Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-08-28 / 63. szám
2 ik oldal SZATMÁR-NÉMETI. Tenni kell és nem álmodozni, követelni kell és nem mindig adni, önzők legyetek és ne hiszékenyek, mert fellázító az, hogy ti legyetek a legmostohább sorsban, ti, a magyar földnek legigazibb, leghívebb gyermekei. Vergődés, Tollat veszek. Most irni akarok. S im körülrajongnak ködös, messzi lények, Eletet élt és múltba mélyedt Szellemalakok. És hiába akarok. Kezem lehull. Ujj aim át fonják Emlékek rajával irigy ködemberek. Jaj! — Ó hagyjatok! Jaj !Ó menjetek! — A lelkem is megrontják. Emlékek raját ontják. S zárva tőlem a könnyűlés útja. Szalad előlem bűbájos szók ezere; Elveszett jaj, a toliam ereje. Lelkem kálváriáját futja. Me a culpa! Me a culpa! Fátyol Ilonka. HÍRBE. Az elkobzott tülkök. Fájós fejjel s kissé megtépászott idegekkel ülök íróasztalhoz, hogy az omnibusz- és bérkocsi-tülökről, erről a fejfájditó és idegtépászó utcai instrumentumról Írjak. Ez ugyan nem tartozik valami nagyon szorosan a tárgyhoz, mert bevallom, az én megabaj^atott idegeimhez semmi köze az omnibusz tűikének, s a fejfájásért csak önmagamat okolhatom ezúttal. No és legföljebb még valakit. A saját mizériámat csupán azért tartom szükségesnek előrebocsátani, nehogy a nyájas olvasó tévesen következtessen reám a következő pár sorból. Mintha az én belső hálózatom valami szerfölött! kívánná, szinte visszasírná a tülköt, ezt a gágogó, hápogó, nyekkenő, me- kegő, kotkodácsoló, töftöfölő, szóval : ideggyilkoló hangszert. Csöppet sem kívánom biz én s most, hogy elkobozta a főkapitány: hitemre mondom, nem célom e cikkecskével, hogy a kis gummihasu s r.ikkeltorku dobhártya-betyár visszaadassék a köznek. Bár, ha célom volna, sem érnék vele semmit. Gyönge tekintély ilyesmihez az én cinábor kis pennám. Aminthogy a rendelkezésemre álló nehány hasáb is csak egy kétszer hetenként megjenö újság kissé ritkásra kopott szakállára hivatkozhat. Ámbátor bárki mondja is, azt el kell ismernie mindenkinek, hogy hangosság és lárma nélkül nincsen haladás. A bábeli torony is azért maradt félbe, mert a népek megunták a sokféle hangzavart. S ki V dja, nem-e messzibb lépkedne ma már a civilizáció, ha bibliai a idők emberei történetesen nem szakítják meg a hires építkezést. A nagyvárost a zaj sokfélesége jellemzi. Gyárak zugnak, társzekerek dübörögnek, villamos csillingel, s ki tudná elsorolni mindazt, ami a legkülönfélébb zajt előidézi. A kisvárosban akárhogy konganak, vagy kerepelnek a harangok, a harmadik utcából is megállapítom, vájjon hintó zörög-e a kövezeten, avagy parasztszekér. Falun pedig oly nesztelenül lépdel a mezítlábas haladás, hogy a másik végéig is elhallik a vízimalom lubákolása s a kutyaugatás is teljesen kibetüzhető formában jut el a mennyek országába. Mentül erélyesebben fejlődik valamely város, annál nagyobb harsogóbb, és bonyolultabb a lármája. A töftöfölő tülök éppúgy hozzá tar- | tozik a fejlődő kultúrához, mint maga az autó- j mobil. S a fejlődésnek nemcsak a lábát nem szabad megakasztgatni, de szájkosarat sem tanácsos az orra alá spárgázni. Még a hátasló is gyorsabban száguld, ha olykor-olykor jókorát nyeríthet. S ha el is kobozzák a tülköt a kocsikról: ezzel ugyan nem lesz kissebb az utcai lárma, legföljebb kezdetlegesebb. A kocsis, kinek járókelő lábatlankodik lovai előtt, visszatér a Hé- hollá-hé! összetett índulatszóhoz. A kocsis pedig nem az a legény, aki, ha már benne van az indulatban, meg ne tóditsa az ügyet nehány cifrább hangzású istenáldással. Az ilyesmi pedig alighanem jobban sérti a kultur-ember dobhártyáját, mint a gummihasu tülkök szolid hápogása. Karc. — Jörgné Draskóczy Ilma úrasszonyt az országos hirü, Temesváron lakó írónőt, lapunk kiváló dolgozótársát, kinek csak a napokban közöltük »Zsoltár* cimü gyönyörű versét, őfelsége a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. — Eljegyzés. Bodroghalászi Bacsó Jenő a Fon- ciére pesti bizt. intézet szatmári főügynökségének könyvelője ma tartja eljegyzését Mónus Lajos asztalos leányával, Rózsikával. — A szolgabirói hivatal november 1-én a Honvéd-utcából Dr. Galgóczi Árpád főszolgabíró Árpádutca 2 sz. alatti házába költözik. —• Sk kolera már az ország határain belül is jelentkezett. Megijedni ugyan nem szabad, de óva figyelmeztetjük a város minden polgárát a legszigorúbb tisztaságra. A kolera ellen ez egyelőre a legerélyesebb ovóintézkedés. — Postaügynökség Vámosorosziban. Vámosoroszi községben 1910. évi szeptember hó 1-én postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbításával belföldre,Ausztriába a megszállott tartományokba és Németországba szóló, 1000 korona értékét meg nem haladó pénz és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbizva. A postaügynökség kézbesítési köre Cristóph, Fábry, Mándy és Standinder tanyára, továbbá Vámosoroszi községre terjed ki. — A cukorgyár csak az 1912-ik évben kezdi meg működését. Eleinte 1911 - re tervezték az alapítók, ds a megkívánt területeket, a cukorrépa termelésére, összehozniok nem sikerült. A termelők nehezen voltak megnyerhetők a répa termelésre, mely fáradságosabb és gondosabb munkát igényel, de amellett sokkal jövedelmezőbb mint bármely gabonanem művelése. Ezúttal azonban kilátás van rá, hogy egy pár nagyobb uradalom is csatlakozik a termelőkhöz. — Hálátlan gyermekek. Az életben nagyon gyakran ismétlődik az a régi kopott iskoláskönyv-parabóla, amely egy jószivü gazdag bácsiról regél, ki minden ingó-bingójat rokonai között osztotta szét. Szegény ember pórul járt, mert a hála még hajlékot sem akart adni neki vénségére. Nem ismerjük közelebbről özv. Benkő Jánosnét, annyit tudunk róla, hogy gyermekeket hordott a szive alatt, keservesen fölnevelte őket és sokat kínlódhatott, küzködhetett a vére-szülötteivel, mert különben nem rokkant volna meg annyira, hogy öregségére a kórháznak legyen kénytelen állandó s ezért kissé alkalmatlan vendége lenni. A felnőtt gyermekeinek nyűg volt az öreg asz- szony, nem akarták a lakásukon megtűrni. Ezen özv. Benkő Jánosáé, ki egyébiránt nagykárolyi lakos volt, sokat gyötrődhetett. Szombaton már nagyon összegyűlhetett szegény öregasszony torkán a keserűség s a nagykárolyi közkórház egy félreeső helyén felakasztotta magát Halálát — valószínűleg igy szól a megtört szivü gyászjelentés — mélyen sújtott, szerető gyermekei gyászolják. __ ________Szatmár. 1910. augusztus 28. Egyene sen neki a kis fióknak. Felrántotta. Belemarkolt. Visszacsapta. Kihúzta az egész fiókot. Levágta a földre. Törökös üléssel odatelepedett. A fiókból ijedt parfőm illat áradt. A megzavart apróságok közölt tanyázó szag bátortalan tovaillanással töltötte be a kis szobát. Jolán is ellágyult. Ez a szag, meg ez a kis féltve őrizgetett pántlikás pecséttel megszentelt levélcsapat egészen lehülötte. Behunyta nagy szemét s befelé nézve a visszavarázsolhatatlan múltat idézte maga elé. Mennyi szép pillanat testet öltő alakja, édes pajzánság libegett előtte. Színes napok, órák csacska kedvességei, bájos pajkosságok üres s mégis értékes elmúlásai izgatták megfeszült fantáziáját. A múlt, mit szertetépett a büszke, gőgös férfi, im visszatért; ezer mozaik kockája, egységes képpé tömörült. Ragyogó, egységes, boldog »volt*-tá. Csendes szemlélőként végig nézett mindent. Az első találkozást, a kétségbeesett ingadozását, azt a bolondos, kéjes, agybomlasztó nagy éjszakát, aztán a nyugodt szeretkezést s eljutott a máig. Összeborzongott. Lassan, fájdalmasan nyitotta fel nagy szemeit, mint akinek fáj felébreszteni a rózsás multi álom meleg öléből, a legény szoba drága smyrnáján a sivár kézzelfoghatóra: „rámütött, kidobott !« Nem gondolt most arra, hogy mi is lesz ám holnap. Hogy holnap, az utcán, közönséges céda, kit kidobtak, kidobtak .. . A szürkület lassan ráfeküdt a szobára. Nyomasztó kábultság fogta el ismét, hangosan lélegzett, meg-megrezdülve az elmúlt sírástól. Lassan, belemerülve a tompán zugó zajba, önfeledten rakosgatta a leveleket. Olyan jól esett kacérkodni a fáidalmával. Nemtörődömséget szimulálni önmaga előtt, markáns vonásokat domborítva teste szoborszerüségéből, könyökre fektetni az arcát s kezével levelet rakosgatni olyan jól esett. Olvasgatni kezdte a leveleket. A János leveleit. Sorba valamennyit. A kihűlt betűk vadul kóvályogtak a papíron; de ő látott olvasni, hisz’ tudta minden sorát kívülről. Csapongó, tobzódó férfi szeretés ragyogott ki a levelekből. Megszokott, örök hüségeskü, megbecsülési géret, csábítás, szerelemittasságtól mámoros balga ki- fakadás, hogy hisz neki mindig, hogy nem kételkedik igaz szavában, hogy ha bármikor is kételkedne benne, nem szereti már igazán . . . Vad fény gyűlt a Jolán szemében. Elsápadt. A láz kihűlt rózsás arcán, ajkai reszkettek, kezével belemarkolt a fiók szentségeibe, görcsös erővel összeszo- ritotta a karton lapokat, s halkan súgta maga elé : »Nem hitt a szavamnak . ., Nem szeret . ..« Ez a gondolat beleragadt az agyába: »nem hisz, nem hisz* dadogta folyton s vad erővel szorította a levelet. Fojtogató karokat érzett a torkán, kiáltani szeretett volna ; de félt a hangjától, félt önmagától, félt mindentől, mi körülveszi, Gyűlölte a rongygyá szorított levelet, gyűlölte a bizonyságot, amely kétségtelenné tette előtte, hogy nem János szere’ti . . . Nem mert a kezére nézni, mert gúnyolódó manók táncát érezte rajta s nem tudta elhessegetni őket. Érezte, hogy a levélből másznak elő mind, tüz-piros ruhában, tüz-piros süvegben gúnyos hahotával rémitik folyvást . . . Nem merte elereszteni a szorított levelet, félt tőle, félt, hogy a manók . . . Szabad kezével az asztal lapján kötözött ... Sercegett a gyújtó s a levélrakás lobott fogott . . . Messzire eldobta magáti 1 az égő levelet s behunyta a szemét. Nem merte nézni tettét s nem mert gondolkozni rajta .. . Ahogy kinyitotta szemét, visszatántorodott, a Smyrna is tüzet fogott. A függöny is lángolt. Pai'og a gerenda, ropog a tapéta, a füst csípős. A manók égnek... Gúnyos szavakat hall. .. »Nem hisz neked ... nem szeret . . .« Jolán dermedten áll a közeledő lángnyelvek előtt. »Milyen szépek a lángok . . . milyen szépek a lángok ... 1 János.. . János . . . !« Gyorsan kész a főzéssel l az a háziasszony, aki kockát használ, darabja O fillér, I mert csupán forró vízzel leöntve, minden kocka röktön I tányér (kész húsleves) (V« liter) kiváló húslevest ad. Ügyeljen pontosan a MAGGI névre és a keresztcsillag védjegyre. Mas kocka nem MAGGl-tól való!
