Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-09-19 / 75. szám
2-ik oldal SZATMÁR-NÉMETI Szatmár, 1909. szeptember 19 Jól gondoljuk meg tehát, hogy mi a kötelességünk a jövőre nézve. Hogyan viselkedjünk az alakulandó helyzettel. De különösen ne felejtsük el azt, hogy most elérkezett az a perc, mikor bátran, igaz érzelemmel mondhatjuk : Itt az idő ... ! Elválás. Hagyd a csókot, a suttogást, Hidd el, csak fáj most nekem ez. Emeld fel bátran a szemed. Nézz rám. Ugy-e már nem szeretsz ? Én is másnak a kebléről Szakítottalak el. Tudom. Ifjú, szép vagy. Mért is jönnél Vélem a megszokott utón ? Mig oda voltam, belopódzott A szivedbe valaki más. Odáig látok. Ne tagadd, De ne félj. Hisz nem vagy hibás. Mért is követnél bízó hittel Át egy viharos életen . . . Nem vagy különb a többinél. Látom. De ez a végzetem. Csókolj meg. így. Ahogy szoktad. Hunyd le még csodás kék szemed. S most búcsúzzunk felemelt fővel, Őszinte szóval. Ég veled! Farkas Imre. HÍREK. — Rendkívüli városi közgyűlés lesz szeptember | hó 23. án délután 3 órakor, melynek tárgyai : Hitele- | sitő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. A szentvéri faraktár kibővítése céljából megszerzendő ingatlanokra vonatkozó szerződések megkötése. — Vízvezeték és csatornázás. A vízvezetéki bizottság közelebb dr. Vajay Károly polgármester elnöklete alatt rendkívül népes gyűlést tartott, amelyen megjelent Varga József fővárosi szakértő mérnök is. A bizottság a tervezésre vonatkozó miniszteri leiratra adandó válasz felett tanácskozott. Mindenekelőtt hangsúlyozzuk, hogy a Szamos völgyének vizszerzés céljából történt föltárása és a meghirdetett tulajdonképeni tervezési pályázat nem azt jelenti, hogy a város közönsége elejti a földmi- velésügyi m. kir. minisztérium közegészségi mérnöki osztálya által 12 év előtt készített terveket, sőt egyenesen azokat kívánja a mai viszonyokhoz képest átalakítani és a pályázat egyik feltétele egyenesen kijelenti, hogy a minisztérium állal készített tervek a pályázni szándékozóknak rendelkezésére állanak és ajánlataik megtételénél ezen tervek felhasználására egyenesen felhivatnak. I. A közegészségügyi mérnöki osztály 1898. évben csak úsztató rendszerű csatornázásra készített terve két és mivel újabban Miskolc és más városok az elválasztó rendszer szerint építették ki csatornahálózatukat, látni akarta a város, melyik előnyösebb, egyszersmind óhajtotta tudni a két rendszer közötti különbséget a költségek tekintetében is. Az úsztató rendszer mellett egységes csatornahálózatban nyer levezetést úgy a szenny, mint a csapadékvíz, ezért a csatornákat záporra keli dimmenzionálni, hogy bármilyen bő csapadékot képesek legyenek levezetni. Ennélfogva természetesen költségesebb is a kiépítés. Az elválasztó rendszerű csatornázásnál külön hálózat vezeti le a fekáliákat és külön a csapadékvizeket s e rendszer mellett valamennyi eddig kiépített csatornánk felhasználható. Terv- és költségvetés nélkül mindezekről tájékozást szerezni nem lehet. Ezenkívül kétes, hogy vájjon a csatornák szennyvizeit lehete-e tisztítás nélkül a Szamosba ereszteni, vagy sem. Tehát szükséges tudni a tisztítási költségeket is mind az egyik, mint a másik rendszer mellett, ami lényegesen befolyásolhatja a közönség elhatározását. Tehát ezért szükséges a tervpályázat. II. A másik kérdésre, hogy miért szakított a város közönsége a Kossulh-kerti mély furásu kutakkal s miért végeztet a Szamos völgyében próbafúrásokat, igen egyszerű a válasz. A Kossu’h-kerti kút vize nem elég a kert öntözésére sem és vízhozama egy évi használat után a felére apadt le, tehát az feltétlenül elejtendő volt és kénytelen volt a város más, megbízhatóbb források után kutatni. Azt nem is említjük, hogy a Kossuth-kerti viz is vastalanitásra szorul s hogy kár lett volna a kutakkal a Kossuth-kertet elfoglalni, ha olyan vizet és bővebb forrást kevésbé értékes telken is lehet találni. Ezek képezik a feleletet a miniszteri leiratra. Határozat. Végül a bizottság elhatározta, hogy a halványkerti próbaszivattyuzás befejeztével, midőn minden adat rendelkezésre fog állani, lehívja Farkas Kálmán miniszteri osztálytanácsost a tervek készítőjét, hogy a továbbiakra kérje ki az ő véleményét is. — Szeptember. Szalad, repül az idő, itt van már szeptember közepe is, amikor lassan, csendesen ölti magára a föld, a fü, fa, lomb. virág a múlandóság sárga-piros köntösét. Aki a reggeli órákban elbarangol az anyatermészet szabad ölén, csodás színekben látja a változást, amint átsurran a nyár az őszbe. Valami különös érzés száll a lelkűnkbe, látva az élet, a természet elmúlását, a zöldeskék égboltozatot, a bágya- dozó napsugártól bearanyozott tájat, amint ünnepélyes korai csendben minden tárgy olyan különös ruhát vesz magára — fehéredő leplét a halálnak. S az a hangtalan magány, mely a homári „szent hajnalra“ emlékeztet, mintha visszaidézne egy-egy röpke sugárt a teremtés, a tavasz s az érlelő nyár elveszett édené- ből. Az anyatermészet édesen csengő altató dalát halljuk a rejtelmes suttogásban, egy-egy késett madár énekében s a harkály kopácsolásában mintha koporsók szögezését hallanók. Szent, nagy temetésre készül a föld: de a szomorú halotti szertartásból, a mélabus temetési énekből mint egy remek, tüzes induló: kihallik egy uj, termő élet csengő üzenetje. — A szatmári ref. egyházmegye közgyűlése szeptember ltí-án Csengerben volt meg, melyen az egyház- megyei képviselők körülbelül százhuszan vettek részt. Az ülésen Biki Károly esperes-lelkész és Luby Géza gondnok elnököltek. Városunkból résztvettek dr. Ke- resztszeghy Lajos, üray Géza, dr. Böszörményi Emil, dr. Farkas Antal tanácsbirák, dr. Hantz Jenő egyhm. főjegyző, dr. Bakcsy Gergely igazgató, stb. Az esperes megnyitójában kiemelte a gyülekezés helyének történelmi jelentőségét, hol egykor a magyar kálviniz- mus létesülésének érdekében zsinatot tartottak. — Az esperesi jelentés megemlékezett a zsarolyáni templomszentelésről, amelyen Erőss Lajos püspök is jelen volt; továbbá arról, hogy Kálvin emlékének felújítására az egyházakbau megtartott gyűlések szép eredményre vezetlek. — Néhai Nagy László tanácsbiró helyére az egyházmegye Sipos József egyházmegyei aljegyzőt választotta meg, ki az esküt letette. — A közgyűlés jóváhagyta a tanítói gyámintézet határozatait, a gyámintézet számadásait és a szatmárnémetii egyház egy régebbi keletű kisajátítási ügyéhez hozzájárult. — A fehérgyarmati ref iskola államosításától ellenben hozzájárulását megtagadta. — Luby Géza gondnok jelentette, hogy az egyházmegyei ref. iskolák szükségleteinek fedezésére szolgáló tárgysorsjáték húzása október 25 én fog megtörténni. A kölesei papilak újabb és helyesebb építésére adandó javaslatra Bélteky Lajos tanácsbirót és Kótai Pál faipariskolai igazgatót kérték fel. A tanítók közül egyházmegyei képviselővé Varga József jánki tanítót választották meg. A segély kérvényeket a közalaphoz és segélyegylethez fölterjesztik. —- A szatmári tanítóképzőről szóló bizottsági jelentést is jóváhagyólag vették tudomásul. Ülés után a Szuhányi-féle vendéglőben közreket hazahozták, őrültként szaladt egyik szobából a másikba, folyton töprengve, hogy mi történhetett egyetlen fiacskájával. Szörnyű átkokat szórt a távol levő anyára, kiben a kis fiú végzetét látta. A nevesnól-nevesebb orvosok egymásnak adták a kilincset. Egyik sem mondhatott biztatót. A kis fiú tüdőgyuladásba esett. A láz magas fokon csigázta s törte le az amúgy is vézna szervezetet. Szinte lélek- telenül ült egész nap és egész éjszaka ágyacskája szélén édesapja. A betegség ideje alatt szavát sem lehetett hallani. Mikor a betegség a legmagasabb fokára hágott a nehéz függönyös ajtó egyik szárnya csendben, zajtalanul fellebbent s rajt, szinte észrevétlenül egy átszellemült, légies alak tört magának utat. Palkó édesanyja volt Andor Mihály a fájdalom deliriumában volt e percben s szinte meg sem lepte első feleségének jelenléte. Helyet csinált a kis ágyacska szélén s szó nélkül tűrte, hogy az, kiben kis fiacskájának vesztét tudta, szorosan mellette üljön s époly áhítattal leste a kis szeretett pihegését, mint ő. S a gyermek e percben mosolyogni kezdett. Majd örömujongásba tört ki s kis kezeit vígan összeütögetve, valamit csendben, halkan, hogy értelmét ki sem vehették, mormogott. — Haha ... Jaj de szép . . . ügy, úgy, csak csókoljátok, csak öleljétek egymást . . . E percben a két kétségbeesett, mintha a lelkekben olvastak volna, megértették kis fiuk álmát. Őket látta a gyermek, megint szeretteljes közelségben. Ők ölelték, csókolták egymást. S ennek örült a kis haldokló. Most ismét sírásra görbül a kis Palkó szája: — Ne, ne hagyjatok itt egyedül. Maradjatok velem, mindaketten Akkor megint szomorú leszek . . . Jaj, jaj mamuska, már megint elvisznek! Ne engedjen, ott én meghalok . . . Ekkor már mindkét szülő szemeit sürü könyek lepték el. Szivüket valami metsző fájdalom járta keresztül. Érezték, hogy mindketten hibásak a kis beteg haláltusájában. Mindketten e percben ösztönszerüleg lecsúsztak a kis ágyról s egymás mellett, porig alázva, a földön térdeltek, hogy buzgó imát küldjenek ahhoz, ki a halottakat uj életre támasztotta s ki az élőket egészséggel megajándékozza. S ott térdeltek egymás mellett. Könyüik összefolytak, imáik együtt szálltak föl a magasba. A kis beteg deliriumának legmagasabb fokán állott. Felugrott ágyacskájáböl s az erős kezű Andor csak nagy nehezen tudta megakadályozni, hogy le ne ugorjon onnan. Takaróit lehányta magáról s mig kis szájából ömlött a tajték, verejtékes homlokát az ágyba fúrta s úgy kapkodott levegőért. Emberfeletti küzdelmet folytatott a sárga rémmel. — Nem, nem akarok . . . Hagyjanak itt . . . Itt akarok maradni . . . Cstff, csúf bácsi . . . Megfu- ladok ... Ne szorítsa a torkomat . . . Apa, apa ne hagyjon . . . Maradjunk együtt . . . S ekkor megtört a küzdelemben. A verejtékes homlokra reá fagyott az izzadság, csapzott haja halvány homlokára dűlt s lehanyatlott párnái közé. A két megtört szülő a javulás jelének tekintette a pihenést, nem vették észre a halál angyalának keresztül lebbenését a szobán. A kis fiúcska arca e percben egész szederjessé vált. Kis keble nem pihegett s a láz-festette rózsák eltűntek megszokott helyükről. Irtózatos csend állott be. Andor ocsúdott fe először a valóra. Irtózatos, fuldokló zokogással borult a kis tetemre. Első felesége, ki e percben átérezte e történtek et jajszó nélkül terült el a földön. Andor Mihály csendesen, óvatosan emelte fel az elaléltat s mig a kis halott kezeit imára kulcsolta keble felett, első feleségét a nagy, közös fájdalomban hatalmas mellkasához szorította. Ismét a régi volt. A régi szerelmes A nagy fájdalom eltüntette kettőjük között a múlt félreértéseit s szerették egymást, mikor elvesztették az egyetlen, összekötő kapcsukat. S amint átölelve, a régi idők emlékein tűnődve álltak a kis halott ágyacskája előtt, úgy tűnlek fel, mint két ifjú, szerelmes pár, eljegyzésük pillanatában. A szemközti ajtó függönye fellebbent s azon szelíden, óvatosan betekintett a második feleség . Andor Mihályt e látvány magához téritette, lassan eleresztette első felesége átkarolt termetét s most kétszeresen érezte a jelen soha be nem hegedő fájdalmát.
