Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-03-14 / 21. szám
21. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁT LAP. * A „SZATMÁR-NEWETM IPAR! HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. UAPVKZÉR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ, KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: i SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS, j FERKNCY JÁNOS. MMMMBMMMm *MfMm«MHamoaKawp v SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Teleíon-Bzám 80.------^ Mlniie nnemS dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Töredék gondolatok a szabadságról március idusán. A mély elméleíü, de pogány lelkületű bölcsész, Wilde Oszkár, midőn readingi fogházában megírta nagyon szomorú, posthurnus gondolatait, a lelkek rejtőkébe bocsátkozó fejtegetéseiben fájdalmas panasszal fakad ki, hogy a fogságban vergődő foglyokra nézve nincs kin- zóbb és rémítőbb, mint afelett töprengni, hogy mi az a libertás sacrum, a szent szabadság ? Egy másik nagy gondolkodó, a keresztyén lelkületű Tolsztoj pedig valóságos imádattal hull porba a szent misztérium előtt, midőn sápadt, beesett mellű szolgájának, ki, mint egykori szibériai politikai deportált, átszenvedle a zsarnoki önkényuralomnak mindenféle pokoli kínjait, magyarázni kezdi, hogy mi hát tulajdonképen az emberi szabadság '? Mi az a szabadság? A jelen század gyermeke elé is mintegy örökké élő rejtély mered ez a nagy kérdés; de vájjon ki adhat rá kellő feleletet ? Némelyek azt mondják, hogy a szolgaságba n vergődő népeknek fényesen ragyogó napja ez, melyet csak érezni lehet, de abba bele tekinteni és annak csodálatos melegét megérteni a legerősebb lélek sem képes. Mások lobogó tűznek nevezik el a szabadságot, mely az el- ernyedt sziveket lángra gyújtja s a szolgaság igájában nyögő lelkeket a így és dicső tettek véghezvitelére serkenti. A nagy olasz ál la ráfér fiú, a szabadság vérfürdőjében megkeresztelkedell Mazini égi- háborunak nevezi ezt, melyet útjában feltartóztatni többé nem lehet. Sokszor rombol, tör és pusztít az; de a szolgaság megfertőzött levegőjét is megtisztítja. Egyetlenegy népnek történelmében sem bir azonhan olyan mély jelentőséggel e bűvös szó, mint a magyar nemzet történetében. Évezredes múltúnk igazolja ezt. Itt, kelet és nyűgöt kapujában, mindenféle ellenséges áramlatokkal szembe szálva, saját houunkban a bennünket elnyeléssel fenyegető idegen nemzetiségekkel szakadatlanul, örökös harcban állva, mi lelt volna e maroknyi népből, ha e nehéz küzdelemben egy boldogabb jövő utáni vágy, a szabadság és függetlenség vágya fenn nem tartja ?! Volt pedig a magyarnak keserű csalódás, fájdalmas megpróbáltatásban elég része. Szivében ugyan folyton olt élt a szabadság izz ó lángja; de ennek legtöbbször börtön vagy bitó lön a jutalma. Paradoxonnak látszik, de sajnos, nagyon is igaz amaz állítás, hogy ezt a szerencsétlen nemzetet, melynél agyongyölörtebb nép nem élt még e földön, nem azok, kiknek vérével adózott, tartották fenn a századok küzdelmei között, hanem egyik legnagyobb ellensége: a török. Mikor aztán ez a nép végleg kitakaro- dolt e hazából, a gonosz lelkületű Bécs és a német most már egyenesen szabad zsákmány! nak tekintő ez országot és nem tartván többé | a külső ellenségtől, most annál jobban nyirbálta csekélyke jogait és fosztogatta szabadságának megrongyolt maradványait. Ilyen vigasztalhatatlan állapotban találta e hazát az 1848-diki szabadságharc. Kossuth Lajos és társai már csak eszközök voltak a gondviselés kezében; és ezt a népet, mely annyit tűrt és szenvedett, meg nem tudta volna többé akadályozni semmiféle erőszak, hogy mindenféle ellénséges hatalommal szem- beszállva, szivében a honszerelem lángjával, kezében fegyverrel törjön magának utat a szolgaság szomorú fogházából a szabadság dicső temploraáha. Hogy e nemes és jogosult törekvéseknek jutalma az aradi Golgotha lön, ezt mindenki várhatta attól az ellenféltől, amely szabadság után törekvését a magyar népnek mindig gyi- lokkal és bitóval fizette meg. A mai napon, március idusán, midőn a 61 év előtti történelmi fontosságú nevezetes eseményekre visszagondolva, örömnek rianása hangzik el ajkainkról, jó lesz ezt is figyelembe venni és amaz erkölcsi tanulságot is szivünk mélyébe zárni, hogy a magyarnak csak egy hazája van. És ha azok a honfiak, akik e ' haza jogainak és szabadságának védelmére vannak hivatva, szolgai aláza os hódolattal é- pen magok kinálgatják fel egymásután Béc*- nek még eddig áruba nem bocsátott jogaink foszlányait; és a nép, az Istentől szabadságra ____T i R C A. A határon. Irta: Földes Imre. A gránát belecsapoll a vízbe. Felpukkanhatott a Duna fenekén, mert forrva bugyborékoltak a hullámok. De a csónaknak semmi baja sem történt. Fá- radthatatlanul eveztek tovább. A csónak orrán összefont karokkal állt a kormányzó. Visszanézett a lulsó partra. Komor arcai, sötéten bámult maga elé. Az e- vezök imádó áhilattal néztek rája. Egy gondolat vezette mindnyájukat. Megmenteni az ő életét, a szentét, Kossut hét! És «3 legkevesebbet törődött önmagával. Elme- renget. Minden evezőcsapás távolabb viszi a hazától. Lassan-lassan ködbe vesznek a túlsó part bércei és ez a nehéz köd megüli a lelkét. Az ormokon még rueg-tneg csillan a nap sugára, de az ő szivében csak sötét van, nyomasztó, borzalmas sötétség. Elveszve minden i Minden . . . ! A kápolnai csatatéren még ott piroslik a vér, a lőporfüst még el nem szállt, de a zászló lehanyatlott és a három szinü I lobogó fehér és zöld szalagja is beleolvadt a pirosba : Pirosra festette a vér ! Gyászba borult az ország. Minden családnak van halottja. Özvegyek járnak végig a csatatéreken, hogy eltemethessék férjeiket. Az ellenség pedig temeti azt a nagy halottat: A hazátl Garázda martalócok vígan ülik a tort. A köny pedig omlik a szemekből, omlik folyton, folyton. A kormányzó elmerengett és egy könycsepp csillogott szemében. A vén strázsamester halkan buzdította sietésre legényeit. Azok serényen húzták az evező lapátokat. Szomorú arcukon ott a gondolat, hogy nagy munkát végeznek. Megmentik a szentet, — a jövőnek. Mert ki tudja, mit hoz a jövő? ! Kossuth végignéz a csónakban ülőkön. Csupa szomorú, gyászos arc. Úgy ragyogtak azok a szemek, mint gyémáulcsöpp a fekete posztón. A csónak szilaj futással szelte a vizet. Még néhány evezőlökés és elérik a partot A túlsó oldalról a vízre bámultak az ágyuk. Sötét torkaik fuldokolni látszottak, mintha megérezték volna, mily borzasztó szerepet juttattak nékik. Mikor megdördültek, hatalmas lóditással visszaugrottak a i partról. Három szét is robbant közülök. A lőporfüst szétoszlott. A csónaknak semmi baja. Az ágyuk «őrtüze csak a vizet korbácsolta fel. — Még most sem tudnak lőni a cudarok. — mormogta magában a vén strázsamester. Pedig már megtanulhatták volna tőlünk. A csónak kikötött. Kiszálltak. A kormányzó megállt a parton. Neki támaszkodott egy sziklának. A többiek szomorú arccal álltak körötte. Nem hangzott egy szó sem. Csak a szemek beszéltek. Volt abban a heszédben minden. Bucsozkodás a haza hatátától, ima a Mindenhatóhoz irgalomért, átok, borzaszló átok, az ellenség fejére. Kísérteties csöndbe burkolózott a kis csapat. A Duna móltóságos nyugalommal hömpölygött tova medrében, csak a kiáló sziklák közül kavargott bugyborékolva az örvény. A hegyek oldalain még ott ringott az utolsó sortüz dübörgő sbangja. de lassan, lassan, mind távolabbról hangzó morgássá csöndesedett, A túlsó pariról az ellenség soraiból lassú dopper- gést hozott a szél. Olyan gyászosan búgtak a dobok, mintha fekete posztóval voltak volna betakarva. És ők mind hallgattak. Talán elnézték volna a túlsó partot utolsó lehelletükig, ha szellő nem takarta volna be sürü, lágyan omló ködfátyollal. Hátuk mögött megzörrentek a bokrok. A szulAz 1909. évi újdonságok /. figyelemre méltók! Weisz Gyulánál kaphatunk, Szatmár, Deák-tér 21. sz. U tolérhetetlen olcsó árak! Női kosztüm szövetek nagy válasz- .\ tékban!/.
