Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-08-19 / 67. szám
3-ik oldal. SZAT MÁR-NÉMETI. Szatmár, 1908, augusztus 19. Nyilt-tér*) ) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerk. Fogorvosi intézetemet Deák-tér 8. számú Gillyén-féle házba helyeztem át. Ír. FODOR operateur-fogorvos tetszéssel és zajos elismeréssel fogadott a színházat minden zugában megtöltő nagy közönség. M.-Sziget finom felfogású és fegyelmezett előadása az olvadó szivekkel nagy hatást ért el. Nagybánya lelkes egyesülete, mely először lépett a nyilvánosság elé, egy csapásra megtalálta az utat a szivekbe. Nagykárolyt kitüntető szívességgel fogadta a közönség. Teljes joggal rá is szolgált a derék egyesület a tetszésre, szépen, értelmesen és hatással énekeltek. Mindenik egyesület zászlóját koszorúkkal ékesítette föl a hálás közönség, melyeket fiatal hölgyek alkalmi szavak kíséretében illesztettek föl a zászlóru- dakra, nagy tetszés és zajos tapsvihar között. Ebben a hangversenyben föllépett továbbá a honvéd-zenekar, valamint a jubiláló iparos énekegyesület és a szatmári zene- és dalegyesület. Ki kell emelnünk végül az összes testületek közös énekét, mely a honvéd zenekar kísérete mellett feltörő erővel és kifejezéssel jutatta érvényre a szá- . mait. A közönség, ismételjük, sokszor adta jelét tetszésének és zajos tapsviharral jutalmazta a vendégtes- , tületek szereplését, amely elismerésre joggal számot is tarthattak. — A vendéglői élet. Természetesen, igen nehéz volt az egybesereglett tűzoltó és dalos vendégek ellátása. Egyes vendéglősök többé-kevésbé vissza is éltek a helyzettel. Ki kell emelnünk a Pannóniát az i ismerkedési estélyről é$ a kath. kaszinót, ahol a ven- ' dégek olcsó és jó kiszolgálásban részesüllek. — Kirándulások. Az ünnep lezajlása után a ven- ' dégek kirándulásra indultak. Ilyen kirándulások voltak : Bikszádra ; n Nagybányára és Székelyhidra. Mindenik helyre több-kevesebb kiránduló akadt; a kedvezőtlen idő és a fáradság azonban kissé akadályozta már a kirándulási kedvet. A kirándulások közül felemlitjük a bikszádit, melyen a szatmári dal- és zeneegyesület is részt vett. Ez az egyesület a fürdő nagytermében dalestélyt adott adott, melyen a fürdőző közönség nagy számban részt vett. A műsor igen jól sikerült. Az estélyen dr. Boromtsza Tibot, szatmári püspök, aki a fürdőn időzik, megjelent és nagyon megtisztelő fogadtatásban részesült. — Őfelsége a király születésnapját városunk közönsége a szokásos fénynyel ülte meg Valamennyi felekezet templomában istentiszteletek voltak. — Kitüntetés, ö felsége a király Ács Géza helybeli m, kir. járáscsendőrőrmestert, sok éven át tanúsított ügybuzgóságáért, a koronás ezüst érdemkeieszt- tel tüntette ki. — Nagykároly fia püspökjelölt. Szmrecsányi Pál, a napokban elhunyt nagyváradi püspök utódjául Nagykároly fiát, Fetser Antal felszentelt püspököt emlegetik, kit a nagyváradi káptalan az interregnum idejére káptalani helynökké választott meg. — Kinevezés A Nagykárolyban a folyó évben megnyitandó polgári fiiskola igazgatójává Patek Béla kassai, tanítójává Darabont András breznóbányai tanító lett kinevezve. — A nagykárolyi ref. egyház a közelebb tartott \ ülésén a mostani püspökvalasztásnál két szavazatra ! jogosult és ezt dr. Balthazar Dezső püspökjelöltre adta- Az előjelekből Ítélve, Dicsőffy József éB dr Balthazar Dezső között pótválasztásra van kilátás. — Gyászhir Nagy János városi számvizspá'ó neje, mint részvétel értesülünk, ma reggel meghalt. — Az idei nagygyakorlat. Hivatalos értesítés szerint az idei nagygyakorlatokon a budapesti negyedik és pozsonyi ötödik hadtest vesz részt. A hadgyakor latok szeptember 15 tői október 18-ig fognak tartaoi és a színhelyük a Dunántúl lesz. A királynak a hadgyakorlatok tartama alatt Veszprémben lesz a főhadiszállása. — Nőegyleti kiadás ju’ius hóról: árvaházra 111 K 26 f, szegények segélye 162 K, rögtöni segélyek 27 K. összes kiadás 300 K 26 f. — Pótlóvásár. Tudatom a város közönségével, hogy a m. kir. kassai 5. honvéd huszár ezred póllo- vazó bizottsága ez évi október hó 10 napján reggel 8 órakor a városház előtt pótlovakat fog vásárolni. Tankóczi főkapitány. — Pályaorvosi kinevezés. A kereskedelemügyi miniszter dr. Ember Elemér kőrorvost, tb járásorvost a Szatmár—nagybányai vasútvonalon Szatmáriéi Si- kárlóig terjedő munkakörrel pályaorvosnak nevezte ki. — A tűzoltó uzsonna hölgyei. Azok a hölgyek, akik a tűzoltó-uzsonnán a felszolgálás nehéz feladatara vállalkoztak, derekasan állottak helyt fárasztó szerepüknek. Megérdemlik, hogy neveiket följegyezzük Uray Gézáné, Krassó Miksáné, Jékei Károlyné és tntal Sándorné asztalánál városi alkalmazottak szólaltak fel. Szőllősi Gusztávné asztalánál: Hatvani Bertus, latvani Juliska, Juszkó Ilonka, Magyar Erzsiké, Tasi Ida, Székely Etel, Szabó Erzsiké, Székely Róza, ''ehér Juliska, Fehér Erzsiké, Fongrácz Esztike, Pau- ovits Erzsiké, Héti Juliska, Héti Rózsika, Mátyás Maiska. Balogh Dezsőné asztalánál: BenkŐ Mariska Szakáll Ilonka, Biba Mariska, Biba Erzsiké, Gajdos irzsike, Máté Mariska és Dobos Erzsiké. Markos Györgyné, Bölönyi Lászlóné, Májeresik lánosné és Benyó Andorné asztalánál : Guttman Gizi, dájercsik Ilonka, Etelka és Erzsiké, Lévai Rózsika, )vári Jolánka, Mihálka Anna, Markos Irénke és Kiss | Crzsike. Bodnár Károlyné asztalánál: Mező Jolánka, Bodza Mariska, Balog Etelka és Irmuska, Bodnár Irén, Pék Sinuska, Juszkó Jolán, Bors Erzsiké, Tóth Iduska, j itibli Margit, Heffenfelder Gizella és Pali Ilonka. ; Szabó Józsefre és Nagy Ilona asztalánál: Ra- ' jjyóczi Erzsiké, Rácz Emma, Rózsika és Etelka. Fehér Gusztávné asztalánál: Kiss Mariska, Tóth i Rózsika, Szabó Juliska, Keresztesi Juliska és Erzsiké, 1 i Oroszi Verouka és Borbála, Sáfrány Rózsika és Em- í mus, Darida Mariska, Kiss Juliska, Szabó Juliska és Róza, Mónus Juliska, Kajsza Mariska és Nyisztor Vil- muska. Fekete Jánosné asztalánál: Kerti Ilonka, Barta j Ilonka, Hajdú Juliska, Juhász Ilonka, Badosi Erzsiké, Kozma Ilonka, Boros Juliska, Szigeti Jolánka és Ág- i nes, Bagaméri Margit, Nagy Erzsiké, Száleczki Ma- t riska, Timaífi Ilonka és Zsálik Anuuska Ficzere Jánosné, özv. Vojnár Istvánná, Róth j Sándorné és László Károlyné asztalánál : Szentmihűlyi ‘ Mariska, Sury Kornélia, Kató Emma, Somogyi Emma, Sternischa Ilonka. Párok Margit, Bárdóly Mariska és I Vojnár Mariska. — A gyalogság nyári zubbonya. A hadsereg Rendeleti Közlöny ének legutóbbi száma közli a közös hadügyminiszter egy rendeletét, mely szerint őfelsége megengedte a gyalogság lisztjeioek és legénységének, valamint a vártüzérségnek, hogy lehajtott gallérral ellátott csukaszinü nyári zubbonyt hnsználhassanak. A rende etet bizonyára örömmel fogadták a tisztek és a legénység, azonban ez esztendőre alighanem későn érkezett a rendelet. —- A pénzeslevélboriték. Eddig a posta által kiadott pénzeslevélboritékokat öt pecséttel kellett ellátni a minek megfelelő 5 nyílás volt a pecséloldalon. Újabban kisérletkép behozta a posta a két pecsétes pénzes levélboritékokat is, a minek az ára 3 fillér. Kizáróan csak a hivatalos két pecsétes pénzeslegélborité- kok láthatók el csak két pecséttel, de a nyitva (olvasva) feladott pénzesleveleknél továbbra is kötelező marad az 5 pecsétes pénzeslevélboriték, a minek ára ép úgy, mint eddig, 4 fillér. — Holdkóros honvéd. Folyó hó U-én éjjel 12 óra tájban a nagykárolyi honvéd laktanyában egy I honvéd leugrott az emeleli folyosó korlátjáról az t udvar kövezetére és életveszélyes sérüléseket szenve- j dett; beszállították a nagykárolyi közkórházba. Kihall- j gatása alkalmával a honvéd azt vallotta, hogy tettét i önkivüli állapotban követte el. Csupán arra emlék- j szik, hogy este a rendes időben lefeküdt. Az orvosok azt hiszik, hogy az illető holdkóros. — A szabóhitel alkonya. Szomorú sors fenyegeti a hitelből élő arany ifjúságot. A szabómesterek országos szövetsége körlevélben figyelmeztette tagjait, hogy tartsák szem előtt az uj végrehajtási törvény intézkedéseit s bogy az eddiginél jóval csekélyebb hitelt nyújtsanak a szabók által túlságosan elkényeztetett ifjúságnak, amely ember-emlékezet óta épp oly lázas buzgósággal rendelgette a divatosabb öltönyöket, mint amily nagy mértékben szeretett a részletfizetések kötelezettsége alól kibújni. A régi jó, aranyos időnek immár vége szakadt. A gavallérnak ezentúl pontosan kell fizetni a szabóját, mert ellenkező esetben csak kopott, divatját múlt ruhában jelenhetik meg a korzón és szive választottja előtt. — Borissza versenytárs. Egyik budapesti napilap eleveníti most föl ezt a kedves kis anekdottát: Abban az időben, mikor Petőfi azt a rettenetes szomjas verset irta: Miért nem tesz az Isten most csodát, Változtatná borrá a Tiszát; Hadd lennék én meg a Duna; Hogy a Tisza belém omlana . . . élt M.-Szigeten, amelynek környékén ered a Tisza, egy úri ember, aki a bort nem veté meg. Ez olvassa, újra olvassa a verset, végre nagyot üt öklével az asztalra: — Holló! Petőfi barátom 1 Nem innál te abból egy cseppet sem, mert majd elébe feküdném én nak itt Máramarosszigeten I U j k i f ő z é s! Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, bogy Kazinczy-utca 15 szám alatti nyílt üzletben, dr. Weisz Sándor ur házában, egy a mai kor igényeinek mindenben megfelelő kifőzést nyitottam, ahol abonenseket (házhoz kihordva is\ úgyszintén reggelire abonenseket jutányos árért elfogadok. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, maradtam tisztelettel Szalai Jánosné. Két tanuló gyermeket izr. úri család teljes ellátásra elfogad. Cim kiadóhivatalban. anÁrlejtési hirdetmény. A halmi-i róm. kath. plébánia lak építkezésére alólirott, mint me’gbizott zárt versenytárgyalást hirdetek. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a plébánia építési munkálatainak elvállalásáta vonatkozó szabályszerűen kiállított s pecséttel lezárt borítékban elhelyezett ajánlataikat legkésőbb f. augusztus hó 23-án déli 12 óráig nyújtsák be a Halmi-i róm. kath. plébánia hivatalhoz, a később érkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek A versenytárgyalás ugyancsak f. augusztus hó 23 án d. u. 4 órakor tartatik meg a Halmai-i r. k. plébánia hivatalban. A tervezett plébánia hivatalban tekinthetők meg. Az építkezésre és az általános és részletes feltételekre nézve pedig az állami építkezéseknél szokásos feltételek mérvadók. És ugyancsak ott szerezhető meg az eredeti költségvetés másolata is 5 korona lefizetése ellenében. Ajánlatok csakis az eredeti költségvetés alapján vétetnek figyelembe. Az ajánlatokhoz 800 korona bánatpénz készpénzben vagy állam érvényes értékpapírokban csatolandó. Bánatpénz nélküli ajánlatok nem fogadtatnak el. Az egyház község fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlott Árra való tekintet nélkül szabadon választhasson. Kelt Turterebesen, 1908. augusztus hó 18 án. Dimand Lajos h. esperes 887) 1908. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a dési kir. törvényszéknek 1908. évi 3214. P. sz. végzése következtében dr. Holländer Sámuel ügyvéd által képviselt Szolnokdoboka megyei takarékpénztár r. t. javára Tatai Miklósné ellen 257 K s jár erejéig 1908. évi julius hó 13-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1271 kor. becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, szarvasmarhák és lovak nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. jbiróság 190S évi V. 559/4. számú végzése folytán 257 kor. tőkekövetelés, ennek 1908. évi január hó 10 napjától járó 6 százalék kamatai, és eddig összesen 124 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig Sárköz- újlakon, alperes lakásán leendő megtartására 1908. évi augusztus hó 24-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezen- ; nel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érin- i tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107, és 108 §-a i értelmében készpénfizetés mellett, a leg többet igérő- j nek, sáükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen Árverés az 1881. évi LX. t. c. 120 §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmár, 1908. évi augusztus hó 5 napján. Adám Albert, kir. bir. végrehajtó.