Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-08-24 / 62. szám
XIV. évffllytm. 62. szám. Szatmár, 1910. augusztus 24. Szerda. v FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára !Q fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Telefon-szám 80.----— Mindenne mű dijak Szaimáran, a kiadóhivatalban fizetendők. A Mái. teljesítőképessége. Nagyon élénk emlékezetünkben él még az a három év előtti, amerikázással párosult és torlódásokkal fűszerezett vasúti mizéria, amely téli évszakra, tehát olyan időpontra esvén, mikor a hajózás szünetel, a magyar kereskedővilágnak kiszámíthatatlan károkat okozott. A mizériának azonban volt egy haszna is, és pedig az, hogy még a koalíciós kereskedelmi kormány is belátta, hogy a Máv. baja feltétlenül szanálandó és ennek bekövetkeztében szentesítést nyert a beruházás. Azóta a munkák a Máv.-nál serényen folytak és még fokozottabb mértékben folynak a jelenlegi kereskedelemügyi kormány kezében, amelynek a vasutak iránt, úgy látszik, meg van a helyes értéke, de azért a Máv.-nak jelenlegi teljesítőképességével még abszolúte nem volt tisztában és ennek következtében az idei gabonaszáliitás megkezdésekor alaposan túl lőtt a célon s ha akaratlanul is, de kárt okozott a kereskedelemnek épp úgy, mint egyes iparágaknak. A Máv. igazgatósága s a kereskedelemügyi miniszter ugyanis papiroson számoltak és számadásuk a prakszisban csütörtököt mondott. A Máv. teljesítőképességének egyik csalhatatlan mértékmutatója volt ugyanis minden időben az, hogy az aratás után és egyáltalában az őszi időszak alatt mennyi gabonát képes — a többi szállítmányok kifogástalan ellátása mellett —■ a fővárosba szállítani. Kimutatások szerint ez a mérték a három év előtti kritikus időszakban a napi 5000 métermázsa, azóta pedig, az idei év derekáig, napi 10.000 métermázsát mutatott. De mert, úgy a vidéki sinhálózat, mint a rákosi rendező, a nyugati pályaudvar és a ferencvárosi, lipótvárosi pályaudvarok lebonyolító és befogadó képessége az utóbbi években nagy mértékben javult, valamint szaporodott a kocsik és mozdonyok száma. Az idei uj buzakampány küszöbén ankét ült össze, mely azokat a szélesebbkörü intézkedéseket volt megállapítandó, amelyeket a Máv.- nak a nagy őszi gabona-szállitással szemben életbe kell léptetnie. Az ankétre beérkezett jelentések azonban, amelyek a Máv. jelenlegi teljesítőképességére engedtek következtetni, úgy látszik, rózsaszínben voltak összeállítva, hogy az ankét és a Máv. nemcsak a szélesebb körű intézkedések felett döntött, hanem az utóbbi, elbizakodva, nekilátott a búza hanyat- homlokra való szállításának, ami fővárosi malmokra kedvező viz volt és azok első szükségletüket vaggonáruban födözték. így történt azután, hogy mintegy három hét előtt a Máv. elkezdett naponta 35 — 45.000 mmázsa gabonát Budapestre szállítani, ez a j szállítás azonban két hét előtt már napi 25—35.000 mmázsára, az utolsó héten pedig 15—25.000 mmázsára apadt s közben bekövetkezett a torlódás, a póthatáridők életbeléptetése, csütörtökön pedig a nyugati- és lipótvárosi pályaudvarra irányuló kocsirakományu deszka, épületfa, tűzifa- és téglaküldemények felvételének 8 napra terjedő felfüggesztése. De ez csak a kezdet-kezdete s ha a Máv. vissza nem zökken a rendes kerékvágásába és meg nem elégszik a mai napi 15.0u0 mmázsás gabona-szállitmánynak Budapesten való lebonyolításával (ami a 2—3 év előtti időhöz mérten elég szép haladás), akkor még jóval nagyobb baj fog a kereskedőkre háramlani, akik már ma is minden lehető viszonylatban a vízre terelték darabáru- és egyéb tömegáru szállítmányaiknak egy részét és itt bonyolítják le ma már ismét gabonaszállitmányaiknak oroszlánrészét is, mert utóvégre ezt a kereskedő csak akkor teheti, ha vizmenti vidéken lakik, vagy ilyen vidékkel áll átrakodási forgalomban, avagy egyébként kapcsolatban. De mit tegyen az a kassai, debreceni, kolozsvári vagy szatmári kereskedő, aki a vasúti szállításra van utalva. Ennek semmiesetre sem szolgálhat vigasztalására az, hogy a malmok első szükségletének fedezésében a Máv. rekordot teremtett és hogy vizmenti kartársai az olcsó és gyors vizszállitás következtében még könnyen boldogulnak; hanem a legrövidebb idő alatt fel fog ismét zúdulni az ország vasúti vidékén lakó kereskeTAROA. Báró Révay Simon. Irta: Gőbl Gyula. II. József császár, a kalapos király egy éviizeden át diktálta abszolutisztikus rendeletéit. Uralkodásának derekán, 1785-ben gróf Károlyi Antal főispánt báró Révay Simon váltotta fel. A császár kinevezte Ung és Bereg vármegyék főispánjává, azonkívül rábízta Szatmár, Máramaros és Ugocsa vármegyék adminisztrálását. Öt vármegyében parancsolt Simon ur ő Excellenciája, még pedig keményen. — Hatalmas termetű, peckes magyar volt Révay Simon, aki hűségesen szolgálta a császárt és szorgalmas vigyázatossággal őrködött a parancsok végrehajtása körül. Tudta, hogy a kalapos király minden genialitása mellett is szenvedélyes reformátor, s hogy anyjától, Mária Teréziától örökségül kapta az »Oesterreichische Gesammt- monarchie« kábító eszméjét. II. József agrárpolitikus volt. A földbirtokban kereste a hadi kassza legtermészetesebb jövedelmi forrásait. Dinasztikus törekvéseinek keresztülviteléhez pénzre volt szüksége, hogy megszilárdíthassa a monarchia haderejét. A parasztnép adója kevés volt, hisz’ abban az időben Szattr.ár vármegyében egy-egy falu összes porciója summa- summárium 346—500 Rénus forint közt váltakozott. A nemes ember csak szuszogott, böfögött, meg pipázott az ősi dominium hűvös ambitusán, de adót nem fizetett. Viríuskodó őseink az italozásban oly sok exces- sust tevének, hogy a porcio fizetéséről végképpen megfeledkeztek. A birtokos nemesség hét országra szóló lakodalmakat ült, keresztelés vagy temetés alkalmával pedig olyan áldomást csaptak, hogy harmadnap sem józanodtak ki utána. Az adóhátralékok szorgalmazás hiányában nagyon felszaporodtak, a császári rendelet folytán eszközölt földmérések a közteherviselés reformját jelezvén, a jobbágyság örömében korcsmázott, a földes uraságok pedig búnak eresztvén gondtalan fejüket, a keserűség kontójára tovább és ujfent nagyokat ittak. Révay Simon tehát először is betiltotta a hétszámra való lakodalmazást, azután megparancsolta a korcsmárosoknak, hogy az adófizető népnek egy Rénus forinton túl italt hitelbe adni ne merészeljenak, italuk árának különbeni elvesztése mellett. Hogy pedig az adóhátralékok behajtására is gondja legyen valakinek, 1785. október havában sok Ízben való kemény parantsolások után szigorúan rendeli, hogy »minden hellységben Nótáriussok légyenek; ahol pedig kisebb vagy elégtelenebb volna a hellység a Nótáriussok tartására, 2—3 hellységnek legyék egy Nótáriussá, kiknek is fizeíésök az mező városokban 20, az nagyobb helységekben 15, az kisebbekben pedig 12 forint lészen. — Ugyanennyi volt a biró angáriája is. — Ezért a tömérdek pénzért a Nótáriusnak meg kellett csinálnia a Ngs. Vármegyénél referálandó mindennemű instanciákat és más aprólékos kausákat, de különös kiváltképen szorgalmas vigyázattal kellett gondoskodni a porció beszedéséről. — Egyszóval mindazon dolgokba, melyek a tökéletes rend betartására kivántatnak beléereszkedni és azokat betsülete- sen előmozdítani kötelesek valának. A közjóba való beléereszkedésnek mikéntjét és az érte járó angáriát azonban nem Révay Simon báró szabta meg ilyen jóízű zamatos magyarsággal, hanem érdemes főjegyzője rakovszki Rakovszky Elek. A boldog világban a főnótáriusok fejében volt összpontosítva a vármegye esze. Ők dolgozták az érdemleges munkát, ők kapták a legnagyobb fizetést is. Szatmár- vármegye monográfiájában Bagossy Bertalan kuriózumképen közöl egy régebbi kimutatást, mely szerint a vármegyei főjegyzőnek 500 forint a fizetése akkor, amikor az alispán 100—200 forintért pengeti a sarkantyúját tevékeny cimborája mellett. Az 1910.—1911. tanévre az összes előirt és uj bekötésseB iskolák igazgatóságai által ellátott, tiszta állapotban levő hasznait és uj tankönyvek,
