Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1909-11-21 / 93. szám

Sxatmár, 1909. november 21. S Z ATMÁR-N É M E T I 3-ik oldal. első kerület itt fel nem sorolt utcáiban utcavonalon építendő lakóházak alapfalai oly vastagságban készí­tendők, hogy az emelet utólagos reá építését is meg- birják*. Tekintettel továbbá arra, hogy kétség merült fel az iránt, hogy az építkezési szabályrendeletnek a tel­kek felosztására vonatkozó szakasza érvénnyel bir-e a város külterületére is? — kimondta a közgyűlés, hogy az építkezési szabályrendelet a törvényhatóság egész területén, tehát a külterületen is érvénnyel bir és minden olyan telekmegosztásra, mely által az uj telek alakítása lakóházak építése végett céloztatik, a városi tanácstól előzetes megosztási engedély kérendő, azaz csak olyan telkekre fog az építési engedély ki­adatni, melyek elosztása előzetesen a hatóság által engedélyeztetett. A fentiekhez képest az építkezési szabályren- j delet 26. §-ának utolsó bekezdése a következőleg mó­dosítandó : »A lV-ik kerületbe tartoznak a majorok, szőlő­hegy és az egész külterület*. Az 58 §. első pontja helyett : »Valamely briteleknek, valamint a város körüli ; majorbeli, szatmárhegyi és az egész h .tárbeli ingatlan ' bir'.okokn .k házhelyekre való felosztást u án csakis ha j tósági engedély előleges kinyerése után lehet az egyes . telek beépítésére vonatkozó építési engedélyért fo- j lyamodni*. Az 68-ik §. a) pontjához folytatólagosan a követ- J kező kiegészítés jön: »Azonban a külterületen egy-egy házastelek leg­kevesebb 300 négyszögöl kiterjedésű lehet és az ut felőli szélesség, ahol a telekre bejáró van, legalább 20 folyóméterben állapitlatik meg*. Indokolttá teszi a szabályrendelet érvényének a külterületre is kifejezetten kiterjesztését egyrészt az a körülmény, hogy annak alkalmazhatósága iránt két­ség merült fel, más részt az utóbbi években oly nagy arányokat öltött a külterületi lankás fs mezei birto­kok parcellázása, hogy közegészségügyi, rendészeti, közlekedési slb. szempontokból elengedhetetlenné vált ezen telepek és külvárosrőszek alakulásának hatósági engedélyezése és ellenőrzése. Elfogadta egyszersmind a közgyűlés azon indít­ványt, hogy tekintettel arra, miszerint a fentjelzett ujonan alakuló külterületi telepek és külvárosrészek j a jövőben a közintézmények létesítésével a város kö- | zönségét érzékenyen meg fogják terhelni, (világítás, utak, utcák kövezése, csatornázás, vízvezeték, közren- I dészet stb.), mielőtt ilyen parcellázások keresztül vi­tetnének, a parcellázók valamely alkalmas módon já­ruljanak a költségekhez hozzá, a mi méltányos abból a szempontból is, mert telkeik értéke tetemesen emel­kedik, amire tekintettel értékemelkedés után meg- alóztutandók, miért is megbizatik a városi tanács, hogy ez irányban szabályrendelet alkotasa végeit be ható tanulmány alapján 3 hónapon belül terjesszen elő javaslatot. ! — Gyászhir. A „Heti Szemle“ laptársunk szer- j kesztőjének, Báthory Endrének öcscse, búj i Báthory i Zsigmond határszéli rendőrkapitány, a petrozsényi ki- í rendeltség vezetője, mint részvéttel értesülünk, novem j bér 16-án, hosszas szenvedés után városunkban elhalt. : Mintegy féléve már, hogy elméje elborult s nem lelte- ! telt többé visszaadni az életnek. Halála a családra su- j lyos veszteség ; hivataltársai, kik állandóan érdeklőd- I tek szeretett főnökük szomorú sorsa iránt, szintén | nagy megdöbbenéssel vették a lesújtó hirt. Temetése I nagy részvéttel november 19-én ment végbe. — A falepároló és gyufagyár. Krassó Miksa biz tag e tárgyú ismert indítványára a városi közgyűlés a j következő határozatot hozta. A bizottsági közgyűlés 5 köszönettel fogadja a város jövedelmének fokozására • irányuló indítványt, azonban a viszonyokat nem tartja ; alkalmasaknak arra, hogy a város közönsége saját ! kezdeményezésére az indítványozott említett fal. párol 5t j és gyufagyárat házilag állíttassa fel és helyezze üzembe, i Nincs kizárva azonban, hogy amennyiben ezen ipari j vállalatok magán vállalkozás utján létesülnek, a város I mint erdőbirtokos az alapításban szintén részt vesz megfelelő részvényjegyzéssel. Ennélfogva az indítvány visszaadása mllett felhívja a polgármestert, hogy addig is, mig a kérdéses iparvállalatok iránt magánosok kez­deményezésére a mozgalom megindul, lépjen érintke­zésbe a nagyobb avasi erdő csoportok tulajdonosai­val és hallgassa meg azoknak a véleményét is az in- j ditványra vonatkozólag, azonban a vezetésre nézve az ’ indítványban foglalt kikötések teljes kizárásával. — S ha magánvállalkozás utján az iparvállalatokra az ér- dekeltzég megalakul, annak idején tegyen javaslatot a városnak az érdekeltségbe való belépése iránt. — Gazda-gyűlések. A Szatmármegyei gazdasági egyesület folyó hó 17-én igazgató-választmányi ülést és rendkívüli közgyűlést tartott Szatmáron. A gyűlé­sek iránt — melyeken Falussy Árpád dr. főispán, egyesületi alelnök elnökölt, — a gazdaikörben nagy volt az érdeklődés, mi annak is tulajdonítható, hogy a létesítendő csikó és szüzgulya legelő kérdése volt napi­rendre tűzve. Az ezen tárgyban kiküldött bizottság legelő berendezésre alkalmasnak Sárközy Andor Óvári község határában fekvő 230 holdas birtokát találta, az ülés a bizottsági vélemény alapján a birtokra nézve jövő év tavaszáig az opciót biztositandónak határozta s a továbbiak megtételére az elnökséget és a bizott­ságot újból felkérte. Miután Szatmár-Németi szab. kir. város az egyesület titkári hivatalának elhelyezésére he­lyiséget bocsátott rendelkezésre, ennek bebútorozásá­ról az ülés szinféu gondoskodott. Az állattenyésztésről szóló uj törvényjavaslatot véleményezés végett az ál­lattenyésztési szakosztályhoz tette át. A gazdasági Egy. Orsz. Szöv.-nek december havi ütésére Teleki Géza gróf, Falussy Árpád dr., Világossy Gáspár, Chol- noky Imre és Domahidy István lettek kiküldve. Fa­lussy Árpád dr. főispán 200 koronával az egyl. ala- pitótagjai sorába belépett. Az igazgató választmányi ülést közgyűlés követte, mely a legelőkérdés megoldá­sára, valamint a titkári hivatal berendezésére vonat­kozó javaslatokat elfogadta. — Kiküldetés. A tanács a Kossuth-mauzóleum fölavatására és a Kossuth Lajos hamvainak átszállítá­sára nov. 25 re Budapestre dr. Vajay Károly polgár- mestert küldte ki, akit egy-két biz. tag fog kisérni. — Nogyödik favágó gép A tanács a nagy keres­letre való tekintettel fölhatalmazta a villamos igazga­tót, hogy még a nagy hidegek beálta előtt szerezze be a negyedik favágó gépet. — Lorántffy-estóly. Ma, vasárnap este 6 órakor rendezi a Lorántffy Zsuzsánna-egyesület idei felolvasó estélyei sorában a másodikaL Az estély műsora a következő : 1. Karének, előadja a szatmárnémeti ének­kar. 2 Felolvasás, tartja Mózes István, s.-lelkész. 3. Magyar dalok, Fráter Lóránd legújabb szerzeményeit énekli Lénárd Ede szamosdobi ref. lelkész, zongorán kiséri Veress Lajos. 4. Melodráma, előadja Kerekes Erzsiké. 5. Záróének, előadja a szatmárnémeti ének­kar. Az estély színhelye a ref. főgimnázium torna- csarnoka. — Uj ügyvéd. Dr. Déry István az ügyvédi vizs­gát a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság előtt jó siker rel letette és irodáját Szatmáron megnyitotta. — A bíráló választmány tegnap a városházán ülést tartott, melyen tárgyalás alá vette Neuschlosz testvéreknek és Reiter Mórnak a virilisek névjegyzé­kébe való fölvétel iránt beadott felebbezését. A bi-j zottság mindkét felebbezést elutasította, az elsőt jog indokokból, a másodikat azért, mert a közszemlére kitett névjegyzék ellen Reiter Mór nem élt annak ide­jén felebbezéssel. — Szatmárhegy, mint külön adókörzet. Hogy a Hegy legyen-e külön adókörzet vagy sem, annak eldöntésére a pénzügyminiszter kiküldte Held István miniszteri tit­kárt, ki a város megbízottjaival most készíti e tárgy­ban az összeírást. — Színházi heti műsor: Ma vasárnap délután „Varázskeringő“ Operette, este „Elvált asszony“ ope­retté (páratlan). Hétfő zónaelőadás, „Vasgyáros“ szinmü, (páros) Kedd ez idényben először „Erdészleány“ ope­retté (páratlan) Szerda újdonság itt először „Három feleség“, Lehár Ferenc uj operettje (páros). C-ütörtök újdonság itt először ..Hanka“, vígjáték (páratlan). Pén­teken zónaelőadás, .Drótostót“ operette (páros). Szom baton „Gésák“, operette (páratlan). Vasárnap délután „Nagymama“ operette, este negyedszer „Elvált asszony1* (páros bérlet) — Esküdtek alaplajstroma. A jövő évi esküdtek alaplajstromát közelebb állította össze a megfelelő kül­döttség dr. Róth Ferenc törvényszéki elnök vezetése alatt. A bizottságban részt vetlek a törvényszék részé ről az elnökön kívül Kölcsey János kir. Ítélőtáblái bíró és dr. Abaházy Sándor törvényszéki jegyző, várme­gyénk részéről Kende Zsigmond cs. és kir kamarás és nemestóthi Szabó Antal kir. közjegyző, Szatmár vá­ros részéről Korányi János ügyvéd kamarai elnök. Az alaplajstromba 360 egyént rendes esküdtnek és 100-at pótesküdtnek vettek fel. — Hármas áldás. Szabó Ferenc kőműves fele­sége, Pakó Róza hét évi gyermektelen házasság után november 17-én három gyermeket hozott vi'ágra, kik közül egy fiú halva született, két leány ellenben, mint a makk, egészséges. így pótolta helyre a szeszélyes gó­lya, amit hét év alatt mulasztott. — Megerősítés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Deme Károly mátészalkai állami polgári fiúis­kolái igazgató-tanitót igazgatói minőségében meg­erősítette. — Áthelyezett joggyakornok. Dr Balogh Béla mátészalkai joggyakornokot Szatmárra helyezték át. — Vendéglősök mozgalma A vendéglősök és kávésok november 18 án Szatmáron ipartársulattá tö­mörültek, hogy igy foglaljanak állást a létérdekeiket fenyegető iparengedélyek sürü osztogatása ellen, Meg választották a társulat diszelnökévé Márkus Mártont, elnökévé Valkovits Sámuel, alelnökévé Pongrácz La­jost, Márkus Zoltánt, titkárává Márkus Pált, pénztár­nokává Lendek Pált, elienőrévé Schwartz M. és Kron M. ügyészévé dr. Márkus Árpádot. Ezek után a nevezetteken kívül még 16 tagú választmány is mű­ködik az egylet érdekében. Az alapszabályokat, me­lyeket a gyűlés elfogadott, fölterjesztették a belügy­miniszterhez. Szattnárhcgy lakossága nak több mint 200 eve egyik legtekintélyesebb családját kepezik a Medgyesiek, kik úgy vagyon, mint értelmiségüknél fogva Szatmár- hegyen vezető szereppel bírtak s különösen kiemel­kedtek nemes gondolkodásuk és cselekedetük által. Medgyesi László egyik sarja volt a régi nemes Med- gyesi-családnak. Született Szatmárhegyen 1858. március 8-án. Tanulmányainak b-fejezése után Szatmárhegyen, szüleinek birtokában gazdálkodást folytatott. Házas­ságából egyetlen fiú gyermeke származott, kit fiatal felesége és a szerető szülők karjai közül ezen évi szeptember havában, életének 29 ik évében ragadott el a kérlelhetetlen halál E veszteség oly fájdalmasan sebezte meg az apai szivet, hogy nem volt képes ki­heverni fiának halálát s maga is fekvő beteggé lett s nov. 13 án, fia halála után alig hat hétre, meghalt. Medgyesi László halála nagy veszteséget jelent Szat- márhegyre nézve. Különösen a református egyháznak szeme-fénye volt. Egyházát mint presbyter huzamos időkön keresztül s több Ízben, igy a jelenben is, mint gondnok szolgálta. A nyár folyamán, már több régi nemes adományain kívül, két hold földdel ajándé­kozta meg egyházát, pár nappal halála előtt annak végrendeletben 2000 koronát hagyott Harangalapra ugyanekkor az erdődi és dobrai ref. egyházaknak 100 — 100 Koronái, a szatmárhegyi állami elemi isko­lába járó szegény gyermekek segélyezésére pedig rész­vényeinek évről-évre esedékes osztalékát hagyta. (-i -k). — Szándékos emberölés. (Harmadik esküdtszéki tárgyalás) Ez év szeptemberében Bsfares, ugocsame­gyei községben egy lakodalomban összeveszett Bumb Pál oláh legény egy Kifor Péter nevű legf^ynyel, aki szabadságra ment haza katonáéktól. A veszekedés hevében Bumb bicskával szivén szúrta Kifor! úgy, hogy ez a helyszínén nyomban meghalt. Nov. 17-én tartott a szatmári kir. törvényszék esküdlbirósága törvényt az eset fölött A tárgyaláson dr. Papolczy Gyula kir. láblabiró elnökölt, szavazóbirák Szarukán Zoltán és Bozgonyi Viktor voltak. A vádat Papp Szilviusz kir. ügyész képviselte, a vádlottat dr. Tímár Zsigmond ügyvéd védte. A vádlott azt adta elő, hogy tettét jogos önvédelemből követte el, mert a meggyil­kolt legény őt oldalfegyverével megszurta. A tanuk azonban nem igazolták ezt a védekezést. Az esküdtek szándékos emberölés bűntettében mondták ki bűnös­nek Bumb Pált, akit a törvényszék ennek folytán két évi fegyházra Ítélt. Az Ítélet jogerős. — Keresztelőn. (Negyedik esküdtszéki tárgyaié“.) Keresztelő volt ez év augusztus 20 án Papos község­ben Kovács Lajos gazdálkodó házánál. A vendégek között ott volt Demeter Sándor és Hamza András is, akik utóbh elmentek mulatni a korcsmába. Ott talál­koztak Velóczky Imrével, Rki már javában huzattá a c ganyokkal a nótákat. A keresztelőről jövő vendégek hamarosan összevesztek Velóczkyval, aki nem akarta a muzsikát átengedni nekik. Veszekedésből főbeverés let?, a minek folytan Velóczky Imre két nap alatt Medgyesi László. Őszi és téli idényre a legelegánsabb kész férfi-, gyermek- öltönyök és felöltők, szőrmével bélelt kabátok, városi és utazó-bundák a legolcsóbb szabott árak — mellett legjobban beszerezhetők Szántó Mór és Társánál Szat m á r, a színházzal szemben. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Rózsás kocsis-szűrök és dolmány-öltönyök állandóan raktáron. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom