Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-09-25 / 71. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. szeptember 25. Vásárnap. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATfóÁR-NEMETI-l IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ES VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára lü fillér. FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. SELELÓS SZERKESZTŐ i DUSZIK LAJOS. (D.) A »dolgozó« Khuen-kormány első nagy terve: az ötszázhatvan milliós kölcsön felvétele meghiúsult. Franciaország nem ad pénzt. Ezt a tényt kommentálja most a magyar sajtó s egy része a kormány ügyetlenségének tudja be a kellemetlen visszautasítást. A pénzügyminisztert vádolják, hogy elbizakodottságában nem tulajdonított nagyjelentőséget azoknak a hangoknak, melyek már az akció megkezdése előtt sem a legnagyobb reménnyel kecsegtettek. Most már bekövetkezett a kilátási a helyezett visszautasítás. Mi ismét olt vagyunk, ahol az a bizonyos rnádi polgártárs, vagy még rosz- szabb helyzetben: az osztrák tőke karmaiban. No, de ez a pénzügyiét a miniszterek és nagykövetek dolga. A parlament megszavazta s ezzel a diplomácia körébe jutott. Most azonban olyan fordulat állott be ebben a pénzügyben, hogy elgondolkozhatunk fölötte: a francia sajtó okát adja a »vissza- utasitás«-nak. Ez a magyarázat más világtásba helyezi a francia tőkétől kapott kosarat. Erre a kikosarazásra mi büszkék lehetünk, És tanulhatunk belőle. A francia tőke ugyanis nemcsak rovatokat töltött ki a »tartozik« és »követel« szerint, hanem a tőkénél szokatlan melegséggel és határozottsággal — politizált! Ez a főbűn, melyet a kormánytól inspirált sajtóorgánumok rákennek a francia pénzcsoportokra. Mi ezt a bűnt erénynek tartjuk, mert a nemzet közszellemével azonosította magát a tőke is s nekünk magyaroknak, kiktől nemcsak a nép, hanem a pénz is kivándorol, kiknek egységes nemzeti törekvéseink nincsenek, kik között annyi a megalkuvó, annyi a behódoló, — okuló elismeréssel kell megállapítanunk a francia tőke szolidaritását a nemzeti közszellemmel. Bár e kérdés a »magas politika« körébe vág, mégis úgy gondoljuk, hogy beszélhetünk róla, mert vannak ez ügynek olyan vonatkozásai is, melyeknek egyszerű leszögezése is egy nagy memento 1 A franciáknak — épp most a sedáni csata gyászos évfordulóján — fáj a negyvenév előtt kapott széditően kiábrándító arculcsapás. A nagy revans reménye ott lappang a nemzet lelke mélyén. A Zeppelin sikereit elhomályosították a Blériot-éval, sőt most a hires Ehrlích- Hata 606-osát is leakarjak törni. Kivánhatluk-e, hogy ez a nemzet, melynek minden fia, minden intézménye németellenes, pénzt fog adni a — saját ellenségének ? ... Nem a magyarnak ! Hisz ezt a nagy francia lap — a Journal des Debats — végtelenül »rokonszenves«-nek mondja, hanem annak a politikának, melynek a magyar állam számára kölcsönzött pénzre szüksége van : a nagy german politikának, a hármas szövetségfiECá. Kitépett levelek. Irta : Jávor Bella. — Nézze, — mondtam kedveskedve s közelebb ültem hozzá — nézze én azt hiszem jobb lenne, ha kelten festenék meg. Több szem, többet lát. S talán én is tudok valamicskét . . . — Valamit ! Sokat tud maga, édes kislányom De . . . ne haragudjon ... ezt én egyedül fogom megcsinálni. E pár szóban nem is lehet sértés, ugye? Mégis fölugrottam; sápadtan, bámuló hangon kérdeztem : — Nélkülem ?! Az én lángeszű emberem, még mélyebbre hajtotta le a fejét. Lehunyta a szemét ; s ha ő lehunyja a szemét: akkor nagyon ostobának látszik. Idegesen vágtam le magam a gyepre, egész hosz- szamban végigterülve rajta. Az ujjaim hegyét mélyen belevájtam a puha földbe, a fü alá. S az apró ujjammal vájt üregekbe, csöndes lihegő szóval sírtam bele a mesémet: — Ő nekem minden. Vele vagyok valami ; nélküle: semmi. Pedig úgy szeretnék nélküle tenni valami. De ez nem lesz soha. Soha! Hallja, maga a gyilkosom, a mesterem, az atyám, a szeretőm, minden ! Maga nélkül semmise vagyok, halija! Megingatta a fejét s színtelen hangon felelte: — Hallom. — Borzasztó — ütődött egymáshoz a fogam s valami hidegség szaladt le-föl a hátamon. Fölugrottam. Vasszoritással markolt bele tiz körmöm a vállába és jó erősen megráztam. — Maga nem tudja mit beszélek én. Maga most is azt a gyűlölt képet tervezi; maga, maga ... Ébredjen föl. Nézzen a szemembe, mig magával beszélek. Ó, hisz úgy szeretem a szemét . . . — Olyan ideges, kislány . . . — Ne, ne, — s kezem védőleg tártam ki, mintha ezzel akarnám elhallgattatni a kicsinylő szavakat. — Pedig mennyire szeretem, ha nem idegeskedik, ha jókedvű . . . Fáradtan, megadással, kiengesztelten fektettem ölébe a fejem s onnan néztem föl reá. — Olyan szép maga, olyan édes . . . Olyan szép ... A szeme puha, bársonyos kéksége, amely éppolyan, mint egy darabka velencei ég. De lássa, ha lehunyja, hát túlságosan hosszú, túlságosan selymes s túlságosan fekete a szempillája. Brrr. Olyan temetői hangulatot áraszt . . , S hozzá azok a barna barázdák alatta. S lejebb a sárgás arca, vékony orra, keskeny, vértelen szája, mintha valaki kicsókolta volna belőle az életet. Nem ? SZERKESZTÓ5E8 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-ut«a 10. == Tele Jon-B zára 80. ------Mindennemű dijak Szatmáron, »»kiadóhivatalban ttieteniók nek 1 Tudják a franciák, hogy ez parancsolja ránk a Dreadnoughtokaí, ezért kell az uj uniformis, a golyószórók, gépfegyverek. Ezért jön a nagy Kaiser a kaisermanőverekre, hogy lássa a szövetséges seregek »magatartását«, hogy lássa róluk, érdemes bajtársak-e ? Szerették volna, ha a franciák nem politizáltak volna. Csodás naivság! Csodálatos: mennyire hódit ebben a korban a krisztusi morál épp ott, ahol legkevésbé keresnénk komolyan — a politikában. Hát az irgalmas szamaritánusok ivadékai talán a gallusok, hogy tőlük várják az ellenség istápoló szeretetét ? Mi olyan szent együgyüséggel hittük, hogy ők nem látnak. Nem látják, hogy itt nincs önálló magyar állam, csak magyar nép — akit ők gavalléro- san nagyrabecsülnek — nem látják, hogy itt minden ut — küiönösen a pénz és a miniszterek útja — Bécsbe, onnan Berlinbe vezet; hogy a magyar miniszterelnököt Aehrental keze dirigálja, hogy ez a nemzet belegörbedt egy nagyhatalmi igába, mely sorvasztja, gyötri sajtolja, mint leigázott tartományt — ellenszolgáltatás nélkül. (Az annexióhoz 100 millióval járulunk. Magyar bakák vére szerezte meg. S hogy ne sírjunk, Varesanin tábornok magyar báró lett. Ez az egész jutalom.) Mindezt látva, a francia közvélemény tiltakozott az ellen, hogy a francia pénz — még közvetve is — erősítse azt a hadsereget, mellyel neki elszámolni valója van. Mert a franciák úgy látják — s ezt is jól látják — hogy a francia — De. — De. Hát akkor mondja meg nekem, — de én- reám esküdjön s úgy mondja az igazat, hogy csakugyan tüdőbajos maga? Ezt olyan kegyetlenül és ostobán kérdeztem, mintha otthon hagylam volna az eszemet valahol, valamelyik piros bársonyülósbe belevarrva s most csak egy hideg, élettelen automata lenne a szám, amelynek berregését én is hallom. — Miért kérdezi? Miért kiváncsi erre? — hallom felelet helyett a kérdést. — Tudni akarom. Olvastam, — valamelyik tudományos orvosi könyvben, hogy nem jó az ilyen betegekhez még közel sem ülni. Nos? — Maga elég okos ahhoz, hogy megalkossa a véleményét erről. Ahogy jónak látja — tette utána tettetett könnyedséggel. Közben köhécselt és összébb húzta kabátját a mellén. Könyelmüen vontam vállat. Nem volt egy okos, egy tisztessséges gondolatom sem. Bár ugyanakkor éreztem, hogy én ezt az embert becsapom ; könyörtelenül becsapom. Hogy ő csak eszközöm nekem, hogy játék az egész viselkedésem, de hogy ezért a játékért még megbünhődöm egyszer. A blúzom simára vasalt ráncai közül cigarettát vettem elő s rágyújtottam. Pedig tudtam, hogy árt neki, de nekem jólesett a cigarettám bűnösen kelle mes füstje . . . S Z A T BÜ legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők egolcsóbb áron a R| NAGYTŐZSDE MELLETT SZEREZHETŐK BE. Az iskolai idény beálltával: ff
