Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-09-02 / 73. szám
2 ik oldal SZATMÁRNÉMETI. Suatmár, 1910. október 2. piaceti s a magyar miniszterelnöknek is el kell mondania és vallania az Aeneis stereotyp kitételét : siqua fata sinant (ha a végzet úgy engedi). • Még sem meddő ez a korszak, ez az uj, munka jegyében megindult aera. A kijózanodás keserű, de hasznos kora ez. A mit eddig több lelkesedéssel, mint óvatossággal, több nemzeti öntudattal, mint monarchikus érzékkel odadobtunk a »közjogi vitázások« terére, azt ma és holnap már jámbor óhajtás, hódolatos könyörgés alakjában fogjuk felterjeszteni, mert a a nemzet akarata, törekvése felett is ott van a pallos, a jus piaceti ! A magyar ipar kicsinyben és nagyban. Mi minden nem történt már a magyar ipar érdekében? Nehéz lenne elmondani. Volt már Ausztriából és Csehországból származott közönséges pléhből,‘aranyból, ezüstből préselt tulipán eladás vevés kicsinyben és nagyban. Megvetettük, akivel csak lehetett kicsinyben és nagyban. Össze is gyűltek a fillérek és a koronák ; százakat, ezreket és talán milliókat is hoztak össze a magyar ipar fejlesztése érdekében. Egyszerre aztán elcsendesedett minden, mintha mi sem történt volna. A szalma leégett, a hamut elíujta a szél: a mozgalom amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is tűnt. Eltűntek a tulipánok és a koronák hirét-hamvát sem láttuk többé. Hogy mi történt velük ? Az igazat bevallva, nem tudom. Következett a magyar ipar pártoló és védő egyesület. Beiratkoztunk, fizettük a tagsági dijakat. Ezzel szemben a védő egyesületek csináltak útbaigazító könyvecskéket, amelyekben mindenkit a közönség védelmébe ajánlottak és a védő közönséget vásárlás céljából azokhoz a kereskedőkhöz utasították, akik megvették a védőegylet 16 koronás papír tábláját És mi volt azon a táblán ? Fel volt sorolva rajta néhány hazai iparcikk. Hogy azok tényleg mind hazai iparcikkek volíak-e, Dem kutattam és nem kutatom. ADnyi azonban bizonyos, hogy nagy visszaélések történtek vele. Megtörtént az, hogy valaki pl. rendelt 4 tucat magyar inggallért, 30 tucat osztrákot, 1 tucat magyar kalapot, 10 meat osztrákot stb. És ha a védőegylet kiküldöttje a cikkek magyar voltáról akart meggyőződni, természetesen bemutatták a magyar számlákat. Azonban mind ezeo senki sem ütközött meg, hiszen egészen természetesnek találta a közönség, hogy a védőláblás kereskedőnél a jelzett cikkek magyar gyártmányúak. Ezzel szemben még nyomuk sem volt abban a tájékoztató könyvecskében azoknak, kik a saját műhelyükben csak hazai iparcikkeket állítottak elő és csak abban fáradoztak, hogy a magyar ipart felvirágoztassák. Nem voltak benne csak azért, mert nem vehették meg azt a 16- koronás táblát, amit a kereskedő. így tehát a védőegyesület a helyett, hogy a magyar iparcikkek első forrását ajánlotta volna, hogy az iparosság érdekét előmozdította volna, ahelyett, hogy a tulajdonképpeni magyar ipart fejlesztette volna, még inkább ártod, amennyiben kerülő utón a kereskedőket ajánlotta az iparosok mellőzésével. És mindez azon a 16 koronás táblán fordult meg! Persze nem vette és nem is vehette meg az a magyar iparos a védő táblát, nem volt meg neki az a 16 felesleges koronája, nem kereshetett a cikkein annyit, hogy a koronákkal olyan könnyen dobálózhatott volna. Ezzel nem akarom rosszakarattal vádolni azokat az urakat, akik a védő-egylet élén állottak, hanem csak azt akarom kifejezésre juttatni, hogy nem értettek jobban hozzá. Mennyi tüzes toaszt hangzott már el a magyar ipar felvirágoztatására 1 Mennyi bankett! Mennyit ettek-ittak, táncoltak már a magyar ipar fellendítésére! És mégis milyen kevés az eredményi Jele ez annak, hogy ipar fellendítésére más módok, más eszközök szükségesek. Nem akarom a társadalmat okolni, hogy az ő hibája, hogy az ipar nem fejlődik. Jó része van abban az iparosnak is. Elég gyakran látjuk, hogy volna alkalma az iparosnak megmutatni, hogy mit tud, mi mindenre képes, ha a kellő szorgalom és akarat megvolna ! Számos esetet tudnék felhozni, mikor egy iparos valamely jól jövedelmező felajánlott munkát csak azért nem vállalt el. mert neki történetesen annak a cikknek előállításában nincs gyakorlata s igy esetleg kevesebbet keresett volna, mint a megszokott cikkein. Pedig ez Dagy hiba volt. Mert igy nem csak az történt, hogy az ő gyakorlatlansága miatt talán kevésbé jövedelmező munkát visszautasítva, inkább semmit sem dolgozott, hanem még az is, hogy elmulasztotta az alkalmat arra, hogy az illető ipareikk előállításában szükséges gyakorlatot megszerezze, hogy tovább képezze magát. Sajnos, ilyen gondolkozása az iparosoknak legalább is 80 százaléka. Még tovább megyek! Ha akad egy buzgó iparos ezekkel szemben, aki szorgalommal, tevékenységgel minden áron haladni akar és halad, nemcsak hogy példát nem vesz róla a többség, ellenkezőleg : el szeretnék seperni még a föld színéről is, hogy hire se maradjon egy olyan embernek, kiben törekvés van, ki valamit produkálni is tud. Természetes, hogy ez az iparos többség minden követ megmozgat, minden eszközt felhasznál arra, hogy hogy az igyekvő, előre haladó csekély töredéket, mely küzd, dolgozik és ügyességével kivívja magának az első helyet a szakmájában, lekicsinyelje, ócsárolja és fel is használnak minden eszközt annak lehetetlenné tevésére. 80 százaléka tör a 20 százalékra, a visszamaradottak óriási többsége a haladók csekély táborára. Nem kell más, mint hiszékeny és tudatlan közönség. Ez pedig akad : ha a többség azt mondja, hogy igy van, a közönség azt hiszi, annak úgy is kell lenni. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a társadalomnak és vevőközönségnek tizedrésze sem ért ipari munkához; igy aztán nem valami neln;z a félrevezetése. El sem tudnám sorolni azt a sok panaszt, amit már vevőktől hallottam, hogy itt hogy járt és amott hogy csapták be és a harmadik helyen milyen magas árt vettek silány portékáért. Mind hiába! Az ember legfeljebb arra a pillanatra okul. a tanulság csak addig taff, mig az ember nein találkozik megint egy olyau szájhőssel, kinek tudománya a nyelvében van, de feje üres, aki aztán a történteknek más magyarázatot ad, ami rendesen sikerül is. Ha az a nagy többsége az iparosságnak, mely fő feladatának tartja a haladó, munkájával, szorgalmával és tudásával előre haladó iparos társát minden adott alkalommal lerántani, befeketíteni amennyire csak lehet, — ha legalább is csak tizedrész annyi buzgalmat tejt ki abban, hogy az inkább utánozza az előrehaladót, ha dolgait ahhoz hasonlóan rendezné, vagy tőle tanácsot kérne, amiről meg vagyok győződve, hogy a másik nem tagadná meg : akkor még lehetne kilátás a haladásra, akkor még remélhetnők a magyar ipar fellendülését. De ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Ehhez egy műveltebb iparos generáció kell a jelenleginél mely a helyzet magaslatára tud emelkedni, a viszonyokat ismeri és fel tudja fogni. Mindenki tudja, látja, mondja, hogy az a baj, hogy nincs, pedig mindenki óhajtja, hogy legyen összetartás, hogy egymás érdemét el kell ismerni, de még senki sem próbálta azt a mély szakadékot áthidalni, senki sem próbálta megtenni azt az első lépést, mely az iparos társakat, különösen az egy szakmához tartozókat egymáshoz közelebb hozná. Én már láttam olyan várost, hol az egy iparághoz tartozó iparosok közül mindegyike más-más cikket csinált és egyik a másiknak adta át a cikket, amit gyártott. Ezzel elérték azt, hogy mindegyik egy bizonyos cikk előállításában tökéletesítette magát, versenyképes lett és haladt az összetartásuk alapján. Csakhogy ezek nem voltak magyar iparosok 1 Összetartás, szorgalom, akarat a tanulásra, egymás munkájának a méltánylása azok a jelszavak, melyeknek megvalósítása hozhatja meg egyedül a magyar ipar hajnalhasadását! K. L Asszonyfá jdalom. Én elmegyek és nem lesz folytatásom, Megújult élő másom. A nevelőnő könnyei lassan felszáradtak és hoszu lélegzet után kellemes alt hangon megszólalt: — Megvallom doktor ur, hogy nem először vagyok ebben a szobában. Ha már megsokaltam a nagyságos asszony szeszélyeit ide menekültem. Itt, ennél ax^ asztalnál sírtam el azt, amit nincs kinek elmondanom. Tíz éves korom óta nélkülözöm a szülői oltalom melegét. Szeretteimet eltemettem. Egyedül állok a világban. Nem panaszkodom. Megszoktam az alázatosságot a türelmet és miudazt, ami egy árva gyermeknek oaztályrészül juthat. Ha valaki megbántott, igyekeztem vigasztalást keresni mindennapi imádságomban és megbocsátottam az ellenem vétkezőknek. Bogárdy a leányhoz lépett, a jobb kezét a tenyerébe vette és részvéttel kérdezte: — Mégis mi baja van gyermekem?! Talán a feleségem szólt va'amit önnek?! Matild a sértett önérzet büszkeségével emelte fel tekintetét és határozottan, hidegen nézett az ügyvéd szeme közé: — A nagyságos asszony szemtelenül goromba volt hozzám. Bogárdy eleresztette a leány kezét: — Kisasz- szony 1 Ez a kifejexés! — Igazolom. — Ma reggel egy negyedórával később jöttem. Misiké már nem volt itthon. A szakácsnő kisérte iskolába. Leültem munkaasztalomhoz és restelkedve váltam, mig ő nagysága a fésüléshez izólit. Szokása ellenére, nem engedte, hogy kezet csókoljak. Rám sem nézett. Csak úgy félválról kérdezte : — Mit keresett maga tegnap éjjel 11 órakor az utcán?I Illedelmesen feleltem a kérdésre, hogy a színházban voltam egy fiatalemberrel. Valamivel később feküdtem le s ezért ma reggel csak háromnegyed nyolckor jöttem ide. A nagyságos asszony gúnyosan mosolygott: — Egy fiatalemberrel?! Oh, ismerem a nevelő kisasszonyok fiatal embereit. Afféle unokatestvérek! Hát jegyezze meg édes kisasszony, hogy én nem tartok a házamnál utcai leányokat; és nem neveltetem a gyermekemet holmi amolyanokkal. Takarodjék előlem 1 Bogárdy elképedt, — A feleségem mondta ezt önnek? Az én feleségem ? 1 — Igen. — Az lehetetlen 1 Matild szerényen jegyezte meg: — Nem szoktam hazudni. — Különben is megkérdezheti ügyvéd ur a feleségét. — S ön nem magyarázta meg neki, hogy ki volt az a fiatal ember?! — A történtek után fölöslegesnek találtam a magyarázatot. Szó nélkül kimentem a szobából, felöltöztem és mostanáig a lakásomon voltam. — Ebédelni sem jött vissza? — Nem. Most is csak azért jöttem, hogy búcsút vegyek a kis fiútól. Kérem ügyvéd urat: hozassa be ide Micikét! Meg akarom ölelni, mielőit elmennék a háztól. Bogárdy elfordult, bogy elmorzsoljon szemében egy tolakodó könycseppet. Egy pillanatig igy állt! azután az ajtóhoz lépett és megnyomta a villanyesengő gombját. — Maliid felállt. — Mit akar ügyvéd ur ? 1 — Csengettem leányom. Behozatom Misikét. Mire a doktor másodszor végiglépte irodáját, csendesen megnyílt az ajtó. A szobaleány várta a parancsot. Bogárdy szigorú hangon szólta cselédhez: — Mondja meg a nagyságos asszonynak, hogy kéretem : szíveskedjék ide fáradni 1 — Matild csodál kozva nézett az ügyvédre: — De doktor ur 1 — Semmi doktor ur! A feleségem bocsánatot fog kérni öntől s ön továbbra is itt marad. JogászI embernek igy kell megoldania a legkényesebb j* ér déseket. Még mielőtt a nevelőnő valami ellenvetést tehetett volna, belépett az asszony. Sötétzöld pongyo Iában az eleven dölyfösség, a megtestesült gőg. Matild szerényen félrebuződott. Bogárdy karon fogta a feleségét és a leányra mutatva szelíden szólt az asszonyhoz : — Édesem 1 Maga délelőtt nagyon megbántotta a kisasszonyt. Talán fölösleges, hogy emlékezetébe idézzem meggondolatlan szavait. Jelentse ki előttem
