Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-02-16 / 14. szám
4-ik oldal SZ ATMÁR'NÉMEÍÍ. egészitése válik szükségessé, ami igen nagy költséget igényelne és vagy el kellene az iskola felépítését a tagosításig halasztani, vagy a lókertnek egy fél kilométerrel távolabbi részét kijelölni, hol megfelelőbb terület áll rendelkezésére. — A pénzügyigazgatóság városunk egész területére az általános házbéradót behozni rendelte. Emlékezetes, hogy az összes városok Budapesten 1908. évben tartott kongresszus alkalmával állást foglaltak az uj adótörvény ellen, előrelátva, hogy az a városi lakosságra súlyos terheket fog róni. Az életbeléptetett házadótörvény ezt most igazolja nálunk is. A városi adóhivatal megállapítása szerint csakis az első kerületben lehet az általános házbéradót a törvény helyes magyarázata szerint behozni és a pénzügyigazgatóság a törvény végrehajtása tárgyában kiadott rendeletnek legkíméletlenebb, legridegebb magyarázata és helyszíni vizsgálódások alapján 88 lakrésszel a felértél többnek állapította meg a bérbeadott lakrészek számát és ez alapon az általános házbéradót kimondotta ; természetesen, ezen határozat ellen a város közönsége jogorvoslattal kell, hogy éljen. A városi adóhivatal meg lett bízva a szükséges adatok beszerzésével ; már eddig is helytelen felvétel lett megállapilva és valószínű, hogy a pénzügyigazgatóság határozatát a pénzügyminisztérium meg fogja változtatni. — A közegészségügy állapota januárban nem volt kedvező ; a kanyaró eddig nem tapasztalt mértékben lépett fel, minek következtében a polgármester az összes elemi, iparos és ke- reskedő-tanonc, valamint a talmud iskolákat is bezáratta. — Ipari, kereskedelmi s mezőgazdasági ügyekben figyelemre méltó változás nincs Az állategészségügy kielégítő. II. Sprenger Ferenc kir. s.-tanfelügyelő jelentése szerint a kanyarójárvány miatt a népiskolákat február 14-től újabb 10 napra hatóságilag be kellett záratni. III. Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos hosszabban foglalkozik a kanyarójárvány fölléptével s ennek eseteit sorolja elő, melyek lapunkból eléggé ismeretesek. IV. Plachy Gyula pénzügyigazgató jelentése szerint a januári befizetés 29547 K 11 f. volt, vagyis a múlt év hasonló időszakához viszonyítva, 11874 K 2 fillérrel kevesebb. Államadó hátralék január 31 én 196,413 K 2 f. V. Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelentése szerint volt a fogházban jogerősen elitéit 99, fölebbezés alatti 8, vizsgálati 31, összesen 133 fogoly, kikből nemre nézve 123 fi és 10 nő. Az egészségi állapot jó Fegyelmi büntetés nem fordult elő. A foglyok rabmunkával kerestek maguknak 99 K 62 fillért, az állam- kincstárnak 32 K 70 fillért. VI. Czilli Györga th. állatorvos jelentése szerint januárban az állatok közt ragadós betegség nem fordult elő. Belföldre elszállítottak 215 szarvasmarhát, 107 juhot és 1685 sertést; külföldre kivittek 230 szarvasmarhát. A főispán elbucsuzása. Az ülés végeztével dr. Vajay Károly polgármester fölkérésére megjelent a teremben az állásáról lemondott és fölmentett dr. Falussy Árpád főispán, hogy búcsút vegyen a bizottság tagjaitól, kik szavait állva hallgatták végig. Nem akarta, úgymond, elbucsuzás nélkül elhagyni ezt a helyet s a búcsút nem a betű ridegségével, hanem személyesen mondja el, ama rokonszenvvel, szeretettel és barátsággal, melylyel e bizottság iránt mindig viseltetett s amely érzelmeket annak részéről is folyton tapasztalt. Kéri, hogy ily érzülettel kisérje őt el a bizottság ama kisebb polgári társadalomba, melyben ezentúl élni fog. Távozásakor egy igazságot itt ki kell mondania s ez az, hogy közel négy évi működése alatt a bizottság soha nem hozta be e terembe a politikát, hanem a jog, törvény és igazság vezette Ítéletében s ezért volt könnyű az ő helyzete a bizottságban. Az őszinte köszönet kifejezésével vesz ismételten búcsút a bizottságtól, nem mint főispán, hanem mint barát s magát minden egyes tagnak szives emlékezetébe ajánlja ! (Élénk éljenzés és tetszés.) Dr. Vajay Károly polgármester nem látja alkalmasnak a bucsuzás ezen fájdalmas idejét arra, hogy most a távozó főispánnak nagy tudását, ambícióját, sikereit, munkabírását és kiváló vezetését hosszadalmasan megrajzolja. Azért csak röviden azt indítványozza, hogy érdemeit foglalja hálásan jegyzőkönyvbe a bizottság s mondjon működéséért mély köszönetét. Biztosította végül a távozó főispánt a bizottság legmelegebb rokonszenvéről, tiszteletéről, ragaszkodásáról és változhatlan szerete- téről! (Zajos helyeslés.) — Függetlenségi párti gyűlés. A szatmári függetlenségi és 48-as párt tegnap este 8 órakor, a függetlenségi kör Csokonay-utcai helyiségében értekezletet tartott a párttagok impozáns nagy részvételével, úgy, hogy a kör helyiségben mintegy 250—300 ember szorongott. — Az értekezletet Csomay Imre pártelnök nyi- tolta meg, ismertetvén a politikai helyzetet, Ez* után dr. Glalz József és Thurner Albert intéztek lelkes beszedet az egybegyűltekhez. A közóhajnak engedve, dr. Kelemen Samu is beszélt, hangsúlyozván, hogy a nehéz időkben kétszeresen szükség van elvjiüségre, szilárd kitartásra. Az értekezlet ezután kimondotta, hogy az uj politikai viszonyok közt is szilárdan megmarad a függ. eszmék zászlaja alatt és a kormány vállalkozását elitélj. Kimondotta továbbá egyhangú lelkesedéssel, hogy dr. Kelemen Samut, érdemeinek elismeréséül a közeledő választásra újból országgyűlési képviselőül jelöli. Az értekezlet lelkes hangulatban oszlott szét, — Személyi hír. Dr. Borommá Tibor püspök a császárfűidő basznála'a végett tegnap Budapestre utazott. — Kiküldetés. Az Ecsedi láp-társulat február 22 én, Nagykárolyban rendkívüli közgyűlést tart, melyre a város képviseletében a tanács dr. Vajay ! Károly polgármestert küldte ki. —- A németi ref. egyház kérelme. A németi ref. : egyház kérvényt adott be a tanácshoz, hogy néhai Pótor Dániel lelkész fizetését és személyi pótlékát az egyházi törvények értelmében hót hó tartamára az özvegye részére folyósítsa. A tanács kiadta az ügyet véleményezésre a tiszti főügyésznek. — A lakosság kérelme. Bakos Lajos és társai kérvényt adlak be a tanácshoz az iránt, hogy a Toldy- utcán gyalogjárót építsen. A tanács véleményezésre kiadta az ügyet a mérnöki hivatalnak. — A főispán búcsúja a városi tisztikartól. A városi tisztikar február 14-én délelőtt fél 12 órakor veti búcsút dr Falussy Árpád főispántó1. A tisztikar szónoka dr. Vajay Károly polgármes'er volt, ki, mint munkás szóit a munka emberéhez, aki meg is tudja becsülni a munka értékét és tartalmát. Mo3t, hogy a változott politikai viszonyok a tisztikart-a főispántól elszakítják, nem változnak annak érzelmei s biztosítja a távozót a tisztikar vállozhatlan tisztelete, nagyrabecsülése és szeretetéről (Élénk éljenzés )Dr. Faiussy Árpád főispán meleg szeretettel vesz búcsút a tisztikartól, hiszen az Ő hozzá mindig ilyennel ragaszkodott s ez valóban megnehezíti az ő elválását. Ha van valami értékes és maradandó az ő munkásságában, annak oroszlánrésze ezt a tisztikart ileti, melynek nemes gondolkozását, munkásságát, éppenugy . mint a polgármester buzgóságát és érdemeit sóba j sem fogja elfelejteni. Abban az elhatározásban, hogy j nem válik meg a vármegye területéről, hiszi, hogy 1 a polgármesterrel és a tisztikarra! lesznek még érinI kezési pontjai s most mindnyájukat az Isten oltal- ' mába ajánlja! (Élénk éljenzés és tetszés.) — Nyugalomba vonulás. A vallás-és közoktatás- ügyi miniszter Jankovics Jánost, a szatmári kath. elemi iskola igazgatóját f. évi március 1 tői állandó nyugalomba helyezte. Jankovics 1876 óta működik a rögös tanítói pályán, 1879 ben jött Szafmárra s itt az utolsó 14 év alatt az igazgatói teendőket is vezette. Az érdemes és sok sikert látott tanférfiunak buzgó és értékes szolgálata után kívánunk sok boldog pihenő évet! — Tanügy. Dóczy Imre, a tiszántúli ref. egy házkerület középiskoláinak felügyelője az elmúlt héten a ref. főgimnáziumban végezte szokásos látogatását s jelenleg a felsőbb leányiskolát látogatja. — Személyváltozás a helybeli folyammérnöki j hivatalnál A földmivelési miniszter Nyárády László I műszaki tanácsost, a helybeli folyammérnöki hivatal j 1884 óta tagját és 1899 óta vezetőjét vízépítési kér. felügyelővé véglegesen kinevezvén, ez évi május hó 1-től kezdve szolgálattételre a m kir. országos vízépítési igazgatósághoz Budapestre rendelte be s a helybeli folyammérnöki hivatal vezetésével ugyanazon időtől kezdve HegedeŐs Miklós kir. főmérnököt, a temesvári m. kir. folyammérnöki hivatal tagját bízta meg. — A szatmári gőzmalom társulat közgyűlése Ez a társulat Korányi János elnökségével február 13 án tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyen elfogadták a mérleget, a nyereség és veszteségszámlát, a felügyelő bizottság jelentését s a fölmentéit megadták. Az évi nyereség 44721 K 72 f, melyből osztalékul részvényenként 12 K esik, melyet március 1 tői fizetnek ki. — Népszerű gasdasági előadás. F. hó 13-án vasárnap este a Zsadányi-uti kültelki áll. el. iskolában Károlyi Sándor áll. igazgató-tanitó népszerű előadást tartott, szépszámú közönség jelentében, a talaj helyes megmunkálásáról. Ezenkívül költemények szavalása s egy tréfás monológ előadása képezték a programmot. Ügyesen szavaltak a kültelki ifjúság köréből Suta Mariska, Huszti Mariska, Suta Endre és Boristyák László. Közreműködött a kültelki dalárda is több énekszám előadásával. Szataiár, 1916. február 16. — Színházi műsor Szerdán, ez idényben először »Füst*, Kaczér Ignác verses vigjátéka (páros bérlet). Csütörtökön »A makrancos hölgy«, Shakespeare klassikus vigjátéka, Baghy Gyula scenirozása szerint, a főszerepekben Markovits Margit és Baghy Gyulával (páratlan bérlet). Pénteken zónaelőadás »A peleskei nótárius« énekes bohózat (páros bérlet). ;; Szombaton, újdonság itt etőször ' »Trenk báró« Albini operettbe, (páratlan bérlet). : -Vasárnap délután »Tatárjárás** operetté Este, másodszor »Trenk báró«, operette, (páros bérlet). ; Előkészületen: »A sötét pont*, vígjáték újdonság. »A kis cukros«, vígjáték újdonság. »Jack, a senki«, újdonság. »Találkozás«, újdonság. — Eljegyzés- Borgida Sándor, az Építkező és parcellázó bank pénztárosa, eljegyezte Felberbaum Szerát Sátoraljaújhelyről. — A szanatórium hangversenye február 13-án ha anyagilag nem is, de erkölcsileg fényesen sikerült. Plotényi Nándor mélyen átérzetl, finom, művészi játékához kellemesen simult a zongorák iséret, melyet leánya, Rékássy Istvánná úrasszony látott el teljesen előkelőén, Orlovszky Frigyes, mint a gordonka nagy mestere mutatkozott be s remek játékával nagy élvezetet nyújtott. Szödényi Aranka bájjal s sok természetességgel énekelt. Legnagyobb sikere azonban Morvay Zsuzsikának volt, a kis tizenöt éves leánynak, kinek bámulatos, csodás játéka szinte elbűvölve tartotta az előkelő, díszes közönséget. Elismeréssel kell adóznunk Uray Gézánónak, a nőegylet népszerű elnöknőjének, kinek nagy részben köszönhető, hogy a szatmári publikumnak olyan hangversenyben nyill alkalma gyönyörködhetni, melyre a jelen voltak min- dig szívesen fognak visszaemlékezni, — Hir a zeneiskolából. Dr. Vajay Imre, mint a dal- és zeneegyesület elnöke, továbbá Ferency János, mint annak választmányi tagja, közelebb Budapesten az országos zeneakadémiában jártak, hogy ennek tanárai segélyével a szatmári zeneiskola részére hegedűtanárt szerezzenek. E célból érintkezésbe léptek Szendy és Bloch tanárokkal, kik támogatásukat az ügyben előzékeny készséggel meg is Ígérték, • — Táncvlzgalom A szatmári gór. kait», egyház táncvigalma február 13 án igen szépen sikerült s a templomépiíési célra mintegy 500 !£ tiszta jövedelmet hozott. — Társulati közgyűlés. A szatmár németi If. sz. temetkezési segély társulat f. hó 20 án, vasárnap délelőtt 11 órakor a szatmárnémeti ref. egyház, tanácstermében (Wesselényi u. 4 sz. alatt) közgyűlést tart, melyre a társulat tagjai tiszelettel meghivatnak. Tárgyak: 1,, Jegyzőkönyv hitelesítésére bizottság válasz tasa. 2, Dr. Farka» Antal elnök jelentése a társulat 1909. évi működéséről. 3, A számvizsgáló bizottság jelentése és erre vonatkozólag az igazgató választmány határozati javaslata. 4., Tisztikar és igazgató vá'asztmányi tagok választása. 5, Esetleges indítványok. — A kath. legónyegyesületben vasárnap, február 20-án, d. u. 5 órakor Gazdag Lajoä főgimn. tanár tart előadást »A vándorló mesterlegényekről« címmel, melyet az előadásba beleszőtt költemények elszaya- lása és monológ egészítenek ki — A kereskedő ifjak gyöngyvirág estélye igen jól sikerült. A mulatságon mindvégig kedélyes hangulat uralkodott, melyben főrészük van a fáradhátat- lati rendezőknek, kik a bál sikere érdekében nagy buzgóságot fejtettek ki. A résztvevők kellemes emlékkel távoztak a kellemes mulatságról. — Az iparos ifjak köre február 13 án d. u. tartotta évi közgyűlését. A vezetőségben változás annyiban állott be, hogy gazdának Vajnay Lajost, jegyzőnek Szőllősy Gusztávot választották.. — A zeneiskola igazgatótanácsa február 14-én dr. Vajay Imre elnökségével ülést tartott, melyen kimondta, hogy hegedüoktafást a folyó tanfélévben tanárhiány miatt nem ad és hogy a jövő taaévre az egész zeneiskolát gyökeresen újjá szervezi.: — Jótékonyság. Erdei László részteleki földbirtokos, szatmári háztulajdonos, folyó hó 6 án az er- dődi gÖr, kath fiók egyház alaptőkéje javára 100 koronái adományozott, miért is az ismert jótékony szivü adakozónak háláját és köszönetét nyilvánítja az erdődi gör, kath. egyház előjárósága. — Vetőmag beszerzése. Mint értesülünk, uj termésű luczernából az idén közel sincs annyi, amennyi szükséges Sok felől fognak azért olyat ajánlani, mely régi maggal és értéktelen turkeszlánival lesz keverve. Répamagból a szükségletnek alig termett Vo*áü része. Hogy mi mindent fognak megpróbálni csiraképes fajazonos répamag gyanánt eladni a gazdáknak, arról sokat lehetne írni. Ily körülmények között óriási fontossága van a védekezésnek, mely első sorban abból áll, hogy ne induljanak a látszólagos alacsony árak után, hanem figyeljenek az áru minőségére. Ugyanis a magas árak minden esetre arra késztetnek egyes magelárusitókat, hogy régi, csiraképtelen mag hozzákeverésével alacsonyabbra szálitsák le az árt s igy természetesen az értéket is, miáltal olcsóbb árakat szabhatnak. Ezért ajánljuk, hogy gazdáink az idén a legmesszebbmenő garanciát kössék ki úgy gazdasági, mint kerti magvak bevásárlásánál s különösen a külföldi cégektől követeljék, hogy szavatoljanak a ma gyár mezőrendőrségi törvények szerint, különben nem lehet tőlük kártérítést kapni. Hogy azonban eleje vétessék a sok kellemetlenségnek és súlyos károknak, legajánlatosabb hazai céget igénybe venni mint p. o. a közkedvelt Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedését Budapeslen, mely cég becsületben áll fenn már 38 éve és különben is be van igazolva, hogy a Mauthner-féle magvak a legjobbak és azokban még soha senki sem csalatkozott.