Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1909-09-29 / 78. szám

Szatmár, 1909. szeptember 29. 4-ik oldal. S Z A T M Á R-N ÉM E T I. József dr. kezelt. Ezek szervezetük ellenálló képessége szerint a Comain oltásokra gyorsabban, vagy lassab­ban javulnak, lázuk csökken, majd elmúlik, a köhö­gés megszűnik, az étvágy fokozódik és erős hízásnak indulnak. Emellett a bacillusokban a vacuolák nagy mértékben szaporodnak, ugyanakkor a bacillusok számban fogynak, majd pedig egészen eltűnnek. A beteg közérzetének javulásából és ezzel kap­csolatban a bacillus számbeli csökkenéséből feltétle­nül a kárt okozó bacillus pusztulására kell követ­keztetnünk. Augustini tanár dr. észleleteit a dr. Wettenstein- Szanatórium Részvénytársaság rendelőintézetében és szanatóriumában megforduló sok száz betegen most is folytatott vizsgálatai folyamán szerezte Augustini dr. tapasztalatairól még csak ezek után fog részlete­sen beszámolni. ■ ■ Ügyvéd urak figyelmébe! Csődbejelentési, követelés bejelen­tési, táblás kimutatási ivek, ugy- 1 szintén mindenféle z=nzzz ügyvédi nyomtatványok főkönyvek és írószerek legolcsóbban beszerezhetők BOROS ADOLF könyv- és papirkcreskedésében. Boros Adolf könyvnyomdájában és papirkereskedésében 1—1 fiú tanulóul felvétetik. Cipíu-tilil tlltljíisi. Ezennel köztudonoásra hozzuk, hogy Szat- máron, a Kazinczy-utcában 15 év óta fennálló hírneves Klein I. és Tsa-féle elsőr. cipész-üzletünket a *iai kor legmodernebb eszközeivel felszerelve, Deák-tér 2. szám alá (közvetlen a városháza mellé) helyeztük át, ahol úgy mint eddig, ezután is készülnek mérték után a legelegánsabb és legcsinosabb lakk-, chewréaux, box és mindenféle színes cipők angol, francia és amerikai fazon szerint, valamint a legmodernebb gyalogos, (vízmentes) és lovagló csizmák a lehető legjutányosabb árak mellett Úgyszintén állandóan raktáron is tartunk mindenféle saját készítésű lábbeliket, amelyeket olcsó árakon árusítunk. Kü- 1 Ionosén figyelmet érdemel a legújabban berende­zett javitó műhelyünk, ahol mindenféle cipőjavi- tások és taipalások gyorsan, pontosa* és csinosan a legolcsóbb árak mellett eszközöltetnek. A nagyéidemü közönség további szives párt­fogását kérve, maradtunk teljes tisztelettel Klein I. és Társa. ________________________—A Ér tesítés. Ez év juuius 1-én életbe lépett ---- bortörvényhez szükséges ---­bo rnyilvántart könyvek legolcsóbban szerezhetők be BOROS ADOLF könyv- és papirkereskedésében. fl| A Szőkemocsáron 11 ft l3flA hold szál,tőföld a hozzá- 40 lot V W4 tartozó belsőséggel együtt eladó. Értekezhetni a kiadóhivatalban. Szőlőoltvány, szólóvesssóról és borról nagy képes árjegyzékemet PIT INGYEN és bérmentve küldöm meg, a ki címét tudatja. Ezen könyvet még az is kérje, a ki rendelni nem akar, mert ebből megtanulhatja a szőlőtelepítést s emellett sok szólókép van benne. Szólóoltványokból és más egyéb európai és amerikai sima és gyökeres vesz- szókból, a világhírű Delawaréból állandóan több mil­lió készlet eladó, olcsó ár mellett. Több ezer elismerő­levél, közte több lierczegi és grófi uradalomtól. Czim : Sziics Sándor fia, szőlőtelepe, BIHARDIÓSZEO. ü IS « c i m WCSZtlOVSZKj JJStl m m~ építész, m 4 beton-, cémentáru és aerolith-gyára 4 ü SZATMÁR, Hunyadi-utca 63. szám. ím* Elvállal mindennemű munkásházak és családi házak tervezését és építését. Különös építési anyagja az Aerolith, levegős m kő, mely hordképesebb, száradóbb, könnyebb, szellőz­ü telhetőbb és tüzbiztosabb, mint bármely más eddigi is­mert építési anyag s emellett negyven százalékkal olcsóbb. $1 iÜ Raktáron tart mindennemű egy- és többszínű cément- és marmoralapokat; különlegességként m betonkerités-oszlopokat s gyárt mindenféle műkő­Ü lépcsőket s lábazatokat. ü Árjegyzéket kívánatra bérmentve! m |riiiiiiiiiiíiiiíi! 1 ttQM30GGQ0QOOOOŰ®G0QQü&QQQaOGaC\ Váltókat, nyilt számlákat * oloso kamattal lesiüáinltol Folyó-szamlara kölcsönöket ad. Hitel-leireleket külföldre kiállít. petéteket könyvecskére és ehekszámlára 5° mellett gyümölcsöztet ----------------- & mmms " w «nm Törlesztéses kölcsönöket gyorsan folyásit 50 évre töke és kamat 53/4% 40 „ * 674% | 35 „ „ „ „ 672% l 30 „ „ „ 6%% 25 évre töke és kamat 71/2% 20 8'/ °/ 15 93/ °/ I» .................. „ 13'/.% | líeszámitolo Bank. QjoBeGeeeeeooeeQeBedOGQBoet: Birtokok bérletre és eladásra nagy számban vannak bejelentve Poszvék Nán­dor gazdasági szakirodá­jánál Szatmáron. Közvetítés a legszolidabb alapon. ________ 4 4 4 4 4 4 4 4 A "6 4 A S zatmári Terménye Hitelbank gup"'* részvénytársaság jelzálog kölcsönt folyósít 50 éves időt áriámig földbirtokra és SPV szatmári házakra 44 a legelőnyösebb feltételek mellett. 44 Drága kölcsönöket jelentékenyen olcsóbbra ■■ .. • v..— con vertál. ——■■■ —-*-^— Akölcsönügyek a legrovidenbidűalatt lebonyolíthatnak. Bővebb felvilágosilással készséggel szolgálunk mín- denkinek és.minden időben hivatalos helyiségünkben és dr. Keresztszeghy Lajos ur ügyvédi irodájában. \A CLAYTON & SHUTTLEWORTH Badapeat, Véoal.liörút 68, által . le{)atiiiyos.bb ár«* ««llett ajáaltataaki Locomobil és gőz cséplőgépek, «zalmakazalozók, Járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplő^ tisztító-rosták, konkoiyozók, kaszáló- As aretógApek; •zénagyOjtök, boronák, eorvetógópek, Planet Jf. kepálók, azeoekavágók, répavágók, kukorloze- morzsolók, darálók, őrlőmalmok, egyeteme* •ozAI-ekék, 2- As 3-Vasu ekék As minden egyéb gazdasági gépek. * s v r* Nyomatott a kiadótulajdonos: Boros Adolf könyvnyomdájában, Szatmár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom