fiatal anyák nem csak a gyermekek ru­hazását könnyen megtanulhassák, hanem hogy gyer­mekeikkel foglalkozzanak is A Divat Szalon dús és értékes közleményeit gyönyörű képek tarkítják s ren­desen két művészi kivitelű színes divatkép képezi a füzet csinos és tartós boritékát. — A Divat Szalon kiadóhivatala: Budapesf, V., Eskü-ut 5. sz. — min­denkinek szívesen küld mutató számot, az előfizetési árak feltüntetésével együtt, melyeknek csekélysége szinte szembeszökő a lap pazar és tartalmas kiállí­tása mellett. Egész évre 12 korona, félévre 6 korona sé negyedévre 3 korona. — Ahova feljárni is bajos... A sikárlói legma­gasabb hegyen termett kitűnő sikárlói bor egy félliteres butelia az üzletben idei 20, tavalyi 30 krajcár. Saját töltésűé éves Sikárlói pecsenye bor „Hungária gyöngye“ címen egy butelia 50 krajcár. Házhoz vive sikárlói bor egy félliteres buteliában idei 16, tavalyi 20 krajcár. Pecsenye bor egy félliteres buteliában 25 krajcár. — Pilseni sört csapol mindennap Márkus Sán­dor, a gróf Károlyi-szálloda éttermeiben. Rákóczi-utcán, a most épült Osztrák-Magyar bank udvarán levő két régebbi épületet együttesen, esetleg külön-kUIön is el­adom. — Értekezhetni Dellman Izidor röfös üzletében. Telkek, házak eladása. A Teleki-utcán (A most épült ipariskola szomszédságában) közvetlen egymás mellett 6 telket ezekkel összefüggésben a másik utcán 5 telket a vasúti raktárakhoz vezető utón 3 telket, mind 290—300 D-öles 19—20 méter fronttal, a legkényelmesebb fizelési feltételekké eladom. A külső soron (a Wesselényi-utca végén, az állomáshoz közel) 18,000 □-ölnyi telkem­ből (25, 30, 300 négyszögöles telket négyszög- ölenkint 5, 6, 8, 10 koronájával) eladok. Úgy is, hogy vevő a telek árát csak ipitkezése után azon kölcsönből kell hogy meg fizesse a melyet neki 6, 6y2%-ra szerzek. A Batizi-ut mellett most épült fürészgyár tőszomszédságában és valamivel lejjebb több kisebb és nagyobb telkeket adok el. (Raktár vagy gyári célokra is alkalmas.) , • Továbbá a Kossuth Lajos-utca 11. szára alatt (Frankó-féle) nagy úri lakás és. a Csoko­nai-utca 2. számú saját házam és a város min­den utcájában engem eladással megbízott há­zakat olcsón eladom. Lakom: Csokonai-utca 2. számú házamban. Kolb Mór. i i ef& í Evi> í SüíyfSü» \ Farkas György épület és diszmübádogo8 Szatmár-Németi, István-tér 9. szám. :: Ajánlom berendezett :: ' ’ •• ■ v <f. ¥: bádogos műhelyemet miadennemü épület-, díszmunkára és konyhaberendezésekre. Csator­názások készítését és javítását szakszerűen és olcsón készítem. As erdőd! vaut menetrendje. Érvényes október l-től. Indul Szatmár Kossuth-kert 448 810 849 905 1005 1149 112 154 230 404 530 6 713 10 604 1003 Érkezik Szatmárhegypiacra — 1259 _ _ 359 — 7 __ 90 5 637 Érkezik Károlyi-Erdőd _ _ — — 426 — 954 444 744 830 859 Szatmár-Kossuth-kert érkezik 959 1120 1245 134 214 354 524 600 701 11,00 545 743 Szatmárhegypiacról indul _ 1011 — — 104 — 541 8 454 711 Károlyi-Erdődről indul 506 Megjegzós. A számok alatt levő fekete vonalak az éjjeli időt jelentik. Vasúti menetrend.*) ■ ■ ■ ' Érvényes 1909. évi október hó l-től. ----------­Sz atmárról indul: Szatmárra érkezik: • *4 Gy­vonat Személyvonatok eH to iH O cm Gy. .vonat Személyvonatok : Debrecen 626 221 324 853 240 712 1015** Debrecen 912 217 [58 552 828 221 7!i Királyháza 221 6 07 24t 721 231 Királyháza 219 84* 6Ü7 6Í1 102£ 310 N.-Bánya (j2o 726 246 N.-Bánya 832 150 F. Gyarmat 612 73I 235 F.-Gyarmat 748 205 Bikszád (Kossuth-kert) 606 *** 900 226 726 Bikszád (Kossuth-kert) 808 139 045 lOj* 1 M.-Szalka 63i 729 230 M.-Szalka 8 ü 1* *) 4 gyorsvonatok Budapest nyugati pályaudvarra mennek be, valamint onnét indulnak. **) Püspökladánytól gyorsvonat. Érkezik Budapest nyugati pályaudvarra 7.30 p.-kor reggel *"*) Csak vasár- és ünnepnapokon közlekedik julius l-től augusztus 31-ig. A fekete vonallal aláhúzott számok az éjjeli id ót jelztk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom