Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1909-05-19 / 40. szám

— Nyugdíjasok figyelmébe Dr. Vajay Károly polgármester a nyugdíjasok nyugtáinak érvényesítésé­vel junius 1-től kezdve Kiss József rendőrtisztet bízta meg. Ezt eddig a jegyzők végezték, — Mérnöki áthelyezések. TiefenthaUr Rezső I. sz. felmérési felügyelőhelyettest, mint felügyelőségi vezetőt Kassára, Bidy István főmérnököt a kolozsvári kát. igazgatósághoz hasonló minőségben, Gáspár József kát. mérnököt, mint hitelesítő mérnököt Budapestre, Duby Ernő felm. növendéket Szombathelyre helyezték át, Jakab Sándor felm. dijnokot Szatrnárra nevez­ték ki. — Egyházi közgyűlés A helybeli ág, h. ev. egy ház folyó hó 23-án, délelőtt 10 órakor, a Rákóezí- nteai elemi iskolában közgyűlést tart, melynek tárgya az államsegély ügyében a minisztérium által kívánt nyilatkozat iránti határozat hozatala. — Építkezések a Szentvérben A közgyűlés a szentvéri faraktárban egy kezelési és iroda épület, felügyelői lakás, favágószin, sütőkemence, knt és ket­tős árnyékszék sürgős fölépítését határozta el az er­dei bevételek terhére. Az épilés végrehajtásával a városi tanácsot hizla meg a tervtől és költségvetéstől annyi eltéréssel, hogy a favágószin belmagassága 3.70-re emelendő, belső eresze 4 métere kiszélesítendő és tartó oszlopokra helyezendő; az építési anyag lehető megtakarítása céljából pedig a Szerdahelyi fele telken tevő kertészlak elbontandó és ennek anyaga beépí­tendő, miáltal az építkezés a 14473 korona 48 fillér­rel előirányzott költség kereten belül a méretek na- gyobbitása dacára is végrehajtható lesz. Minthogy pe­dig az erdei bevételek csak a faüzlet megindulása után folynak be, a közgyűlés az építési költségeket a szatmár—mátészalkai h. é. vasút céljára megszavazott felemelt hozzájárulás 1910. február l én esedékes 20.000 korona részletéből előlegezi, mely fedezeti alap­nak a felhasznált összeg az esedékesség napjáig az erdei bevételekből visszatérítendő. — Házbérlet. A közgyűlés, mint röviden már említettük, elhatározta, hogy a régi postaépület Hám János-utea felőli helyiségét 1909. évi augusztus 1 tői számított 10 évre Szántó Mór és társa miskolci ke­reskedő cégnek évi 3000 korona bér mellett kiadja oly kikötéssel, hogy a helyiségek üzleti célra való mindennemű átalakításának, valamint azok javítási é3 használható állapotba helyezési költségeit az ajánlat­tevő viseli, a Hám János-utcai homlokzatra pedig a Gindl Antal Deák-téri üzletéhez hasonló díszes kiállí­tású portálét, készíttet. — Árlejtés. A tanács megbízta a gazdasági taná­csost, hogy a Szentvérben emelendő városi épületekre nézve tartsa meg az árlejtést. — Két telekmegosztás. I. A közgyűlés megen­gedte özv. Rácz Józsefnének, hogy Tompa utca 11. számú telkét két önálló telekre megossza A megosz­tás után a sarok telek Tompa-utca 11. számmal és 141 négyszögöl területtel, a másik Háromutca-köz 3jb számmal és 142 négyszögöl területtel látandó el. II. Megengedte továbbá a közgyűlés Izsák Lajosáénak, bogy Töltés-utca 20. számú telkét szintén két önálló leiekre ossza. A megosztás után a déli telekrész 196 négyszögöl területtel és Töltés-utca 21 |a számmal, az északi telekrész 127 négyszögöl területtel és Töltés- utca 23|a számmal lesz ellátandó. Kötelesek a folya­modók a házszámjelző táblácskákat a meglevők min­tájára saját költségükön elkészíttetni és azokat alkal­mas helyen kifüggesztetni. — Tanítói kinevezés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Kovács Gábor okleveles tanítót a szat- márhegyi — középhegyi állami elemi iskolához ren­des tanítóvá nevezte ki. — Iparengedélyek. A kapitányi hivatal utolsó közleményünk óta 29 egyénnek adott ki iparengedélyt. Ezek uevei a következők; Hegedűs Károly kőmives, Weisz Jakab bérkocsi, Roóz Gyula és Salamon vas­munkák előállítása, Kiss Ferenc szatócs, Karzaniczky Béla kovács, Csendes Béla lisztkereskedő, Miskolczy Pál férfi-szabó, Kovács Mihályné szatócs, Balta Ist­ván ács, Mészáros István cipész, Bárman Keile sza­tócs, Klein Jakabné szatócs, Szpák Herman fuvaros, Rosenblatt József szatócs, Harkányi Ede kőfaragó, Sárközi Sándor nyomdász, Szász Ferenc nyomdász, Szvitlik Ferenc szobatestő, Székelyhídi Sándor bor­bély, Lővy Ábraham vegyeskereskedő, Donáth Dávid fényképész, Gottlieb Sámuel hidegételárus, Győry Ká­roly tüzifakereskedő, Nagy Lajos csizmadia, Berger Ignác szatócs, Burger Szeréna mész- és cement-ke­reskedő, llyés Dániel asztalos, Rusznák Noé cukrász, Fóliák Bernát vegyeskereskedő. — Pályázatok a hadapródiskolába. Tudatom az érdekeltekkel, hogy a m, kir, honvédhadapród iskolá­ban az 1909 — 1910. tanév kezdetén betöltendő he­lyekre vonatkozó pályázati hirdetmény a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2, sz.) a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi, 1909. május hó 16. A' főkapitány b. Hajdú, Károly, alkapitány. Szatmár, 1909 május 19. ____ — K atonai szállítás. Tudatom a város termelő közönségével, hogy a ni. kir. kassai III. honvédkerület állomásain az 1909 — 1910. szállítási időszakra szűk ségelt élelmi, lótáp, stb. cikkekre vonatkozó értesítés a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2. sz.) a hivatalos órak alatt megtekinthető. Szatmár-Németi, 1909 má­jus 16 A főkapitány h. Hajdú Károly, alkipitány. — Gyilkosság miatt elitéivé Május 17-én Balta Juon amiatt állott a szatmárnémeti törvényszék, mint esküdtbiróság előtt, mert egy társát halálosan megsé­relmezett. Az esküdtbiróság a következőleg alakult meg . elnök dr. Papolczy Gyula kir, ítélőtáblái biró: birák Balás János és Rozgonyi Viktor; közvádló Leit- ner Emil kir ügyész, védő dr. Dobossy Endre helyet­tese; orvosszakértők dr. Vajay Imre és dr. Göbl Ala­jos; román tolmács dr. Brán FeHcián Az esküdtek vétkesnek mondták ki a vádlottat a halált okozott súlyos testi sértés bűntettében, miért is öt a törvény­szék egy évi s három hónapi börtönbüntetésre ítélte, — Szlöjd tanfolyam. A vallás és közoktatásügyi miniszter júliusban Szatmáron, augusztus havában Nagy­bányán szlöjd-tanfolyamot nyit, melynek szervezésére Gutenberg Pált, a kézimunkára nevelő országos egye­sület igazgatóját rendelte ki. — Eljegyzés. Diamant Dezső avasfelsőíalui keres kedd eljegyezte Dési Rózsikat, Dési Mihály kiskolcM körjegyző nővérét. — Rablás Tegnap, az esküdtszék második nap­ján Szűcs Imre és Hunyadi Károly kisnaményi lako­sok állottak az esküdtbiróság előtt rablás bűntettével vádolva Esküdtek voltak Patai Ferenc, Rólh Ignác, Róth Gyula, Pál Géza, Osztorai György, Német Ignác, Kocsis Tivadar, Nagy Pál, Schőnfeid Miksa. Mandel Izrael, Szarka Andor, Péterffy Imre, ifj. Sternberg Sándor. A védelmet dr. Hartman Ábrahám látta el. A vád az volt, hogy vádlottak Szűcs Károly sértettel, előzetes összebeszélés után az utcán megtámadták leteperték és pénzét elvették Védő igen alapos jogi érvekkel vezette át az esküdteket, fokozatosan a rab­lásról a zsarolásra és innen a lopás vétségére. Az i esküdtek az utóbbiban mondták ki vádlottakat bünös- | nek, minek folytán a törvényszék két és fél havi ; fogházra Ítélte s a büntetést a vizsgálati fogsággal ; kitöltöttnek vette. Meg kell még emlékeznünk az ügyész, Jákó Sándor vádbeszédéről, amely tartalmas jogi értekezlet voit. — A városi pénztárak reformja A belügyminisz teriumban egy tervezettel foglalkoznak, mely egységes alapokra akarja fektetni és egyúttal egyszerűsíteni a városok pénzkezelését és számvitelét. A belügyminisz­térium a törvényhatósági joggal telruházott városokra vonatkozólag már el is készítette az egységes alapel­veket magában foglaló szabályokat és szakítva az ed­digi gyakorlattal, a szabályokat előadói tervezet alak­jában már megküldötte az érdekelt városoknak. — A j tervezet előzetes szétküldésének a célja az, hogy maguk a városok vegyenek részt annak a megalkotásában az által, hogy a gyakorlatban célszerűnek bizonyult el­járás és módszer a miniszteri rendelet utján az összes városokra kötelezően kiterjesztessék. — Jégeső. Május 16 án, vasárnap, a Szatmár- begy és Oláhmeddes közö’t fekvő városi erdőkön ke­resztül 5 percig tartó tyúktojás nagyságú jégese'l oly erővel, hogy a fáknak ujnyi vastagságú ágait is le- | tördelte, — A gummikerekü árszabása. A főkapitányi hi­vatal elkészítette a gummikerekü kocsik árszabályza­tát, melyet jóváhagyás végett a tanácshoz tett át. A javaslat szerint az ár egész napra 15 korona, fél napra 8 kor, 1 órára 3 korona, félórára 2 korona, negyed­órára 1 korona. Járatok a sorompón belül megálla­podás nélkül 2 korona. Temetés a háztól ki és vissza 6 korona. Színház, táncmulatság menet-jövet 5 korona. Vasúti ind óháztól jövet és menet 2 korona, este tíz­től reggel ötig 3 korona. Esküvő, keresztelőn templo­mig 4 korona Ha vendégek szállíttatnak, minden for­dulat 2 korona. Óraszám mellett a belül eső terüle­ten vehető igénybe. Podjyász a kocsi belsején kiviil 20 fillér darabonkint. — Expressz történet. Szomori Miklós kassai színész a katholikus hitre tért. A keresztség után nyomban felvette a bérmálás szentségét és házasságra lépett Rosos Gizella színésznővé), akivel már régebben egy­bekelt. Ugyanezen a napon tartották keresztvíz alá kis fiukat is. A szertartásokat maga dr. Fischer Colbrie Ágost püspök végezte. — Kertmegnyitás. A Hungáriában, »ahova fel­járni is bajos«, ma ünnepélyesen megnyílik Bunkó Vince zenekara közreműködésével a szép és kellemes kerihelyiség. Ezen kerthelyiség oly szépen lett átala­kítva, hogy a többi tündérkerlhelyiségek is ennek mintájára készültek Borok a legjobbak, sör naponta friss csapölás a legjobb minőségből, nagy választék ízletes villasreggelikből. Ismerőseimtől és jóakaróimtól számos látogatást kérek, Tisztelettel Weisz Adolf. — Al Uj Ötfilléresek. Mint értesülünk, nemsokára uj pénz kerUl forgalomba és pedig az uj ötfilléresek S Z ATMÁR-NÉMETI Az egyfilléresek hasznavehetetlennek bizonyultak, az otromba ötkoronásoknak a kezelése nehé? és igy ör vendetes, hogy végre olyau pénznem kerül a közön­ség kezébe, a mi részben megszünteti a felsorolt bajokat — Talált régi pénzek. Érdekek leletre bukkantak a napokban a nagybányai városi szálloda építésénél foglalatoskodó munkások. Ásás közben ugyanis egy nagy edény ezüst pénzt találtak a földhen elásva A pénzek a 16. és 17-ik századból valók s vegyesen van köztük magyar és lengyel pénznem. — Lakásváltozás. Kálmán Igná/z birtok- és házközvetitő irodáját Hrpád-utca 46. sz. alá helyezte át. ______ 3-ik oldal. Méhek kezelését helyben vagy a vidéken szakértő méhész elvállalja Cím a kiadóhivatalban. 109| 1909 végreh sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó 1881. évi LX. t-c 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a bpesti 8 — 10 kér. kir. járásbíróságnak 1908. évi Sp. Ví 2813|3 számú végzése következtében dr. Baross Lajos ügyvéd által képviselt Országos központi hitelszövetkezet javára 540 K s jár. erejéig 1909. évi április hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfog­lalt és 1650 K-ra becsült következő ingóságok, u. m. : lábas jószágok stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. járásbíróság 1909 ik évi V. 44/2 számú végzése folytán 540 kor tőkeköve­telés ennek 1908. évi okt. hó 27 napjától járó 8 % kamatai, és eddig összesen 84 K 84f.-ben biróüag már megállapitot költségek erejéig, Dobrán adósok lakásán leendő megtartására 1909. évi május hó 22 ik napjának délután 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a veni, szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy azérintett ingósá­gok az 1881. évi LX. t.-c. 107.és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérő­nek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értel­mében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Erdődön 1909. évi május hó 4-ik napján Farkas kir. bir.végrehajtó 62511909. vhtó. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelméb n ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. járásbíróságnak 1909. évi Ö. 3|7 számú végzése következtében a néhai Keczer Aranka hagyatéki ügyben 1908. évi december hó 5-én fogana- tesitott leltározás alkalmával összeírt és 969 K 15 fillérre becsült következő ingóságok u. m. : ezüstnemüek, bútorok, ruha és ágynemüek, evőeszkzök és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiróság 1909 ik évi Ö. 3|7 számú végzése folytán Szatmáron, Hunyadi utca 3 sz. a. házban leendő megtartására 1909 évi junius hó 2-ik napjának d e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 103. §-ai értelmében készpénz fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1909. évi május hó 17 napján Ádám Albert kir. bir. végrehajtó. Ezennel köztudomásra hozzuk, hogy Szat­máron, a Kazinczy-utcában 15 év óta fennálló hírneves Klein-féle elsőrendű cipész-üzletünket a mai kor legmodernebb eszközeivel felszerelve, Deák-tér 2. szám alá (közvetlen a városháza mellé) helyeztük át, ahol úgy mint eddig, ezután is készülnek mérték után a legelegánsabb és legcsinosabb lakk-, chewréaux, box és mindenféle színes cipők angol, francia és amerikai fazon szerint, valamint a legmodernebb gyalogos, (vizmentes) és lovagló csizmák a lehető legjutányosabb árak mellett Úgyszintén állandóan raktáron is tartunk mindenféle saját készítésű lábbeliket, amelyeket olcsó árakon árusítunk. Kü­lönösen figyelmet érdemel a legújabban berende­zett javitó műhelyünk, ahol mindenféle cipöjavi- tások és talpalások gyorsan, pontosan és csinosan a legolcsóbb árak mellett eszközöltetnek. A nagyérdemű közönség további szives párt­fogását kérve, maradtunk teljes tisztelettel Klein és Társa, ^ ........................................,..........r

Next

/
Oldalképek
Tartalom