Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1908-10-11 / 82. szám

2-ik oldal. nak, ami nem is csoda, tekintve, hogy annyi, egymással ellenséges nagy urat kellene szol­gálnia! Gutman Lajos. Verseimről . ■ ­Egy veszni indult, kósza ember A gondolatát összeszedte ; S a könyet, mit magába fojtott, Egy néhány dalba eltemette. Nincs bennük rim, mi összecsengne. Nagy reszketőn szól csak a nóta: A lelkem húrja rezgett hozzá, Az ostor hangja volt a kóla. Nincs benük csengő-bongó ritmus. A könyem hullott, mikor Írtam. Pedig nem fájt a bot csapása S bár csontig vágott. Törtem... Bírtam. Ha néha-néha vigabban szól És nincsen annyi jajszó benne. Ne higyjétek, hogy aki irta, Ezernyi buját elfeledte ! Egy napsugár csak. mely a kényről Szivárványszinben visszaröppen. Valami régi édes emlék, Mely messze elmaradt mögöttem. Mindenik versem egy-egy fejfa, Valami emlék temetője. Majd addig ásom mindnek sírját, Mig végre elhullok melőle. Zsürger Imre. — A közegészségügyi bizottság október 9 én, Kőrösmezei Antal főjegyző elnökségével ülést tartott, amely elfogadta dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos által a járványok esetére javasolt intézkedéseket s végre­hajtásukkal az egyes hivatalokat megbízta. A 8-ik gyógyszertár felállítását a bizottság szükségesnek nem tartja s az ezért folyamodóknak kérvényeit egyszerűen visszaadni rendelte. — A szinüyyi bizottság október 7-én, Kőrösmezei Antal főjegyző elnökségével ülést tartott, melyen a gazdasági szakbizottsághoz előkészítette a honvéd­zenekar javadalmi ügyét és festő teremül a színtár­sulat részére a Vigadó nagy termét jelölte ki. — A gazdasági szakbizottság október 9-én dr. Vajay Károly polgármester elnökségével igen mellett, sokszor bent a patak medrében halad a sze­kér, (kocsin képtelenség itt utazni, mert összetörne), egy helyen majd felforditva a sziklanagyságu kövektől, másutt besüppedve a térdig érő sárba, vagy vízbe. A sár közvetlen Nagykörtvélyes elől! kulminált, ahol a kerekek szinte teljesen belesüppedtek a sártengerbe. Mikor a bírói házhoz megjöttünk, a választók közül még senki sem volt ott s alig telt bele öt perc, már egy sem hiányzott közülük. A jelenlevők közt első látásra kivált a régi biró, aki méltóságának luda j tában fontoskodó s erre az alkalomra simára borot­vált arccal járt-kelt az atyafiak között, higgadtságra intve őket a választásnál. Amire bizony szükség is volt, mert — amint az mindenféle választásnál történni szokott — különösen a szavazattal nem biró körivé! yesi joenesse d’ orée, i olykor-olykor olyan éktelen lármába tört ki, hogy az : ember szinte belesüketüit. Már az egész falu együtt van, az ezen alkalomra ! tisztára kisepert bírói szobában, az érdeklődés és kor- | teskedés tetőpontra hág, de a választást még se lehet megkezdeni, mert a szolgabiró még nincs itt. De hi­szen még nem is érkezhetett meg, mert hova lenne a szolgabirói tekintély az istenadta nép előtt, ha annak képviselője pontosan megérkeznék ? Nem hiába „nob­lesse oblige«, de jó harmadfél óra telt bele, mig a szolgabiróékat hozó szekér az udvarra bedöcögött. Erre mindenki kitódul az udvarra, asztalt, széket élénk érdeklődés mellett ülést tartott, melyben tartal­mas viták folyamán előkészítették a holnapi közgyűlés tárgyait. 1. A Kölcsey- és Arany-János-utcák közötti nyílt ároknak fedett csatornával való helyettesítését költ­ségkímélés szempontjából mellőzték s végles rendezé­sét az általános csatornázás kiépítése idejére halasz­tották, kimondván, hogy ez a munkálat végrehajtása a tervezetbe beillesztendő. 2. Kinizsy-utca 50. számú telekre az állami óvoda kiépítését a már kidolgozott terv szerint ja­vaslatba hozzák. 3. A szatmárhegyi utak kiépítésére nézve bemu­tatott tervezetet tudomásul vették s magát a kiépítést, fokozatosan javasolják végrehajtandónak. 4. A Kölcsey-körnek esti tanfolyamok tartására 200 K segélyt nyújtanak. 5. A városunkban keletkezett ág. ev. uj egyház évi segélyt kérelmezett. Az ügyet újabb előkészítés végett visszaadták a tanácsnak. 6. A darai védtöltés végleges méretekkel való kiépítési terveinek költségeire 1200 koronát vettek föl. 7. A Széehenyi-társulat október 25-én tartandó nagy gyűlése költségeihez 2500 K segélyt kért. A szakbizottság a meghatározott összeg mellőzésével csak annyit tart kimondandónak, hogy a város a nagy gyűlésből reá eső költségeket örömmel viseli. 8. A vadászati jog bérbeadására vonatkozó föl­tételeket, melyek alapján a közigazgatási bíróság által elrendelt újabb árverés megtartandó lesz, megállapí­tották s elfogadásra bemutatják. 9. A honvéd-zenekar javadalmát uj szerződés keretében úgy ajánlják rendezni, hogy maga a város évenkint 4000 K hozzájárulást adjon, a szatmári és nagykárolyi színi évadokért pedig a színigazgató a zene igénybevételéért 12,000 koronát fizessen. Ez az utóbbi összeg esetleg emelkedhetik s a szerint a vá­rosi hozzájárulás szállhat. 10. A felső kereskedelmi iskola városi kezelésbe vételéről a miniszter által kívánt szabályszerű nyilat­kozatot elfogadásra ajánlják. 11. A budapesti Julián-egyesületbe, melynek közművelődési céljai vannak, 6 évre pártoló tagsági díjban évi 20 koronát javasolnak. — A vasúti bizottság október 9-én dr. Vajay Károly polgármester elnöklésével ülést tartott, mei/en tárgyalás alá vette a vasúti állomás kibővítése tárgyá­ban alkotott nagyszabású javaslatot. Ez a javaslat leg­inkább az udvari, bányai-uti és Atilla-utcai átjárók kérdésének megoldásával és az úttest átalakításával foglatkozik. A bizottság oly megoldási alakot fogadott el, mely az érdekeket minden irányban kielégíti. SZATMÁR-NfiMETl. hoznak s hatalmas szeirejászke hangjai mellett meg­kezdődik a nagy aktus. A szolgabiró a választást a törvény nevében ünnepélyesen megnyitottnak nyilvá­nítja ; a régi biró ünnepélyesen lemond, mire — egy­általában nem ünnepélyesen — még vehemensebbül, mint azelőtt, ismét kitör a korteskedés, kapacilálás, a jelöltek nevének kiabálása. Egyesek, különösen az ifjabb generáció közül, már dühtől tajtékoznak, fenye­gető öklök emelkednek a levegőbe s — toute comme chez nous — ki tudja, hogy egy kis vérszerződés nem tette volna emlékezetessé a mai napot a nagy- körtvélyesiek előtt, ha —• a szolgabiró dörgő hangjá­val s még dörgőbb tekintélyével el nem vágná a ve­szekedés fonalát. Megkérdi a papot hogy'kik közt oszlik mega hangu­lat s a bizalom és a jegyzővel megkezdeti a névsze­rinti szavazást. Az előbb ordítozó és dühöngő parasz­tok pedig most mesés nyugalommal és szinte unalmas egyhangúsággal szavaznak. Csak akkor hangzik fel a derültség, mikor Av- ram Juon a Vaszaliki helyett — annak távollétében — a neje őnagysága kíván szavazni s a tiltakozás dacára, sogy t. i. még nem tartunk a nők emancipá­ciójánál, váltig erősiti, hogy őt a férje felhatalmazta a szavazat leadására. Végre kihirdeti az elnök az eredményt, mely- szerint (ide iktatom a nevét, hadd tudja meg a késő utókor is) Ávrám György a Nyikuláje Juj Tódor, 8 — Vízvezeték. A vízvezetési és csatornázási bi­zottság október 9 én, dr. Vajay Károly polgármester elnökségével ülést tartott, melynek egyetlen tárgya volt. Ugyanis a bizottság a felső Szamosvölgyben ke­resett viz próbakuljainak fúrásához a költségek fel­használására felhatalmazást kért és kapott. — A városi nyugdijválasztmány tegnap d. e. fél 12 órakor ülést tartott, melyen folyó ügyek elintézése mellett letárgyalta és elfogadta az alap jövő évi költ­ségvetését. — Miniszteri jóváhagyás. A Szerdahelyi Ágoston és Kacsó Lajos telkeire nézve a város által kötött adásvételi szerződéseket a belügyminiszter jóváhagyta. — Társas vacsorát tartott szerdán este a ke­reskedelmi és gazdasági csarnok a klubb fényesen be iendezelt termeiben. A vacsorán mintegy 80 tag vett részt és megjelent azon a csarnok elnöke : dr. Kelemen Samu orsz. képviselőnk is. A vaosorn folyamán ter­mészetesen több pohárköszöntő hangzott el, melyek az amúgy is vidám hangulatot nagyban emelték. Be­széltek Radó Bertalan, dr. Kelemen Samu, dr. Havas Miklós, Teitelbanm Herman, dr. Fekete Dezső, Tan- kóczi Gyula, végül Márkus Márton is, aki toasztjá- val viharos derültséget keltett. — Adomány a Szóchenyi-társulatnak Rácz Ele­mér «sászlói földbirtokos a Széchenyi Társulatnak 20 koronát adományozott. — Bucsuestély. A kath. kaszinó, távozó elnöké­nek, Zahoránszky Istvánnak tiszteletére, október 22 en, este fél 8 órakor, bucsuestélyt rendez, mely iránt a társadalom köreiben nagy az érdeklődés. — A piac rendezése. Tankóczi Gyula főkapitány, tekintettel arra, hogy a piac rendezése annyi ellen­zéssel találkozott, az ügyet levette a napirendről és ezt a tanácshoz bejelentette. — A dalegyesíiiet zenekara ujonan most alakult meg. Karmester Füredi Sándor zeneiskolai tanár. Ze­nekari tagok : I-ső heyedit. Dr. Damokos Andor, Fe- rencz Ágoston, Fejes Miksa, Tanódy Anna, Benkő Alice, Halász Sándor, Szabados Ede, Szarukáa Kálmán, Herman Ella, Roth Sándor, Mándy Zoltán. Viola. Kö­vér Dezső, Veress Lajos, Saja Viktor, Dr. Bene Sándor. Celló. Markos Imre, Mándy Bertalan, Benkő Miksa. Basso. Neubaner Elemér, Sándor Vencel. Il-ik hegedű Kovács Jolán, Herman Emilia, Papp Árpád, Netter István, Vincze Ferenc, Bod Károly, Kormány Lajos, Fábián Lajos. Fuvola. Ocsvár Rezső, Sárkány Dániel. — Kiküldés. A törvényhatósági városok októbei 14-én fognak tanácskozni ama segély fölött, mely az államköltségvetésben erre a célra a helyzet javítására fölvéve van. Erre az értekezletre Szatmár tanácsa kép­TjnniPB.IL ..lawMgrBgia szótöbbséggel 3 évre Nagykörtvélyes kisközség birá- jává választatott. Az albiró és esküdtek választása, valamint az eskü letétele már kevésbé érdekes részle­tét képezték a választásnak. Hogy az uj bírót párthívei örömtől ragyogó kép­pel emelték vállaikra és vitték körül az udvaron, az természetes. Hogy pedig az obiigát cigányzenekar, amit itt egy szál félmeztelen cigánypurdé reprezentált, rögtön megjelent s húzta, a mig csak belé nem sza­kadt, azt mondanom se kell. Magától értetődik az is, hogy az egész falu az apostolok lovain egyenesen a zsidó­hoz hajtott, ahol aztán vidám paraszt legények itták a hegy, illetve e hegyen termő szilva levét. Errefelé ugyanis a szilvapálinka járja. A -»banketten« elhangzott pohárköszöntőkről már nem is merek szólni, annál kevésbé, mert olt se vol­tam s mert azok valószínűleg szószerint vett poha­rakkal. illetve azoknak egymáshoz dobásával, való köszöntések voltak. Szatmár, 1908. október 11. ? U j ruha üzlet! egnyiH Szatmár, Deák-téren, a Fehér- ház melleit a romé \ kész férfi-, női- és gyer­mek ruha üzlete, ! •®®#®®®®a©®4®®é®6©»a®»«ffie>sí> legolcsóbb árak mellett 0®<»6@<»®ae#i»®®®®*®®«M»®a#®®® o Ixol a nagy választékban kaphatók*: férfiöltöny, felöltők, utazóbundák, különféle gyermekruhák, valamint dús választékban a legelegánsabb női kabát cikkek. Hirdetések e lap kiadóhivatalában jutányosán felvétetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom