Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1909-10-17 / 83. szám

4-ik oldal. BZATMÁ R-N AM E T I. Szál már, 1909. október 17 — A fák, rózsák, cserjék- és összes fanemü sse- meték ültetése ősszel. Sokszor csodálatos, hogy az ember mily szivósan ragaszkodik hagyományaihoz és szokásaihoz s ismételt felvilágosítások és tárgyilagos oktatások dacára mily nehezen szakit azokkal s barát­kozik meg újításaikkal. Ezt az esetet különösen a fák, rózsák, cserjék stb. ültetésénél konstatálhatjuk. Még mindig túl sok ültettetik tavasszal 1 Mennyi jóak; rat, mennyi lelkesedéssel megkezdett kertészeti tevékeny­ség jut ezáltal zátonyra I Ha a természet ősszel pihenőre tér s vele a fák és cserjék a nedvkeringést beszüntetik, ha a növények lombot hullatnak s a bekövetkezendő hosszú téli al­vásra előkészületeket téve a növéssel és hajtással fel­hagynak, már a kezdő kertészkedő is megértheti, hogy a pihenés ezen állapotában az ültetés és átültetést összehasonlíthatatlanul nagyobb eredmények kisérik, mintha ezt tavasszal végeznők. A nedvkeringés már januárban indul meg, a nap melege már akkor ingerli megújuló életműködésre a rügyeket és gyökeret ; nagyfontosságu tehát az ültetést ősszel végeztetni, hogy a la, cserje vagy rózsa a következendő kihajtást za­vartalan pihenésben előkészíthessek. Ha az ültetést tavaszra hagyjuk, a mikor már minden hajt vagy rü­gyez, akkor szükségszerüleg a nedvkeringés hatalmas visszaszorítása következik be, a hajtás megzavartatik, az életműködés hosszabb időre megköttetik, ez által pedig erőszakkal gyengítjük a növény életképességét. Viszont ősszel a fa, cserje vagy rózsa teljesen pihenő állapotban jő uj rendeltetési helyére, az őszi és téli nedvesség kellőleg lehat a frissen felásott talajba, a növény gyökereivel ennek következtében leülepedik s mihelyt a januárban mindinkáhb magasabbra törekvő nap melege a növény életben észrevehetővé válik, a már őszszel ültetett fák és cserjék rügyei megdagad- i nak, életműködésüket újból akadálytalanul kifejthetik. A tavasz ébredésével az ősszel ültetett fák friss zöld lombdiszt mutatnak, a tavasszal ültetettek ellenben sokszor május végéig sínylődnek s csak lassan és fokozatosan lábbaduak. Mühle Árpád, az ismert temesvári faiskolatulaj donos kiterjedt vevőkörét évek hosszú rora óta lanka­datlanul serkenti az őszi ültetés előnyeinek ismerteté­sében. Azon általánosan ismert és méltányolt sikerek, melyek a temesvári faiskoláiból származó fákkal, ró zsákkal stb -vei elérettek, oroszlánrészben az őszi ül­tetésnek tulajdoniíandók. Reynolds Hole, a világhírű, angol rózsatenyésztő, más szaktekintélyekkel ellentét­ben, kik a fa- és rózsa ültetésről egész köteteket írtak, mint a faültetés alpháját és ómegáját csak e két latba eső szót : „Ültessetek novemberben“ hirdette barátai­nak E bölcs mondat lapidáris rövidségében főföltétele a fiatal ültetvények egészséges és erőteljes növeke­désének. — Mérnöki iroda áthelyezés. Gál Jenő mérnöki irodáját Batthyány-utca 15. szám, Pál János házába helyezte át. Telefon-szám 189. (x) Szabó-féle pármai ibolya-szappan a szappanok ideálja. Rendkívül kellemes, lágy habzása, finom ibolya illata s bőrpuhító hatása olyan, hogy egyetlen külföldi szappan sem versenyezhet vele. Készíti Szabó Béla pipereszappangyáros Miskolcon. Egy darab 70 fill., 3 drb 2 K, kitűnő Szabó-féle gyermek-szappan 1 drb. 40 fill. 3 drb 1 K. Úgy ezek, valamint e gyárnak, más finom mosdó szappanai 20 fillértől kezdve kap­hatók Szatmáron Bartók László drogériájában. Egy jó hangú zenekari hegedű 100 koro­náért és egy régi olasz concert-hegedü 240 koronáért eladó. Cim a kiadóhivatalban TÖRLEY; PEZSGŐ, Akar nősülni? Hölgyektil (ezek között olyanok törvénytelen gyermekekkel, tesli hibával slb.) 5—500,000 korona vagyonnal felvagyunk hatalmazva meg­felelő férjet, keresni. Csakis urak (ha vagyonnéikü- liek is), akiknek komoly szándékuk van és gyors házassághoz akadály nincsen, Írjanak e címre: L. Schlesinger, Berlin 18. (Deutschland.) 1—52 CÖ Cl CÖ JX a 0 X ZJ CJ (0 3 N X X 'ZJ x A) 5+-I X 'ZJ o N O ^5 NJ X ZJ N •1—i ca íu ZJ 3 a o •0 BOROS ADOLF VILLANYERŐRE BERENDEZÉST KÖNYVNYOMDÁJA, KÖNYV- ES PAPÍR KERESKEDESE SZATMAIÍ. W*»-. raktári nyomtatványok Mindenféle községi, körjegyzői és közigazgatási ügyviteli finom fehérpnpiron. Úgyszintén az 1 1*0 diS i Szerek, u. m.: tintatartók, Írónők, tollak, tollszárak, bélyegzők, iró- és fogalmi papírok, levélboritékok dús választékban a. legjobban csakis itt szerezhetők be. Vidéki megrendelések a beérkezés napján továbbittatnak. Elvállal és készít minden a nyomdai szakmába vágó mnnkákat, u. m.: lakodalmi, eljegyzési és báli meghívókat, valamint árjegyzékeket, röpira- tokat, plakátokat stb., stb. modern kivitelben. I I I I I 0 Üzleti és kereske­delmi nyomtatvá­nyok, körlevelek; egyes, és kezelési nyomtatványok. 0 0 0 0 0 1 0 0 0 © 0 0 0 1 1 —1 "r:=== I Elvállal és készít ® minden a nyomdai szakmába 0 vágó munkákat, u. m.: lakodalmi, eljegyzési és báli meghívókat, valan.int árjegyzékeket, röpira- tokat, plakátokat, stb, stb. modern kivitelben. e00S000e000000000e®0®00fie00000e000000®0000®0@00®00900®0«0O0e000S000000a00000e0®0e00000000®aa000000 O: P rT TI N n x N 77 Os N Os 77 X 7$ a x C-f 77 x N r-i 77 n x O' 03 sr p *0 p­p e* Os 0 w 0 III e ¥”!! Korai Árminná i* a címre. Kész férfi-, női és gyermekruha üzlete átala­kítása és nagyobbitása miatt a raktáron levő •sszes áruk — ískolaöltönyöK dús választékban — mélyen leszállított árak mellett elárusittatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom