Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-07-06 / 48. szám

XIV. évffcfyaii!. Szatmár, 1910. julius 6. Szerda. 48. »iám.

FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP.

A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára (0 fillér.

FŐSZERKESZTŐ:

THURNER ALBERT.

FELELŐS SZERKESZTŐ:

DUSZIK LAJOS.

SZERKESZTÓSE6 ÉS KIADÓHIVATAL:

Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10

= Telelőn-«zurr) 80. —=

Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhl> atalban fizetendők.

Bábel.

(D.) A biblia beszéli ... Az ősemberek nagy munkába fogtak. Építeni akartak. Hogy mit ? — maguk sem tudták. Épitünk, építünk — ezt hangoztatták. Valami nagyot akartak. Például egy tornyot, melynek gombja a mennyországban ragyogjon.

De nem volt tervük, nem volt mintájuk. Nem volt egységes munkavezérlelük.

Felépítették hát jó magasra az épületszörnyeteget, de ott, ahol tető alá kellett volna hozni az egészet, megakadtak.

Összezavarodott a nyelvük. A nagy munkából semmi sem lett, csupán egy kőhalom, egy iromba — nagy rom.

Az építőket agyonzuzta, maga alá temette az összeomló kőhalmaz.

Csend lett a nagy, harsogó munkazaj után ... *

* *

A magyar parlament összeült. Dolgozik. A »munka«, a nemzet-megváltó, valami felségeset tervező munka megindult. A miniszterek beterjesztették javaslataikat, ki-ki a magáét. Ezek szolgálnak az alapozás tervezetéül. Egy csomó pénz és egy csomó magyar katona: ennyi csekélység csupán, mi fundamentumul szolgál a további munkához.

Ez a fundamentum elég vaskos, hogy reá építeni lehetne. Maga egy nagy építmény, melyben gyönyörűségüket találhatják — a halhatatlan istenek odafenn a kék csillagos — Bécsben.

De már is zugnak, zajonganak, forronga- j nak az épitő-munkások jobbkezei : a kő- és | téglahordók. Már is zúgolódnak. Kikiáltják: nem hordjuk a követ ! Nem adunk az épülethez egy téglát sem 1 Nincs újonc, nincs Dreadnought, nem megy simán az alapvető nemzeti munka 1 Belekiállanak a munkarontók 1

És egyéb veszedelem is fenyegeti a nagy munkás hadat.

Beleütött a — fekete halál. Ragály fogja megtizedelni tömör soraikat. A munkához gyür- kőzött karok erőtlenül ejtik ki a kalapácsot, a vakoló kanalat.

Ez a ragadós nyavalya, mely reá rontott a munkásokra, a — petíciónak elnevezett fekete halál.

Manapság szokatlan mértékben, sőt mértéken felül ütött a jámbor »munkások« közé.

Alig hogy elhangzott a nagy kurjantás, melylyel neki estek — a semminek, alig hogy neki-bizlatták egymást a nagyszerű munkának, megfagy ereikben a vér, m-dőn undok vétkeik büntetéseként a haragos istenség — a sújtó igazság — villámait csattogtatja fejük fölött.

A bűn, mely e munkás hadat megfertőzte, a kiáltó gonoszság, melynek arcátlanul takargatta és tagadta jeleit, nyomon követi átokként. Az igazság lerántja a tógát, mely fekélyes testét takarja. Az eltemetetteknek hitt gazságok feltámadnak.

A petíciók ott feküsznek a Kúria asztalán, j Ezek a munkáshadat pusztitó fekete halálnak I

kitermelt bacillusai. Ezek fogják megritkitani tömör soraikat.

Azt beszélik, még ilyen tömegesen nem adtak be petíciót, mióta a kúriai bíráskodás törvénybe íratott.

És mégis kevés ez a jókora halmaz ahhoz a mérhetetlen szabály-, sőt törvénytipráshoz, melylyel e munkássereg összetoborzódott.

De jól van ez igy! . . Ennyi is elég, hogy kinyíljanak a szemek,

A feltámadott, halottaiból felébredt ósza- badelvü párt, mely bűneinek súlya alatt össze- roskadt, még visszajött.

Halála bűneinek átka, feltámadása uj bűnök sorozata volt.

Ezzel a sereggel csatát nyerni nem lehet. Ezekkel a munkásokkal monumentális építményt alkotni nem lehet I A kezüket megbénítja, lelkűket lesújtja, soraikat megtizedeli bűneik átka.

De ez még a kezdet-kezdete csupán. Még nincs egy kő a másikon, még csak a leásott alapárkok ásítanak, éhesen . . . Pénzt és vért!

Hát midőn meg kell küzdeni a falak fel- hu ását? . . . Midőn a nagy munkakedvet, komoly, termékeny munkaerőve kell átalakítani?... Midőn a lerakott alapzaton tovább keli haladni ? . . .

Mi lesz akkor ?

Mi lesz akkor, midőn a felépített falakat halomra dönti s az építőket alájuk temeti egy földrengés?.. .

Mert a szeizmográfok már is reszketnek idegesen, félelmesen . . .

TÁRCA.

Az ismeretlen.

Irta; Matilde Serao.

A kályha barátságosan világított a szoba sötétjébe. Időről-időre egy fehér kéz színesedett bíborossá, amint odanyult, hogy szenet tegyen a kályhába. A három fiatal leány álmodozva mély hallgatásba merült. Mindegyik azt képzelte, hogy most egyedül van, valami határozatlan, kifejezhetlen merengés ült arcukon, az idő és tér fogalma teljesen eltűnt előlük. Az alkony leszállóit és mindnyájan érezték a hallgatás szükségességét. Az egyik besüppedve karszékébe, hátradőlt fejjel és csukott szemekkel, aludni látszott; a másik, kendőbe burkoltan, székében előrehajolva álmodozott; a harmadik, lábait a zsámolyra helyezve, gépiesen élesztette a tüzet. Nem lehetett látni, vájjon szőkék, barnák, szépek-e, vagy csúnyák, egészségesek, vagy betegek ; csupán a szoknyáik széle volt látható, mely sajátságos színbe játszott a lángok világításában. Minden nyoma a kornak, állapotnak és helyzetnek eltűnt; árnyékok voltak az árnyékban.

Egy órai csend után az egyik elkezdett beszélni. Senkinek sem szánta azt, amit mondani akart, a sötétséghez beszélt. Hangja gyenge volt, olykor titokzatos gyengédség hullámzott benne.

— Szeret. Különös módon ismerkedtem meg vele egy gyermekkórházban, a melynek falai fehér márványból voltak és telve volt vidám mosolylyal.

»A kápolna telve volt: két kis fiút bérmáltak. Ő lehorgasztotta fejét, de nem tudom, vájjon imádkozott-e . . . mégis, ahogy megfigyeltem, láttam, hogy ajka mozgott . . . Szőke feje, igy ima közben, hihetetlen édességet fejezett ki. Rám nézett kék szemével, melynek sápadt és átható azúrja sajátságos fényességgel töltött el.

»Nem vétkeztünk . . . Ahhoz a jó istenhez imádkoztam, akiben ő hitt; szivünket ugyanegy isteni szerelem derűje hatotta át. Amikor a misének vége volt, mélyen meghajolt az oltár előtt és felém fordult: távozott. Később, boldogasszony napján, virágcsokrot kaptam, fehér gyöngyvirágból és liliomból. Elküldtem neki szantálfából készült olvasómat, melynek szemei az ujjak dörzsölése alatt finom, titokzatos illatot leheltek ki. Vasárnaponként a Serolomini templom előtt találkoztunk. A kapunál várt és$ reszkető kézzel nyújtotta át a szentelt vizet: aztán együtt keresztet vetettünk. Kissé távol ült le tőlem, de tekintetünk nagyon gyakran találkozott. Az Űr bizonyára nem sértődött meg ily tiszta érzelem miatt. Elolvastam a szent Szüthöz szóló imádság első fejezetét, mely valóságos költői hymnusz, aztán odanyujtottam neki a könyvet, hogy ő is elolvassa az ő részét.

»Együtt távoztunk, de nem beszélgettünk egymással. Hazáig kisért, a nélkül, hogy karját nyújtotta volna. Alig érintette kezemet bucsuzáskor. Naponként gyengéd leveleket irt hozzám, melyek finom költészettel, elmésséggel és kedélylyel voltak telve. A valóságban elméjéből az ideáknak oly kisugárzása hullámzott elő, hogy teljesen újjá születettnek érzem magam általa. Minden reggel válaszoltam neki, és igyekeztem hasonló gyengédséget adni szavaimnak, ugyanolyan finom rezgést érzelmeimnek, mint a milyen ax övé volt. Szerettük egymást, mivel ugyanazon dolgokat szerettük : a sápadt eget, az őszi éjjeleket, a kék tavakat, melyeknek acélos tükrében a hold sugarai játszottak, a templomok szürke márványát, a hideg és kemény köveket, amelyeken a térdek sanyargatják önmagukat: szerettük egymást, megfagyott könnyeinkben, a melyek csillapítják az idegek izgaimát és kioltják a gyönyörök lángját; szerettük egymást a csendes és nyugodt mosolyokban, melyek a végtelenbe irányulnak; az isteni költőkben, mini Lamartine vagy Vigny; minden földi érintkezés megvetésében és abban a törekvésben, mely mind magasabb és magasabb célok felé visz .. .<

A hang elhallgatott, mintegy megtörve a visszafojtott lelkesedéstől. Senki sem válaszolt. De néhány pillanat múlva az, ki fejét lecsüggesztette, lázasan, szaggatottan beszélni kezdett: hangja rekedt, ideges volt;

— Ő szeret; én szeretem . . . Nem tudom, hoFISCHER ANTAL c

1 HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT VÉGELADAS.

Az összes raktáron levő divatáruk

SZATNIÁR, a PANNÓNIA MELLETT

mélyen leszállított árban árusittatnak eL