Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-09-29 / 78. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NENIETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. UAPVKZÉB: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: | SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. FERENCY JÁNOS. SZERKESZTéSÉB ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. == Telefon-szám 80. = kindenaeml dijak Szatmáran, a ríidóhivatalban fizetendák. A városi tisztviselők fizetésrendezése. A közelmúlt években társadalmunk minden osztálya fizetésének, díjazásának rendezése érdekében sikeres mozgalmat indított Minden vonalon elismerték a megélhetési viszonyoknak oly terhes változásait, amelyek kérlelhetetlen kényszerrel vonták maguk után a hivatalnok osztály fizetésének jelentékeny felemelését. Az állam, a vármegyék, a magán hivatalok, a legtöbb város is rendezte tőle telhetőleg tisztviselőinek fizetését: egyedül Szatmár városa az, ahol nem észlelhető ily irányban eredményes mozgalom. Igaz ugyan, a törvényhatósági bizottság még 1908. évben megtette kötelességét akkor, midőn elrendelte az erre vonatkozó javaslatnak még ugyanazon év végéig való benyújtását és letárgyalását, hogy »tisztviselői 1909. január 1-től a magasabb fizetést húzhassák«, azonban érthetetlen indokokból az mindezideig nem történt meg, sőt, amint látjuk a költség- vetés összeállításából, még a jövő évben sem fog megtörténhetni, mert a szükséges költségvetési fedezet felvétele 1910.-re most is elmel- lőztetett. Államsegélyről az újabb szituációk szerint még a jövő évben sem lehet sző; amint arról a belügyminiszter érlesitette a városokat. — Tiszl viselőinknek, különösen a kisebb fizetésű, mellékjövedelem nélküli állásokban levőknek, nagy becsületére válik tehát ez az önmegtagadás, melylyel mostoha helyzetüket nyílt elégedetlenség nélkül viselik. De mindennek van határa s ez a jó önfegyelem nem riaszt bennünket vissza attól, hogy ne szegődjünk mi a jogos kívánságok szószólóivá s ne tegyük nyílt kérdéssé azt; mi és ki az oka annak, hogy városunk tisztikarának közgyülésileg elrendelt fizetésrendezése elodáz- talik ? Ki és miféle indokból akadályozza annak letárgyalását avagy oly előkészítését, melylyel az esetben, ha az államsegély folyósítva lesz, a végleges rendezés lehetővé legyen ? Ugyanis, ha még az 1910. évi költségvetésbe sem illesztjük be az államsegély kiegészítéséhez szükséges összeget, akkor ugyan miből adunk emelést 1910.-re? Avagy miből fogjuk fedezni 1909.-re az államsegély kiegészítéséhez szükséges összeget ? A közgyűlés nem játszhatik a szavával. Városi tisztviselőinknek a közgyűlés határozata értelmében 1909. január 1 -tői rendezett fizetés jár. A közgyűlés a fizelésrendezést nem kötötte semmi feltételhez. A fizetés akkor is rendezendő, ha államsegélyt nem is kap a város; akkor hát ugyan mire várunk ? Különben is érthetetlen, miéri ne lehelne legalább az erre vonatkozó javaslatot letárgyalni, amint azt más városok is tették s aztán, ha a város anyagi ereje bírja, beilleszteni a költségvetésbe még a ! pótadó terhére is, hiszen ezzel csak államse- I gélyre való igényünket növeljük. De városunk szerencsés anyagi helyzete ! és a jövő évi bevételi többletek (emelkedő adóalap, az általános házbéradó következtében elő- I álló többlet, a vili. vü.-alap állal a közpénz- I tárnak fizetendő összeg, egyes rovatok kiadásainak lehető mérséklése, stb.), feltétlenül lehetővé teszik pőtadó emelése nélkül is 40—50 ezer koronának a beillesztését. Tessék a törvényhatóságnak tehát állani a szavát s ha kell, még valamelyes pótadó-emelés árán is lehetővé tenni a fizetésrendezést az állami gyámkodástól függetlenül azzal a feltétellel, hogy a városnak nyújtandó államsegély aztán kizárólag a város s nem a tisztviselők javára essék. A város várhat, a tisztviselők nem ; már pedig, ha a költséget nem vesszük fel, akkor tisztújító* után 1910.-ben lehet pénz nélkül fizetést rendezni s aki ezt állítja, készakarva elodázni akarja e kérdést más melléktekintetek miatt, mert hiszen a szükséges összegnek költségvetésbe való beillesztési ténye magában véve csak nem alterálja a tisztujitást ? ! Semmiféle indok nincs tehát e kiéheztetésre, mert az eljárást, mely 2—3 évre mesterségesen elodázza a fizetésrendezést, egyébnek nem nevezhetjük. A városi tisztviselők ebbeli igénye jogos, méltányos, sürgős. A kisebb tisztviselők helyzete tűrhetetlen és lealázó. Ma egy szolgának több jövedelme van, mint a legtöbb városi tisztviselőnek; tehát ismételten kérdjük: ki és mi az oka annak, hogy még a fizetésrendezés előfeltételeiről sem történik gondoskodás a törvényhatóság egyenes rendelkezése dacára ? Jusztusz. A szatmári lóverseny. A szatmári lóverseny, ragyogó szép őszi időben, szeptember 26-án, óriási érdeklődő közönség jelenlétében folyt le, melynek soraiban nagyszámú képviselettel jelentek meg a vármegye hölgyei és urai is. TARGA. Nyomon. Irta Tóth Béla. Az egész környéket élénk izgalomba ejtette a domonyi uradalom tiszttartójának öngyilkossága. Életerős, vidám emberneh ismerte mindenki a megboldogultat, aki ifjúi lelkesedéssel beszélt terveiről, melyek által az uradalom gazdaságát virágzóvá, valódi mintagazdasággá fogja tenni. Csak a nyár végén, alig félesztendeje vette át az uradalom kezelését s már is meglátszott minden legkisebb jelen is, hogy hozzáértő szakember igazgatja. Az uraság is meg volt vele elégedve, hát mi keseríthette annyira el ? Megindultak a találgatások s mindenki tudott egyet-mást mondani, de még sem lelték meg a keresett magyarázatot. Pedig a csendes, falusi magányban élő embereknek az a tehetségük rendszerint nagyon is ki van fejlődve. A legtávolabbi eseményeket is összefüggésbe tudják hozni az öngyilkossá lett ember élettörténetével, magának a tett elkövetésének okaival. De hát most nem mentek semmire. Ott feküdt mozdulatlanul, tágranyitott szemekkel az az átlőtt halántéku szép ember, de halvány szótalan ajka egyetlen hangot sem ejtett. Szép orcája még, mintha pírban égett volna, piros volt a kiszökellő vértől. Mert szép ember volt a fiatal tiszttartó. Vállas, erős termetű férfi, valóságos adoniszi szépség. Olyan, amilyeneket a virágillatos rét, meg a madárdallos erdőség nevel. Üde, egészséges testtel s vidám, örökké derűs kedélylyel. Még csak gazdasági gyakornok volt, mikor az uradalomhoz került, de már is szívesen hozzá ment volna a környék legvagyonosabb földbirtokosainak is akármelyik leánya. De ő sokáig rá sem gondolt a nősülésre. Eljárt ide is, oda is, de sehol sem adott a legcsekélyebb okot is arra, hogy nevét valakinek nevével kapcsolatba hozzák. A lányos mamák már nem is számították a fiatal emberek közé. Annál nagyobb szenzációt keltett, mikor fél esztendő előtt hire ment, hogy a domonyi tiszttartó megnősül. A református lelkész lányát kérette meg a szomszéd községből. Azt a karcsú termetű, csicsergő hangú, szép kis szőke leányt, akit a környék fiatalsága a vármegye legszebb eladójának tartott. Udvaroltak is sokan a szép Katinkának, de hát egyik udvarlója sem merte megkéretni. Hozomány az nem volt. Apjának is alig volt annyi jövedelme, hogy héttagú családját tisztességesen eltarthassa. De azért Katinka nem panaszkodhatott, hogy nem elegen koptatják miatta küszöbüket. Legutóljára is a domonyi uraság járt át hozzájuk leggyakrabban. De azalatt, mig az nyáron külföldön utazgatott, íneg- kérte a tiszttartója a szép Katinkát és az örömmel hozzá is ment a délceg, fiatal emberhez. A házasságuk a legeszményibb szerelmi házasság volt, mélyet a boldog megelegedettség csillogó sugára aranyozott be. Soha, egyiknek sem jutott eszébe, hogy a másiknak hűségében kételkedjék. Megbíztak egymásban s mikor az asszony, csókra nyújtotta piros ajkát, ha annak történetesen hivatalból el kellett utaznia, a világért sem mert volna a férfi arra gondolni, hogy mig ő odajár, valaki meglophatná annak a csattanó ajaknak hótiszta mézét. Csak néhány héttel ezelőtt villant meg a férfi agyában a gyanú első gondolata. A szabad természetben élő, egyszerű ember sokkal nehezebben tud szabadulni a gyanú gondolatától, ha az egyszer batalVilágvárosi mintára berendezett férfi- és gyermekruha telepe megnyílt.
